A turizmusos osztályom tényleg nem viccelt, egy villát béreltek. Azért nem kell semmi igazán fényűző dologra gondolni, de jól szórakoztunk.

Mivel reggel még volt egy órám a másik csoporttal, így mi csak délben indultunk el, ellenben a többiekkel, akik már fél 11-kor útra keltek. Az egyik srác megvárt minket, ő a férjem padtársa az órákon, s ő vitt el minket taxival a már említett bérleménybe.

A lakópark, ahol a villa állt, merőben üresnek bizonyult, a házikók 90%-ában nem lakott senki, dacára annak, hogy legalább tíz éve felépülhetett a negyed. Valószínűleg egyike annak a nem kevés félresikerült ingatlanberuházásnak, amit Kínában sikerült kivitelezni az évek alatt.

A mi épületünk ennek ellenére nem hevert parlagon, bérbeadással hasznosítják. A három emeleten mindenfelé szórakozási lehetőségeket alakítottak ki. Noha egyik-másik opció erősen arra utalt, hogy gyerekzsúrokkal is foglalkoznak, azért szerencsére nem csak csúszda és hinta közül lehetett választani.

Odaérkezésünkkor már nagy volt a sürgés-forgás, legalább 5-6 ember a konyhában mesterkedett, hogy minden fogás elkészüljön.  Mások elütötték az időt biliárddal, csocsóval, énekléssel vagy épp madzsonggal.
Az élelem aztán lassan elkészült, közösen elfogyasztottuk, majd később, 5 óra körül grilleztünk is a konyha mellett a szabadban.

Tényleg szuper nap volt, jól éreztük magunkat. KTV-ztünk, játszottunk, PlayStation-öztünk, s mindenki aranyos volt. Szeretem ezt az osztályt, éreztem már az elején, hogy jóban leszünk.

Képek a galériában, kattintásra nyílik.

Most már harmadik napja esik, mit esik, szakad! Mintha dézsából öntenék, s mintha egyáltalán nem akarna elállni. Eddig nem is állt el, hacsak az alvóidőm alatt nem tartott rövidebb szüneteket, amiről lemaradtam, de máskülönben egyfolytában, megállás nélkül ömlik a csapadék.

Ala'er feltehetően csak évek alatt lát ennyi esőt, de ez még Wuhan, ahol olykor-olykor előfordul az ilyesmi. A tavak földje vagyunk, no, most ezek a környező állóvizek is szépen felteltek, egyik-másikuk ki is öntött helyenként.

Ha az előrejelzéseknek hinni lehet, ma estére abbamarad az égi áldás. Nem feltétlenül veszem zokon, tegnap a nyelvsuliba tartva és onnan hazafelé is bőrig áztam, csavarni lehetett a vizet minden ruhadarabomból. Jó, nem vagyok cukorból, de ez már kicsit több volt, mint kellemes. Jöjjön a napocska inkább.

Ahogy arra számítottam, mégsem ért még véget a procedúra.

Pénteken ugyanis még egyszer nyomatékosan megkértem az új sulit, hogy nézzenek utána, egész biztosan nem kell-e férjemet is kivizsgáltatni, miután ha az erősen időérzékeny xinjiangi tartózkodásunk alatt derülne erre fény, az nem volna kifejezetten szerencsés.
No, mára sikerült mégiscsak kideríteniük, hogy bizony az ő nevére is szükséges az a nyavalyás papír, így aztán a napokban tehetünk egy újabb kört a már emlegetett egészségügyi intézményben.

Bár nem lep meg a dolog, azért nem vagyok túl boldog. Utálok ügyintézni járni, s ez most elvesz egy délelőttöt plusz rá három napra egy fél délutánt is. Hát, ez van...