Liping 2016.05.14. 14:14

Unom Wuhant

Már jó ideje nem a régi aktivitással írok. Szánom-bánom bűneim, de jobbára tőlem független dolgok miatt nem teszem.
Most már ez a harmadik év, hogy él ez a blog, s a hétköznapi történések egyre ritkábban ütik meg azt a mércét, hogy arról be kelljen számolnom. Rengeteg dologról esett már szó, s nem akarok mindig mindent megismételni. Ez az egyik ok.

 

A másik, legalább ennyire lényeges indokom az, hogy nem történik velem semmi. Wuhan egy unalmas nagyváros, se nem szép, se nem egzotikus. Nincs nagyon miről írni. Az iskola is ugyanaz, a hetek ugyanúgy telnek a munkával.
Magamon is érzem, hogy már egyre jobban unom ezt a helyet. A sulit és a várost is. Kifejezetten jó lesz kisebb helyen lakni, Xinjiang ráadásul gyökeresen el is üt a keleti magterülettől, szóval végre találok érdekes dolgokat is.

 

A céges munka is döcögős. Egyelőre egy darab waiguorent vontak be az aktív munkába (nem engem), s bár ez annyiban nem érint, hogy a fizetést így is megkapom, már szívesen csinálnék valami mást. (Ezt is megértem, azt várom, hogy hívjanak végre dolgozni - soha nem hittem volna!) Ha ez a helyzet is változásnak indul, remélhetően mihamarabb, az újabb ingereket ad, amikről érdemes lehet a blogon is megemlékezni.

 

Lehetne persze, hogy ismeretterjesztőbb jellegű bejegyzéseket írjak, amíg ilyen szegényes a napi életemből adódó választék, de ehhez meg többnyire lusta vagyok. A tartományos sorozat következő darabja már előkészület alatt áll egy ideje, de még nem jutottam odáig, hogy befejezzem (hamarosan!). Miután most ketten vagyunk, lényegesen kevesebb időm van ilyeneken agyalni, de majd azért igyekszem megerőltetni magam. Addig is kitartást és türelmet kérek a kedves olvasóktól, a Szecsuánblogot még nem kell temetni, sőt! 

Címkék:blog kína élet wuhan Szólj hozzá!

Liping 2016.05.14. 11:11

Lassan itt a vizsgáztatás

Még másfél hónap ugyan, de miután Ala'erbe megyek június első két és fél hetében, így ideje foglalkoznom a témával. Különösen, hogy a vizsgalapokat le kell adnom a hónap végéig.

 

A napokban megkaptam a mintát, egy korábbi kolléga vizsgalapjait, az ott látott formátumnak megfelelően, legalább öt különböző típusú kérdéskörből kell összeállítanom a vizsgákat, A illetve B lapokat is gyártva. Az féléves eredmény 70%-át adja ez a feladat, így lényegében ezen áll vagy bukik, hogy átmennek-e.
Nem nagyon szeretnék buktatni senkit, így a már megírt mid-term kérdéseinek a zömét is belerakom, bár ezt nem mondtam meg a diákoknak.
Ha még így sem mennek át, akkor tényleg magukra vessenek.

 

Tegnap már belekezdtem az elkészítésbe, de elég hamar abba is hagytam, s ahogy magamat ismerem, sanszos, hogy a hónap utolsó felében kerül majd csak sor rá. 

Címkék:kína vizsga fősuli wuhan Szólj hozzá!

Liping 2016.05.09. 08:45

Túl a jegyvásárláson

Ma sikeresen lezajlott a xinjiangi út jegybeszerzős szakasza. Eszerint 1-jén 12:55-kor indulunk Wuhanból, s elvileg 17:25-re érünk majd Urumcsiba. Ott még el kell vergődni a déli pályaudvarra, ami az infók alapján nem lesz túl hosszadalmas, se túl komplikált, van közvetlen busz. Onnan 21:16-kor indulunk el Akesu felé, s másnap reggel 8:23-kor érkezünk meg. Ez inkább hajnal lesz, földrajzilag három óra időeltolódással lehet számolni, szóval reálisan még csak olyan fél 6 lesz.


Akszuban aztán majd összeszednek bennünket, s visznek Ala'erbe. Ott héderelünk 17-ig némi ügyintézéstől eltekintve (beleesik az időszakba 2 munkanapnyi ünnep, azért ilyen hosszú az ottlét), majd 17-én 21:16-kor indulunk vissza Urumcsiba.
A 18-a hajnali érkezést követően még jön egy repülés Wuhanba, s ezzel le is zajlik a folyamat.

 

Egyedül a visszarepkedős jegy nem lett még beszerezve. Erre valószínűleg jövő héten kerül majd sor. Ezen a viszonylaton jól megfigyelhető, hogy nagyjából az elkövetkező egy hónapon belül vannak normális jegyárak, a későbbiekre (meg persze az adott naphoz legközelebbi napokra, ha már csak kevés jegy elérhető) még elég nevetséges összegeket kérnek. Így szépen megvárom, amíg eljut az áresés idáig, s ezt majd csak akkor vásárolom meg.

 

Kíváncsian várom Xinjiangot.

Címkék:kína vonat repjegy wuhan xinjiang alaer 5 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása