Nem hogy oda nem jutottam el, de még az utcai kisboltnál messzebb sem. Az elmaradt kirándulást még arra tudom fogni, hogy meglehetősen hülye menetrenddel jött volna csak össze, hiszen ebben a frekventált időszakban nagyon hamar elhordják a vonatjegyeket.

Ha őszinte akarok lenni, ha nagyon akartam volna, megoldom, de nagyon jólesett itthon dögleni. A kaját is úgy rendeltem, csak kóláért ugrottam le időnként. Utolértem magam a kedvenc sorozataim terén és kiadósakat aludtam. És mindezt nem kicsit élveztem, illetve keddig még fogom is.

Sajnálom, majd legközelebb, most lustaveve üzemmódban vagyok. Néha ilyen is kell, pláne ha ennyire kellemes is.

Még nem száz százalék a dolog, de tekintve hogy lesz egy teljes hét szünetem, azt tervezem, hogy elugrok a szomszédos Guangzhou vagy magyarban valamennyire meghonosodott nevén Kanton városába. Tekintve, hogy tényleg nincs messze, s hogy nagysebességű vasútvonal is van, így a teljes zakatolós táv az ottani déli pályudvarig csak negyed óra.

Különösebben nincsenek nagy céljai az egy napos vizitnek, de kicsit körbenézelődök, mi változott a belvárosban, illetve valószínűleg meglesem az állatkertet is, hisz' mint azt tudjátok, én már csak ilyen gyermeteg lelkű vagyok, s Dél-Kínában ilyen intézményben még úgysem jártam. Hála a nemzeti ünnepnek, biztosan élvezetes lesz a ráérő gyermekhordák társaságában, de ezt valahogy mindig megoldottam eddig is.

Szóval, ha a terveknek megfelelően alakulnak a dolgok, valamelyik nap majd Dél-Kína hagyományos központjából, az ország 3-5. legnagyobb városából jelentkezem. Ez a harmadik hely nagyjából holtversenyes, attól függ, hogyan nézzük, de a napokban bemutatott Tianjin és az óriásira duzzasztott közigazgatási területű Chongqing (az ottani állatkerti beszámolóhoz katt ide) ugyanúgy szóba jöhet erre a pozícióra.

Az előző posztban emlegetett, mérsékelten jól sikerült ajándék mooncake-ek mellett szerencsére hongbao is jutott, ezúttal is 200 helyi pénzzel. Még mindig tartjuk a heti borítékozási átlagot, s ha az államalapítás október 1-jei (szerencsére egy teljes hét szünettel járó) ünnepéről is megemlékeznek eképpen, akkor még egy hétig marad ez a kimagasló arány. Én igazán nem tiltakozom, ha ez szokássá válik a főnökségnél...

No, de az anyagiak mellett jutott más öröm is, ugyanis az elvileg három nap munkaszünettel járó Őszközépre (szombat, vasárnap, hétfő) tekintettel a nyelvsulis szombati napom is munka nélkül telt. Az egy szem órám ugyan nem maradt el, ma kellett megtartanom, de kizárólag arra a másfél órára kellett bemennem, ami így lényegében felér egy szabadnappal.

Csak így tovább!

Elnézést mindenkitől a hosszú kihagyásért. Szerencsére élünk és semmi tragédia nem történt, viszont beütött egy elég erős alkotói válság a részemről. Nem kifejezetten volt kedvem írni, a mindennapokról nem akartam, mert nagyjából egyformák, érdemleges meg nem történt velünk.

A jövőt illetően még nem pontosan tudom, hogy mi lesz, de valószínűsítem, hogy a vízumunk lejártát követően továbbállunk. Ha a helyzet lehetővé teszi, talán újra Kínába megyünk. De ez még változhat.

Ami a blogot illeti, s ez talán a fontosabb, meghatározatlan időre szünetre megy. Ha újra rendszeresen fogok posztolni, feltámasztom, addig pedig esetleg hébe-hóba jelentkezem, ha van valami nagyobb horderejű dolog, vagy épp nincs, de ennek ellenére is kényszerem támad megnyilvánulni.

Még egyszer elnézést ezért, a búcsú nem végleges, de egyelőre konkrétumokkal nem tudok szolgálni. Köszönöm mindenkinek, aki fészen, emailben, kommentben, stb. keresett, aggódott, tényleg nagyon jólesett. 

Az újrakezdésig kitartást, s megértéseteket kérem!

Közben elteltek az ünnepek és belefogtunk egy fürdőszoba-felújításba is (ami már igencsak szükséges, de előre félek a vele járó felfordulástól és kosztól), s elkészült az éves vízumom is.
Az is kiderült, hogy céges esemény majd áprilisban vagy májusban lesz, így csak február 10 körül megyünk vissza. Most úgyis a kínai újév körüli hajcihő zajlik odakinn, így amellett, hogy a jegyek is drágábbak, mellékes munka sem nagyon lenne.

A Szecsuánblog tehát február elején indul újra, addig még élvezzük a téli szünetet itthon.

A járművünk a guangzhoui reptérről indult, így első körben oda kellett eljutnunk Shenzhenből. Ez szerencsére aránylag könnyen abszolválható feladat, miután közlekednek expressz járatok az ottani reptértől Shenzhenbe és vissza.

Miután elindultunk a lakásból, metróval elgurultunk a buszállomásra. Idérkezésemkor ez még nem ment volna, de azóta októberben átadták a 7-es és 9-es metróvonalakat, így már nincs semmi akadálya a dolognak. Ha valaki hasonlót tervez, ne higgyen a reptéri honlapnak: a busz már jó ideje nem az ott szereplő címről indul, hanem egy metrómegállóval arrébbról - Yinhu megállónál kell leszállni.
Ezt az információt sajnos velem nem osztották meg, így aztán csak a helyszínen szembesültem vele, az utolsó, fél 6-os busz indulása előtt 40 perccel. Szerencsére tényleg közel van egymáshoz a kettő, így még belefért.

A busz közvetlenül a kantoni reptéren rak le, így onnan már semmi nehézség nincs a dologban. A járat, a Qatar Airways Guangzhou-Doha gépe fél 1 után 5 perccel indult, addig még volt időnk enni egyet.
Mivel az online foglalásbeállításokról elfeledkeztem, így csak a légitársaságon múlt, hogy merre pakolnak bennünket. Szerencsére pont úgy oldották meg, ahogy magam is választottam volna.
Csak ott szembesültem vele, hogy egy hatalmas, Airbus A-380-as géppel repülünk, amihez még soha nem volt szerencsém. Akinek ez nem mondana semmit, ez egy kétszintes, óriási gép, a legnagyobb a maga nemében a világon. Két csőre kapcsolva zajlott a beszállítás is, hogy mindenki feljusson, de talán pont a nagy mennyiségű nép miatt késve is indultunk el.

A wikipedia szerint ilyen a két szint

Hogy a Qatarnál mennyien férnek ebbe a típusú gépbe, azt nem tudom, a turistaosztályon 3-4-3 elosztásban, 10 ember fért egy sorba, mindenesetre a netes infók alapján az osztályoktól függően 300-800 ember is elhelyezhető. Esetünkben olyan 600-ra saccolnék.

Galéria 1 - képaláírásokkal

Az út nem volt rövid, mintegy 9 órát töltöttünk a levegőben, s ottani idő szerint 5 körül érkeztünk meg Dohába. 
Ez a reptér is fejlődik tovább: mostanra üzembe állítottak egy, a reptéren közlekedő, vezető nélküli vonatot, amely a különböző terminálok közötti táv leküzdésére szolgál. Mivel az összes terminál egy nagy épületen belül foglal helyet, így a transzfert biztosító jármű is a reptereken nem szokatlan, hatalmas belmagasságú építményben, a magasban közlekedik.

A késés miatt sietni kellett, már zajlott a beszállítás, s időben el is indultunk Budapestre. Itt is kaptunk még kétszer élelmet, így a repülés alatt nem mondhatnám, hogy éheztünk volna.

 Galéria 2 - képaláírásokkal szintén

Az időben, reggel 10 után pár perccel történő ferihegyi érkezés után még szerencsénk is volt, mert egészen szokatlan, már-már szürreális módon a legelsők között kerültek elő a feladott poggyászaink. Ilyenhez sem volt még szerencsém, általában az utolsó körben jönnek csak meg.

Hosszú volt az út, de már itthon vagyunk. 
Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok, s kitartást. Januárban visszatér a blog.

Délután három óra felé elhagyjuk shenzheni otthonunkat, s elindulunk a kantoni reptérre tartó buszhoz. Elég sok időnk lesz majd a reptéren, mire felszállhatunk, de aztán 28-án gyorsan otthon is leszünk, amennyiben a légitársaság is úgy akarja.

