Liping 2012.10.07. 22:46

Metrók Kínában

Bár ez a mai poszt elég gyengén kapcsolódik a blog témájához, azért valami köze van hozzá. Legutóbbi Chongqingi látogatásom alkalmával volt szerencsém használni a metropolisz egyik vonalát, ami - mivel kissé metróbuzi vagyok - mindenképp nagy élmény volt számomra. Különösen, hogy most először utaztam olyan vonalon, amely magasított pályán is halad.

Chongqingban a metróépítés valamikor a 2000-es években kezdődött el, az első vonalat 2011-ben adták át, mára a hálózat harmadik darabjánál tartanak, s a tervek ambíciózusak.

A város azonban korántsem számít úttörőnek, az első földalatti Pekingben épült, 1979-ben, még kellően hidegháborús hangulatban, fúrófej használata nélkül. Az új évezred hajnalán nagyon belehúztak itt is, s 2015-re már 16 vonal szeli át a fővárost.

A Peking melletti Tianjin (Tiencsin) városában avattak másodikként metrót, 1980-ban, az 1976-os katasztrofális tangshani földrendés miatt sokat csúszott, s minőségi problémák is felléptek, így 2001-ben bezárták. Felújítás és hosszítás után 2006-ban adták át újra, ma már három vonal van.

Shanghai (Sanghaj) volt a harmadik a sorban, csupán 1995-ben nyitották meg itt az első metrót, de azóta már 420 km-nél tartanak, amivel a világ leghosszabb hálózatának címét is elnyerték. Lett 12 vonal, s a fene se tudja, hol a vége.

A Gyöngy-folyó deltája Kína mára legsűrűbben lakott vidéke, s egyben ipari fellegvára lett. Guangzhou (Kuangcsou, Kanton) területén is épülnek szakadatlanul, a tervekben 255 kilométer szerepel, nem beszélve az egész deltát átszövő regionális vonalakról, melyeket egészen Zhuhaiig terveznek épülni (Aomen {Makaó} szárazföldi szomszédja). 2004-ben nyitott meg a környék egy új metróhálózata, amely már 5 vonallal bír: Shenzhen. Oda is épülnek összvissz 11-et 2018-ra. A vonalak egy része összeköttetésben van Hongkonggal is.

Az egykori déli főváros, Nanjing 2005-ben kapott metrót, jelenleg 2 vonal, 2030-ra 17 vonalas hálózat van a tervekben. A Fengjietől kínai viszonylatban nem annyira távoli Wuhanban (Fengjietől keletre a következő járás már a Hubei tartomány beli Yichang, ahol egyúttal az óriásgát is található)  is van pár vonal, s a Chongqingtól nyugatra kb. 300 km-re fekvő szecsuáni tartományszékhelyen, Chengduban (Csengtu) is nyitottak egyet 2010-ben. Meg lesz még másik 6 is a közeljövőben.

Van még metró északkeleten is, Shenyangban, Changchunban és Dalianben is (utóbbi kettőben egyelőre csak light-rail, de épül a rendes is), s tavaly az egykori császárváros Xi'anban is átadtak egy vonalat. Utóbbi nem kicsi mérnöki munkával járt, Xi'anban rengeteg a régi épület, történelmi emlék, így aztán ritka mélyen és gondosan kellett a furópajzsot vezetni.

Idén avattak metrót Hangzhouban és Kunmingban is, s jelenleg is épülik további 14 városban illetve természetesen a jelenlegieket is hosszítgatják, új vonalakkal bővítgetik igény szerint.

S a kissé száraz szöveg után íme pár kép, amit Chongqingban csináltam a múltkor.

P1010004_1.JPG

Guanyingqiao metróállomás bejárata Chongqing szívében

 

P1010007.JPG

A peronon a sínektől üvegajtók tartják távol az utasokat, amíg a szerelvény meg nem érkezik.

 

P1010008.JPG

Apróbb tervek a jövőre 

 P1010010_1.JPG

 

Egy másik állomás, immár a magasban. A jegyár erre a távra 4 yuan, a teljes vonalhosszra, ami elég tekintélyes táv, 6 yuan

P1010012_1.JPG

Sínek a magasban

P1010014_2.JPG

A kocsi utastere. A szerelvény teljes hosszában átjárható, a hangosbemondó és az információs monitor egyaránt  ért angolul is

Címkék:kína metró chongqing 3 komment

Liping 2012.10.04. 15:43

Kirándulás törölve, élelmezési nehézségek

Baidicheng megtekintése egy kiadós özönvízszerű esőzés miatt sajnos egyelőre lekerült a napirendről, de még lesz időm bepótolni. Ami azt illeti, annyira nem is bántam, mert a múltkori kiruccanás másnapjára sikerült kiadós izomlázzal ébrednem, úgyhogy tiszta szenvedés lett volna lépcsőkön, emelkedőkön kaptatnom. A guggolással járó izomhúzódások közben is csillagokat láttam, de ezt sajnos kénytelen voltam bevállalni, miután - ha eddig erről nem lett volna szó - errefelé nem igazán elterjedt az európai kialakítású toalett. A hotelekben az volt, de amúgy mindenhol másutt, így az én fürdőszobámban is egy kedves, padlószinten kialakított nyílás szolgál az efféle szükségletek elvégzésére.
Normál napokon nem is igazán zavaró, de tegnap lényegesen kellemesebb lett volna csak óvatosan leülni. Mára szerencsére már szinte maradéktalanul felszívódott az izmaimat kínzó tejsav, úgyhogy a mozgás sem jár fájdalommal.

A múltkori meghívást viszonzandó a fejembe vettem hogy a kis párocskát (közben kiderült, igen, egy pár) valamelyik este elhívom majd hozzám vacsizni, de egyelőre erősen tanácstalan vagyok, hogy mit rakjak eléjük.
A nagyvárosokban is csak nehezen, importárukkal teli, külföldiekre szakosodott boltokban lehet beszerezni (vagy ott sem) a legtöbb, európai táplálkozáshoz szükséges terméket, de Fengjieben még ez a lehetőség sem adott.

Arról nem panaszkodom, hogy tejföl nincs, mert az a világ más vidékein is elvétve fordul elő, de rengeteg olyan hétköznapi alapanyag hiányzik, ami nélkül hazait főzni erősen esélytelen. A tejtermékeknél maradva: nincs keménysajt, nincs vaj, de még margarin se. Lapkasajt van itt Fengjieben is, nem is rosszabb mint az otthoni, s kb. annyiba is kerül. Van mackósajt is, bár azt nem próbáltam.

Nincsenek felvágottak, illetve ami van, azok teljesen ehetetlenek. Borzalmas ízük van, használhatatlan. Nincs kolbász, viszont egész finom szalonnák vannak, de ezeket sem lehet a nagyboltokban kapni. Itt az utcában vettem egy hentesnél. Egész füstölt, szőrös disznólábak lógtak nála a falon, amiből egy elektromos körfűrésszel szelte le a kívánt mennyiséget. Nagyon-nagyon imádom a kínai kaját, de amikor aznap este némi kifőzés után a számba vettem a(z amúgy nagyon szép, főleg combhús, minimális zsír) szalonnát, egészen állatias hörgéseket adtam ki magamból, annyira kedvemre való volt valami "rendes" dolgot enni.

Aztán nincs kenyér sem, vagyis ami van, az egy édes kalácsszerű kenyér. Értelemszerűen zsemlemorzsa sincs,  bár a kiszárított kalácskenyér lereszelésével ez bizonyos fokig orvosolható. Nincs majonéz, nincs mustár, nincs ketchup, nincs sürített paradicsom, nincs élesztő, nincs sárgahúsú, normális paprika, nincs petrezselyem normál méretű gyökérrel, nincs zellergumó se karalábé. A zöldjeik vannak, de még a gyökér megnövesztése előtt kiszedik őket.

Hiányzik jópár fűszer, bár pont az unikálisnak tűnő jó magyar pirospaprika az, amit gyakorlatilag tökéletesen lefed az itteni lajiao (erős, szecsuáni paprikaörlemény). A krumpli apró, a hús többnyire vén, szóval alapvetően nehéz itt bármi hazait leképezni.

Mindezt persze nem panaszként mondtam, én tényleg kiválóan elvagyok az itteni tápon, s az esetleg itthon összedobott húsleves vagy sült krumpli nem igényel semmi lehetetlen feltételt. Viszont ha vendégeket hívok, akkor már kellene valami normálisat csinálni, de azon kaptam magam, hogy gyakorlatilag bármi, ami az eszembe jutott, valahol sántít. Valami kellene bele, amit itt nem tudok beszerezni.
Vacsoramenü-ötleteiteket várom sok szeretettel.:)

Címkék:kína élet kaja fengjie Szólj hozzá!

Liping 2012.10.02. 10:10

Hattyúk tava

A mai nap egész kalandosra sikerült. Egész héten szünet van a nemzeti ünnep miatt, s reggel hirtelen felindulásból elhatároztam, hogy elmegyek és megnézem Baidichenget, a tőlünk mintegy 8 kilométernyire lévő híres látványosságot. Állítólag még majmok is vannak.

Miután egy kis konzultáció során sikerült kiderítenem, hogy pontosan miképpen jutok oda, felültem a buszra, hogy bemenjek a városba. Csakhogy a buszon összefutottam két fiatal kollégával (szerintem egy pár, de ebben nem vagyok teljesen biztos), akiket vacsinál már sokszor láttam a kantinban, s akikkel rendszerint egy asztalhoz szoktam ülni. Kiderült, hogy ők meg a hegyekbe mennek fel, egy tóhoz, s invitáltak, hogy menjek velük.

Miután Baidicheng megvár, gondoltam, miért is ne. Így aztán némi kitartó, szerpentinekkel tarkított buszozás után feljutottunk a faluba, s az ott lévő, nagyvonalúan Hattyúk tavának hívott állóvízhez. Maga a hely nem volt különösebben vonzó, mert tele volt szemetelve (és hattyúk se voltak), de erdőség, szántóföldek, remek kilátás is rendelkezésre állt, úgyhogy összességében nem panaszkodhattam.

Hazafele elindultunk gyalog, miután nem sikerült kideríteni, mikor indul a busz. Egy helyen az ötletemre sikerült levágnunk egy kanyart, ez annyira jól sikerült, hogy a mögöttünk baktató idegen emberek is követték jó példánkat. Bear Grylls bölcs útmutatásait követve háttal a földnek, a végtagjaimon támaszkodva csúsztam szépen lefele a köveken. Kicsit poros lettem, de jó volt.:)

Útközben aztán valahonnan előkerült egy taxi, s a táv hátralevő 2/3-át már azzal tettük meg. Gyönyörű tájakon.

Egy kis marhahúsos tésztaebéd után most már itthon vagyok, s majd jönnek vacsiztatni 6 fele. Mitöbb, holnap velük együtt elmegyek Baidichengbe is.

De most néhány ízelítő kép a mai napról:

P1010009_1.JPG

Kilátás a tó mellől a többi hegy felé

P1010014_1.JPG

Szárnyasok a település és a vadon határán

P1010022.JPG

Újabb kilátás a hegyekre

P1010025.JPG

Egy taoista szentély a tó mellett

P1010067.JPG

A Hattyúk tava

P1010070.JPG

Mert tetszik, rengeteg és hatalmas lepkék kószálnak itt mindenfele, a városban is

P1010076.JPG

Cuki vízibivaly, az úton bombákat hagyva legelt egy kisebb csapat 

P1010088.JPG

Teraszos földművelés, immár lefele gyaloglás közben megörökítve

P1010089.JPG

Ott szemben a szerpentinen mentünk tovább, aztán azok a kacskaringók, szerencsére itt lépcsőkön könnyen le lehetett az utóbbiakat vágni

P1010092.JPG

Hegyek-völgyek között - középtájt a Jangce

P1010095.JPG

Legyalult hegy

P1010096.JPG

Falu a kacskaringóknál

P1010097.JPG

Itt (is) terem a híres, mag nélküli fengjiei narancs. Egyet kóstoltunk, még érjen kicsit. Ezután nem sokkal jött a taxi.

Címkék:kína élet kirándulás falu tava hattyúk fengjie Szólj hozzá!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása