Ma Richard középsulijának három, angolul meglepően jól beszélő növendékével szórakoztunk a belvárosban. Elvittek egy egész klassz helyre, ahol különböző játékokat lehet játszani.

Mindegyik ugyanarra a szisztémára épül, így talán különböző pályák lennének a helyes megfogalmazás. A szituáció adott: különböző mennyiségű szobán kell keresztüljutni a helyiségekben fellelhető információk segítségével. Az egyes szobák közti átjáráshoz, illetve a végső kiszabaduláshoz vagy ajtókódra vagy kulcsra van szükség, amikhez elég agyalós feladványokon át vezet az út.

A hangulat fokozása érdekében sötét van és csak zseblámpák állnak a játékosok rendelkezésére, továbbá előfordul pár ijesztőbb hang vagy tárgy is.

Legutóbb Javierrel jártak ott, akkor egy hétszobás pálya két szobáját fejtették meg a rendelkezésre álló egy óra alatt, most csak kettőből állt a pálya, de azzal némi külső segítséggel (a személyzet behívható elakadás esetén) végeztünk is.

A kihívást élveztem, s érdekes is volt, de azért nagyban rontotta a helyzetet, hogy négyen voltunk, s a többiek általában idegesítettek, s csak nehezítették az előrehaladást (bocs, már nem változok, a természetem mindig is kedves marad). Egyedül határozottan jobb lett volna, s akkor jutott volna zseblámpa is, meg úgy minden feladvány rám maradt volna.

Sajnos a telefont le kell adni bevonulás előtt, így fotózni nem tudtam. A feljáró melletti fal tele volt mindenféle látogatói firkálmánnyal, most már közép-európai nyelvű is akad. Lefotóztam, de sajnos nem elég éles a kép, így azt sem tudom megmutatni.
Amúgy ígérem, igyekszem aktivizálni magam. Most, hogy végre megint kényelmesen netezhetek, már a megfelelő lelkiállapotban vagyok hozzá.

Tegnap DVD-írással telt a napom. Nem volt egyszerű.

Először lemezt kellett találnom. Valami furcsa okból kifolyólag egyik számteches boltban sem tartottak belőle, s a lehető legeltérőbb tanácsokat kaptam, hogy mégis merre juthatnék hozzá. Végül teljesen véletlenül belebotlottam az egyik tanítványomba, akinek volt pár ötlete, szerencsére a harmadik helyen - egy (műsoros) cd-t és dvd-t forgalmazó boltban sikerült is beszereznem pár példányt.
Az írás sem volt kevésbé kalandos. A laptopomban ugyan van író, de azt most épp nem tudtam használni a már részletezett problémák miatt, az asztali gépet pedig nem szerelték fel vele. Sajnos Javiernek netbook-ja van, így az sem volt nyerő. Voltam három internetkávézóban is, hasonlóképp sikertelenül, s megkérdeztem két nyomtatással, fénymásolással, szkenneléssel foglalkozó helyet is, de ők sem a várt választ adták.

Utolsó mentsvárként felhívtam az asszisztensemet, aki kb. egy óra alatt talált egy helyet, ahova el is kísért. A reklámanyagokkal, grafikával foglalkozó üzletben lévő két nő nem igazán tűnt bizalomgerjesztőnek, már ami a hozzáértésüket illeti. Bár Chen Yannek (asszisztensem) próbáltam vázolni, hogy itt egy bootolásra alkalmas lemez lenne az elérendő cél, sajnos a dolog lényegét nem látta át. Az írást végző munkaerő mindenesetre biztosított, hogy érti a dörgést, írt már windowst. 

Az íráshoz használt Nero kínaiul volt, s elég gyorsan is kattintgatott, szóval nem tudtam időben követni, hogy mit csinál, de megvoltak a kételyeim. A biztonság kedvéért még kértem, hogy hadd próbálhassam ki a másik gépen, elindul-e a telepítő. Persze nem, simán rányomta az iso-t a lemezre, ahogy volt.

Miután a problémát ezek után sem értette, így végül belement, hogy saját kezembe vehessem a dolgokat (ahogy eredetileg is kértem). Onnan már sínen volt az ügy, s így végül elégedetten távozhattam.

Annak azért örülök, hogy voltam annyira előrelátó, hogy több lemezt is vettem.

Chongqingban is átadtak december 31-én egy kisebb vonalszakaszt, a 6-os vonal egy új, alternatív északi leágazását 6 állomás hosszúságban.  Azt hiszem, több kiegészítés már nem várható. Legközelebb igyekszem majd alaposabb lenni.

A laptopra rakott win7 végzetesen megadta magát. A telepítő lemeze nincs itt, az usb-s bootolás meg az istennek sem akar sikerülni. Olyan hibaüzeneteket produkál, amit még az életben nem láttam.

Küszködök, remélhetően sikerrel járok. Marha boldog vagyok...

Legrosszabb esetben kiszedem a vinyót, aztán az itteni asztali gépbe rakom (most épp ezt nyüstölöm), majd megpróbálom ezen át megvarázsolni.

Az északi munka nem fog megvalósulni, egy egész egyszerű, de banális tény miatt. A részletek nem voltak rosszak, s nekik is megfeleltem volna, de egyszerűen kivitelezhetetlen normális körülmények közt az odaút. Többszörös átszállások mellett sincs már jegy a vonatokra, különösen visszafelé. Semmiféleképp nem érnék vissza időben, hogy aztán elindulhassak telelni délre.

Egy helyi munka viszont lehet hogy összejön. Egy szem diáklányról van szó, aki az USA-ban fogja folytatni a tanulmányait. Napi 4-5 órát kellene neki tartani, minden nap. A héten fogok találkozni a(z amúgy nem kicsit tehetős) családdal megbeszélni a részleteket. Anyagilag ez még jobb is lenne, mint Szibéria. Viszont szívesen lettem volna ott is egy kicsit. Északkelet-Kína mindig is a szívem csücske marad. A szmog ellenére is.