Most zajlik Qingming, a kínai halottak napja, amikor a hagyomány szerint a népek felkeresik az őseik sírját, megtisztogatják őket és elégetnek némi, erre a célra gyártott bankjegyutánzatot.

Miután a belső migrációnak köszönhetően a lakosság tekintélyes hányada lelépett a szülőföldjéről, a három nap munkaszünet pedig nem túl sok egy hazaút lebonyolításához, a tradíció sokat vesztett a jelentőségéből, s inkább csak a helyben lakók veszik ki a részüket a szokásból.

Qingming miatt most nálunk sincs tanítás hétfőn - sajnos a másik két szabadnap a hétvége, ami esetünkben mindenképp munkamentes -, de páratlan hetes hétfőkön egyébként sem tanítok, így ezzel most nem megyek semmire.

Csütörtökön viszont hivatalosak vagyunk egy bulira a jobbik osztályommal. Kibéreltek egy helyet, ahol grillezni, KTV-zni és biliárdozni lehet, s minket is elhívtak férjemmel.

Semmi durvulásra nem kell gondolni, este 10-re a koleszba kell érniük, s egyébként sem kifejezetten partiállatok.

Ezzel együtt is szívesen megyünk, mert bírjuk őket, kifejezetten értelmes társaság. Majd tudósítok az eseményekről.

Most már úgy néz ki, minden sínen van, s a folyamat is teljesen átláthatóvá vált.

Az eddigi esetekkel ellentétben, amikor otthonról intéztem az új munkahelyekkel kapcsolatos papírmunkát, most minden lényegesen egyszerűbbnek tűnik.
Külföldről sem bonyolult a dolog, de lényegesen hosszadalmasabb, s több lépésből áll. Olyankor a megfelelő dokumentumok - köztük az előző posztban is emlegetett orvosi vizsgálati lap - munkáltató felé történő (online) eljuttatása után ők munkavállalási engedélyt és meghívólevelet igényelnek, majd ezeket kipostázzák a leendő tanerőnek. Ezek birtokában kell a konzulátuson vízumot igényelni, amivel be lehet lépni Kínába. Ez rendszerint 30 napra szól, a lejárat előtt még egy orvosi vizsgálat jön, majd a munkáltató beszerzi a szakértői igazolványt (FEC), s miután ez is kész, irány az utolsó hivatal, ahol bő egy hét alatt beragasztják az éves tartózkodási engedélyt az útlevélbe.

Belföldről, már létező munkavállalási vízum birtokában elég sok fázis kimarad. Mivel van egy aktuális munkavállalási engedélyem, így ezt nem kell újra megigényelniük, a meghívólevél pedig eleve csak a követségi vízumigényléshez kellene, így ez is kimarad. A teendő így csak annyi, hogy a szokásos papírok mellett a FEC érvénytelenítéséről szólót kell vinni, majd ezek birtokában kiállíttatnak egy új FEC-t és ezt követően egy új tartózkodási engedélyes matricát. Legalábbis Xinjiangban így megy, de állítólag azokban a tartományokban, ahol lehetőség van a munkavállalói vízum transzferére, nagyjából eképpen működnek a dolgok.

Nekem így idén most már csak a FEC-es papír kellene. A FEC ugyanis munkahelyhez kötött. Ha a jelenlegi helyen folytatnám, úgy csak az adott könyvecskébe pecsételnének egy hosszabbítást, de mivel új helyre megyek, így az aktuálisat érvényteleníteni kell.
Első körben az itteni kolléga aggódott egy kicsit, mivel szerinte technikailag a FEC bevonása egyúttal a tartózkodási engedély visszavonásával is együtt kellene, hogy járjon, de végül kiderült, hogy nincs semmi akadálya annak, hogy ez utóbbit csak akkor vonják vissza, ha már az újat bematricázták az útlevélbe. Durván egy hónapig tudnak vele várni, viszont május közepe előtt nem tudják elindítani a FEC érvénytelenítését.

Miután ez durván egy hetet igényel, így előreláthatóan május végén lépünk le Xinjiangba két hétre, így lényegében visszaérve már csak a vizsgáztatás marad majd az itteni munkából.
A tervek szerint Urumcsiba repülünk majd, onnan pedig Akszuig vonatozunk, illetve hasonló lesz a visszaút is.

Már várom...

Tegnap az előírtaknak megfelelően visszamentem a kórházba az eredményeket igazoló jelentésért. Szerencsére tényleg gyorsak, s tartották is magukat a határidőkhöz, így a kezembe is nyomtak egy kitöltött pecsétes nyomtatványt. Hurrá, a dolog letudva, gondolhatná bárki, de ez sajnos nem így van.

A pénteki megjelenésem előtt odatelefonáltam, hogy felderítsem, képesek-e megbirkózni a Physical Examination Record for Foreigner névre hallgató, a külföldiek mindenféle beutazásához, tartózkodási engedélyéhez, ügyes-bajos dolgához szükséges űrlap kitöltésével. Határozottan állították, hogy igen, semmi probléma.
Pénteki felbukkanásom idején a regisztrációs pultnál újfent kifejeztem ebbéli kérésemet, elmondtam pontosan, mit szeretnék, ezúttal is magabiztos oké volt a válasz. Még azt is megkérdeztem, hogy biztosan van-e nekik ebből a papírból, mert ellenkező esetben nyomtatok nekik egyet szívesen, de váltig állították, hogy van, ne aggódjak, minden rendben lesz.

A fentiek ellenére is volt bennem némi kétely, hogy valóban a kérésemnek megfelelően járnak-e el, így azért vittem magammal egy kitöltetlen példányt. Az előrelátásom nem volt egészen alaptalan, mert egy másik papírt gyártottak le. A beltartalom tekintetében nincs sok különbség, de a bürokrácia őshazájában teljesen egyértelmű, hogy a legapróbb eltérés is számít.

Első körben szép nyugodtan jeleztem a hölgynek, hogy ez nem pont az a dokument, aminek a kiállítására szerződtünk. Apró értetlenkedését látva az orra alá böktem a magammal vitt lapokat - egy darabig nézegette őket, majd maga is megállapította, hogy ez valóban eltér a másiktól.
Sebaj, fizessek még 60 yuant, az üres papírt hagyjam ott, majd másnap mehetek vissza a kitöltött verzióért.

Innen egy magasabb fokozatba kapcsoltam. Még mindig halkan, de azért egy fokkal kevésbé kedvesen szóltam, hogy rákérdeztem háromszor a papírra, s egyébként meg minek kéne nekem újra fizetnem, amikor az általuk elkészített igazolást nem kértem, nincs rá szükségem, s egyébként meg eszemben sincs visszajönni, töltsék ki a megfelelő lapot még ma.

Egy darabig hápogott, tiltakozott, s ugyanazokat a dolgokat elmondtuk egymásnak még háromszor, a végére már nem voltam egészen halk. A hölgyemény keze remegett (nekem nem tűnt fel, csak férjemuram mesélte utólag), s kétségbe volt esve, de szerzett egy másik kislányt, aki újra megpróbálta ugyanazt elmondani: kellett volna vigyem a papírt legutóbb is, ezt kitöltetni 60 pénz, s csak másnapra lehet kész.


Még egy fokozottal magasabb jött, itt már rendesen kiabáltam, mire végül szólt, hogy foglaljak helyet, ő meg megkérdezi a főnökét. 
Végül egy két percen belül (tényleg nem volt több!) visszajött a kitöltött új lappal, s mehettünk a dolgunkra.


Elindulván hazafelé vált világossá, hogy kívülről szokatlan lehetett a történet, amikor férjem próbált nyugtatgatni. Bár ő azt gondolta, hogy valami hatalmas botrány van kialakulóban (a kínai "veszekedésből" nem értett semmit, csak azt látta, hogy egyre emelkedik a hangerőm), csak egy átlagos ügyintézés zajlott Kínában. Az élet rendje, semmi extra, nekem fel sem tűnt.

A kínaiul Dongbeinek (jelentése északkelet), nyugatiasan leginkább Mandzsúriának nevezett terület harmadik, legdélibb darabja Liaoning tartomány, a hármas legkevésbé nomád része. A kínai nehézipar és bányászat egyik fellegvára, jelentős légszennyezettséggel. Határozottan nem tartozik a klasszikus idegenforgalmi területek közé, noha van miért felkeresni.

Nyugatról Hebei és Belső-Mongólia, északról Jilin, keleten Észak-Korea, míg délen a Bohai- és a Koreai-öböl határolja. Mivel a Liaodong-félsziget mélyen benyúlik a tengerbe, partvonala kifejezetten hosszú, s olyan kiváló kikötőket is rejt, mint Dalian, mely várost csak 1950-ben szolgáltatták vissza a szovjetek Kínának, s ahonnan az utolsó szovjet csapatok csak 1955-ben távoztak.

Liaoning mai formáját a kommunista rendszer hatalomra jutását követően nyerte el, ezt megelőzően elég változatos közigazgatással bírt, a 40-es évek második felében több központi irányítás alatti város és négy apró tartomány tette ki a mostani területét. A kulturális forradalom alatt Liaoning is megnagyobbodott, s egészen Mongóliáig ért, miután Belső-Mongólia zömét szétosztották a szomszédos tartományok között. A hetvenes évek végére visszaállt a rend, s Liaoning elnyerte végső alakját.

Anshani nehézipar - régen (fenn) és ma (lenn)

A tartomány két eléggé elkülönülő részre oszlik, az északi, belső tartományra, a tartományszékhely Shenyanggal az élen, s a Liadong-félszigetre Dalian ellenpólussal. Míg ez utóbbi az egyik legfejlettebb kínai nagyváros, s az ország egyik legfontosabb kikötője (az élhetőségi ranglistákon pedig már évek óta a legjobb helyezéseket éri el a kínai városok között), addig a tartomány északi, belső fele még ma is a túltolt nehézipari beruházások következményeit nyögi. 
Itt található Anshan, a kínai vas- és acélváros, kohói egészen a közelmúltig a legnagyobbak voltak az országban.
A belső bányavidékek bővelkednek nyersanyagokban. A nem kevés szén mellett óriási vasérctartalékok, bór, a világ egyik legnagyobb magnezitkészlete, s gazdag kőolajlelőhelyek is előfordulnak. Ilyen adottságok mellett a vidék sorsa már nagyon hamar, az 1900-as évek elején megpecsételődött, orosz és japán érdekek keresték a kiaknázás lehetőségét, utóbbiak Mandzsukuó részeként konkrétan el is szakították egy időre a területet a kínai anyaországtól.

Bányavidék Fushun környékén

A gazdaság racionalizálásával párhuzamosan a nehézipari üzemek egy része válságba került, s a belső vidékek teljesen még ma sem tértek magukhoz, noha a kormányzati erőfeszítések jelentősek. Liaoning mindezek ellenére, igaz, főleg a tengerparti részekre koncentráltan hatalmas fejlődést írt le, s ma az egy főre jutó GDP tekintetében hetedik a kínai tartományok között, amivel még Guangdongot is megelőzi.

A terület bár északon, Mandzsúriában van, sorsa némiképp eltér a két északabbra fekvő testvérétől. A tartomány nagyobbik fele már a korai középkortól kezdve a Nagy Falon (egész pontosan annak egy keleti toldásán, az ún. Liaodong Falon) belül feküdt, s a magterület periférikus részét képezte kínai lakossággal és kínai települések sorával, s ennek megfelelően helyenként a mai napig megmaradt műemlékekkel.
A történelem során sokszor tapasztalt meg hódításokat, s a barbár hordák általában csaknem minden ilyen alkalommal tönkre vágták a korábban kiépült civilizációt.

A Kínára szemet vetett mandzsuk már az 1600-as évek elején elfoglalták dacára a falaknak, s az uralkodók több városban be is rendezkedtek, míg végül Shenyangot tették meg fővárosuknak. Bár Kína mandzsu uralom alá kerülése, 1644 után az udvar Pekingbe költözött, előtte még felépülték Shenyang és egész Liaoning legnagyobb látványosságát, a mandzsu császári palotát több mint 300 szobával és húsz kerttel. Az 1780-ban továbbépített, majd nyári rezidenciaként használt, jó állapotban fennmaradt épületegyüttes a pekingi császári palota mellett a legnagyobb ilyen emlék az országban. 

Noha a mandzsu uralom nem kedvezett túlzottan Liaoning népesedésének, az előző két fejezetben taglalt okok miatt idővel az udvar is támogatta a kínaiak beáramlását (ez esetben inkább visszaáramlását) a területre.

Az UNESCO-listás shenyangi császári palotaegyüttes

Mára Liaoningot csaknem 45 millió ember lakja, akik mintegy másfél magyarországnyi területen élnek. A negyedmillió koreai és 700000 mongol mellett itt él a legnépesebb mandzsu kisebbség is, több mint ötmillióan, a lakosság majdnem 13%-át képezve. Miattuk így a hanok alig 83%-át adják az ittenieknek, de ettől függetlenül nem kell nemzetiségi milliőt elképzelni, mivel a mandzsuk mára megkülönböztethetetlenül beleolvadtak a kínai masszába, s jelenlétük így nem szembeötlő.
Liaoning egyúttal az egyik legurbanizáltabb része is Kínának, a lakosság több mint kétharmada városlakó. Ha a tartományi jogú városoktól eltekintünk, kizárólag Guangdong előzi meg, cirka 1%-kal, de az utóbbival ellentétben Liaoningban az urbanizáltság strukturálisan is fennáll, nem csupán arról van szó, hogy a Gyöngy-folyó deltájának egybenőtt megahalmaza torzítja a statisztikát. A múlt történései, s a korai iparfejlesztés miatt a falvak előfordulása eléggé foghíjas, ténylegesen milliós településből már a nagy kínai gazdasági boom előtt is jópár akadt. Shenyangban, a székhelyen több mint hatmillió, míg Dalianben csaknem ötmillió lakos él.

A már említett shenyangi palotaegyüttes mellett Liaoningban is találhatóak a koreai Kogurjó-dinasztiához köthető emlékek, sírhelyek, mivel keleti területei valaha álltak koreai fennhatóság alatt is. Még a 13. századi mongol hódítás előtt létezett Liao állam Liaoyang székhellyel, amelynek ma is látható eredménye az 1100-as években épült Baida, vagyis Fehér Pagoda, Liaoning legrégebbi műemléke. Bár nem különösebben dekoratív, de kuriózum abban az értelemben, hogy sértetlenül túlélte az elmúlt évszázadokat, s ezáltal megúszta a modern kínai újjáépítést is, amely sajnálatosan gyakran szokott járni vállalhatatlan végeredménnyel.

A liaoyangi Baida

Liaoning híres a palentológiai leleteiről is. Hatalmas mennyiségben találtak itt különböző dinoszaurusz-csontvázakat, tollas őshüllőket. A dínók mellett számtalan leget kiástak, a legelső ismert virág, a legelső ismert méhlepényes emlős és az első erszényes, egy kacsacsőrű embrió is innen került elő.

Egészen egyedülálló tollas hüllőfosszília

A tartomány sűrűn lakott, s csaknem teljesen hasznosított. A mezőgazdasági szektor leghíresebb termékei a gyümölcsök, a Liadong-félsziget Kína első számú exportminőségű alma- és őszibarack-termelő vidéke.
Keleten azért a koreai határ felé jobban teret nyer a természet, a határ menti Changbai hegyei és az Anshan közeli Qianshan lehetőséget ad a kikapcsolódásra.

Dalian egyik népszerű partja (fenn), tengeri étkek (lenn)

Ugyanezzel kecsegtet Dalian számtalan strandja is - bár a klimatikus viszonyok miatt ezek felkeresése kizárólag nyáron ajánlott. Dalian és a tengerpart azonban nemcsak ezért vonzó, a herkentyűk szerelmeseinek is kötelező célpont.

Liaoning sok csodát rejt, kár kihagyni.