Liping 2018.10.27. 15:17

Döglődő Veve

Sajnos kisgyerekkel dolgozni egyúttal azt is jelenti, hogy az ember közvetlenül ki van téve az általuk összeszedett minden nyavajának.

 

Bár elvileg csekkolják őket belépésnél, a betegeket is beengedik, csak a zöld helyett aznap sárga jelzést kapnak. Elvileg van piros is, ami azt jelentené, hogy nem jöhetnek, de olyat egyik taknyos meg köhögő poronty sem kapott eddig...

 

Szóval hála nekik most én döglődöm itthon, ma nem tudtam bemenni a nyelvsuliba tanitani, mert alig tudok lábra állni. Javarészt alszom vagy fekszem, de reméljük, hogy keddre már vállalható állapotban leszek.

 

Addig szedem a gyógyszereket. 

Címkék:kína beteg humen 1 komment

Liping 2018.10.25. 13:47

A nyugati végeken sem áll meg a vasútépítés

Az olvasói törzsgárda azzal már egész biztosan tisztában van, hogy Kína fejlettsége a magterületektől, de különösen annak is a tengerpart menti övezeteitől az ország perifériái felé haladva egyre csökkenő tendenciát mutat. A hatalmas "Vadnyugat" az állam területének durván a felét adja (attól függően, hogy hol húzzuk meg a képzeletbeli határt). A három legnyugatibb közigazgatási egység, Xinjiang, Tibet és Qinghai együttesen mintegy 3,6 millió km²-en terülnek el - lakosságszámuk még 31 millió sincs.

 

westch.gifKína nyugati része az egyik lehetséges felosztás szerint - a bejegyzésben szereplő Xinjiang és Tibet a két legnyugatibb óriás, Qinghai pedig tőlük keletre, középütt

 

A nyugati végek felzárkóztatása kiemelt prioritást élvez már legalább másfél évtizede, nem utolsó sorban a helyi nemzetiségi elégedetlenségek leszerelése miatt. Elkészült a Tibetbe vezető vasútvonal, majd ezt meghosszították Lhászától Sigacéig, illetve jelenleg épülik a másik irányba, a szecsuáni székhely, Chengdu felé is, első körben a Nyingchi-ig érő szakaszt.


Idén nyáron aztán a nepáli vezető pekingi látogatása során megállapodás született a tibeti vasút Nepál fővárosáig, Katmanduig történő megépítéséről, ez a gyakorlatban a kínai oldalon Sigacétől a határig, illetve onnan a nepáli rész felhúzását jelenti. Egyelőre a tervek részletes kidolgozásának a fázisában tart a dolog, de legfeljebb 10 éven belül szeretnék megvalósítani.

 

tibet-nepal-map-img.jpg

A nepáli vonal tervezett iránya, némi módosítással Gyirong mellett döntöttek a lényegesen keletebbre lévő, de nagyságrendekkel bonyolultabban kivitelezhető Zhangmu helyett - így egyúttal nagyobb rész valósul meg a távlatilag Xinjiang felé tartó vasútból is

 

 

Xinjiangban a vasút gerincét, a kínai magterületet Urumcsival összekötő szakaszt már a hatvanas években felhúzták, majd ennek folytatása, az északi vasútvonal épült ki végül az időközben kazahsztánivá váló határig, Alashankouig 1992-re. A dél-xinjiangi vasút három szakaszban valósult meg: a Turfán és Korla közötti részt 1984-ben vehette használatba az utazóközönség, Korlától Kashgárig a kilencvenes évek második felében építkeztek, majd a legutolsó, Kashgárból Hotanba vezető pálya egy évvel később, 2010-ben debütált.  Hotantól elvileg Tibet felé ment volna valamikor tovább a vonal, de ez a tibeti vasút a legkevésbé konkrét az oda szánt eredeti négyből, időpontok nélkül.

 

southxj.png

A dél-xinjiangi vasút, a bloggazda által Urumcsi és Kashgár között tesztelve

 



2010 után aztán egy kis időre megtorpant az új vonalak építése Xinjiangban, de addig sem tétlenkedtek, gyorsvasúttá alakították az Urumcsit a belterületekkel összekötő vonalat, s több helyen is kétvágányosították a szimpla síneket.

Jelenleg viszont két igencsak impozáns új vasút van terítéken, amelyek elkészültével teljesen kiépül a tartomány vasúti közlekedésének váza. Az egyik a már néhány éve kivitelezés alatt álló, s részben idén, részben jövőre megnyitó Korla-Golmud vasútvonal, amely Qinghai tartomány felé teremt kapcsolatot, s egy vadiúj, épülését idén megkezdő déli vasút, amely Hotanból kelet felé haladva egészen Csarklikig (Ruoqiang) fut több mint 800 km hosszan, s csatlakozik bele az előbb említett, Qinghaiba tartó vonalba. Ezzel kész lesz a dél-xinjiangi hurok, a Tarim-medencét teljesen körbeöleli a vasút. A tervek szerint három és fél évig tart, amíg elkészül, s közel hetven települést, Dél-Xinjiang gyakorlatilag teljes maradékát bekapcsolja a hálózatba. Impresszív.

 

gemkl.jpg
A pirossal jelzett Korla-Golmud vasútvonal, elég sokáig jegelték, de qinghaii szakasza már idén üzemelni fog (fenn),
Hotanból pedig egyelőre nem Tibetbe felé épülnek, hanem keletre, Csarklik (Ruoqiang) felé, a képen a hurok maradékát adó Korla-Golmud vonal északi szakasza is látszik, közúton, a vasút nagyjából követi a főút vonalát (lenn)

hotanruoqiang.jpg

 

Címkék:kína tibet vasút nepál qinghai kathmandu xinjiang hotan csarklik golmud korla Szólj hozzá!

Liping 2018.10.24. 10:25

Offtopik: Deutschland 83

Rendhagyó módon teljesen a blogtól elütő tematikájú bejegyzés következik. A napokban kezdtem el nézni egy sorozatot (szokásom, csak rendszerint sokkal kevesebb a nekem való tartalom, mint a ráérő időm), amely kifejezetten a bejövősök közé került, annyiban meg kifejezetten elüt a fősodortól, hogy német nyelvű.

 

A sorozat a Deutschland 83 címre hallgat, s fő tematikája a hidegháborús kémkedés, annak elsősorban az NDK-NSZK relációt érintő része. A napokban megjelent második évad, amely a Deutschland 86 nevet kapta, ezt színesíti egy kevés Afrikával is, s egyúttal a Dél-afrikai Köztársaságban forgatott jelenetekkel (Dél-Afrika olykor Angolát vagy Líbiát is alakít, de a kontinens stimmel legalább, ami nagy plusz).

 

Ez az első német nyelvű széria, ami lement az USA-ban is. A jó kivitelezéshez valszeg kellett az is, hogy koprodukció, nem teljesen német. Amíg az első évadon részben látszik a forráshiány - a képek szépek, nemzetközien vállalható színvonalúak, de a greenboxos külső helyszínek elég csúnyák, szerencsére kevés van belőlük) - addig a sikernek köszönhetően a másodikra már jobban jutott, így ez megállja a helyét ebben a tekintetben is.

 

Magát a történetet nem szeretném szpojlerezni, de mindenképp javasolni tudom a megtekintést. Különösen, hogy lesz egy harmadik (valószínűleg befejező) évad is, Deutschland 89 néven. Az első adaghoz készült magyar szinkron is, de szerintem válasszátok az eredetit, ha belevágtok, kár elrontani vele. A magyar felirat kész az első évadhoz és valószínűleg hamar elkészül a másodikhoz is.

 

Ajánlónak még egy-egy trailer az évadokról. Német nyelvtudás előnyben (vagy kapcsoljátok be a feliratot).

 

 

 

 

Címkék:sorozat deutschland83 deutschland86 Szólj hozzá!

Liping 2018.10.22. 07:57

Hongkongi forduló, újdonságokkal

Pénteken kénytelen voltam megejteni a szokásos, kéthavonta esedékes utat az egykori brit koronagyarmatra, ma Kína egyik különleges közigazgatási területére. Bár Kína része, a gyakorlatban sok szempontból önálló országként üzemel, így pl. a Hongkongba való belépés egyúttal a Kínai Népköztársaságból való kilépést is eredményezi, s ez a kvázi külföldi státusz lehetővé teszi Kína gyors és egyszerű elhagyását, ha a vízum úgy kívánja.

 

Miután most Humenben élek, nem a Hongkonggal közvetlenül határos Shenzhenben, így maga az út egy fokkal macerásabb. Annak idején a lakásból fél óra alatt elértem a határra metróval, így egészen kevés kellemetlenséggel járt a procedúra. Mivel Humen meg Shenzhen mellett van, így most sem túl komplikált, de azért azt nem bánom, hogy csak 60 naponta kell nekivágnom.

 

Az út leghosszabb szakasza Humenen belül várt rám, ugyanis kb. fél óra busszal az itteni vasútállomás, ahonnan a nagysebességű vonatok járnak. Mivel online beszerezhetőek a jegyek, így nem kell túl korán megjelenni, de sajnos egyelőre még mindig papíralapú jegyre van szükség, így az állomásra való belépés előtt még ki kell nyomtatni azt (az erre szolgáló automatáknál sajnos csak kínai személyivel lehetséges, így erre a jelentősen időtakarékos módszerre külföldiként nincs lehetőség) vagy beállni a pénztárak előtt sorba és úgy megkapni. Jövőre már elektronikusan is működni fog a rendszer elvileg, ami nagyban javíthat az utazók komfortérzetén.

A papíralapú jegyek valószínűleg azért vannak még forgalomban, mert egyúttal ezek működtetik az állomások be- és kiléptető rendszerét is, s az elektronikus átálláshoz ezeket a masinákat is ki kell cserélni.

 

Humen állomása nem túl nagy, a vonatok viszont sűrűn követik egymást. Shenzhenbei állomás cirka 13 percnyire van, azért ilyen sok, mert az út fele belterületen zajlik, ahol csak max. 200 km/h-ra engedik gyorsulni a szerelvényt, másrészt legalább 3-4 perc elmegy azzal, hogy elhagyjuk az itteni állomást illetve hogy belassulunk az érkezéskor. Azért így sem rossz, sőt!

 

Shenzhen északi pályaudvara mellé időközben majdnem felépültek két új toronyházat. Ez látszott az állomás kijáratától is, de mivel metróval indultam tova a határhoz, jobban nem sikerült az újdonságokba belemélyedni a felszínen. A metrón viszont akadt néhány. Most már a jegyautomaták egy jelentékeny része ismeri az elektronikus fizetést, így wechattel vagy alipay-jel nyugodtan lehet vásárolni, s a kártyák feltöltését is meg lehet oldani ugyanígy. 
Bár már ez is elég jó hír, mostanra az utazók zöme nem él a lehetőséggel, hanem telefonnal pittyegtet a kapuknál be- és kilépéskor. Jómagam is ezt választottam, most már csak egy qr-kód a szkenner elé és semmivel nem kell vacakolni. Extra kényelmes.

 

Bár péntek volt, s emiatt óriási zsúfoltságra számítottam, meglepő módon szinte senki nem járt a határon. Ilyen kevés embert szerintem még sosem láttam, de ezt egyáltalán nem bántam. Nagyon gyorsan ment a folyamat, öt perc alatt már Hongkongban is voltam, majd átérve a másik emeletre, vissza is fordultam Kína felé. Hongkongot továbbra sem csípem, így ez a negyed óra bőven elég is volt belőle.
Hongkong elhagyása a szokásosnál is könnyebben ment, már nem személyzet intézi, csak egy kapun kell átmenni az útlevél beszkennelését követően.


A vasútnál aztán volt extra két órám, mivel nem számítottam, hogy ilyen gyorsan fordulok. Ezt egy kis Burger Kinggel ütöttem el, amit még mindig nagyon bírok. A visszaút hasonlóképp zökkenőmentesen zajlott, majd nyolcra már haza is értem. 

 

Egyszer jó volt, de minden héten nem mennék. Szerencsére nem is kell...

 

A nap képei a galériában magyarázatokkal:

Címkék:kína metró vonat hongkong határ shenzhen humen 6 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása