Idén már felkészültebben vágtam neki a blog szempontjából releváns óriásországnak, s csupa olyan dologgal szerelkeztem fel, amit errefelé nehezebb vagy egyenesen lehetetlen beszerezni.

A tavalyi évet Fengjieben éltem, ami határozottan nem a lehetőségek földje, így aztán eredendően az ottani termékskálából indultam ki. (Korábban, amikor Kínában voltam, nem kellett ilyeneket beszereznem, mert rövid ideig jártam itt, s nem volt rájuk szükség - amikor meg még az őskorban utoljára hosszasan töltöttem itt időt, harmadennyi dolgot sem lehetett kapni.)

Az élelmiszerek mellett a kozmetikumok piaca egy kritikus terület. Napi szinten nem sminkelem magam, de aki igen, annak érdemes gondoskodni elegendő utánpótlásról kenceficék terén. Problematikusabb lehet a deók és spray-k beszerzése is, de főleg kisebb helyeken. Xianningben láttam egy méretes drogériát, ahol elég bő választék volt mindenből, de a minőségről nem tudok nyilatkozni. Itt meglepő módon láttam még eldobható borotvát is, ezelőtt utoljára Sanyaban a Nyár Áruházban.

A pakkomban mindenesetre került hat tusfürdő, három sampon és jópár deo meg spray. A felsorolt dolgok első felét mindenütt kapni, de vannak megszokott termékek, amiket jobban szeretek, s olyanokat nem.

Szalámit, bármiféle nyugati jellegű, ízű felvágottat csak nagyvárosokban, s ott is csak néhány boltban lehet kifogni. A kínai termékekkel nagyon nem érdemes kísérletezni, mert édeskés, ehetetlen vackok. Idén mindenesetre jött velem négy rúd hazai szalámi, egy darabig ad valami illúziót. Normális kenyér nélkül mondjuk eléggé kevésbé élvezhető, de így is jobb a semminél.
Ugyancsak hoztam két doboz majonézt is, mivel ebből jót Kínában még nem találtam.

Jött velem egy guriga sajt is, de az sajnos már Wuhanra megdöglött. Ebből is tanul az ember. A Zhongbai áruházban (a nagyobbik xianningi áruház a tekikkel) viszont meglepő módon árulnak camambert-t. Nem olcsón, mert import, de legalább van. Kis konzervdobozban van a sajt, gondolom, hogy kibírja a hosszú utaztatást. 

Hosszú utat járt meg velem az a három doboz édesítőszer is, amit magammal hoztam. Lehet, hogy az expatok majd megcáfolnak, de Kínában nincs édesítőszer. Nem kapni, nem létezik, nem ismerik. Ha érdeklődök, értetlenkednek, meg sem fordul a fejükben, hogy ilyen terméknek lenne értelme vagy létezhetne. Shanghaiban ugyan lehet, hogy már minden harmadik ember túlsúlyos, de vidéken szinte senki. Fengjieben úgy egy osztályra jutott egy pufibb gyerek, de jellemzően ők sem álltak a szétfolyás határán. Itt Xianningben már picivel jobban tápláltak, de még itt is ritka a kövér ember. Ellenben a lányok határozottan erősebbek bizonyos testtájakon.

Végül, de nem utolsó sorban, hoztam magammal kávét is. Nagyvárosokban valószínűleg hozzáférhető, de vidéken nincs. Kizárólag instant löttyöt kapni, ami amúgy máskülönben nem olyan rossz. Mindenesetre én jobban bírom az igazi feketét, így jött velem a régi kotyogós főzőm meg némi kávéőrlemény is. Így az igazi.

A tavalyi waijiao (külföldi tanár) hagyott itt egy kávéfőzőt, de persze nem tudom hasznát venni, mert filteres kávéval működik. Ő ugyan nem tudom, honnan szerzett bele alapanyagot, talán azt is hozta magával. Zhao Sheng jegyezte meg, amikor megérkeztem az egy szem bőröndömmel, hogy tavaly Jack mellé kisbusz kellett, annyi cucca volt. A hátrahagyott érdekesebb darabok része még egy borszeszégő, s a hozzá való állvány egy gömblombikkal, ezt állítólag kávémelegítésre használta a delikvens. Én csak remélni merem, hogy nem egy házi droglabor része volt.