Liping 2013.01.11. 07:07

Adaptáció

Mikor augusztus végén idekeveredtem, s elkezdtem áldásos munkámat a helyi diáksággal vegyülve, kissé sokkolt a rengeteg ismeretlen arc. Abban a hitben voltam, hogy majd felírom a neveiket, s szép lassan - ahogy az órákon együttműködünk - meg is jegyzem őket.

Akkor még persze nem tudtam, hogy több mint 1000 tanítványom lesz. A névlistával sem megyek sokra - amely az osztálytermek nagy részébben amúgy ott az asztalon -, mivel minden héten máshol ülnek. Ez nem teljesen önkényesen zajlik így, az osztályfőnök helyezi át őket másik padba, annak érdekében, hogy nagyjából kiegyenlítetten jussanak közelebb a táblához, s egyikük szeme se menjen tönkre.

Az európaiakra jellemző egyébként is, hogy minden kínait ugyanolyannak látnak. Mivel a vonások gyökeresen különböznek a hazaitól, elsősorban ezek tűnnek fel, az általános jegyek. Persze ha elég időt töltünk ázsiaiak közt, az agyunk is idomul, s teljesen jól elkülöníthetővé válnak az egyes indivíduumok.

Kiskamasz koromtól kezdve kínaiak körül sertepertéltem, úgyhogy ez a része nekem nem jelent gondot. Ennek ellenére nagyon tanácstalan voltam az itteniekkel szemben. Ha rámköszönt egy kölyök, sose tudtam, hogy a diákom-e, a nevüket meg pláne nem. Kicsit akkor nyugodtam meg, amikor kiderült, hogy a hosszú évek óta itt tanító kínai kollégák se tudják.

Mostanra sokat javult a helyzet. Az osztálytermeket kapásból megtalálom, még azt is tudom, melyik nap melyik osztályokkal van órám és hogy még jobbat mondjak, egy-egy osztály hallatán néhány arcot is képes vagyok társítani a csoporthoz.
Van már vagy 10 diákom, akinek a nevét is tudom, meg van Monkey, akinek csak a saját választású angol nevét, ami Monkey.

S ami a legjobb, úgy cirka 100 diákról még azt is meg tudom állapítani, hogy tanítom őket.
Lássátok be, ez nem mindennapi fejlődés. Az adaptáció mesterfoka.

Címkék:kína tanítás diákok fengjie 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr185011396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rudai gyerek 2013.01.11. 11:25:53

Gratulálok! Ez szép teljesítmény! :-)))

Gondolom amúgy a kínaiaknak meg az európai arcok felismerésével, megkülönböztetésével van problémája. Vagy nem?

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2013.01.13. 09:35:43

@rudai gyerek: Igen, ugyanilyen gondjuk van nekik is, csak nem derül ki túl gyakran, mert nem sokan (bár tudom úgy tűnik) hagyják el az országot.

Liping 2013.01.13. 15:03:12

@rudai gyerek: Azt mondják igen, bár azért szerintem az europid rassz lényegesen változatosabban fest, mint a többi. Eleve sok-sok hajszín, szemszín, de ha ezektől eltekintünk, akkor biztosan hasonló nehézségek állnak elő.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása