Ma már az index is hozta azt a korábban Tibet-specifikus oldalakon keringő hírt, miszerint Kína több ezer buddhista épületet akar lerombolni Tibetben és el akar űzni egy csomó szerzetest. Mivel bátorkodom vélelmezni, hogy az átlag olvasó külön nem néz utána a történetnek, pusztán ezek alapján a hírek alapján alkot véleményt, fontosnak tartom, hogy néhány dologgal árnyaljam az azokban elhangzó állításokat. 

1. Larung Gar nem egy ősi buddhista komplexum, 1980-ban alapították, korábban beépítetlen területen, Szecsuán tartomány tibetiek lakta részén.

2. Az elmúlt években többször is kis híján leégett az egész, veszélyeztetve a benne élők és a környék biztonságát. A többnyire spontán, engedély nélkül felhúzott épületek ad hoc kivitelezése még az amúgy nem túl szigorú kínai előírásoknak sem felel meg.

3. Nagy vihart kiváltó pont, hogy az újonnan életbe lépő rendszabályok előírják, hogy a tanítványok kizárólag a vallási tárgyú oktatást szerezhetik be az eddigi keretek között, egyébként pedig hagyományos, szekuláris oktatási intézmény használatára kötelezik őket. Ahogy Kínában mindenütt. Véleményem szerint elvárható módon.

4. Nem működik az állami nyilvántartás, a lakosság elvétve van bejelentve. Az eltávolítandó lakók zöme nem helyi illetékességű, akik nem rendelkeznek helyi hukouval, vagyis ők legálisan nem is tartózkodhatnának Larung Garban.


Az intézkedés oka a nyilvánvaló szabálytalanságok korrigálása mellett - bár ettől nem teljes függetlenül - elsősorban az, hogy a helyi kusza viszonyok miatt túlságosan nagy kontrollvesztés történt a kormányzat részéről, amit most igyekeznek helyreállítani.

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Nagyjából összepakoltam a dolgaim, s dél előtt valamivel nekiindulok a reptérre vezető, remélhetően nem annyira borzalmasan sokáig tartó útnak. Most özönvíz sem látszik fenyegetni, mi több, még az eső is elállt.

Wuhan és Peking közt a légiút két órás, így hatra már ott is leszek.

Most a pekingi út kapcsán jutott az eszembe az este - nézzétek el, állandóan csaponganak a gondolataim -, hogy melyik volt a legnagyobb (értsd: legnépesebb) város, ahol megfordultam. Nem, nem Peking, bár messze nem kell menni, Shanghai. A legnagyobbak egyikeként nem sok város szárnyalja felül, úgyhogy a léc már elég rég túl magasra került ahhoz, hogy egykönnyen megdöntsem egy másik megapoliszban történő vizittel. A szóba jöhető konkurenciák egyikébe sem tervezek mostanság látogatást.

Agyaltam akkor már azon is, mik szerepelnének még a városom top10-ében. Az gondolom nem lep meg senkit, hogy erős a kínai jelenlét a listán (a már említett Shanghai és Peking mellett Chongqing, Shenzhen és Wuhan is belefér), a maradékba meg ilyenek jutnak mint Moszkva, Isztambul, London, Bangkok és Szingapúr. (Hongkong még belefér a listába, ha egy városnak vesszük, de ennek eldöntése nem egyértelmű.)
A lista szereplői egyébként is vitathatóak, a népesség megállapítása terén ahány módszer, annyi eredmény, szóval ennek függvényében borulhat az egész.
Ja, és magának ennek a kis kitérőnek semmi relevanciája a mai poszthoz, de talán már megszokhattátok, hogy nem mindig (különösen nem kevés alvás után - a mai nap ilyen) vagyok egészen ép.


Este majd jelzem, ha szerencsésen földet értem. Legközelebb már Pekingből!

A céges munka első gyakorlati megnyilvánulásaként holnap a kínai fővárosba repülök, s majd csak 25-én térek vissza Wuhanba.
Ugyancsak ott lesz a helyszínen a cégünk egy másik waiguorenje, s egy, a cég profiljába vágó kiállításon veszünk majd részt. Ennél többet egyelőre én sem tudok, de majd alakul. 

Délután 4-kor száll fel a gépem, így elvileg 6-ra már Pekingben leszek. A lefoglalt hotel is aranyosnak tűnik, szerintem jól fogom érezni magam. Ahogy azt korábban már jeleztem, ezúttal magáról a munkáról nem nagyon fogok beszámolni és képekkel sem illusztrálom majd azt, ellenben a városban, ha az idő engedi, majd igyekszem megfordulni itt-ott és lehetőség szerint fotózkodni is.

A Fengjiebe tartó megérkezésem idején voltam utoljára Pekingben, amikor a katariak járatát törölték, s engem a Turkish Airlines hozott Isztambulon és Pekingen át, de a repteret akkor sem hagytam el. Normálisan utoljára már több mint tíz éve, hogy erre jártam, de ismerve a kínai városok átalakulási sebességét, erős a gyanúm, hogy nem lesz ismerős semmi.

Várom. Jó lesz.

Xinjiang etnikailag meglehetősen tarka. Kína magterületeivel ellentétben a lakosság zöme nem han. Az ujgurok mintegy 46%-át adják a lakosságnak, de a kazahok aránya is 7% feletti.

Egy ilyen helyen a táplálék jellege is merőben elüt a Kínában másutt megszokottól. A hozzám hasonlóan huzamosabb ideje az országban leledző nyugati migránsok számára a xinjiangi koszt felüdítő, mivel sok, Kínában amúgy bajosan hozzáférhető terméket kínál. Nézzük hát, miért is jó errefelé étkezni.

1. Tej

Noha Kína más részein sem számít kuriózumnak, a kínaiak nem az a nagy tejivó nép. Ezt némiképp indokolja, hogy zömmel híján vannak a tejbontás képességének (Ázsiában ez korántsem szokatlan), ahogy az sem segíti a helyzetet, hogy a tej kibocsátására alkalmas lábasjószágok is meglehetősen korlátozottan fordulnak elő a népességszámhoz viszonyítva. A tej így aztán relatíve drága, s a minősége is hagy maga után némi kivetnivalót. A friss bolti most már időnként 15 yuan/liter (majdnem 700 forint) áron is előfordul, míg UHT-ből kapni 10-ért is. De ezek a piac legalacsonyabb szegmensét jelentik, a normálisabbért mélyebben a pénztárcába kell nyúlni.
Xinjiangban ellenben van igazi tej is. Még boltban is kapni zacskóba zárt, frissnek mondott tejet (íze alapján normálisnak tűnik), de árusok is akadnak mindenfelé házitejet kínálva. Literjét 5 yuanért vesztegetve. Lényegesen jobb ajánlat!
A tejből készül joghurt is, kifejezetten finom, sűrű verzió, ami nagyságrendekkel jobb az itt-ott boltban árult vackoknál.
Ha az embernek van türelme, s helyben él, akkor meg már csak a fantázia szab határt annak, hogy a friss alapanyagokból kedvére való tejtermékeket gyártson. Vajat ugyan méregdrágán itt-ott árulnak Kínában, s még UHT-s tejszín is akad, de így gyártható tejföl és túró is. A szintén hozzáférhető kecsketej még újabb dimenziókat nyithat meg.

2. Pékáruk

A Kínában élő külföldiek talán legnagyobb szívfájdalma a rendkívüli kenyérhiány. Van persze helyi verzió, de valamiért az itteni kenyerek kivétel nélkül édesek. Ideig-óráig elmegy, s megszokható, de igazából nagyon tré. Nagyobb városokban a nagy szupermarketekben akadnak bagettek, olykor európai ízű kenyerek is. Nem is az áruk vészes, hanem egyszerűen túl bajos sűrűn emiatt utazgatni és beszerezni őket. Arról nem is beszélve, hogy ízre azért ezek sem nagyon veszik fel a versenyt az otthonival.
Az ujgurok, a kínaiakkal ellentétben nem cukrozzák a kenyérféleségeiket. Állagra elég erősen elütnek ezek is a magyar kenyerektől, azoknál sokkal tömöttebbek, gyanúm szerint nem kelesztik őket. Ízre viszont kiválóak. Akadnak kenyérre hajazó végeredmények is, de leggyakrabban namot, kisebb-nagyobb lepényeket kapni, amiket aztán a legkülönbözőbb magvakkal szórnak meg, nem sajnálva a felületről az utóbbiakat. A szezám mellett akadnak tökmagos, napraforgómagos namok is, de minden egyes magvat még nem vagyok képes azonosítani. 

3. Birka

Az ujgurok muszlimok, így Xinjiangban a sertés lényegesen ritkábban fordul elő. A kínaiak persze ehetik őket, de etnikailag kevertebb vagy ujgur dominanciájú helyeken jobbára ők is azt eszik, amit a helyiek.
Noha disznó nem nagyon akad, birka annál több. A nyájakat mindenütt látni, a még meglehetősen száraz Ala'erban is terelgetik őket a Tarim partján magától fellelhető minimális növényzetet pusztítva.
Korábban, emlékeim szerint csak Marokkóban ettem egyszer birkát, de az nem gyakorolt rám túl pozitív benyomást (ugyanott tevét és marhát is ettem, de egészen minimális különbségeket bírtam felfedezni, egyik sem sikerült túl ízletesre), Xinjiangban ezzel ellenben határozottan bejövős jószágnak bizonyult. Apróra vágva, pirítva, jól átfűszerezve éppúgy isteni, ahogy az egész báránycomb sem hagy maga után kivetni valót. Birkát enni határozottan jó.

4. Gyümölcsök, zöldségek

Xinjiang híres a gyümölcstermeléséről. Az egész nyáron zavartalanul sütő nap, a rengeteg fóliasátor és a népek leleményessége kifejezetten ízletes terményeket produkál. A gyümölcsöknek, zöldségeknek rendesen van ízük és fillérekbe kerülnek. Széles körben hozzáférhetőek a háztáji termékek, a kissé esetlenebb megjelenéssel még kiváló ízek járnak.
A dinnye elsőrangú, a paradicsom paradicsomízű, a barackok tele vannak cukorral. Piacra járni, helyi terményeket enni ugyancsak nagyon könnyű errefelé.

Képek, magyarázatokkal lejjebb a galériában!

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Ala'erből  végül busszal indultunk el Akszu felé. Valamivel tovább tart, mert bemegy még egy apróbb településre is, de volt időnk elég. Egyúttal az is kiderült, hogy a buszos végállomás a vasútállomástól pár percre van csak gyalogosan.

A xinjiangi fokozott biztonsági helyzet folyományaként arrafelé a buszjegyvásárlás is iratokat igénylő tevékenység, Kína magterületén ez csak a vonatjegyek esetén szükséges, s ez utóbbi indoka is más, így előzték meg pár éve, hogy az ünnepek idején nepperek vásárolják össze, majd árulják magas haszonkulccsal a százmilliók utazása idején szűkösen rendelkezésre álló jegyeket.
Ala'er és Akszu között aznap is zajlott a közúti ellenőrzés, ezúttal nem szállították ki a járművekből az utazókat, csak iratokat csekkoltak a rend őrei. S csak az Ala'er felé tartó irányban, így minket most sem érintett a dolog.

Közúti ellenőrzés Ala'er és Akszu között (fenn), Akszu vasútállomás és vonat (lenn sorban)

A vonatút eseménytelennek ígérkezett, de hajnali 6-kor Turfánba érve megtorpantunk. Ha minden igaz, valami felsővezetékes probléma volt, de erre nem vennék mérget, mert az utastájékoztatás nem volt a legszélesebb körű, s az elcsípett infók elég ellentmondásosak voltak. Akárhogy is, álltunk 5 órát, mire végül nekiindultunk. Addigra az utasok jó fele már leszállt a vonatról, de a mi gépünk Urumcsiból csak fél 4-kor indult, így ráértünk.
Végül elindultunk, s még egy óra zakatolás után végül megérkeztünk Xinjiang fővárosába. A csúszás miatt már bőven nappal volt, így lehetőség nyílt fotózkodni a vonatablakból.

Xinjiangi táj, galériában, még legelésző tevék is akadnak 

Urumcsiban azért kicsit nekünk is sietni kellett, mert Xinjiangban a reptéri ellenőrzést is komolyabban veszik. Eleve a terminálépületekbe is csak átvilágítás után engedik be az embert. Miután feladja az ember a poggyászt, még egy ellenőrzős emberke is csipogtat a vonalkódon, amennyiben azt a gépre felvihetőnek találták.
A biztonsági ellenőrzés is alapos. A lábbeliket is levetetik, s az egész embert végigpittyegtetik, még a talpak alját is (nem tudom, talán furfangos terroristák még a lábukba is varrnak robbanószert). Szerencsére mi bombamentesnek találtattunk, így bejutottunk.

