Liping 2015.10.07. 03:54

Véget ér a szünet + nincs jó idő + némi egyéb

Már három napja esik. Gyakorlatilag egyfolytában. Néha csak csepereg, máskor meg olyan szinten ömlik, amit még talán csak 1-2 alkalommal láttam életemben. Az eső mellé a levegő is lehűlt kissé, a tegnapi csúcs már csak 20 fok volt, ami napnyugta után már nem annyira fincsi.

Mára már melegedést jósolt a meteorológia, de az előrejelzés-gyártás még ideát sem teljesen egzakt tudomány. Mindenesetre, ha egyszer végre elmúlik ez a bánatos, borús időszak, akkor, ha hiszünk az időjósoknak, újra 24-25-26 fokok lesznek, ami már egészen kellemes. Különösen október közepén. 

 

A szünet is sajnos fogyóban, olyannyira, hogy holnap már megyek gályázni, mi több, még szombaton is, ugyanis hétfői napot pótló tanítás lesz. Hogy miért pont hétfő, azt nem tudom, de nekem ez nem akkora baj, mert a páratlan hetes hétfőkön csak egy duplaórám van. Túlélhető.

 

Apró-cseprő, külön posztot nem érdemlő történésékkel fűszerezett napjaim vannak, így csak ömlesztve döntök ide párat közülük.
Kínában a tintahal is olcsó. Cirka 800 magyar pénzbe fáj kilója, de akciósan a Carrefourban még ennyi sem volt. (Ott épp nem vettünk, mert akkor már túlvoltunk a beszerzésen.) Az itteni tintahal ráadásul jó is, amilyennek lennie kell. Hogy pontosan mit művelnek az otthon kapható verzióval, azt nem tudom, de aki csak olyat evett eddig, s nem találta finomnak, az ne adja fel. Valamikor nyáron én is vettem még szülővárosomban, de gyakorlatilag a fogyaszthatóság határait súrolja, annyira rágós, gumiszerű, kemény.
A tintahalnak valóban van egy kicsit ilyen beütése, de normál esetben ez nem zavaró, mint ahogy például a gomba szöveteinek a rugalmassága sem az. No, a lényeg, hogy ideát, meg úgy általában a normálisabb helyeken finom tintahalat kapni, amely határozottan ehető, s kotyvasztás közben kellőképpen puhul, nem lesz cipőtalpszerű.

 

A Carrefourban nem csak akciós tintahal van. Legutóbbi érkezésünkkor hoszteszek csapata kínált mindenféle kóstolókat, s mivel férjem kíváncsi, így mindenhonnan szedtünk is egy-egy porciónyit.
Így történt ez egy kolbászka esetében is. Tömtem a szájába a kis karikát, aztán még az én adagommal is megetettem volna, de kézzel-lábbal tiltakozni próbált meg egyfolytában azt hajtogatta, hogy nem édes, nem édes. Kiderült, hogy nincs gond, s nem is engem hív édesnek, csak szerette volna, ha én is megkóstolom, ugyanis egy kivételesen finom kínai terméket sikerült a képébe gyömöszölnöm. Ami valóban nem édes.
Nyugati ízű, kellemes kolbászka, egyértelműen érezhető hústartalommal. Immár nem lesz akadálya a paprikás krumpli gyártásának sem!

íme a mintapéldány. Különösen a Kínában élő, blogomat esetlegesen olvasó expatoknak ajánlott..

wp_20151006_12_41_41_pro.jpg

 

Címkék:kína élet eső szünet tintahal wuhan carrefour 2 komment

Liping 2015.10.01. 05:03

Itt a szünet!

Szerencsére tegnap lezajlottak a legutolsó órák is, s most egy hétig nem kell korán kelni. Sajnos az órarendem olyan, hogy három nap is 8:10-től kezdek, amihez fél 7-kor kelek. Csak az egy szem kedden van délutáni kezdés, azt sokkal jobban díjazom.

 

A szünet alatt nem utazunk, legfeljebb a városba megyünk majd be, távolabb nem. Tegnap vettünk kis elektromos biciklit, így immár kellemes módon lehet zötykölődni. Végül 1250 pénzbe fájt, egy eredetileg 1500-ért kínált példány, sajnos kéket nem adtak ennyiért, csak a legkevésbé kelendő, fekete vagy lila színből választhattunk. Maradt a fekete.

Ezentúl gyorsan be lehet majd érni tanítani. :)

Címkék:kína motor szünet wuhan Szólj hozzá!

Liping 2013.12.08. 00:57

Talán munka is jut a szünetre

Mialatt lelkesen agyalok a vakáción, s újabbnál újabb ötleteken futok végig, közben a gyakorlatiasság is helyet kapott az elképzelések közt.

Történetesen felmerült egy 10 napos munkalehetőség egy hunani kisvárosban. Egy ismerős melózik náluk, innen az ajánlat, s innen van minden egyéb infó is, ami miatt hajlok rá erősen, hogy elfogadjam.

Az köztudomású, hogy ezek az időszakok a leginkább pörgősek a nyelviskolák életében, hisz ilyenkor a diákok is ráérnek különórákat venni. Szerveznek is dögivel nyelvi táborokat meg minden egyebet, amit csak el lehet képzelni.
Még Fengjieben is meg szoktak jelenni waiguorenek, hogy pár hétig oktassák a helyieket.

A konkrét hely nagyon jónak tűnik. A javadalmazás az efféle munkakörben bevett árazás felső szegmensében van (hogy pontosak legyünk, annak a négyszerese, amivel itt próbáltak meg a privát szférába csábítgatni), mindemellett fizetik az utazást, biztosítanak elhelyezést, s napi háromszori étkezést is.
S ami a dologban a legjobb: a külföldit ellátják kész prezentációkkal, így az órákra való felkészülés semmilyen agymunkával nem jár, csak le kell adni az anyagot.

Mivel ez egy felkapott szakasza az évnek, így az óraszám sem lenne alacsony. Mivel ez alapján fizetnek, ez esetemben határozottan pozitív hír.

A dolog még nem fix, de ha összejön, érdekes tapasztalat lesz. Meg leginkább jó pénz. Kb. 2 havi itteni béremet össze tudnám szedni extraként. 

Meglátjuk.

Címkék:kína nyaralás szünet nyelvsuli hunan 1 komment

Liping 2013.05.31. 14:01

Szünet

Mint írtam az előző posztban, lesz egy kis szünet a suliban. Az előzetes tervekkel ellentétben változott a helyzet, ugyanis csak hétfőn, akkor is csak fél napot lesz tanítás, ráadásul a szerdai órákat tartjuk meg, ami számomra azt jelenti, hogy hétfőn sem tanítok.

Így két egész hétig munka nélkül maradok megint, úgyhogy kedvemre élvezhetem majd a semmittevést.

Mingchun nagyon jó fej. Ezzel a kötéssel a fejemen nem sok kedvem van kimászkálni, úgyhogy ő jár helyettem boltba, hozott kólát meg őszibarackot, reggelire meg némi kaját a diákmenzáról. Még a hajamat is megmosta, mialatt én egy zacskóval igyekeztem takarni a kötést, hogy az ne ázzon meg, aránylag sikeresen.:)

A varratszedés után majd elutazom pár napra Hubeibe, Wuhan közelébe, mert lesz ott némi dolgom, meg ha már úgyis ráérek, egy kicsit izgalmasabban teljen az idő. Mindenesetre jelen állás szerint összesen egy hetet fogok már csak tanítani, mielőtt hazamegyek, hiszen az utolsó héten meg már a többiek vizsgáznak. Egész kényelmes így.

Fengjie ugyan Chongqing tartományi jogú város legkeletibb járása, azonban a közlekedés tovább kelet felé elég problémás, főleg domborzati okok miatt. Földrajzi értelemben nincs messze Wuhan, azonban amíg Chongqingba eljutok 4 óra alatt, addig ide tizenvalahány kell. A legegyszerűbb megoldás, ha visszamegyek Wanzhouba, nyugatnak, s onnan vonatozok Wuhanig. Járatoktól függően 7-9 óra alatt oda lehet érni már.

Szóval ilyen tervek vannak most. Hogy pontosan meddig leszek oda, még nem tudom, de majd igyekszem hírt adni magamról, ahogy eddig is tettem. Na meg csinálni sok szép képet.

Címkék:kína szünet wuhan hubei fengjie wanzhou 3 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása