A nyarat mindenképp itthon töltöm, most már lesz, ami lesz. Hogy később hogyan alakul, arról majd tájékoztatlak benneteket időben.

Egyelőre két dolog jelentkezett hazaérvén.

Az első hazánkra nézve pozitív. Bár nincs csúcskategóriás lakhelyem idehaza sem, bőven átlagosnak tekinthető, mégis mellbe vágott, hogy az ajtón belépve egy kimondottan jó állagú, kellemes légkör fogad. A kínai lakhatási körülmények borzalmasak!

A másik már inkább másnap mutatta meg magát. Úgy elvertünk tizenkétezer forintot az egyik nagyáruházban, mint a sicc. És csak élelmiszert vettünk, még abból sem sokat, s nem is prémium kategóriás dolgokat. A minimum 230 forintos krumpli különösen szíven ütött, nem is voltam hajlandó venni belőle. Ma aztán a piacon sem volt 200 alatt, az is csak egy helyen, s egész apró szemű példányok.
Magyarország drága! Minden! Utálok itt vásárolni!

Végül egy szolgálati közlemény.

A blog nyári szünetre megy, nyitás vagy végső búcsú augusztus utolsó hetében várható. Ha időközben nagyon irhatnékom támad, meg esetleg akad erre a célra használható téma is, akkor hébe-hóba előkerülhet bejegyzés, de egész biztosan nem a megszokott gyakorisággal.
Van egy nagyon hasznos funkció, a nagyon nem előrehaladott szintű júzerek számára nevén nevezve: RSS. A lényege, hogy nem kell visszajárni és csalódottan nézegetni, hogy már egy hónapja nem írtam, az RSS sípol mindenkinek, ha frissülés történt. Minden körülmények közt előnyös használni, s nem csak ezen a blogon, de itt nyárra határozottan ezt ajánlom igénybe venni a kitartó olvasóim számára.

Ezennel tehát elbúcsúzom, az oldal hibernálja magát, nyitás 2013. augusztus 25-e magasságában. Minden kedves idejárónak kellemes nyarat és sok pihenést kívánok!

A reptért elhagyó gép fedélzetéről készült rövid videórészlet. Egy kevés látszik a városból is.

Mint az az olvasók előtt jól ismert, szerdán nekiveselkedtem, s elindultam Európa felé. Miután leadtam a kulcsomat a főportán, letaxiztam a buszállomásig. A kapunál nagyon kedvesek voltak, mindenki hosszasan búcsúzkodott, s még a bőröndömet is elszedték, s lehozták az útig.

A buszpályaudvaron a sorban következő második járműre kaptam jegyet, 9:50-re. Chongqingban aztán hatványozottan szembesültem a hatalmasra pakolt, s törött kerekű, eképpen nem görgethető, legfeljebb húzható csomag hátrányaival. Az összes cipelésből élő kuli meg taxinak utasokat felhajtó alak kullancsként tapadt rám, s már bunkón kellett viselkednem, hogy lekopjanak.

Nem volt egy élmény elvonszolni a pakkot a metróig, de azért abszolváltam. A nap végére azért a kezem nem érezte túl jól magát, vízhólyagos is lett. A földalattival szerencsére közvetlenül elérhető a repülőtér, de mint kiderült, a megálló a belföldi, máskülönben normális méretű és teljesen színvonalas terminál előtt pakolja ki az utasokat. Miután sikerült szereznem egy gurítható cipelőalkalmasságot, már kicsit jobb kedvvel leltem fel az információt, ahol útbaigazítottak a nemzetközi épülethez (egy ingyenes, 20 percenként járó busz kb. 2 perc alatt teszi meg a távot), s az is világossá vált, hogy csomagmegőrző viszont nincs.

Ez sajnos azzal a felismeréssel járt, hogy a repteret már nem fogom tudni elhagyni, így a chongqingi bevásárlásról le kellett mondanom. Végül a belföldi terminál egy viszonylag gazdaságosabb árfekvésű boltjában szedtem össze némi édességet meg élelmiszert az itthoniaknak.

A nemzetközi terminálon végül hét körül kötöttem ki véglegesen, de addigra ülőhely már nem nagyon akadt. Maga a hely amúgy elég vicces, egy egészen miniatűr épület, ami érthető is, miután a kirakott, egyszerre kb. 5-6 tételt mutató kijelzőre kifért a teljes délutáni menetrend. Főleg Phuketbe járnak innen a repülők, illetve mutatóban volt egy tajvani járat is, s a Qatar mellett még a nyugatot képviseli a FinnAir helsinki járata is.

Az információs pultban nem volt senki, s szalagokkal el is volt szeparálva néhány kényelmesebb kanapével együtt. A helyieket ez nem nagyon zavarta, a pultot befogták mindenféle iratok kitöltésére, eleinte csak az utasoldal felől, míg egy szemfülesebb kínai el nem szedte a szalagot, s be nem vonultak az emberek a teljes területre. A kanapékon túl elfoglalták az információs személyzet székét is, s az asztal belső oldalán is berendezkedtek.

Egy kicsit beljebb lévő pult mögött még én is találtam egy széket, majd befogva azt a pult belső oldalán foglaltam helyett, s laptopoztam kedvemre. Még a konnektort is használtam akkor már.
Valamivel később előkerült a személyzet is egy kishölgy személyében, aki bejött, kicsit ciccegett, pakolászott, majd hátulról kihalászott magának még egy széket, de máskülönben nem szólt senkinek semmit.

Miután egy phuketi gép összeszedte a népek zömét, lett hely a kanapékon is, úgyhogy onnantól átköltöztem oda, s mivel más konnektort nem találtam, egy időre áramtalanítottam egy lelakatolt üdítőshűtőt. Ezért sem szólt senki.:)

A dohai gépen nem sokan voltak, de erről már írtam. Kétszer adtak enni, valójában egyik sem ízlett igazán.

A katari reptér hatalmassá nőtte ki magát, akárcsak a nemzetközi légitársaság, a Qatar Airlines is. Ez sajnos azzal is jár, hogy dacára a híresen magas színvonalú kiszolgálásnak, a fapadosokhoz hasonlóan buszoztatják a népeket a gépekből ki és be. Így volt szerencsém megtapasztalni az éjszakai 37 fokot, meg a reggeli minimum 45-öt is.

A reptérről a város nem igazán látható, de még felszállás közben sem a "jó" részek felé nézhettem, pedig ezúttal legalább nappal volt, s lehetőségem lett volna kikandikálni.

Budapestre valamiért hamarabb értünk be, s bár a csomagra egy keveset várni kellett, vámvizsgálat annyira nem volt, hogy egy darab ember nem állt a szalagok mellett.

Végezetül néhány kép, aláírásokkal.

Fengjieben a buszpályaudvaron épp az űrben lévő tanárnőt mutogatták (fent),
Chongqingi reptér, belföldi terminál(lent)

A nemzetközi terminál információs pultja, a képen mindenki utas, balról a laptopom (fent),
itt már megjött a kishölgy, a látható rész a váró kb. 70%-a (lent)

Reptéri dohányzó. Mivel az öngyújtókat szigorúan elszedik, a fenti fémtartóból kikandikáló beépített
megoldásokkal lehet tüzet nyerni (fent),
a félig üres dohai járat (lent)

A Chongqing-Doha járat menüje (fent),
a hot snack cím alatt futó késői vacsi (a lenti két kép, az alsóban már kibontva)

A megtett út (fent),
dohai reptér (lent)

A Doha-Budapest járaton kínált étek (fenn és lenn)

Jelentem, megérkeztem Budapestre, még hamarabb is értünk be, mint menetrend szerint kellett volna.
Most kicsit örömködöm az itthoniaknak, de holnap majd írok.

Már lassan másfél órája a katari fővárosban vagyok. Szerencsére sikerült éjjel 3-ra megérkezni (helyi idő szerint), így egészen enyhe, mindössze 37°C-os levegő fogadott a szabadban. Az olaj előtt tényleg nem tudom, mi vett rá bárkit, hogy errefelé bennszülöttködjön...

Szerencsére ez a társadalom sem túlságosan európaias még minden tekintetben, így az itteni reptéren is nyugodtan lehet pöfékelni a kijelölt szobában. Pénzváltót viszont egy darabot nem lelek egyelőre, pedig egy itt kétségtelenül méregdrágán vesztegetett diétás kólát már szívesen lecsúsztatnék a torkomon.

A gép Budapestre két és fél óra múlva indul, úgyhogy addig már kibírom biztosan, idefele is elittam három diet Pepsijüket.
Chongqing és Doha közt elég foghíjasan voltunk, talán ha a fele helyen volt utas, így még az amúgy valóban nagyobb hellyel operáló légitársaság kényelméhez viszonyítva is sikerült fokozni az élményt. Két ülésen elburulva, jóízűen aludtam a két étkezés közt.

A telefonom akksija már sikeresen visszaállt 50%-osra, úgyhogy be is fejezem, s csinálok majd pár képet is reptéren.
Délután majd még egyet írok mindenképp, hogy eljutottam-e hazáig.

Kellemes, szép napot, kedves olvasók!

A küldés gomb megnyomása után elpakolom a gépet is, s elindulok kis hazám felé. Egyelőre még csak Chongqingba, s majd éjfél után kevéssel Doha, s ott egy kicsinyke átszállás után Budapest felé.
A két repülőút összesen 13.5 órát jelent, plusz Dohában majdnem 4 óra várakozást. 

Szépen megpúposodott a bőröndöm, sok egyebet már nem nagyon lehetne belepasszírozni, az eddig csak vígjátékokban látott erősen röhejes ráülős módszert kellett csaknem reprodukálnom, leszámítva hogy nem voltam meggyőződve róla, hogy a beltartalomnak jót tennék egy ilyen kísérlettel, így inkább csak enyhén tehénkedtem rá felsőtesttel.

A reggeli órák előtt még itt volt Mingchun, aranyos kis kölyök, nagyon megszerettem. Tegnap is átjött, miután a megmaradt élelmiszereket rásóztam. Haza is vitte a vacsiszünetben őket, de nem irigyeltem érte, rendesen fel lett málházva szegény.
Most viszont én érezhetem majd magam teherhordó öszvérnek, de szerencsére csak az utcáig kell leszenvednem a cuccot (a sok lépcsőn), majd aztán onnan visz a taxi.

Hát, ahogy a QQ oldalamon is kiraktam, viszlát Fengjie! Szép volt itt.

Erre most bukkantam véletlenül. Az új szárny a látványtervek szerint ilyen lesz. A valóság azért nem lesz ennyire szép szerintem.:)

Még egyszer további szépeket mindenkinek, csütörtökön jelentkezem!

Ma megtartottam az utolsó órákat. Megkaptam az utolsó fizetést is, s az utolsó havi 500 yuanos hozzájárulást is.
Bepakoltam a bőröndöt nagyjából, a kevés maradék holmi még majd most vár.

Fengjie esővel siratja a távozásom, s mellé végre a kánikula is megszűnt. Kellemes, meleg idő van.

A kulcsokat holnap reggel leadom, aztán megyek a buszállomásra, onnan meg Chongqingba. Hacsak nem jön közbe valami, akkor hazaértemig már nem írok.
Csütörtökön jelentkezem, hogy elvitt-e a gép. Addig kellemes időtöltést mindenkinek!

Végezetül itt pár fotó Fengjieből, amik a napokban készültek a suliban. Koncepció nincs bennük, ne is keressétek, csak nézegessétek.