Olyannyira, hogy már nagyjából meg is szerveztem mindent. Mivel egyelőre még nem dőlt el, hogy mikor lép életbe az új vízumszerzési módszer, én pedig szeretném a lehető legminimálisabb időt eltölteni a csodálatos Vietnámban, így inkább időben lecsaptam a ritkán kínálkozó piszok akciós repjegyre.


Tehát, jelenleg így fest a helyzet:
- december 17-én közvetlen járattal repülök Hongkongból Nha Trangba. Meglepő módon még olcsóbb is a járat, s megúszom Saigont, s annak méregdrága repterét;
- december 24-én elvonatozunk Saigonba. Mivel sok a cuccunk, s a malacok repis utaztatását épp elég volt onnan megoldani, s még menetrendben sem jött volna össze a repülés, így marad a vonat. Kényelmes, hálófülkés verzió.
- december 25-én reggel elröppenünk, még pedig egy kihagyhatatlan ajánlattal. Gondolom karácsony első napján nem nagyon akarnak a svájci nyugdíjas szexturisták hazarepülni, így a Swissair zürichi átszállással mindössze 80 ezer forintnyi pénzért hord el minket, amilyen egy irányba tartó ajánlatot még az életem során sosem láttam ekkora távon. A légitársaságnál is csak ez az egy dátum volt ilyen, tiszta lutri, hogy ráleltem, a konkurencia 130 ezer körül kezdődik, de inkább duplája vagy még több. (Szegény cocák utaztatása többe kerül, de még ez is olcsóbb így, mint más szolgáltatóval.)
Malmoztam egy kicsit, mire sikerült lefoglalnom, mert elvileg a Swissair járata, a gyakorlatban pedig az Edelweiss Air működteti Zürichig a dolgot, onnan meg az anyacég. Csakhogy ezek egyikének oldalán sem lehetséges ezt így összehozni, de szerencsére rájöttem, hogy az egész bagázs már a Lufthansa része, s végül az ő honlapjuk már alkalmas volt a feladatra.


Ha minden jól alakul, 25-én este 7 körül már landolunk is Budapesten, így még az ünnepek sem maradnak el.

Szép hosszú repülőút lesz, amivel egyúttal személyes rekordot is abszolválok, ugyanis 13 órát még soha nem voltam a levegőben egyhuzamban. Ha hinni lehet az Edelweiss oldalának, kifejezetten kényelmes gépekkel operálnak, ablak mellett 2-2, középütt 3 üléssel. Legyen így!

1978-ban, már négy évtizede esett meg, hogy a maói őrület után a hatalmi harcokból Deng Xiaoping került ki győztesen. Deng korábban is piaci elhajlásairól volt hírhedt, s erre Kína legfőbb vezetőjeként sem cáfolt rá: intézkedéseinek hatására az évtizedekig az éhezés határain egyensúlyozó ország néhány éven belül gabonaexportőrré vált*, s az ipar átalakításával párhuzamosan egy robbanásszerűen előretörő üstökössé.

A 40 év - melyből cirka 15 felett bábáskodott annak atyja - teljesen átformálta Kínát, ma már a világgazdaság második legerősebb szereplője, az életszínvonal alapján pedig már egy szerény jólét is kialakulóban van (természetesen nagy jövedelmi különbségek mellett). 

Bár a megállíthatatlannak tűnő, mesterségesen fékezett növekedés kora már bőven elmúlt, s a gazdaság további menedzselése nem kis kihívás elé állítja a döntéshozókat, Kína az utóbbi évek búskomor jóslatai ellenére még nem omlott össze, ami persze nem jelenti azt, hogy nem is fog. Az jól látszik, hogy gőzerővel dolgoznak a megoldáson, ennek részeként épül az új selyemút, amely, ha jól sikerül (erre nézve is vannak kételyek, de messze még a dolog kifutása), sikeresen kötheti le Kína mostanra sok esetben feleslegessé vált erőforrásait. A nagyobb cél, a termelés átállítása a magasabb hozzáadott értéket képviselő iparágakra ekkora méretekben határozottan nem kis dió, de részleges sikerekről egyértelműen lehet beszélni, elég ha megvizsgáljuk a kínai export összetételének változásait.

A négy évtized részletes leírásáról most eltekintenék, mert ehhez egy teljes cikksorozat kéne, ellenben az érdeklődőknek ajánlom a Youtube-ot, az esemény tiszteletére rengeteg részletes, több részes videó is készült - részben kínai állami médiumok által, ezeket illik némi kritikával fogadni, de akadnak kvázi független beszámolók is.
A hongkongi South China Morning Post egy apró, két perces szösszenetét linkelem, amely ad egy nagyon vázlatos összegzést.

_____________________________________________
* a javuló anyagi helyzetben a fogyasztás is nagyságrendekkel megugrott, így a mezőgazdasági önellátás, különösen az állati eredetű termékek esetében már a múlté.