Wuhanban aztán már minden probléma nélkül mentek a dolgok, s kissé megfáradva, de hazaértünk. Keddig most még pihenhetek, mielőtt jön Peking.

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Újra Wuhanban vagyunk, de igen csak hosszú volt az út. Majd egy kis pihenés után jelentkezem. Tekintve, hogy a jövő héten Pekingbe, az azutáni héten meg Chongqingon át hazafelé megyünk, kicsit mozgalmasak lesznek a napok. Sok ennyi utazás egyszerre...

Xinjiang lakóinak 60%-a nem kínai, zömük ujgur, de akadnak mindenféle egyéb nemzetiségek is szép számmal. A kis számú, Bingtuan által felhúzott városka kivételével a települések sem kínai alapításúak. Adja magát, hogy az eredeti nevük sem kínai.

Persze van kínai megfelelőjük is, de ezeken csak Kínában ismertek (ráadásul még a helyi kínaiak sem feltétenül használják őket), a külvilág az eredeti neveket használja. A nemzetiségi neveknek létezik standard, kínai fejlesztésű latin betűs átirata is, de ezek ismeretének hasznossága erősen megkérdőjelezhető. Előképzettség nélkül se a kínaiak nem tudják normálisan elolvasni, se a külföldiek, se a nemzetiségek. Használatuk a gyakorlatban is merőben esetleges, így nem is nagyon érdemes velük foglalkozni. Olykor egy az egyben megegyeznek a legelterjedtebb nemzetközi formával, de ez a nevekben lévő hangzókészlet függvénye általában.

Xinjiang székhelyének elterjedt magyar neve pl. Urumcsi (néha Ürümcsi - mivel nem beszélek ujgurul, fogalmam sincs, a tényleges ujgur kiejtéshez melyik áll közelebb). A pinyin forma Wulumuqi. A kínai fejlesztésű nemzetiségi formula Ürümqi. Az angolban leggyakrabban az Urumchi-t használták, most már kezd feljönni némi kínai beütésre az Urumqi is.

Miután egységesen elterjedt nemzetközi gyakorlat nincs, a kínai hivatalos formulával pedig nem sokra megyünk, az etnikailag nem kínai neveknél a magyar formát használom, amely amúgy is minimális logikával nemzetköziesíthető. Zárójelben az első előfordulások idején feltüntetem a kínai nevet is pinyin formában.

________________________________________________

A fenti gyakorlatot többnyire már a blog fennállása óta alkalmazom, de eddig még nem fejtettem ki. A Xinjiang felé történő váltás miatt úgy éreztem, időszerűvé vált. Ez a bejegyzés is majd átkerül a jobb oldalra, egy állandóan bővülő listán pedig közlöm majd az előfordult nemzetiségi földrajzi nevek blogon használt és pinyin alakját egyaránt.

A blogon eddig előfordult nemzetiségi nevek:

Hamarosan majd elindulunk Akszuba, hogy az esti fél tízes vonattal elrobogjunk vissza Urumcsiba.
Holnap reggeli nyolc körüli érkezés után még egy kicsi idő lesz a városra is, mert csak délután fél 4-kor indul a gépünk vissza Wuhanba.

Oda nyolc előtt érkezünk meg, ha nem késünk, úgyhogy talán 10-re már otthon leszünk. Addig sanszosan nem jelentkezem már. 

A Szecsuánblog legközelebb holnap este tér vissza, immár újra Hubeiből.

Akkor íme a részletes beszámoló.

Pekingi idő szerint reggel 8-kor (ami itt kb. hajnali 6) elindultunk Akszuba a sulis autóval. A sírós kolleginát nem vittük, helyette a némiképp effektívebb főnöke jött. Ő sem egy csoda, de a hölgyeménynél lényegesen magasabb IQ-ja lehet. Jött még két helyi tanár is, így aztán meg is telt a jármű.
Akszuban lamiant reggeliztünk ötösben, aztán a két tanárt kiraktuk a reptéren (amely amúgy nagyon mutatós darab, kicsi, de új és szép terminálépület), s utána végre nekikezdtünk az én dolgom intézésének.

Ehhez két helyet kellett felkeresni. Elsőként az akszui városi rendőrségre hajtottunk, ahol lecsekkolták a beadott papírokat, valamit pötyögtek, s mivel mindent rendben találtak, egy fél óra alatt végeztünk is.

Második körben az akszui járási rendőrség jött. Ez utóbbi jogosult a tartózkodási engedélyt kiadni, magasabb rangú szerv, s egy szép, új, nagy épületben került elhelyezésre. Ahogy minden hasonló hivatal Xinjiangban, úgy ez utóbbi is masszívan biztosítva van: jól körbe van zárva, fegyveres katonák a bejáratnál, mindenféle, a nemkívánatos gépjárművek behatolását megakadályozandó, biztonsági megoldások a kapunál. Láthatóan tanultak abból, hogy a xinjiangi terrorcselekmények zöme a helyi rendőrörsök ellen irányult korábban.

Odaérkezésünkkor éppen masszív gyakorlatozás zajlott az udvaron úgy legalább 100 rendőr részvételével, emiatt az ügyfélfogadás szünetelt, s csak délután 4-re ígérték a nyitást. Némi telefonálgatás után végül kiderült, hogy egy félórán belül valószínűleg befejezik a tréninget, s utána majd bemehetünk.

Ez így is lett, apró regisztráció után be is jutottunk. Benn aztán elindult a procedúra. Papírokat nézegettek, pötyögtek a gépbe, majd szóba került a férjem ügye is. Vázoltuk, hogy miképp működik normál esetben a hozzátartozói vízum, megnézték a követség által tavaly kiállított verziót, illetve a wuhaniak által bematricázott tartózkodási engedélyt is. Meglepően hamar megvilágosodtak, ezek után már csak azon értetlenkedtek, hogy a kollegina miért nem ezt mondta. A lényeg, hogy nem látják semmi akadályát annak, hogy szeptemberben a férj státuszát is rendezzék majd.

Közben ebédidő lett, így bezárt a hivatal. Mi is elmentünk enni. Báránycombot kaptam, kifejezetten finomnak bizonyult. Mivel csak négykor nyitottak ki újra, még lézengtünk egy plázában is. Ezekbe betérve is biztonsági ellenőrzés és csomagátvilágítás zajlik, biztosra mennek.

Négyre végül visszamentünk, s olyan öt óra felé már ki is nyomtatták a matricát. Innen aztán jött egy kis bonyodalom. A wuhaniak matricáján elől szerepelt a vezeték-, hátul a keresztnév. Az övékén fordítva. Nagy tanakodás kezdődött, hogy ez most így jó lesz-e. Én ugyan mondtam, hogy az eddigi tapasztalatok alapján teljesen esetleges, hogy melyikkel szokták kezdeni, kaptam már ilyet is, olyat is, s nem volt belőle még probléma. 
A szokásosnak mondható folyamat zajlott. Nézegették az útlevelet és a frissen nyomott matricát hosszan, hívtak még embereket, akik ezt szintén megtették. Olykor csoportosan nézegették, olykor egyénileg. Akárhogy is, meglepő módon ettől nem lettek okosabbak, így aztán telefonálgattak is. Hat óra felé végül arra jutottak, hogy ez így jó lesz (ezalatt gyárthattak volna egy másikat is, ha mégsem), így beragasztották és mehettünk a dolgunkra. Végre.

Visszafelé még belefutottunk Akszu és Ala'er között egy közúti ellenőrzésbe is. Helyenként direkt erre a célra kiépített kis épületek is vannak a főutak mentén, ahol lezajlik a járművekből kiszállított népek csekkolása. Az úton magán nincsenek ehhez való felépítmények, így rendőrök terelik le a gépjárműveket az útról. A sofőrünk szólt, hogy az egyetemhez tartozunk, egy helyi, egy külföldi tanár, így minket simán továbbengedtek.

Fél nyolc után valamivel hazaértünk, s elég hamar el is aludtam.  Hosszú nap volt.

Ez most csak egy egészen picurka poszt lesz, a kifejtős majd később. Talán még ma, talán holnap. Egyelőre pihentetem az agyam.
Pekingi idő szerint reggel 8-kor indultunk el Akszuba, s este fél 8-ra értünk vissza.
A lényeg: az én tartózkodási engedélyem bematricázásra került.
Most kicsit relaxálok.