Liping 2013.09.08. 06:08

Nyelvsuliban jártam

Hát, ez is megtörtént. Claire ma értem jött, s elvitt a nyelvsulija egyik részlegébe órát tartani. Azt persze nem mondta előre, hogy mégis mit tanítsak, s azzal is csak útközben szembesültem, hogy egyáltalán nem tudnak a kölykök angolul. Amúgy cukik voltak, egyik-másikuk csak 9 éves, kivétel nélkül általános iskolások.

Szerencsére oda többet nem kell visszamennem, hanem majd a másik részlegben lesznek óráim, ahol állítólag jobbak már a nebulók is.

Mindenesetre érdekes élmény volt, de az osztálylétszámra legalább nem lehetett panasz.

WP 20130908 001

WP 20130908 002

WP 20130908 003

WP 20130908 004

WP 20130908 005

WP 20130908 006

Címkék:kína nyelvsuli xianning 1 komment

Liping 2013.09.07. 07:39

Ebéd kollégákkal

Tegnap lezajlott a duplaórám, amely amúgy meglepően jól sikerült. Elégedett voltam vele. A diákok hozzáállása sokkal jobb, mint Fengjieben volt, s az alapzajt jóformán nem is hallani. Jó lesz ez.

Délben aztán Zhao Shenggel és egy másik kollégával elkocsikáztunk ebédelni. A hölgy kitett magáért, nagyon kiadós és gusztusos fogások kerültek terítékre. Kiderült a táplálás célja is, ő is azt szeretné, ha hétvégenként olykor besegítenék a nyelviskolájában. Erre elvileg holnap sor is fog kerülni.

Ezek amúgy illegális dolgok, a szerződésem szerint nem vállalhatnék munkát sehol máshol, úgyhogy a titoktartás lényeges. Csak hárman tudunk róla, s ha esetleg valamilyen módon megneszelné kívülálló, akkor is ragaszkodni kell ahhoz, hogy csak segítettem díjazás nélkül.

Claire (ha jól értettem, ez a kolléga angol neve) amúgy nagyon kedves. Ebéd után hazahozott, s közben szóba került, hogy micsoda kihívások nehezítik a komfortos életvitelemet ideát. Nevezetesen a kólahiány. Amíg Wuhanban lépten-nyomon minden tele van zérós itallal, idelenn még maxos pepsi is csak egy helyen van, s erősen csökkenő példányszámban (ha minden igaz, ma elhozom a maradékot is). A szerencse azonban úgy hozta, hogy Claire két testvére is megy Wuhanba gépjárművel különböző ügyintézni valók miatt, s ha már így tesznek, Claire szólt nekik, hogy hozzanak nekem a nyugat ópiumából. Vállaltam, hogy bármennyit átveszek, a lakás nagy, eláll.

Ha más nem, wuhani importból el leszek látva.:)

De lássuk a menüt.

WP 20130906 003

Nem minden a környék. Ilyen elhagyatottnak tűnő helyen bújt meg az éttermünk (fenn),
a terem, ahol a táplálkozás zajlott (lenn).

WP 20130906 006

WP 20130906 008

Talán nem nagyon szeretnek mosogatni, de minden újonnan jött (fenn),
ou (bambuszgyökér) és marhahús (lenn).

WP 20130906 009

WP 20130906 010

Töklevélből készült leves (fenn), hal (lenn).

WP 20130906 011

WP 20130906 012

Rizs és shaofenből, édesburgonyalisztből készült golyók (fenn),
megpirított húsostáska (lenn).

WP 20130906 013

Címkék:kína gasztro xianning 6 komment

Liping 2013.09.05. 16:08

Képek a kampuszról és a környékről

WP_20130904_037.jpg

A keleti vagy régi bejárat kívülről (fenn), a közeli Zhongshang áruház (lent)

WP_20130904_025.jpg

WP_20130904_036.jpg

Zhongshang Baihuo (fenn), a keleti kijárat felőli főút (lenn)

WP_20130904_017.jpg

WP_20130904_016.jpg

Érdekes fauna a keleti bejárat melletti parkban a kampuszon belül (fenn),
ilyen kis kocsikat használnak szemeteskonténer helyett (lenn)

WP_20130904_015.jpg

Címkék:kína város képek fősuli kampusz xianning Szólj hozzá!

Liping 2013.09.05. 15:23

Megkezdődött a munka

Ugyan elég fokozatos a felvezetés, a héten, s még a jövő héten is csak négy órám lesz, mind ugyanazzal az osztállyal. Két duplaóráról van szó, szerda illetve péntek reggel. Hallottam olyan infót is, hogy miután az elsősök berendezkednek, s véglegesednek a dolgok, utána is csak 12 órám lesz egy héten, ellenben a szerződésben leírt 16-tal, igaz, az maximumként volt meghatározva.

Talán már nem lepek meg azzal senkit itt, hogy leírom, annyira nem bánom, ha nem kell dolgoznom, igazán nem kell kétszer mondani. Ha nekik így jó...

Elvileg a jövő héten megérkezik a kolléga is, s akkor majd lesz a tiszteletünkre egy bankett az érintett tanárokkal, holnap meg egy másik kolléga hívott ebédre Zhao Shenggel.

Az osztályom meglehetősen jó angolból. A múltkoriak után már nem feltétlenül teszem hozzá, hogy kínai viszonylatban, de tényleg, egészen jól megértettek, s tudtak válaszolgatni is. Az első két órán nem csináltunk semmit, csak ismerkedtünk meg beszélgettünk, de holnap már nekiállunk. Szerepjáték lesz, párbeszéd- meg eleve beszédgyakorlás céljából, így elsőre orvos-beteg párbeszédbe kell majd beleélniük magukat. Meglátjuk majd, mennyire megy nekik, meg eleve mennyire van kedvük hozzá.

Amúgy összesen egy fiú volt az osztályban, elvileg van még kettő, de néhányan nem voltak ott, miután az elsősökkel kapcsolatban volt valami dolguk. Ők angoltanári képzést kapnak, s ennek megfelelően szinte csak angolos óráik vannak.

Végezetül egy fotó a teremből.

WP_20130904_007.jpg

Címkék:kína fősuli xianning 1 komment

Liping 2013.09.04. 03:47

Lakhatás

Mint arról már írtam egy korábbi összefoglalóban, az ideát tanító külföldiek az esetek nagy részében lakást (olykor albérleti hozzájárulást) kapnak. S miután kérdésként felmerült több dolog ezzel kapcsolatban, így ezt igyekszem kicsit kifejteni.

Az itteni oktatási intézmények (a nyelviskolákról nem tudok személyes tapasztalattal szolgálni, úgyhogy abba nem megyünk bele), beleértve az általános iskolákat és az egyetemeket is, az otthon általános modelltől eltérően kampuszokba tömörülnek. Nincsenek szétszórva a városok különböző pontjain, az összes épület egy helyen, elzárt, kapukon megközelíthető részen belül lelhető fel.

Ezek az oktatási tömbök széles funkcióval bírnak. Azon túl, hogy az osztálytermek s más, az iskolákban megszokott létesítmények tarkítják, itt kerülnek kialakításra a kollégiumok, az étkezők, s a szolgáltató szegmens széles palettája. Itt Xianningben nálunk van egy nagy, három szintes menza, de mellette van több kis kifőzde is. Ugyancsak akad mobiltelefonos bolt (több is), büfék, s egy kisebb élelmiszerbolt is.

A kampuszok általános alkotóelemeit képezik a tanári lakások is. Nem egy-kettőre kell gondolni, hanem komplett tömbökre. Kínában ugyanis a munkahely többnyire valamilyen színvonalú (általában azért egy rosszabb munkásszálló nívójára kell gondolni) lakhatást is biztosít (ez főleg a migráns munkások számára nagy előny), a tanári munka presztízse pedig még mindig nagy, úgyhogy itt ennek hagyománya is van.

Itt Xianningben az egyik ilyen tanári lakásos épületben van kialakítva két lakás a két külföldi számára. Ezek speciálisan kiképzett lakóhelyek, mindenféle földi jóval, mármint kínai standard szerint. Mint arról korábban már volt szó, a helyi lakásviszonyok eléggé nem fehér embernek valóak. A nyugatiak számára kialakított életterekben van melegvíz (bojlerrel), légkondi (ez mondjuk majdnem mindenhol van, nem csak itt), s általában olyan dolgok, amiket a külföldi életben maradásához szükségesnek vélnek. Mosógép, mikró, hűtő, számítógép, internet, nagy televízió, s aránylag jól kinéző berendezés. Miután hatalmas az igény a külföldi angoltanárokra, így igyekeznek erre nagy gondot fordítani, noha azért a végeredmény külföldi szemmel még így is hagy kivetnivalót maga után.

Pl. a wc-ben folyamatosan ömlik a víz, ha a lakásban a csap meg van nyitva, a légkondi kivezetőcsöve körül méretes lyuk van, s az ágy egyik lábát 4 tégla tartja, merthogy kissé el van törve.

De beszéljenek inkább a képek. Ezeket még az előző lakó alatt fényképezték, most újakat nem csinálnék, mert a cuccaim még szanaszét hevernek mindenütt. Az arc megőrzése meg lényeges, pláne ha már Kínában van az ember.

Katt a képre, ha a többit is akarod látni indafotón!

IMG 4790

ui.: ezek a másik lakást ábrázolják - amely amúgy a nyáron beázott, most épp felújítják emiatt, de az enyém is kb. ugyanilyen, néhány bútor eltér, de a színvonal azonos.

Címkék:kína lakhatás xianning 19 komment

Liping 2013.09.03. 16:17

Ma sem jártam állatkertben...

WP_20130903_003.jpg

WP_20130903_002.jpg

Címkék:kína gasztro szupermarket xianning Szólj hozzá!

Liping 2013.09.03. 11:22

Ritka, mint a fehér ember

Kínában, noha kétségtelenül nagy változásokat hozott a nyitás ezen a téren is, a mai napig egészen elenyésző számban élnek külföldiek. Ennek a rendkívül heterogén csoportnak a nagy része ráadásul kelet-ázsiai (ha a szintén kínai, de valamilyen szinten nem teljesen belföldként kezelt Hongkong és Macau hosszabb-rövidebb ideig az anyaországban szerencsét próbáló lakosait kivonjuk a képletből, akkor főleg koreaiakról beszélhetünk), így az europid alakok a mai napig ritkaságszámba mennek.
A különbségek persze regionálisan nagyban eltérnek. Amíg vidéken egyáltalán nem, vagy párszázezres városonként 2-3 világos bőrű fordul elő, addig azért Shanghaiban vagy Kantonban lényegesen kevésbé keltünk feltűnést.

A fentieknek köszönhetően a kínaiak zöme még sosem látott külföldit, legfeljebb a televízióban, így ha mégis belénk botlanak, hatalmas a bennük rejlő kíváncsiság. Megérthető ez, élményszámba megy számukra. A leplezni egyáltalán nem próbált bámuláson vagy a boldog-boldogtalan által lenyomott hellózáson túl mástól ilyenkor sem kell tartani, bár az tény, hogy ehhez hozzászokni nem egyszerű.
Idefele jövet, átszállásra várva a chongqingi reptéren hárman is megállítottak egy közös fotó erejéig, s ez egyáltalán nem szokatlan.

Tavalyi élőhelyemen, Fengjieben egy szem külföldiként elég érdekes volt a szituáció. Tényleg olyan lehet, mint ahogy a hírességekkel bánnak odaát. A kényelmetlenségen túl azért hízelgő is volt. Imádták, hogy énekelek nekik (nem mintha akkora élményt nyújtottam volna szegények füleinek), agyba-főbe dícsérték a külsőm (annak ellenére, hogy legjobb esetben is átlagosnak osztályoznám magam), s ez utóbbit nem udvariasságból, mert olyanok is tették ezt egymás közt, akik nem tudták, hogy értem a nyelvet.

WP 20130317 042

Fengjieben ez egy tipikus reakció volt, ha a külföldi felbukkant

Itt Xianningben állítólag velem együtt négy nyugati szokott előfordulni (az itteni kolléga még nem ért ide, s egy másik oktatási intézményben is foglalkoztatnak még kettőt), úgyhogy az különlegességem kevésbé lesz érezhető. Vagy legalábbis így gondoltam. Még egy hete sem vagyok itt, a kampuszon is alig látott valaki, de pár napja, amikor kimentem a városba, a buszon ott tárgyalták előttem, hogy Magyarországról jöttem. A hírek terjedésének üteme engem is meglepett.

Hát, hiába, itt még mindig kuriózum a waiguoren.

Címkék:kína chongqing fengjie xianning waiguoren 4 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása