Liping 2013.01.02. 12:01

Nyugis punnyadás

Ez a hét a pihenésé, nem igazán történik semmi. Pénteken azért már lesz órám, de addig az édes semmittevés zajlik.
A kölykök zöme hazament, de azért néhány diák maradt. Az ő szüleik feltehetően valahol a tengerparton melóznak, s más családtagjuk meg talán nincs is, így marad a kollégium. Elég sok házit kaptak amúgy, így annyira azért nem lógathatják a lábaikat.
Maga az újév teljesen csendben zajlott, mintha egy teljesen szokványos nap lett volna. A tüzijáték őshazájában nem utalt semmi arra, hogy bármi ünnepelni való lenne. Majd ha jön a holdújév...

Bár január 1. és 2. munkaszüneti napok, a többi ünnepnaphoz hasonlóan ez nem nagyon hatja meg a kereskedelem résztvevőit: minden bolt, legyen az kicsi vagy nagy, ugyanúgy üzemel. Leállás náluk egyedül majd az "igazi" újév környékén várható, akkor viszont napokra, kis üzletek esetében akár 1-2 hétre is. Érdemes lesz majd előtte feltankolni.

A sulibejárat személyzete viszont takaréklángon nyomul, tegnap beletelt jó 10 percbe, mire sikerült a bevásárlást követően bejutnom. Máskor nem nagyon zárják a kaput, de mivel alig van itt valaki, kicsit elkényelmesedtek. Az egy hónapos téli szünet alatt tutira lesz még ilyen közjáték, hisz' én leszek a kampusz egyetlen lakója. A gyerekeknek még akkor is haza kell menniük, ha amúgy nem ragaszkodnának hozzzá, bár kétlem hogy lenne olyan elvetemült, aki maradni akarna.
Egyelőre nem tudom még, mit fogok csinálni. A falusi látogatás ugyan pár napra kínál programot, de a fennmaradó időben lehet hogy elutazom valamerre. Yunnannal vagy Myanmarral szemezek, februárban is kellemes az idő (különösen az utóbbiban), s kimondottan jó helyek. Myanmarba viszont kéne vízum, s egyedül amúgy se tudom, mit kezdjek ott, burmaiul se értek. Ott délen a malária is valós veszély, viszont a Lariamot jobb lenne elkerülni. 
Sajnos Yunnan szubtrópusi - s igazán érdekes - területei is kockázatosak ebből a szempontból, úgyhogy a vége lehet az lesz, hogy maradok itt. Egy látogatás a chongqingi állatkertben akkor is be fog játszani azért, ha más nem. Régen láttam pandamacit.

Címkék:kína téliszünet középsuli fengjie 11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr904991760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elkoltozott. 2013.01.02. 13:34:07

Én azt gondolom hogy a malária miatt ne aggodjál. Elég egy jó DEET tartalmú szunyogriasztó ( 50-60%-osakat itthon lehet kapni, szerintem kint is)
És ha Burmában úgymond túristák által látogatott helyre mész akkor még valószínűtlenebb a malária, nem gondolom hogy beveted magad a dzsungelbe két hétre. Valamint most ugye nem is igazán esősévszak van arra.:)

Mindenesetre azért olvass utánna. Szerintem ne hagyd ki ha van rá mód.

Esetleg tudom ajánlani az aranyháromszöget. Thai Laosz Burma határát. És akkor minden országban leszel kicsit:))
Vagy szimplán Laoszt:)

Én a helyedben simán bejárná ma környéket ha már ott vagyok.. Söt Hanoi sincsen elérhetetlen távolságra:)
Hajrá

rudai gyerek 2013.01.02. 14:29:41

@elkoltozott.: Sőt, az Arany háromszögben még ki is próbálhatja a helyi máktermékeket :-)))

Amúgy szerintem Mianmarba mindenképpen érdemes lenne ellátogatni.

De ha ilyen léptékben gondolkodik a kedves bloggazda, nincs messze - ahogy te is írtad - Hanoi, vagy Hongkong, Makaó.

De akárhogy döntsön is, azt mindenféleképpen megkövetelhetjük tőle, hogy jó kis beszámolókkal szórakoztassa az itthon ragadtakat :-))))

elkoltozott. 2013.01.02. 16:11:36

Engem speciel magával is vihetne :))

Én csaka kigyópálinkát próbáltam ki:) Nem ajánlom:))

Liping 2013.01.02. 16:19:54

@rudai gyerek: @elkoltozott.: Makaó, Hongkong meg Vietnam nem nagyon érdekel.:)
Yunnan viszont jó hely, de még tényleg nem tudom. Ott Xishuangbanna az igazi, a Mekongon túli világ esőerdei tája a vadelefántokkal. Lariam nélkül nem vágnék neki.

rudai gyerek 2013.01.02. 18:30:11

@Liping: És Tibet? (jó, jó, tudom, mostanában annyira nem egyszerű odajutni; vagy ez megváltozott?)

Liping 2013.01.02. 18:49:05

@rudai gyerek: ott hideg van februárban.:) Amúgy kell hozzá valami engedély, bár ez többnyire csak egy lehúzás, nem konkrét korlátozás.

rudai gyerek 2013.01.03. 10:24:56

@Liping: Lehet, hogy hideg, de legalább hangulatos...:-)

Amúgy sokba kerül ez az engedély?

Liping 2013.01.03. 10:47:49

@rudai gyerek: tudtommal 10-15e pénz, de ha az ember valami kész csomaggal megy, annak benne van az árában, s ez esetben elhanyagolható összeg. Időnként szigorítják az egyéni utazgatást, olyankor csak a szervezett túra lehetősége áll fenn.
Viszont ha az ember tibetieket akar nézni, azt megteheti az autonóm tartományon kívül is, itt Szecsuanban is van tibeti autonóm körzet, oda nem kell semmiféle engedély.

elkoltozott. 2013.01.04. 10:50:10

@Liping: Jó ha őserdőbe mész akkor nyilván kell komolyabb védelem de azért a Lariam nem mindenkiből hozza ki az "állatot" :))
Próbáld ki mielőtt elutazol aztán meglátod mit csinál :)

Mondjuk nekem elég volt a " szelid" elefántokkal való találkozás is, de ha te vadakra vágysz...:)

rudai gyerek 2013.01.04. 16:41:53

@Liping: Azért Potala palota csak nincs Szecsuánban :-)))

Liping 2013.01.04. 17:59:55

@elkoltozott.: sajnos nem szeretem nagyon a Lariamot.:(
@rudai gyerek: az épp nincs.:)

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása