Liping 2014.01.19. 11:53

Esküvőn jártam

Ma hivatalos voltam az asszisztensem bátyjának házasságkötésére. Érdekes élmény volt.

Eddig még sosem voltam kínai esküvőn, furcsa volt látni, hogy miképp zajlanak itt a dolgok. Az esemény hivatalos része meglehetősen puritán körülmények közt kerül lebonyolításra, kizárólag a két érintett jelenlétében. Nem egy ünnepélyes szertartás, csupán be kell menni a hivatalba a papírokat rendezni. Még ki sem öltöznek hozzá. Olyan, mint egy sima ügyintézés.

Miután ezen túlesnek, s immár törvényes hitvesei egymásnak, utána jön az érdemi program a család és az ismerősök jelenlétében. Mint megannyi hasonló eseménynél, az esküvőkhöz is divat a hoteltermek bérlése. Ez látszólag olyan lebonyolítást sugall, mint amihez hozzászoktunk nyugaton - asztalok, székek, zene, ételek -, de valójában egész más.

A mulatozás megkezdése előtt beszédek zajlanak el, ünnepélyesen felkonferálják a menyasszonyt, aki a vőlegénnyel együtt is még ejt pár romantikus szót, majd végül könnyes csókjelenet után kezdetét veszi a násznép táplálása.

A násznép ide sem üres kézzel jön, érkezéskor ki-ki a pénztárcájának megfelelő mennyiségű (itt jellemzően 2-300 yuan körüli) készpénzt ad át, amit gondosan fel is jegyeznek tételesen. Ez a pénzesdi ugyanúgy szokás haláleseteknél is, s mindig pontosan dokumentálják, ki mennyit adott. Ennek praktikus okai vannak, ugyanis viszontajándék is jár, s ennek értékét a befizetés arányaiban határozzák meg. 

Az etetés természetesen minőségi ilyenkor, még teknős is volt (erről külön posztban) - a pincérek sorban hordják szét az újabbnál újabb fogásokat. Viszont amint végeznek, az egész murinak is vége szakad. A menyasszony és vőlegény még körbejárják az asztalokat és elbúcsúznak a vendégektől, de itt be is fejeződik a lagzi.
Nem is árt sietni, a terembérlet nem lehet olcsó.

Azért nekem valahogy hangulatosabb a hazai megoldás. Nem feltétlenül az éjszakára hullarészeggé váló vendégsereg verekedésekkel tarkított mulatozása, de mégis, túlságosan hirtelen ez a fajta módi. Ez a házasok első közös napja, valahogy jobban is megadhatnák a módját.

 

Címkék:kína esküvő xianning 6 komment

Liping 2014.01.16. 15:32

Energia

Mialatt otthon a paksi erőmű bővítése borzolja a kedélyeket, Kínában továbbra is gőzerővel zajlik az atomerőművi kapacitás fejlesztése. Bár a körülmények gyökeresen eltérnek a magyarországitól, s emiatt nem is teljesen fair az összehasonlítás, ideát a nukleáris energia nagy jövő előtt áll.

Jelenleg az atomenergia részaránya csupán 2%-os, de ezt 2020-ra 6%-ra kívánják növelni, s a jövőben még jelentősebbé akarják emelni a atomerőművek részesedését. Ami azt illeti, erre égető szükség is van. Bár a gazdaság fejlődése már jóval kevésbé túlfűtött, a kapacitások továbbra is szűkösek, s az áramtermelés növelésére mindenképp szükség van.

Ahogy egyre inkább helyet kap a fenntarthatóság és a környezetvédelem ügye, úgy növekszik az atomenergia használatának kikerülhetetlensége is. Az áramtermelés zöme ma még széntüzelésű erőművekből származik, s ez meg is látszik az országot fojtogató szmogon. A szén az egyetlen konvencionális energiaforrás, amelyből Kína bőségesen el van látva, de ha nem akarnak megfulladni, erre egyre kevésbé lehet alapozni. Az alternatív megoldások pedig, bármennyire is kecsegtetőek, egyelőre nem kínálnak kiutat.

A nukleáris erőművek építésével a hetvenes évek óta kacérkodnak, de akkoriban még nem volt meg a szükséges forrás és technológiai szaktudás a tényleges kivitelezéshez. Egy kísérleti telep után végül 1991-ben adták át az első erőművet, azóta további tizenhatot. Jelenleg 32 áll kivitelezés alatt, s bár Fukushima után a lendület kissé megtört, nem szakadt meg. A meglévő erőművek biztonsági felülvizsgálata lezajlott, s ideiglenesen felfüggesztették a tengerparton épülő új beruházások engedélyeztetését is. Ennek ellenére 2030-ra már 16%-ra szeretnék növelni az atomenergia részarányát, de már kizárólag harmadik generációs megoldásokban gondolkodnak.

hubeixianningnuclearpower.jpg

Az eddigi legnagyobb kapacitású erőmű itt, egy Xianninghez tartozó délebbi, kisebb járás területén épül, a tervek szerint az első szakasza jövőre áll üzembe. Teljesítménye a teljes befejezést követően tízezer megawatt lesz, szemben Paks, a tervezett két új blokkal együtt néhány évig fennálló, cirka 4000 MW-os energiatermelésével.  

A lakossági megítélés itt sem teljesen felhőtlen, de jobb alternatíva híján Kínában egész biztosan az atom lesz a nyerő. A politikai akarat megvan hozzá.

Címkék:kína atomenergia atomerőmű xianning 5 komment

Liping 2014.01.16. 10:37

Üres minden

Kiürült teljesen a kampusz. Az itt élő tanárokat, egyéb dolgozókat leszámítva nincs már senki a területen. A kollégiumokat bezárták, így minden diák lelépett. Még ha esetleg akartak volna, akkor sem maradhattak itt. Na nem mintha nagyon szerettek volna maradni...

Hogy ennyire elnéptelenedett a táj, annak számos egyéb jele is van. Egyrészt gyanúsan nagy a csönd, csak a bentlakók gyerekeinek csivitelése töri meg néha.
Másrészt az összes, diákokra épülő szolgáltatás bezárt, nem működnek a kantinok, egyik kifőzde sem üzemel és le van húzva a roló az iskolai bolton is.

Még a keleti bejáratról kivezető szűk utcácska üzletei is megadták magukat. Nem üzemel a cukornádas, édesburgonyás zöldségbolt sem, eltűnt a többi árus is. Csak az aprócska trafikot vezető, az árusítás unalmát zenehallgatással megtörő, s a zenét erhun folyamatosan kísérő bácsika maradt, de ma már ő is a trafikkal szemben, az utcán üldögélve csalta elő a nyikorgó hangokat a hangszeréből.

Szerencsére a szűk utcácska bejárata mellett fekvő kólás boltom is megvan még, s ők nem is tervezik felfüggeszteni a működésüket, bár erősen kong a hely az ürességtől.

Unalmas, monoton minden. Nem is lesz rossz jövő vasárnap felkerekedni, s az éjszakai vonattal elrobogni Shenzhen felé.

Az az egy jó, hogy végre megint kisütött a nap és kicsit melegebb van. Nagyon azért nem, de éjjelente már nem fagypont közeliek az értékek, nappal pedig van 15 fok is. Ha így marad, legalább kisebb lesz a sokk a szingapúri tropikus klímát elérvén.

Címkék:kína üres kampusz xianning 1 komment

Liping 2014.01.14. 11:16

Gasztro: medúzaszezon

Xianning bevásárlóközpontjait elöntötte a medúza. Mindenütt van belőle, szárított, meglehetősen bizarr formában. Még sosem kóstoltam, de egyszer lehet ki kellene próbálni.

WP_20140114_001.jpg

Találtam ma a nagy Zhongbai mellett egy valamivel kisebb belvárosi élelmiszerboltot is, ahol a helyi viszonyokhoz mérten egész sok importcikk volt fellelhető. Vettem is egy szimpatikusabb gabonapelyhet és még Kinder csokoládét is. A medúzán is gondolkodtam, de azt inkább nem vállaltam be. Fogalmam sincs, hogy kellene elkészíteni.

Címkék:kína gasztro medúza xianning kindercsoki 4 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása