Tegnap a délelőtti óráim után elindultam a belvárosba, hogy sort kerítsek egy esedékes pénzügyi tranzakcióra, jobb híján western union-os átutalás formájában. Miután a keresetem egészen csekély része fogy el, bankolásra pedig nincs szükségem, így a felesleget a tervek szerint elküldtem volna haza.

Annak rendje és módja szerint még otthon átvizsgáltam a WU kínai oldalát, s két helyet is találtam, ahonnan lehetséges a szolgáltatás igénybevétele. Név szerint az Agricultural Bank of China (ABC) és a Postal Savings Bank. Az ABC-nél közölték, hogy menjek Wanzhouba, kb. 150 km-re. A Postal Savingsnél nem adtak tanácsot sem, csak közölték, hogy ilyen esetekre nincsenek felkészülve.

Jobb híján aztán hazajöttem, s nyitottam egy bankszámlát itt a sulival szemben a Chongqing Rural Commercial Bank-nél, s hozzájuk pakoltam be a pénzem. Így ugyan marad itt, de legalább nem a fehérneműs fiókom mélyén lapul. Nem érzem magam veszélyben, de azért sok pénzt nem jó itthon őrizni.

A bankszámlanyitás amúgy elég flottul ment, kicsit persze értetlenkedtek az adataimon (őszintén szólva magam sem értem, hogy az internacionalitás jegyében mért nem tudják az útlevelekben a hónapneveket számmal megadni), de elég gyorsan megoldották. Még kártyám is lett azonnal, miután itt nem tökölnek, eleve kész, név nélküli kártyákat rendelnek hozzá a számlához, a hatjegyű PIN-t meg az ügyfél a helyszínen pöttyenti be egy külső szemlélő által nem látható mélyedésben.

A pénzforgalmi nehézségek ellenére érdemes volt lemennem a belvárosba is, mivel a nagy bevásárlóközpont egy eldugott apró zugában mindenféle, külföldieknek való kurrens termékre lettem figyelmes. Voltak dzsemek, paradicsompüré, ketchup, majonéz, mogyóróvaj... Szóval csupa érdekes dolog. Vettem pürét, valami elképesztően finom ketchupot (szerintem az egyik legszínvonalasabb, amit valaha ettem, sűrű, paradicsomos, nem édes, s mindössze 3 yuan 35 dkg) és egy inkább feledhető minőségű majonézt. Utóbbi is elfogy majd azért, de azt hiszem ezt nem fogom erőltetni. Volt még két másik fajta majonéz is, talán majd megpróbálom egyszer azokat is, de most nem sok kedvem van hozzá. Maga a krém amúgy meglepő módon nem édes, kellően sűrű, viszont elég fura íze van. Olajos és van benne valami szokatlan mellékíz. Sebaj, a ketchup miatt így is megérte, imádom. Hétvégén, amikor kantin úgysem lesz, csinálok egy hatalmas adag sült krumplit és rántok mellé csirkeszárnyat, majd a vásárolt trutymókkal benyomom az egészet. Már nagyon várom, nehezen állom meg, hogy önmagában kiegyem a ketchupot az üvegből.:)

Ma hajnalban rámtört az asszisztensem legszebb álmaim közepén, hogy közölje, a munkakerülésnek vége: a mai naptól már tanítom az elsősöket is. Mint írtam korábban, eredetileg is ez volt a terv, csak egy hónapig kínai tanárok vitték náluk az óráimat, mivel nagy részük semmit sem tudott angolul.

A lényeg, hogy nem voltam annyira lelkes, különösen, hogy a másodikosokkal közös óráimat sem várom annyira soha, de hát ha hív a kötelesség... A legrosszabbra készülve indultam neki, s bizonyos értelemben ez be is jött. Bár  az egyes diákok szintje eltérő, de a zömük lényegében egy hónapja kezdett neki az angolnak, s valóban az alapoktól futottak neki. A bemutatkozásomat sem értették, s nekik meg egyáltalán nem ment. A legelemibb kérdések is gondot okoznak, de figyelembe véve az előképzettségüket, ez igazán nem meglepő.

Végül az első 10 perc után előszedettem a könyveiket, aztán nekifutottunk a soron következő leckének. Mást nem tudok velük kezdeni, az utasításokat sem értik meg, semmit. Úgyhogy sikeresen átvedlettem átlagos kínai angoltanárrá, a leckében szereplő mondatokat, szavakat leszámítva egy angol szó nem hagyta el a számat. Viszont így szépen tudunk is haladni, s le is vannak kötve. Magam is meglepődtem, de egész jó volt így.

A második órán, egy másik csoporttal már eleve a leckével nyitottunk, s minden zökkenőmentes volt, sosem látott aktivitás mellett.

Délután még lesz egy csoportom - most zajlik az ebédszünet -, ha velük is ilyen jól sikerül az óra, akkor kimondottan szeretni fogom ezt az évfolyamot. Azt mondjuk elképzelni se merem, hogy egy kínaiul nem értő külföldi tanár mit kezdene velük, akár még asszisztenssel felvértezve is.

A fő viszont az, hogy a hétfői órák könnyen a kedvenceim lehetnek.