Eredetileg úgy terveztem, hogy még reggel elindulok, itt leszek, aztán este szépen haza is megyek.

A valóság aztán másképp alakult, mivel reggel semmi kedvem nem volt megmozdulni és készülődni.
Miután kellő komótossággal felkeltem, magamhoz tértem, tettem-vettem, már lassan dél lett, így arra jutottam, hogy ha valóban elindulok, akkor Wuhanban töltöm majd az éjszakát.

Tegnap már nézegettem vonatokat, de mivel ilyen rövid távról van szó, így nem éreztem szükségét, hogy jegyet is vegyek. Ötven percet kibírok akkor is, ha nincs hova ülnöm.
A másik figyelmetlenséget akkor követtem el, amikor csak a reggeli vonatokat nézegettem meg. Délelőtt ugyanis akad legalább 5-6 szerelvény Xianning vasútállomása és Wuhan közt.

Délután azonban, mint erre ma jöttem rá, fél háromkor majd leghamarabb csak este 7-kor akad vonat. Az összes többi ugyanis Xianningbei állomásról indul, ami tőlünk erőteljesen kiesik, ráadásul a jegyár is a duplájába kerül, mivel nagysebességű szerelvényeket járatnak rajta.

Nem volt mit tenni, gyorsan összekaptam magam, s egy óra körül el is viharzottam a vasútra, s bár egy óra az út, odaértem időben. Csakhogy jegy nem volt. Ülőhely nélküli se. Xianninget ugyanis hosszútávú vonatok érintik, így bőven van utas. A mai fél hármas valahonnan Peking felé ment épp.

Miután itt Xianningben (mint azt a májusi látogatásomból tudom) meglehetősen komolytalan az állomáson az ellenőrzés (a jeggyel nem rendelkező kísérőim is gond nélkül kijutottak velem a peronra), így első nekifutásra gyorsan berobogtam a váróba. A jegyellenőrző részen céltudatosan tartottam előre, így, bár a vasutas próbált valamit mondani, menet közben le is tett róla.

A peronra való kiengedésnél még egyszer ellenőriznek, de nem tartottam tőle, hogy külföldiként gond lenne átjutnom. Azt viszont nem tudtam, hogy mire számíthatok a vonaton az ellenőrzéskor és Wuhanban a kijáratnál. Félreértés ne essék, nem bliccelni akartam, hanem valami alternatív jegyvételt kieszközölni a kalauznál, de kezdtem elbizonytalanodni, hogy esetleg nagyobb büntetés is lehet a dologból. Mialatt vacilláltam, a kijelző is átíródott, s belebegtetett egy fél órás késést, így aztán úgy döntöttem, inkább lelépek én is.

Az állomás épülete előtt állt egy busz, Wuchang felirattal. (Wuchang Wuhan egyik része, annak idején három város, Wuchang, Hankou és Hanyang egyesítéséből jött létre. A városrészeket egymástól víz - a Jangce és egy mellékfolyója - választja el egymástól.) Sok választásom nem lévén, felszálltam, s azzal jöttem idáig. A busz ugyan duplájába került, de ez van.

Ideérve aztán megkerestem a metrót, majd onnan már sínen voltam, s jöttem egyenesen a hotelbe. A szomszédos nagyboltban vettem bagettet és egy kb. negyedkilós kenyeret, mindegyik nyugati, normális ízű pékárú. Ami még maradt belőle, azt reggelire befalom, s majd hazatérés előtt cuccolok be belőlük egy szép adaggal holnap.

Az állatkert után.

Nagy nehezen megérkeztem a nagyvárosba, s itt is éjszakázom a múltkor bevált hotelemben. Most szerelte meg egy szaki a netet a szobában, mert alapból nem akart működni.

Elugrom a szomszédba némi üdítőért meg bagettért, aztán írok részletesebben is.
Holnap meg jön az állatkert.:)

Hubei tartomány Kína selyemtermelésének legfontosabb körzete. Megragadva a lehetőséget, meg a betegszabi okozta rengeteg szabadidőt, tegnap webet böngésztem, s kapcsolatba léptem az egyik selyemhernyófarmmal. Mindig is szerettem volna látni élőben, hogy miként zajlik a folyamat, s mivel a waiguoren-létnek megvannak az előnyei is, egyáltalán nem zárkóztak el a dologtól, hogy a közeljövőben valamikor meglátogassam őket.

Addig is, felvezetésként nézzük meg, miről is van szó pontosan.

A selyemlepke háziasítása többezer éves folyamat eredménye. Az eperfalevél-diétán élő állatok átalakítása egy igen komoly, célratörő munka volt, a mai ízeltlábúak alig hasonlítanak egykori őseikre. Utóbbiak már nem is fordulnak elő, kizárólag a domesztikált verzió.

Ez a cukinak legnagyobb jóindulattal sem tekinthető moly a selyemlepke

Annyira sikerült őket specializálni, hogy emberi beavatkozás nélkül ma már nem is maradnának életben, mivel a röpképességüket is elvesztették. A kínaiaknak sikerült az amúgy roppant undorító formájú lepkéket teljes egészében a selyemtermelés igényeinek megfelelővé formálniuk. Egykoron normális méretű szárnyaik voltak, ezek az idők során méretben a harmadukra mentek össze. A kifejlett állatok potroha ezzel szemben megnőtt, hogy minél több petét tudjon elraktározni, s ezzel növekedjen a termelékenység.

A háziasított lepkék nem félnek az embertől, mitöbb, már semmiféle reakciót nem mutatnak az egykori természetes ragadozók felbukkanása esetén sem. Hozzászoktak a tenyészetek nyújtotta biztonsághoz.

A hernyó lepkévé fejlődésének utolsó állomásakét bebábozódik, s védelmet szolgáló gubót készít maga köré. Ez a gubó adja a faj gazdasági értékét, mivel egyetlen, kilométeres hosszúságú, különösen finom selyemszálból áll. A lepke kikeléskor nyílást old a gubón, s ezzel tönkreteszi azt, így csak töredéküket, az állomány szinten tartásához szükséges mennyiséget engednek kifejlődni.

Hernyóként sem igazán gusztusosabb

A selyemgyártáshoz használt gubók hernyóit a bebábozódás után néhány nappal forró levegővel leölik, majd a gubókat megfőzik, s így lehetővé válik a selyemszál legombolyítása.

A hernyók lemészárlását a Greenpeace-jellegű szervezetek régóta sérelmezik. Hogy pontosan mi lenne az elképzelt humánus megoldás, az nem teljesen világos persze.
India - amely mára a második számú selyemhatalom - egyes részein, vallási okokból ellenzik a bábozódó állatok elpusztítását. Hogy az erre kényes közönséget is elláthassák a cifra színekben tündöklő szárikkal, számos manufaktúrában kizárólag a már kikelt lepkék gubóit használják fel. Mivel ezáltal sérül a szál, az így nyert selyem minősége is romlik.
A rosszabb színvonalú selymek készítéséhez egyébként is használnak ilyen hulladék-alapanyagokat, de ezek érthető módon nem a csúcskategóriát képviselik. 

Ez a roppant munkaigényes folyamat eredményezi a selymet. A történelmi időkben ez volt Kína legfontosabb exportcikke.  A kereskedelem zavartalan működésének fenntartásához épültek ki a selyemutak, s a birodalom mindenkori erejétől függően igyekeztek is minél hosszabb szakaszokon azokat az ellenőrzésük alatt tartani (lásd a Tang-Kína térképeit a Wu Zetianes cikknél - egészen a Kaszpi-tengerig felügyelték az áruszállítást).

A gubók mindegyike 1-1, akár km-es hosszúságú selyemszál

Hogy pontosan hogy szivárgott ki Kínából a nemes kelme készítésének titka, az nem teljesen tisztázott, de előbb Koreába majd Japánba is eljutott. Jezsuita szerzetesek sikeresen kicsempészték, s eljuttatták Európába is, így a monopólium megtört.

Ma már nem vetekszik árban az arannyal, de még mindig komoly üzletet képvisel. A selyemtermelés piacán Kína dominanciája most is meghatározó, több mint négyötödét biztosítja az ellátmánynak. Ennek is meghatározó részét adja Hubei, az eperfák és a selyem tartománya.

Ha úgy alakul a gyógyulásom, ahogy remélem (kopogom le, a jelek szerint igen), akkor szombaton ezúttal tényleg nekiállok, s elrobogok a vonattal Wuhanig. Rémlik még valami a Carrefour száraz, de kétségtelenül európai ízű bagettjéről, s így ha már arra visz az utam, az elképzelés szerint megtömök vele egy táskányit. Fagyasztóban eláll.

Persze a pékárú miatt önmagában nem vetemednék az utazásra (azért ez mégsem olyan fontos, mint a kóla), de ahogy már írtam, van állatkert is, azt meg szeretem. Valamelyik nap beszélgettem erről skype-on, s gondolkodtam el rajta. Magam sem tudom, miért van így, talán nem nőttem ki még eléggé a gyerekkorból, de akármerre járok, előszeretettel látogatom a hasonló intézményeket. Bécstől Prágán és Belgrádon át Szófiáig bezárólag. Kétségtelenül nem emiatt bukkantam fel egyik helyen sem, de ha már ott voltam.
Szóval a lényeg, hogy a wuhani részleget is kipipálom a tervek szerint.

Pénteken előtte azért még igyekszem tenni a későbbi meghűlések elkerüléséért, s két turizmust tanuló diákommal, Xia Luluval és Zhen Honggal elmegyünk nézni pár jobban rétegzett ruhadarabot. Ők ott voltak a múlt heti összeröffenésünkön is, s azóta egyszer meg is látogattak a C-vitamminal meg vagy egy kiló citrommal.
A jelenlegi stádiumban még korai kijelenteni, de elképzelhető, hogy társasági életem fontos szereplőivé válnak az itt töltendő évem alatt.

Ahogy azt már írtam, pénteken volt egy kis kiruccanásom a turizmusos osztályommal. Hogy nem voltunk olyan sokan, annak az elsődleges oka, hogy csak 10-en vannak a csoportban. Még közülük is páran hazamentek, így végül hat diákom meg én hetesben indultunk el.

A péntek reggel már nem indult jól. Felkeléskor fájt a torkom és már tudni lehetett, hogy ezt megszívom. Mivel semmiképp nem akartam kihagyni a közös programot, így nem is mondtam le. Ez akkor még elég könnyen ment. Leszámítva, hogy az estéhez közeledve egyre kevesebb hangom maradt, s egyre több zsepi fogyott, más tünet nem volt.

A hot-pot meglepően erős volt. Ezt amúgy kimondottan jól viseltem, nem csak az ízlésem okán, hanem mert határozottan helyrerakott egy másfél órára. Forró is volt, s nagyon jó fűszeres, így aztán rövid időre megoldott minden légúti eltömődést.

Kizárólag a hot-pot érdeme, hogy valamennyire még énekelgetni is tudtam, bár a minőség attól tartok, a szokásosnál is több kivetni valót hagyott maga után. Magas hangok helyett csak valami elhaló sípolás jött, ha egyáltalán jött valami.

A KTV-s helyünk is a központban volt, a belvárosi (mert van egy másik, vasúti is) KFC mellett. Kellemes, hangulatos hely, a közepes méretűnek beharangozott (amúgy másutt simán a kicsivel megegyező méretű) szobánk bérlete kb. 80 yuanbe került óránként.

Az eredetileg tervezett két egész órát nem töltöttük ki, mivel addigra már eléggé belázasodtam, s ezt a csajok is észlelték. Bár mondtam, hogy maradjunk még meg hogy egyedül is haza tudok jönni, ragaszkodtak hozzá, hogy együtt induljunk el vissza. Itt elkísértek egészen a lépcsőház aljáig, s nagyon kedvesen aggódtak értem.

Hazaérve nagyon vacakul voltam tényleg. Gyakorlatilag azonnal elaludtam, s ma délutánig pár percnél tovább az ágyat sem hagytam el. Most már a láz lement, csak hangom nincs és a köhögés nem múlik egyelőre. Zhao Shengnek írtam, hogy szerdáig ne számítsanak rám, tudomásul vette.
Addigra remélem, megjavulok.

