Miután tennivaló semmi a napokban, így aztán a lokálisan fellelhető kínaiak zöméhez hasonlóan én is a város fő kirándulóhelyét, a suli mellett magasodó Qianshant vettem célba.

A kisebb magaslat után már változik a táj. Amíg a város sík, a hegyen túl már lényegesen kellemesebb a szemnek a környezet, jönnek a dimbek-dombok.

A hegyecske, mint minden valamire való kínai település helyi attrakciója, rendesen kiépített, lépcsőkkel, személyzettel, templomokkal felszerelve.

A jó sok fotóhoz katt a képre.

Holnap jön wuyi (azaz szó szerint öt-egy, az ötödik hónap első napjára célozva), vagyis a munka nemzetközi ünnepe.

A glóbusz nagyobbik felén ez munkaszüneti napot jelent, s különösen igaz ez a munkásmozgalminak tekintett rendszerekkel egykor vagy ma is bíró államokra, így Kínára is.
Ideát a heti 40 órás munkahét kevesek álma, no meg a klasszikus értelemben vett, szabadon felhasználható szabadnapokat sem sűrűn vágják a dolgozókhoz, így aztán a nagy állami ünnepek képezik a vakáció idejét is. A legnagyobb holdújév, s a jelenlegi államalakulat 1949-es megalakulásának októberi ünnepe mellett még a wuyi volt az, amikor a családoknak módjukban állt hosszabb időt munkahelyi és tanulmányi kötöttségek nélkül együtt tölteni.

Ahogy egy szerény jólét is kialakulni kezdett a reform és nyitás politikájának köszönhetően, a népeket sem lehetett már örökös munkára kötelezni, így egyre-másra nyertek teret a hagyományos ünnepek is. Bár a munkaszüneti napok száma összességében növekedésnek indult, azért ez némi áldozatokkal is járt.

Így lett a valaha egyhetes wuyi mára három napra zsugorított ünnep, sokak bánatára.

A mozgalmi jelleg sokat vesztett a jelentőségéből. Ahogy a gyakorlatban Kínának már semmi köze nincs a szocializmushoz, úgy az ideológia hétköznapokban való szereplése is háttérbe szorult. 

A mostani ünnepre készülvén sem látszik ebből semmi, a népek csak örülnek a szünetnek.
Ma még tanítás van,  de a délutáni órák már elmaradnak, hogy a kölykök haza tudjanak időben menni, így nekem is csak a reggeli órámat kell megtartanom.

Aztán keddig megint semmi munka...

Ma kaptam a hírt az orvosi toborzómtól, hogy az amúgy eddig sem részletezett tianjini muri elmarad, így sajnos egész biztosan nem kell megkatétereznem senkit a Peking melletti nagyvárosban.

Hogy azért valami móka mégis legyen, egy másik helyről jött a megkeresés épp ma, hogy május 18-án egy borpromóciós rendezvényen lenne esély tündökölnöm. Nem annyira messze, a szomszédos Jiangxi tartományban, Jingdezhenben. Vonatozás és buszozás kombinációjával jutok majd oda, s ott is alszok két éjjel.

Maga az esemény csak két órás, egy beszédet kell mondani, valamint díjakat átadni (haha), na meg élvezni a partit. Feltételezem, hogy valami kiváló borszakértőként leszek erre hivatott, de épp az is lehetek, ha ezért fizetnek. 

Jingdezhen a kínai porcelán szülőhazája, már a középkorban óriási manufaktúrák készítették Kína egyik legkelendőbb exportcikkét. Porcelánt én maximum a fogadáson látok majd szerintem, de miután egy napom lesz a városra is, azért majd icipicit körbenézek, amennyire az idő szűke lehetővé teszi.

Jingdezhen amúgy is szimpatikusabb, mint Tianjin, bár azért kibírtam volna, ha mindkettő összejön.