Sajnos ezen a telefonon nincs ekezetem, ezt nezzetek el.

Ma jelzett az ugynok, s ferjemmel eljottunk egy helyi szallodaba megdumalni a ceggel a reszleteket. A megbeszeles olyan jol sikerult, hogy meg en is fogok fizut kapni es melozni ezuttal. 3-an megyunk Thaifoldre, s hetediken jovunk haza. Ezuttal is Bangkok es Pattaya lesz teriteken.

Ez a mai egy nagyon jo nap volt, remelem, lesz meg ilyen.

Nagy valószínűséggel nem nekünk, de ma írt az ügynök, mert érdeklődött egy cég a férjem iránt. Elvileg április 6-án már Thaiföldön lenne is egy melója. Annyi nehezítés azért van, hogy előtte akad még egy tréning, ahol meglesik, megfelelő-e, de ez könnyen lehet, hogy csak ruhavásárlást meg némi ivászatot jelent.

Akárhogy is, ha ő megy, én is megyek. Nincs tapasztalata, s nem is annyira magabiztos mások előtt, de elég sokat gyakoroltunk mostanában beszédeket is, s nem megy neki rosszul. Azért izgulok erősen.

Legrosszabb esetben egy havi fizu után ki is rúgják, de egyet legalább süttetjük a hasunkat odaát, s tapasztalatnak mindenképp jó lesz. Szurkoljatok neki! 

Hogy megyünk-e Thaiföldre, azt még mindig nem tudom, addig viszont továbbra is csak a hétköznapi életem zajlik, aránylag kevés izgalommal.

Iso nyelvsulija még mindig remek hely, szeretek ott dolgozni. Akad még egy kisfiú is Amy mellett, aki egészen tündéri, bár nem a legragyogóbb elme, s kissé beszédhibás is. A k hang például egyáltalán nem megy neki, dacára annak, hogy ez a kínaiban is megvan, de próbáltam kínai szavakkal is, valamiért t lesz belőle. Ugyan nem vagyok logopédus, de hogy ilyen létezik, az meglepett. A gyermek ettől függetlenül cuki, az biztos. Majd őt is megörökítem legközelebb.
Iso-val is kiválóan kijövök, s rendkívül rugalmas a hely. A héten is cseréltünk órákat egymás között, s ha a céges munka üt be, azt is meg tudjuk oldani.

A másik, általános iskolás munka kevésbé szórakoztató, de az időmbe belefér, s találtam egy buszt, amivel még hamarabb is megközelíthető. 

Mivel Iso sulijába hetente átlag 5 napot megyek (most a héten épp csak négyet), általában naponta 1 vagy 2 órát tartani, plusz még ott van a másik iskola is, így általában lekötöm magam, kevesebb időm és ötletem marad a blogra, de igyekszem magam összeszedni. Arra viszont egész jó esélyt látok, hogy leheletnyit ritkábban jelentkezem majd. Túl drasztikus csökkenésre nem kell számítani, de a havi átlag 30 bejegyzés helyett inkább olyan 15-20 lesz a sanszosabb. Persze, ha épp történik valami izgalmasabb vagy jobban megszáll az ihlet, akkor mehet ez feljebb is, a fenti inkább csak minimálérték.

Szóval, a lényeg, hogy továbbra is vagyok és jelentkezem, amint tudok. Olvassatok ezek után is, s a kommentekért sem haragszom meg, bár tudom, ez a blog nem a kommentelő olvasókról híres. De még lehet ezen a téren is változás, legalábbis remélem. 

Még nem teljesen biztos, de jó eséllyel megint Thaiföldre megyünk céges munkával. Hogy valóban így lesz-e, az majd elválik, de nagyon nem tiltakoznék ellene.

Thaiföldön lenni egyáltalán nem egy rossz élmény. 

Szerdán lezajlott az első órám a nyelvsuliban. Három kislányt kaptam, egy negyedik gyerek, egy kisfiú valamiért nem jelent meg. 

Mindhárman aranyosak voltak, de messze kitűnt közülük a legapróbb, csupán 3 éves Amy. Nagyon tündéri, kis zabálnivaló baba, s okos is. És kifejezetten szépen ejti ki a szavakat.
Maga a tanítás könnyű, elsősorban arról szól a tanfolyamuk, hogy megtanítsuk őket válaszolni néhány alapvető kérdésre, mint pl. mi a neved, hogy vagy, honnan jöttél, meg még 5-6 hasonló darab. Ami valamiért lényeges, hogy egész mondatokat kell használniuk mindenképp. A szavak tanulásának erőltetését ellenben nem nagyon szorgalmazzák.

Akármennyi értelme is van a dolognak, a helyzetem roppant egyszerű. Iso kidolgozott egy saját szisztémát, azt kell követni, így gyakorlatilag öt perc felkészülés elég egy órára. Akartam fényképezni a törpöket, de ez most kimaradt, ellenben legközelebb pótolom.

Tegnap nekiindultunk az általános iskolának is, ahol csütörtökönként van másfél óra munkám. Eléggé kinn van a helyszín a világ végén, tőlünk egy órára busszal, de elvileg valamikor arrafelé is fognak metrót építeni (vagy valamelyik épülő metró arrafelé vezet majd). Egyelőre a környéken elsősorban még csak épülik a házakat, de az úthálózat tágas és a mostani viszonyokra való tekintettel még a forgalom is enyhe és rengeteg a zöld.

A suliban egy adott könyvet kell tanítani, alkalmanként 2 oldalnyit. Most épp négy új állatnév szerepelt bennük meg a mennyiségre vonatkozó kérdés. Az óra második felében valami játékot várnak el, így tegnap állatokat színeztek. Férjem, aki amúgy elkísért, elmeállapotára jellemző, hogy ő is akart volna színezni, csak tartott tőle, hogy hülyének nézik, így aztán lefényképezte a papírt, s a telefonján állt neki. Hát, ez van, tavaly tanúk előtt már igent mondtam, ezt kell szeretni. 

Képek az általános iskola környékéről, a suliról meg az óráról a galériában magyarázatokkal.

Nem olyan messze egy általános iskolában akadt egy beugrós munka. Minden csütörtökön, másfél óra egy 24 fős osztálynak, tanársegéddel. Az anyagokat megkapom, úgyhogy kitalálni nem kell semmit, s ez is 400 yuan alkalmanként. Az időmbe belefér.

Holnap már kezdek is, aztán meglátjuk, mennyire tetszik, ezúttal még meggondolhatom magam, ha mégsem jönne be. Természetesen erről is beszámolok majd, ahogy a mai órámról a nyelvsuliból is.

Ma végül visszajelzett a pasi. Elsőnek azzal, hogy van egy rossz híre is. Ezek után nem sokat vártam, de végül kiderült, arról van csak szó, hogy mégsem tudnak nyolc órát adni, csak hatot, s emiatt az eredeti fizu sem lehetséges.
Bár ő elvileg harcolt a partnerrel, hogy legalább az első hónapra kapjam meg a nyolcezret, ha egyszer ezt ígérte, de végül csak 7000 lett belőle. Mindezt egy bő öt percig taglalta a telefonban, mire a lényegre tért, úgyhogy már sokkalta rosszabb helyzetre számítottam, de aztán szerencsére kiderült az igazság.

Szóval, most rohadt szar nekem. Egy ezressel kevesebbet fogok kapni heti 6 óra munkáért. Ja, és elvileg ezt is csak az első két hónapban, utána emelnek. Ha kapok még órát, akkor még azon felül is.
És az ürge még szabadkozott is, hogy gondoljam meg, hogy jó-e ez nekem, aztán írjak rá, de már a telefonban elfogadtam.

Hétfőn betanít egy kis pizzázás mellett, szerdán meg már kezdődik is a munka. Annyira nem rossz Shenzhenben.

A büdös tofuról már megemlékeztem, de szerencsére nem csak ez szerepelt a terítéken. 

Néhány fejessel és kínai orvosnővel együtt kiváló ebédet kaptunk a hotel éttermében. Képek a galériában.

Jöjjön tehát a nap összefoglalója. Szerencsére minden zökkenőmentesen ment.

A szállás egy egész kellemes hotelben került lefoglalásra, s további pozitívum, hogy a konferencia is ugyanitt, a legfelső, 22. emeleten zajlott. Így aztán nem kellett messzire menni, s amikor épp nem volt rám szükség, vissza is mehettem a szobámba ejtőzni.

A szálláshelyen még nyugati reggeli is volt, ami tényleg nem általános, bár azt hozzá kell tenni, hogy elég korlátozottan kell ezt elképzelni. Akadt szeletelt kenyér és egy kenyérpirító, s emellett volt egy általam meghatározhatatlan ízű lekvár is, s ennyiben ki is merült. Bár a szobában lévő szállodai füzetecske szerint akad gabonapehely is, ilyet nem láttam.
Panaszra azért nincs ok, a kínai rész kifejezetten változatos volt, s bőven akadtak gyümölcsök meg mindenféle egyéb, reggelire alkalmas élelmek is. Főztek-sütöttek frissen tésztákat, tojást is, s persze temérdek főtt kaja meg kínai kifőtt tésztafélék is voltak. És még valami egészen nemzetközies ízű krémes, mazsolás süti is.

Reggeli után nem sokkal a konferenciaterembe mentem, ahol aztán egy óra eltelt azzal, hogy röviden beszélt 1-2 ember. Közben nekem szólt a tolmácsom, merthogy volt az is, egy egészen ügyes helyi egyetemista, hogy túl hosszú az előadásom, nincs elég idő, s meg kéne vágni. Időm volt, s laptopom is, így amíg a többiek beszélgettek, le is csökkentettem az anyagot 44-ről 20 oldalra.
Egy fél órás szünet jött, majd én következtem. Közben változott a helyzet is, s kiderült, hogy sok időnk van, ezért aztán maradt az eredeti szöveg. Szerencsére nem arra mentettem rá a módosítottat.

A beszéd szépen lement, mostanra már teljesen magabiztos vagyok ilyenkor a színpadon, s a legkevésbé sem izgulok. Voltak a vendégek között válogatott kínai professzorok is, ők egészen érdeklődőnek tűntek, s oda is figyeltek, de a többség természetesen unta az egészet.

Egyszer még vissza kellett menni a többiekkel együtt. Szépen sorba álltunk, kaptunk oklevelet, majd csináltak egy halom fotót.
Még ezelőtt, de már a beszédem után adtam egy interjút is a terem sarkában, ahol leginkább a konferenciáról kellett regélnem röviden. Elmondtam, hogy a terméketlenség egy nagyon súlyos probléma a nyugati világban, különösen most, hogy a szülő nők életkora erősen megnőtt, de a trendek változásával már Kínában is egyre inkább oda kell rá figyelni. S mivel a gyermekek száma korlátozott errefelé, még fontosabb, hogy megadjuk a családoknak az engedélyezett mennyiségű utódot, blablabla, s hogy elhangozzon a lényeg is, még benyaltam egyet a rendezvénynek azzal, hogy megemlítettem, az ehhez hasonló rendezvények segítenek, hogy megoldást találhassunk.

Dr. Veve, amint nyilatkozik - a blogoszférában fenntartott felismerhetetlenségét megőrizve

Miután a többiek is befejezték a pofázást, s a kitüntetésünket is megkaptuk, ebédeltetés jött. Erről majd külön posztban.

Délutánra a rendezvényt szponzoráló kórházba mentünk, amely egy termékenységi klinika öt emeleten, színvonalas megjelenéssel, de nem giccsbe hajlóval. Valódi, érdemi munka folyhat benne.
Ott a másik öt kínai doktornővel együtt kaptunk fehér köpenyt, majd kettesével szétosztottak minket, s 1-1 szobába kerültünk, ahová jöttek sorban a valódi páciensek. Közben a kamerával felszerelkezett stáb igyekezett marketingcélokra hasznosítható anyagokat megörökíteni.

Itt már kissé inogni kezdett a lábam alatt a talaj, de ott volt a jól felhasználható kifogásom, hogy nem beszélek kínaiul. A tolmácsom ugyan ügyes volt, de az ő orvosi angolja (az enyémről nem is beszélve, hehe) is hagyott maga után kivetnivalókat, így konkrét tanácsadást tőlem nem nagyon várhattak el. Ettől függetlenül valamit illett produkálni, így végül egy pácienssel elbeszélgettem. Mutatta a kis kínai papírjait, amit természetesen nem értettem, de annyi kiderült, hogy a férjét kivizsgálták, vele semmi gond. A hölgy laboreredményei is rendben voltak. A tünetei alapján végül abban maradtunk, hogy (a szerencsére már előzőleg neki javasolt) vizsgálatokat mindenképp végeztesse el, hogy kiderüljön, a petevezetékei átjárhatóak-e.

Az egyik kínai kollegina valódi pácienssel konzultálva (fenn), a tolmácsom (lenn).

Miután rólam leforgatták a szükséges anyagot, a hozzánk betévedő többi beteggel már a másik, valódi doktornő foglalkozott. Közben a tolmácsom nagyjából fordította, amit beszélgettek a páciensekkel, ami meg nem ment neki, azt zömmel magam is megértettem. Az többek között kiderült az ott töltött bő másfél óra alatt, hogy egészen meglepő mennyiségben kerültek vissza a gyermekvállalási piacra a negyvenes anyukák, akiknek annak idején csak egy gyereket engedélyezett az állam.
Most, hogy szabad a kettő, sokuk megszülné a másodikat is, s ezzel bőséges piacot jelentenek a termékenységgel foglalkozó orvosoknak.

A helyzetük egyébként némiképp furcsa, pontosan nem tudom, kik lehetnek ők. Az való igaz, hogy városokban lényegesen szigorúbban vették a második gyerek kérdését, s náluk jobban a pénztárcába kellett nyúlni, amennyiben megszegték a szabályozást. Viszont ideát az efféle klinikák sem olcsók. Azt gondolnám, ha megengedhetik maguknak azt, hogy költséges kezeléseket fizessenek ki most azért, hogy összejöjjön a második lurkó, úgy feltehetően azt is ki tudták volna fizetni, ha engedély nélkül szülik meg akkor, amikor ez még kevesebb terhet rótt volna a szervezetükre.

Akárhogy is, a jelek szerint, ha a fiatalok körében nem is túl valószínű, hogy tömegesen ki fogják használni a kétgyermekes limitet, a már kissé idősödő, egy generációval előttük lévő anyák között sokan szeretnének élni a lehetőséggel így az utolsó esélyeket is megragadva.

A kolleginák nagyon lelkesek voltak velem, állandóan közösen akartak fotózkodni. A szakmaiságom megkérdőjelezése sem merült fel, büszkén meséltek az általuk elért kimagasló eredményekről. Az egyik kórházból el akarták kérni az elérhetőségemet is, hogy tudjunk konzultálni bizonyos esetekről, csak akkor hőköltek vissza, amikor kiderült, hogy kommunikációs probléma állna fenn.

Összességében ez egy érdekes nap volt. Doktorkodóst játszani jó.

Lezajlott ez a munka is, megvolt a konferencia, adtam interjút is és még betegekkel is beszélgettem a panaszaikról!
Kissé el is fáradtam, úgyhogy a részletekkel majd holnap. 

Érdekes nap volt!