A hazai tartózkodás valamikor januárban ér majd véget, ezt majd idővel pontosítom. Mivel kilátásban van egy munka januárban a céggel, jó eséllyel ahhoz időzítek majd.

Amíg Magyarországon leszünk, a blog nyugovóra tér az eddigi nyári szünetekhez hasonlatos módon - ellentételezésként nyárra nem tervezek se szünetet, se hazautat. Mivel ilyenkor bejegyzés csak elvétve kerül fel, így újfent arra bíztatok minden olvasót, hogy amennyiben még nem tette meg, nyomjon a blog.hu-s követés funkcióra, s így garantáltan nem marad le semmiről.

Holnap és az út során még feltehetően röpke pillanatokra bejelentkezem, de nagyobb szösszenetet majd csak otthonról kell várni az úttal kapcsolatban. Aztán, az ígéretnek megfelelően téli szünet jön.

Ma nekiálltunk a csomagolásnak is, hiszen 27-én elindulunk Guangzhouba, hogy aztán 28-án éjjeli fél 1 körül felszálljon a gépünk Doha, majd onnan Budapest felé.

Közben jelentkezett a nyelviskolás pasi is, pont most vasárnap kellett volna először csemetékkel találkozni, de ez így most nem fog megvalósulni, ellenben, ha minden igaz, a visszatértünk után belekezdünk majd ebbe a bizniszbe is.

Tegnap megjött a hideg is, 17 fok van, s az előrejelzések szerint ilyen 20 fok körüli értékek maradnak már hazatértünkig is. Ez nem annyira nagy baj, legalább kisebb lesz a sokk a valódi télies időjárással szembesülve.

A vízumhosszítás is otthonról lesz elintézve így, s legalább a kellemes a hasznossal is össze lesz kötve. Valamikor januárban meg már jövünk is vissza. 

A Szecsuánblog szokásos nyári pihenőre megy, nyitás majd augusztus végén várható.
Előfordulhat addig is 1-2 bejegyzés, de nem a szokásos gyakorisággal. Javaslom a blog.hu-s követés aktiválását, így nem maradtok le semmiről, de nem is kell állandóan csekkolni, hogy írtam-e már.

Kellemes nyarat minden kedves olvasómnak!

A részletek még kidolgozásra várnak, így egyelőre csak nagyon nagy vonalakban írom le az előzetes terveket. 
Mint írtam, Borneó szigetére indulunk majd el, s ott Kota Kinabalu (KK) repterét használjuk a ki- és bejutáshoz.

Borneón három ország osztozik: Malajzia (én ide érkezem), Brunei és Indonézia. A maláj részek két tartományt takarnak, Sarawak-t és Sabah-t. KK Sabah székhelye, itt és a környéken durván egy hetet szándékozom eltölteni. Sabah-ból Sarawak-ba jutni szárazföldön csak Brunein keresztül lehet, de ha nem így lenne, akkor sem hagynám ki, hogy futólag bekukkantsak a kis olajszultánság világába.

A fentiekből megfejthető, hogy Sarawak-ba is elmennék, s a székhely, Kuching meg a környék is biztosan elvisz egy hetet.

Sarawak-ból két irányba folytatódhat a történet. Vagy azonnal vissza Sabah-ba, vagy előtte délnek bekukkantás Indonéziába.
Malajzia és Brunei vízummentes, Indonézia azonban a közelmúltig nem volt az. Szerencsére kezdenek normalizálódni, s egyre több ország számára elérhető a szabad beutazás, de hogy ne legyen az élet fenékig tejföl, csak néhány kijelölt határátkelőhelyen keresztül. Borneói nincs köztük.

Nem szívesen fizetek vízumot, különösen, hogy az erre való (egy főnek) 25 USD a szemléltetés kedvéért elég majdnem öt napnyi hosteles szállásra KK-ban (kettőnknek, kétágyas szoba, reggelivel).

No, az indonézek sem akarják ezt így hagyni örökké, s a tájékoztatásuk szerint jövőre bevezetik az összes határátkelőhelyen a vízummentes belépési lehetőséget, a kérdés csak az, hogy mikor. 
Sok esélyt ugyan nem látok rá, hogy az utazásunkig erre sor kerül majd, de ha esetleg mégis, akkor mindenképp érinteni szándékozom Indonéziát is.

A-terv fenn: Sabah-Brunei-Sarawak majd vissza,
B-terv lenn: Sarawak-ból még irány Banjarmasin, Indonézia (ha nem kell vízum)