Végül pár kép a KTV-ről. A fényviszonyok ilyen helyeken már ismertetett problémái miatt a minőséget nézzétek el ezúttal is.

Sokszor szóba került már a blogon Szecsuán ezen remeke, de dokumentálva még nem volt.
Tegnap a turizmusos osztályommal a KTV előtt egy hot-pot-os helyre ültünk be Xianning központjában (egész pontosan az önkiszolgáló étterem épületében, csak egy emelettel feljebb).

Ilyen lyukakkal felszerelt asztalokon zajlik a hot-pot fogyasztása, alatta nyílt lánggal, vagy itt elektromos főzőlappal (fenn),
miután ez már nem Szecsuán, így két, egymástól elkülönülő alaplevet használnak, a világos nem erős (lenn)

A lébe aztán kerül mindenféle megrendelt alapanyag, így ezek a gusztusos sonkaszeletek is (fenn),
a rengeteg zöldségről, tésztáról és egyebekről nem is beszélve (lenn)

Ezek szép sorban a forrásban lévő lébe kerülnek (fenn),
a hot-pot már működés közben (lenn)

A megfőtt dolgokból aztán ki-ki kedvére válogathat

Mostanában az ág is húzni látszik engem. Megint rám jött egy kiadós meghűlés, de azért nem akartam kihagyni a KTV-t a diáklánykáimmal, s ezt nem is bántam meg. Hotpotoztunk is előtte.

Holnap majd írok a dologról terjedelmesebben, de most bebújok az ágyba, s terveim szerint, ha nem muszáj, nem is nagyon fogok kiszállni hétfőig. Vagy ha nem múlik (ilyenkor még rosszabbodni szokott, a gyógyulás majd pár nap múlva), akkor szólok, hogy kénytelen leszek kihagyni az óráimat.

Mindenkinek békés mindenszenteket!

Ma kicsit későn jutottam be a központba, így már világítottak a fények. Pár képecske sötétedés utánról.

Ma is benn jártam a városban, s a nagy szupermarketben erre az érdekes termékre lettem figyelmes:

A cikk tárgyát a képen középen lévő, eperízzel riogató popcorn képezi. A csokis és a sima édes most itt nem érdekes.

Az olvasóimra való tekintettel gondolkodtam rajta, hogy feláldozom magam, s letesztelem, de nem tudtam rávenni magam. Kedves Kínában élők, ha valakinek van személyes tapasztalata, szívesen veszem.

Tegnap zajlott le az English Corner. Több hasonló intézményben tartanak ilyen összeröffenéseket, ahol a külföldi tanárok és az érdeklődő diákok beszélgethetnek kedvükre. Javier ott is volt elvileg, én sikeresen kibújtam alóla. Néhány diák - gondolom a szervezők - invitált, meg kérdezték, hogy mikor érek rá, de igyekeztem ködösíteni, amennyire lehetett. Akkor még nem egészen értettem, hogy mit akarnak, az már csak később állt össze. Mindenesetre mivel csak meghívás volt a részükről, nem pedig parancs az iskolavezetéstől, így éltem a lehetőséggel, hogy passzoljam.
Tudom, nem valami előremutató magatartás, de nem volt hozzá semmi kedvem. Zhao Sheng keresett valamiért, lehet pont emiatt, de akkor épp nem ért el. Utána az órámra tartva összefutottunk, de csak az útlevelemről beszélt (ma végre megkapom), az English Cornert nem említette. Biztos, ami biztos, én sem.

De azért nem mindig vagyok ennyire antiszociális. Péntek délután KTV-zni megyünk a turizmusos osztályommal. Nem vagyok én minden interakció ellen, csak nem árt, ha a kilátások alapján szórakoztatónak tűnik a dolog. Úgy kissé nagyobb kedvvel mondok igent.
A turizmust tanuló csoportom már csak 10 főt kóstál, miután egy diák átment másik szakra. Szerencsére a többi elsős osztályomból is ez történt 2-3 tanulóval, így az osztálylétszámok egyre kedvezőbben alakulnak. Ennek csak örülök.

Ja, és megint hét óra lett az időeltolódás Kína javára, miután otthon visszaállt az ország a hivatalos, téli időszámításra.