A kínai felsőoktatás egyik egyedi jellemzője az, ahogy elkezdődik. Most már több mint két évtizede annak, hogy az elsőévesek számára nem a nyugaton megszokott módon indul a beilleszkedés. Itt nem gólyatábor van, hanem militarizmus. Két hetes katonai kiképzés.
A nagy alkalomra az igazi fegyveres erőktől szerveznek ki oktatókat, akik aztán azon vannak, hogy némi fegyelmet csurgassanak a diákokba, na meg persze hogy begyakoroltassák velük a menetelést. Mert hogy az egész folyamat végén ügyesen fel kell vonuljon a banda.
Kínában, sok más országhoz hasonlóan, általános hadkötelezettség van. Azonban a népesség hatalmas száma miatt a gyakorlatban ez nem így működik, teljes korosztályok kiképzését sosem erőltették. Mindezzel párhuzamosan a Népi Felszabadító Hadsereget is igyekeztek mindinkább kisebb létszámú, de jól felszerelt fegyveres erővé alakítani.
Miután mindenkit nem visznek el katonának, bőven elég utánpótlást biztosítanak a legszerencsétlenebb sorsú falvak képzetlen fiataljai, így ez a felsőoktatási gyakorlat leginkább az elveknek megfelelő illúzióval szolgál.
A héten már befejezik a tréninget, hogy aztán nekiláthassanak a tanulásnak. Addig is mókás látni őket uniformisban. Hogy az egésznek mennyi értelme van, az már más kérdés. Ennek eldöntését az olvasóra bízom.
