Reggeli után kigurulok a reptérre, aztán fél 12-kor elindulok Wuhan irányába.

A tegnapi hutongozás elmaradt, miután kissé kimerültem az állatkertben való caplatásban. Majd visszatérés után erről is írok, előjáróban csak annyit mondok: a pekingi állatkert marha nagy.

Este majd jelentkezem Hubeiből.

Kína reputációja elég jó ebből a szempontból. Nem minden nap hallani veszélyes állattámadásokról, s ennek az oka is egyszerű: nem fordulnak elő gyakran.
Kína magterülete meglehetősen sűrűn lakott, a nagyvadakat már rég kiirtották. Ami még megmaradt, zömmel a perifériákon fordul elő, s elvétve kerül kontaktusba az emberrel, jobbára lakatlan vidékeken csatangol.
Persze lehet találni néhány, emberre potenciálisan életveszélyes fajt: ázsiai elefánt, szibériai tigris, kínai aligátor, de ezekből éppen csak mutatóba maradt néhány. Aggasztóbbak lehetnek a kis méretű, nem gerinces fajok. Sok közülük ijesztőnek tűnik, s a sikítófrászt még megtermett férfi turistákból is képes kiváltani, de zömük ezeknek is teljesen ártalmatlan.

Lássuk tehát, mi az az öt, ami nagyon nagy balszerencse folytán mégiscsak megölhet bennünket.


1. Kínai kobra

Kína nem kimondottan a mérgeskígyók hazája, de azért egy-két faj veszélyes lehet, ilyen a kínai kobra is. Egész délkeleten előfordulhat, de még Hubeiben és Szecsuánban is. Szerencsére zömmel az erdőségekben, de balszerencsés esetekben emberek között is akár. Ettől függetlenül, hacsak nem csapunk fel parasztnak, s caplatunk a rizsföldeken, nem sok esély van rá, hogy beléjük botlunk, különösen, hogy kerülik a konfliktust.
A falusiakba néha így is belemar, de az ellenszer elég széles körben hozzáférhető.
A Dalian közelében fekvő Shedaon (Kígyó-sziget) sem árt óvatosnak lenni. Bár az ideutazó ezzel egészen biztosan tisztában lesz, elvégre direkt emiatt látogat ide, a parányi földdarabon 13000 méreggel töltött vipera várja az évente megjelenő vonuló madarakat. Ilyenkor szó szerint minden faágat kígyók borítanak.

Kínai kobra (fenn), kígyó Shedaon (lenn)

2. Madárpókok

Aránylag sokak szenvednek a Kínában előforduló két, meglehetősen nagyra növő és marcona kinézetű madárpókfaj mérgétől minden évben. A méreg halálos is lehet. Maguk a pókok elsősorban Yunnanban, Guangxiban és Hainanon, a három legdélebbi kínai tartományban élnek, szubtrópusi környezetben.
A baleseteket zömmel nem is ők, hanem a házikedvencként tartott példányok okozzák. Annak ellenére, hogy nem túl barátságosak, tartásuk népszerűsége töretlen.

3. Medvék

Túl sok vizet általában a medvék sem zavarnak, mert nem az emberek közelében élnek. Mandzsúriában ettől függetlenül néha előfordul medvetámadás (ázsiai feketemedve), mivel ezek a példányok az európai barnamedvékkel ellentétben elég agresszívak. Kutatók ezt elsősorban azzal magyarázzák, hogy mivel az evolúció során tigrisekkel osztoztak az élőhelyükön, a csúcsragadozói szerepkörért folyamatosan küzdeniük kellett.
Néha-néha Tibetben is lecsapnak, de főleg a jakokat öldösik, a külföldiek már csak a szigorú utazási feltételek miatt sincsenek veszélyben.
Szintén nem igazán komoly probléma, de néha-néha Yunnanban a maláj medvék is szétkapnak egy-két helybelit. Velük inkább az lehet a nagyobb gond (már ha valami elképzelhetetlen mázli folytán látunk vad példányt), hogy ránézésre nagyon ártatlannak és cukinak tűnnek, ráadásul nem is nőnek nagyra. A látszat csalóka, vadállatok.

Ázsiai feketemedve (fenn), cukinak tűnő maláj medve (lenn)

4. Óriás lódarázs

Az ázsiai óriás lódarázs közelébe kerülni határozottan nem jó móka. Éppúgy kerülendőek, mint európai normál társaik, mérgük azonban sokkal durvább. Könnyedén megölik az embert, s erre évről-évre akad is példa. Szerencsére ők sem költöznek be a városokba. Shaanxiban 2013-ban néhány hónap alatt 42 embert öltek meg, igaz, a méreg nem mindenkire hat egyformán: akadt hetvenakárhány szúrást túlélő áldozat is.

Igazi óriás ez a lódarázs (fenn), és ilyen nyomokat képes hagyni (lenn)

5. Kutya

Kína legveszélyesebb állatai talán némiképp meglepő módon ezek a domesztikált négylábúak. Nagyságrendekkel több áldozatot szednek, mint bármelyik másik állat. Elsősorban nem maguk okozzák a bajt (1-2 tragikusabb kutyatámadástól eltekintve, de ez tényleg nem gyakori), hanem az általuk terjesztett veszettség. Még mindig akadnak kóbor ebek, s az országban a városi kutyatartó tábor családtagként kezelt kedvenceitől eltekintve igen alacsony az állomány átoltottsága.
Erre járva határozottan nem jó ötlet magányosan kóválygó kutyákat simogatni, s különösen vidékre készülve érdemes lehet a veszettség elleni oltásról gondoskodni. A nomádok állatai sűrűn harapnak, Tibetben pedig még kínai viszonyok közt is súlyos a veszettségi helyzet.
Ettől függetlenül, az elemi szabályokat betartva, Kína magterületén járva veszettséget beszerezni sem könnyű. 

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Volt némi fennakadás a programban ma. Miután a taxiköltségemet is elszámolom, a cégünk itteni tagjai meg valahol házon kívül voltak, s érkezésüket csak estére ígérték, így a mai ünneplés a részvételem nélkül zajlik.

Ellenben akkor már, mégse üljek itt benn egész nap, kicsit kóvályogtam erre-arra. Mivel utoljára igencsak régen jártam erre, így gondoltam bemetrózom a Tian'anmen felé. Magán a téren nem akartam nagyon bolyongani, mert ugyan szép meg nagy, de mégiscsak egy tér, ahol nincs túl sok látnivaló. A kapubástya az emblematikus dolog, ami könnyen hozzáférhető.
Vele szemben emlékművek, Mao mauzóleuma és hasonlók.


Hazafelé kiszálltam Wangfujingnél egyet mekizni. Jól rémlett, hogy van egy nagy gyorsétterem az utca elején. Most már ezt is egész okosan fejlesztették, a hagyományos kiszolgáláson túl akadnak érintőképernyős felületek is, ahol a népek maguk válogathatják az árut, illetve igény szerint ott ki is fizethetik zhifubaoval, egyéb online lehetőségekkel vagy akár kártyával is. Ennek megtörténtével kis blokkot kapunk, a pultnál meg kijelző mutatja, melyik számú rendelés van kész, s át is lehet venni.
Kicsit sokáig ettem, ezalatt hosszú ideig nem jöttem rá, hogy ki ad ki folyamatosan debilre emlékeztető hangokat. Nézegettem jobbra-balra, de aránylag értelmes formájú kínaiakat láttam, a sarokban meg egy nyugatit és egy kínait. Idővel ők lettek gyanúsabbak, amikor rájöttem, nyelvi tanítás zajlik. Amikor az is összeállt, hogy a nyugati emberfia tanul kínaiul, már meg is lett a bűnös. A hangoknál tartottak, ez lehetett az első órájuk, s a középkorú pacák úgy tíz másodpercenként újra meg újra megpróbálkozott a pinyinben i-vel jelölt i és ü közötti hangocska reprodukálásával. Meglehetősen bénán. Biztosan sokra viszi majd.

Holnap majd valószínűleg elmegyek hutongokat, a régi Peking maradványait nézegetni.

Galéria máról lejjebb.

Első nap a céges emberekkel vacsizni voltunk egy, a hotel közelében lévő hangulatos kis étkezdében. Sok jó falat akadt, még suanlatang vagyis savanyú-csípős leves is. Bevallom őszintén, hogy ennyi év Kína után sem találkoztam még ezzel a fogással Kínában soha. Már jó ideje elkönyveltem, hogy ez is egyike lehet a csak kizárólag külhonban előforduló kínai ételeknek, de minden nap tanul az ember, mint azt a példa is mutatja.
Arról is regéltem már, hogy általában köszönőviszonyban sincsenek az autentikus helyi ízek a nyugaton fellelhető, kínainak mondott fogásokkal, utóbbiak silány utánzatok. A savanyú-csípős levesre ez nem áll. Bár megjelenésre hasonló, ezt egyértelműen jobban csinálják Európában. Erre járva inkább ne próbáljátok ki.

Galériában az aznapi vacsora:

A konferencián jó féle ételeket adtak ebédre. Önkiszolgáló rendszerben zajlott az étkeztetés, de nem kevés pultról lehetett szedegetni. 1-1 európai étket is kínáltak, de azért a nagyja kínai volt. Derekasan be is laktam, a sütiket még bánni fogom, na nem az ízük miatt, de igazán nem hiányzik belőlem a plusz kalória.

Eddig még nem jártam nagyon semerre, mivel az első nap korán feküdtem, ma meg az elsődleges cél egy papucsvétel volt, miután az ott maradt Wuhanban, az igencsak magas sarkú cipellőmben meg nem nagyon volt kedvem mászkálni. Már a boltban átcseréltem, igazi felüdülés volt.
Azért így is lőttem pár magasházas fotót, mivel az üzleti negyednél vagyunk. Egyik-másik még csak épül.
Ez is galéria formájában érhető el lejjebb.

No, mindössze két nap elteltével be is fejeződött a munka a kínai fővárosban. Bár a konferencia három napos, holnap már nem kell odamenni, ami egyértelműen pozitív, elvégre semmit nem csináltunk, csak hallgattuk más emberek előadásait, zömmel kínaiul.

Maga a rendezvény egy elég puccos hotelben kapott helyet, engem sajnos nem itt, hanem egy pár száz méterrel arrébb fekvő három csillagos helyen tartanak, de ne legyünk telhetetlenek. Elvileg este 6-ig kellett volna ott csücsülni, de mindkét nap ebéd után már mehettünk, s ahogy említettem volt, holnap meg már nem is megyünk.

Feltehető a kérdés, hogy akkor mégis mit kerestünk mi itt egyáltalán, ha semmi értelmes dolgunk nem volt. Nos, miután azért külföldiek elég korlátozott számban vettek részt az eseményen, a kamerák rendszerint rajtunk voltak, ahogy épp itt-ott mozogtunk az épületben. Emellett maga a cégünk is készített rólunk képeket az eseményen, na meg a szponzoros falnál a cégnevük mellett állva is. Ez mind remek lesz majd a portfóliónkhoz, meg tudnak mutatni, hogy itt is voltunk. Már pedig ha az iparág éves globális gyűlésén jelen vagyunk, akkor már csak-csak vagyunk valakik.

Mindkét nap ott ebédeltünk, kifejezetten jó kaja volt, finom sütikkel. Nem fogyókúrabarát hely. 

Elvileg szombaton mentem volna vissza, de ma intézték a gépem, s véletlenül vasárnapra foglaltak be. Miután a foglalást módosítani nem lehet, csak új jegyet venni, így inkább fizetnek még egy nap hotelt. Ez nem akkora tragédia nekem sem, így legalább nem lesz annyira sietős a helyzet. Különösen, hogy ha már itt vagyok, a blog egyik törzsolvasójával is ünnepelünk holnap egy kicsit.

Képeket majd kicsit később.

Épp a hotel lobbijában várom, hogy a kollégák ideérjenek. Az ő gépük valamivel később landolt, így én lettem az első.
Pekingben is meleg van, de Wuhan párás hőségéhez képest felüdülés.


Ja, és nem, véletlenül sem akarok itt lakni. Itt még Wuhanhoz viszonyítva is hatalmas a dugó. És már hat körgyűrűjük van. El vagyok maradva.

Ma már az index is hozta azt a korábban Tibet-specifikus oldalakon keringő hírt, miszerint Kína több ezer buddhista épületet akar lerombolni Tibetben és el akar űzni egy csomó szerzetest. Mivel bátorkodom vélelmezni, hogy az átlag olvasó külön nem néz utána a történetnek, pusztán ezek alapján a hírek alapján alkot véleményt, fontosnak tartom, hogy néhány dologgal árnyaljam az azokban elhangzó állításokat. 

1. Larung Gar nem egy ősi buddhista komplexum, 1980-ban alapították, korábban beépítetlen területen, Szecsuán tartomány tibetiek lakta részén.

2. Az elmúlt években többször is kis híján leégett az egész, veszélyeztetve a benne élők és a környék biztonságát. A többnyire spontán, engedély nélkül felhúzott épületek ad hoc kivitelezése még az amúgy nem túl szigorú kínai előírásoknak sem felel meg.

3. Nagy vihart kiváltó pont, hogy az újonnan életbe lépő rendszabályok előírják, hogy a tanítványok kizárólag a vallási tárgyú oktatást szerezhetik be az eddigi keretek között, egyébként pedig hagyományos, szekuláris oktatási intézmény használatára kötelezik őket. Ahogy Kínában mindenütt. Véleményem szerint elvárható módon.

4. Nem működik az állami nyilvántartás, a lakosság elvétve van bejelentve. Az eltávolítandó lakók zöme nem helyi illetékességű, akik nem rendelkeznek helyi hukouval, vagyis ők legálisan nem is tartózkodhatnának Larung Garban.


Az intézkedés oka a nyilvánvaló szabálytalanságok korrigálása mellett - bár ettől nem teljes függetlenül - elsősorban az, hogy a helyi kusza viszonyok miatt túlságosan nagy kontrollvesztés történt a kormányzat részéről, amit most igyekeznek helyreállítani.

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Nagyjából összepakoltam a dolgaim, s dél előtt valamivel nekiindulok a reptérre vezető, remélhetően nem annyira borzalmasan sokáig tartó útnak. Most özönvíz sem látszik fenyegetni, mi több, még az eső is elállt.

Wuhan és Peking közt a légiút két órás, így hatra már ott is leszek.

Most a pekingi út kapcsán jutott az eszembe az este - nézzétek el, állandóan csaponganak a gondolataim -, hogy melyik volt a legnagyobb (értsd: legnépesebb) város, ahol megfordultam. Nem, nem Peking, bár messze nem kell menni, Shanghai. A legnagyobbak egyikeként nem sok város szárnyalja felül, úgyhogy a léc már elég rég túl magasra került ahhoz, hogy egykönnyen megdöntsem egy másik megapoliszban történő vizittel. A szóba jöhető konkurenciák egyikébe sem tervezek mostanság látogatást.

Agyaltam akkor már azon is, mik szerepelnének még a városom top10-ében. Az gondolom nem lep meg senkit, hogy erős a kínai jelenlét a listán (a már említett Shanghai és Peking mellett Chongqing, Shenzhen és Wuhan is belefér), a maradékba meg ilyenek jutnak mint Moszkva, Isztambul, London, Bangkok és Szingapúr. (Hongkong még belefér a listába, ha egy városnak vesszük, de ennek eldöntése nem egyértelmű.)
A lista szereplői egyébként is vitathatóak, a népesség megállapítása terén ahány módszer, annyi eredmény, szóval ennek függvényében borulhat az egész.
Ja, és magának ennek a kis kitérőnek semmi relevanciája a mai poszthoz, de talán már megszokhattátok, hogy nem mindig (különösen nem kevés alvás után - a mai nap ilyen) vagyok egészen ép.


Este majd jelzem, ha szerencsésen földet értem. Legközelebb már Pekingből!

A céges munka első gyakorlati megnyilvánulásaként holnap a kínai fővárosba repülök, s majd csak 25-én térek vissza Wuhanba.
Ugyancsak ott lesz a helyszínen a cégünk egy másik waiguorenje, s egy, a cég profiljába vágó kiállításon veszünk majd részt. Ennél többet egyelőre én sem tudok, de majd alakul. 

Délután 4-kor száll fel a gépem, így elvileg 6-ra már Pekingben leszek. A lefoglalt hotel is aranyosnak tűnik, szerintem jól fogom érezni magam. Ahogy azt korábban már jeleztem, ezúttal magáról a munkáról nem nagyon fogok beszámolni és képekkel sem illusztrálom majd azt, ellenben a városban, ha az idő engedi, majd igyekszem megfordulni itt-ott és lehetőség szerint fotózkodni is.

A Fengjiebe tartó megérkezésem idején voltam utoljára Pekingben, amikor a katariak járatát törölték, s engem a Turkish Airlines hozott Isztambulon és Pekingen át, de a repteret akkor sem hagytam el. Normálisan utoljára már több mint tíz éve, hogy erre jártam, de ismerve a kínai városok átalakulási sebességét, erős a gyanúm, hogy nem lesz ismerős semmi.

Várom. Jó lesz.

Xinjiang etnikailag meglehetősen tarka. Kína magterületeivel ellentétben a lakosság zöme nem han. Az ujgurok mintegy 46%-át adják a lakosságnak, de a kazahok aránya is 7% feletti.

Egy ilyen helyen a táplálék jellege is merőben elüt a Kínában másutt megszokottól. A hozzám hasonlóan huzamosabb ideje az országban leledző nyugati migránsok számára a xinjiangi koszt felüdítő, mivel sok, Kínában amúgy bajosan hozzáférhető terméket kínál. Nézzük hát, miért is jó errefelé étkezni.

1. Tej

Noha Kína más részein sem számít kuriózumnak, a kínaiak nem az a nagy tejivó nép. Ezt némiképp indokolja, hogy zömmel híján vannak a tejbontás képességének (Ázsiában ez korántsem szokatlan), ahogy az sem segíti a helyzetet, hogy a tej kibocsátására alkalmas lábasjószágok is meglehetősen korlátozottan fordulnak elő a népességszámhoz viszonyítva. A tej így aztán relatíve drága, s a minősége is hagy maga után némi kivetnivalót. A friss bolti most már időnként 15 yuan/liter (majdnem 700 forint) áron is előfordul, míg UHT-ből kapni 10-ért is. De ezek a piac legalacsonyabb szegmensét jelentik, a normálisabbért mélyebben a pénztárcába kell nyúlni.
Xinjiangban ellenben van igazi tej is. Még boltban is kapni zacskóba zárt, frissnek mondott tejet (íze alapján normálisnak tűnik), de árusok is akadnak mindenfelé házitejet kínálva. Literjét 5 yuanért vesztegetve. Lényegesen jobb ajánlat!
A tejből készül joghurt is, kifejezetten finom, sűrű verzió, ami nagyságrendekkel jobb az itt-ott boltban árult vackoknál.
Ha az embernek van türelme, s helyben él, akkor meg már csak a fantázia szab határt annak, hogy a friss alapanyagokból kedvére való tejtermékeket gyártson. Vajat ugyan méregdrágán itt-ott árulnak Kínában, s még UHT-s tejszín is akad, de így gyártható tejföl és túró is. A szintén hozzáférhető kecsketej még újabb dimenziókat nyithat meg.

2. Pékáruk

A Kínában élő külföldiek talán legnagyobb szívfájdalma a rendkívüli kenyérhiány. Van persze helyi verzió, de valamiért az itteni kenyerek kivétel nélkül édesek. Ideig-óráig elmegy, s megszokható, de igazából nagyon tré. Nagyobb városokban a nagy szupermarketekben akadnak bagettek, olykor európai ízű kenyerek is. Nem is az áruk vészes, hanem egyszerűen túl bajos sűrűn emiatt utazgatni és beszerezni őket. Arról nem is beszélve, hogy ízre azért ezek sem nagyon veszik fel a versenyt az otthonival.
Az ujgurok, a kínaiakkal ellentétben nem cukrozzák a kenyérféleségeiket. Állagra elég erősen elütnek ezek is a magyar kenyerektől, azoknál sokkal tömöttebbek, gyanúm szerint nem kelesztik őket. Ízre viszont kiválóak. Akadnak kenyérre hajazó végeredmények is, de leggyakrabban namot, kisebb-nagyobb lepényeket kapni, amiket aztán a legkülönbözőbb magvakkal szórnak meg, nem sajnálva a felületről az utóbbiakat. A szezám mellett akadnak tökmagos, napraforgómagos namok is, de minden egyes magvat még nem vagyok képes azonosítani. 

3. Birka

Az ujgurok muszlimok, így Xinjiangban a sertés lényegesen ritkábban fordul elő. A kínaiak persze ehetik őket, de etnikailag kevertebb vagy ujgur dominanciájú helyeken jobbára ők is azt eszik, amit a helyiek.
Noha disznó nem nagyon akad, birka annál több. A nyájakat mindenütt látni, a még meglehetősen száraz Ala'erban is terelgetik őket a Tarim partján magától fellelhető minimális növényzetet pusztítva.
Korábban, emlékeim szerint csak Marokkóban ettem egyszer birkát, de az nem gyakorolt rám túl pozitív benyomást (ugyanott tevét és marhát is ettem, de egészen minimális különbségeket bírtam felfedezni, egyik sem sikerült túl ízletesre), Xinjiangban ezzel ellenben határozottan bejövős jószágnak bizonyult. Apróra vágva, pirítva, jól átfűszerezve éppúgy isteni, ahogy az egész báránycomb sem hagy maga után kivetni valót. Birkát enni határozottan jó.

4. Gyümölcsök, zöldségek

Xinjiang híres a gyümölcstermeléséről. Az egész nyáron zavartalanul sütő nap, a rengeteg fóliasátor és a népek leleményessége kifejezetten ízletes terményeket produkál. A gyümölcsöknek, zöldségeknek rendesen van ízük és fillérekbe kerülnek. Széles körben hozzáférhetőek a háztáji termékek, a kissé esetlenebb megjelenéssel még kiváló ízek járnak.
A dinnye elsőrangú, a paradicsom paradicsomízű, a barackok tele vannak cukorral. Piacra járni, helyi terményeket enni ugyancsak nagyon könnyű errefelé.

Képek, magyarázatokkal lejjebb a galériában!

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!