Az előző posztban emlegetett, mérsékelten jól sikerült ajándék mooncake-ek mellett szerencsére hongbao is jutott, ezúttal is 200 helyi pénzzel. Még mindig tartjuk a heti borítékozási átlagot, s ha az államalapítás október 1-jei (szerencsére egy teljes hét szünettel járó) ünnepéről is megemlékeznek eképpen, akkor még egy hétig marad ez a kimagasló arány. Én igazán nem tiltakozom, ha ez szokássá válik a főnökségnél...

No, de az anyagiak mellett jutott más öröm is, ugyanis az elvileg három nap munkaszünettel járó Őszközépre (szombat, vasárnap, hétfő) tekintettel a nyelvsulis szombati napom is munka nélkül telt. Az egy szem órám ugyan nem maradt el, ma kellett megtartanom, de kizárólag arra a másfél órára kellett bemennem, ami így lényegében felér egy szabadnappal.

Csak így tovább!

Az őszközepes ünnep hagyományosan a holdról szól, a népek régebben családilag bámulták a teli állapotban világító égitestet, s az ilyenkor szokásos ünnepi menüt sem lehetett függetleníteni égi kísérőnktől.

Ez utóbbi édesség, a yuebing, vagy angolosan mooncake egy mérsékelten finomnak tekinthető portéka, bár sok variációja létezik, s a minőség is függ attól, hogy a szupermarketekben kapható filléres cuccot veszi meg az ember vagy esetleg saját kezűleg készíti el.

Az ünnepre való tekintettel pénteken az ovisok is sütit gyártottak, bár meg kell vallani, hogy a legkisebb csoport határozottan nem remekelt, az általuk segítséggel elkészített néhány példányt inkább kicserélték a darabok küllemére hivatkozva. Merthogy a kész yuebingekből szép dobozban vittek haza is, s még én is kaptam.

No, ha a fenti képek láttán esetleg ti is kedvet kaptatok, íme egy videó (egy némiképp komplikáltabb) recepttel.

Az idei utolsó előtti fizetett ünnep jön, a holdhónap alapján számított, s emiatt változó időben előforduló őszközép ünnepe. Sajnálatosan a hétfő lesz a szabadnap, ami érinthetne, de ezt is, akárcsak a tájfun miatti rendkívüli szünnapot, bukom, mivel hétfőn nem dolgozom...

Szerencsére az október 1-7. tartó államalapítási ünnep esetében én sem fogok kimaradni a jóból. Az is itt van mindjárt.

Megint ünnepek jönnek, ezúttal a zongzizabálós, sárkányhajós munkaszünet. Pontosan nem csekkoltam le, melyik napokra esik, de nálunk szombattól nincs munka, s csak szerdán kezdünk.

Iso egyébként is jó fej munkaadó, így aztán pénteken sem kell mennem, vagyis pont egy hétig nem kell tanítanom. Ami határozottan jó.

Amúgy megint összeszedtem valami nyavalyát, úgy tűnik, picikkel dolgozva ez szakmai ártalom. Még múlt hétvégén kezdtem el tüneteket produkálni, szerintem egy két napig némi hőemelkedés, enyhe láz is lehetett, de szerencsére pikk-pakk el is múlt. Férjemet - aki persze szintén elkapta pár nap csúszással - még valamelyest gyötri a nyavalya, de úgy néz ki, hogy ez egy lényegesen kevésbé kellemetlen eset volt, mint a legutóbbi.

A thaiföldi, egész pontosan bangkoki (nem megyünk Pattayába, juhéé) esemény 15-én lesz, arról még nincsenek infóim, hogy mikor megyünk és jövünk, de lassan majd kiderül, gondolom. 

Az extra nyugalomra való tekintettel majd igyekszem egy csöppet aktivizálni magam. Témáim akadnak, csak általában az időm kevés, hogy blogbejegyzésbe öntsem a gondolataim. Na majd most remélhetően.

Sajnos én sem leszek fiatalabb, ennek újabb bizonyítéka, hogy már megint május elseje jön, pedig már volt róla párszor szó a blogon. Ez utóbbi miatt most nem is állok neki leírást készíteni, csak az életemre gyakorolt hatásait ecsetelem.

Az ünnep - amely három napos errefelé - miatt legközelebb majd csak szerdán megyek melózni a suliba. Kedden már tanítunk, de aznap nincs órám egyébként sem. Így most némi pihenés jön, amit amúgy egyáltalán nem bánok. A hétvégi community class-ok felének elmaradása meg különösen jólesik, mert azokat határozottan kevésbé csípem (majd valamikor írok egyet a nyelvsuliról részletesebben).

Ha a kölykök nem is nyaggatnak most pár napig, attól még akad egy kis munkálkodás, ugyanis hétfőn, elsején megyünk férjemmel és Iso-val együtt egy kis videózós munkára. Egy cég készít bemutatkozó videót, s ehhez kerestek 30 waiguorent. Üzleti, öltönyös viselet kell majd, s 500 yuannel honorálnak bennünket fejenként, ami ahhoz viszonyítva nem rossz, hogy lényegében semmit nem kell tenni érte. Majd írok erről is, ha már lezajlott.

Most viszont megyek aludni, mert fáradt vagyok. Holnap jelentkezem két új bejegyzéssel is.

Tegnap volt még egy köröm a kórházban. Valamiért kihagyták az ultrahangos vizsgálatokat elsőre. Ez rendszerint nem része a protokollnak, s ezúttal is kitöltötték a nyomtatványokat enélkül is, de valamiért a suli előírásai között szerepel.
Állítólag tavaly idő előtt lelépett egy 60-as pacák, miután rákot diagnosztizáltak nála, azóta óvatosabbak.

No, így már azt is tudom, hogy a májam, vesém, hasonló szerveim is rendben vannak, terhességet nem vizslattak, pedig eleinte azt hittem, erre megy ki a játék, de a hasam alsó részének a közelébe sem tolták a műszert.

Jó hír, hogy időközben Urumcsiban elkészült az új FEC, ezt legkésőbb hétfőig, de valószínűleg már a hétvégén eljuttatják a sulinak. Hétfőn vagy kedden aztán útra kelünk Akszuba, hogy az ottani illetékes hivatalnál megkapjuk a tartózkodási engedélyt is.

Ez alapból aggasztóan rövid idő lenne, miután másfelé legalább egy hetet ülnek rajta, de a Bingtuannal előjogok is járnak, számukra egy nap alatt végeznek ezzel.

Ma már ünnep van, zajlik a sárkányhajós, ragacsos rizstáskás fesztivál, emiatt ez utóbbival tele van minden elárusítóhely. Passzolom.

Jövő héten aztán péntek este elindulunk visszafelé, de addig is még vár ránk egy hét Ala'erben.

Itt van május elseje. A munka csodaszép ünnepe idén sem kerüli el a Kínai Népköztársaságot, s három napig mentesíti a dolgozókat a munkavégzés alól. 

Természetesen engem nem. A három érintett nap idén szombatra, vasárnapra és hétfőre esik. A hétvégén egyébként sem dolgozom, ahogy páratlan hetes hétfőkön sem...

Diákjaim sem sok hasznát veszik az ünnepnek. Hazamenni esélytelen, hacsak nem nagyon közel laknak, s hétvégente ők sem tanulnak amúgy sem.
Határozottan nem díjazom ennek az aranyhétnek a megnyirbálását. Az aranyhetek, az államalapítás október eleji egyhetes ünnepe és a holdújév egy hete mellett korábban tartalmazták a május eleji egy hetes munkaszünetet is. Állami ünnepektől független szabadságolások hiányában ezekben az időpontokban vakációztak, mentek haza az emberek.


Amikor három napra redukálták a munkásmozgalmi ünneppel járó szabadidőt, egyúttal beiktattak három régi-új ünnepet is, a Sárkányhajó, az Őszközép és a Qingming került a fizetett szabadnapok sorába. Mindhárom új három szabadnappal járt együtt, így összességében nézve nőtt ezen napok száma öttel, azonban a kiegészítő napokat mindig úgy igazítják (amennyiben lehetséges), hogy azokból minél több jusson a hétvégére. Így, hacsak nincs olyan szerencséje a népnek, hogy az ünnepek szerdára essenek, úgy legalább az egyik nap a hétvégét jelenti, ami egyre nagyobb számban jelent nem munkanapot már Kínában is. Igaz ugyan, hogy még mindig sokan dolgoznak heti hat napot (egyes súlyosan kizsákmányolt gyári munkások akár havi 1-2 szabadnapba is belemennek), de egyre többen vannak, akik számára a munkahét pénteken véget ér. Ez utóbbi, egyre izmosodó réteg számára egyértelműen kiszúrás a májusi egyhetes munkaszünet kivezetése.
Én is csak utálni tudom...

Tegnap a könyvtárunk kávézójának nyitott teraszán részt vettünk a külföldi tanároknak rendezett ünnepségen.

Szűk körben zajlott, egy-két iskolai fejestől eltekintve csak a velem együtt hét külföldi angoltanár és a Taiwanról beszerzett, tehát szintúgy kínai vendégtanárok vettek részt, összesen talán 25-en lehettünk.

A rendezvényen volt egy kevés süti - többek közt holdsüti is a hétvégi Őszközép ünnepre való tekintettel - meg néhány gyümölcstál, plusz nagyjából 6-7 produkció a vendégsereg szórakoztatására.
Ez utóbbi egy kisebb csapat, cirka 4-5 fős, hagyományos kínai hangszereken játszó művészember játékát jelentette elsősorban, megspékelve az átlag 50 év körüli taiwani professzorok karaokés szereplésével, s hogy nagy legyen az öröm még, velem.

Írtam volt, hogy gitárost kértem. Ez úgy nézett ki, hogy feladja nekik a leckét és nem fogják tudni elintézni. Pedzegették, hogy karaokézzak csak úgy simán, de ragaszkodtam a gitároshoz. Szerda délelőtt aztán írt Jiahui, hogy van ember, s az este 6:50-kor kezdődő mulatság előtt már, hatkor direkt odajön a kedvemért, hogy gyakorolhassunk.
Felkészülési időnek ez egészen fantasztikusan hangzott, de egyúttal nyugodt szívvel mondhattam azt is, hogy ennyire kapkodva nem akarok szerepelni. Erre bevitték az utolsó szúrást is, ugyanis kiderült, szép kis nyomtatott műsorfüzetecske is van, amin már fel vagyok tüntetve...

A gitáros, valami diáknak tűnő szerzemény nem volt rossz, de neki sem ártott volna a több idő, az összhangunkról már nem is beszélve.Szenvedtünk egy darabig a magasság eltalálásával, de nem ment.. Az én hallásom messze nem tökéletes, így erre nem is akartam alapozni, de a fiúcska sem találta meg, hiába énekeltem, hogy nagyjából mi lenne az ideális.
Többszörös próbálkozás után aztán végül maradtunk egy aránylag vállalható verziónál. Kicsit magasabban voltak a hangok, mint ami kényelmes lett volna, de ez van. 

A produkció lezajlott, túléltem. Hogy egész pontosan kit kellett volna szórakoztassak, azt nem tudom, mert szegény kis nyugati kollégáim értelemszerűen csak néztek ki a fejükből, a taiwaniak meg voltak vagy 10-15-en.
A fő, hogy véget ért. 

A vasárnapi őszközép ünnepre való tekintettel csütörtökön este valami összeröffenésre leszünk hivatalosak a többi itt tanító waiguorennel egyetemben. Miután lesz műsor is, s Jiahui tisztában van vele, hogy beszélek kínaiul, így erősen kapacitáltak, hogy egy énekes produktummal emeljem az est fényét.

Eleve az esthez nincs kedvem. Eddig szerencsére csak az orvosi vizsgálat idején láttam három másik külföldit, meg egyet véletlenül a kampuszon, de sok a hely, így nem kell kerülgetnünk egymást. A felkérést is igyekeztem hárítani azzal, hogy kellene egy gitáros mellém. Remélhetően nem húznak elő egyet a kalapból, de ha mégis, mondhatom még akkor is, hogy nincs elég idő gyakorolni.

A minden bizonnyal nagyszerű, kötelező rendezvényről majd beszámolok. Alig várom.

Holnap jön wuyi (azaz szó szerint öt-egy, az ötödik hónap első napjára célozva), vagyis a munka nemzetközi ünnepe.

A glóbusz nagyobbik felén ez munkaszüneti napot jelent, s különösen igaz ez a munkásmozgalminak tekintett rendszerekkel egykor vagy ma is bíró államokra, így Kínára is.
Ideát a heti 40 órás munkahét kevesek álma, no meg a klasszikus értelemben vett, szabadon felhasználható szabadnapokat sem sűrűn vágják a dolgozókhoz, így aztán a nagy állami ünnepek képezik a vakáció idejét is. A legnagyobb holdújév, s a jelenlegi államalakulat 1949-es megalakulásának októberi ünnepe mellett még a wuyi volt az, amikor a családoknak módjukban állt hosszabb időt munkahelyi és tanulmányi kötöttségek nélkül együtt tölteni.

Ahogy egy szerény jólét is kialakulni kezdett a reform és nyitás politikájának köszönhetően, a népeket sem lehetett már örökös munkára kötelezni, így egyre-másra nyertek teret a hagyományos ünnepek is. Bár a munkaszüneti napok száma összességében növekedésnek indult, azért ez némi áldozatokkal is járt.

Így lett a valaha egyhetes wuyi mára három napra zsugorított ünnep, sokak bánatára.

A mozgalmi jelleg sokat vesztett a jelentőségéből. Ahogy a gyakorlatban Kínának már semmi köze nincs a szocializmushoz, úgy az ideológia hétköznapokban való szereplése is háttérbe szorult. 

A mostani ünnepre készülvén sem látszik ebből semmi, a népek csak örülnek a szünetnek.
Ma még tanítás van,  de a délutáni órák már elmaradnak, hogy a kölykök haza tudjanak időben menni, így nekem is csak a reggeli órámat kell megtartanom.

Aztán keddig megint semmi munka...