Sajnos csak úgy a fotói felét kaptam meg eddig, mert aztán le kellett lépnie, de talán ez is több a semminél. Azért a képek izgalmasabb fele pont az, ami még nem ért ide.

Bár Sanya tengerpartja roppant csábító, mint arról már korábban beszámoltam, a kínaiak jó része nem rajong a vízben való önfeledt pancsolásért.

Így aztán számtalan egyéb szórakozási lehetősége van annak, aki idelátogat. Szerveznek túrákat a környező korallzátonyokhoz, körbe lehet nézni a megmaradt esőerdőkben, s ugyancsak vannak a közelben lévő szigetekre szakosodott magánvállalkozók.

A legfelkapottabb hely talán a Majomsziget, amely, mint ahogy a neve is árulkodik, tele van majommal. Makákók, akik már hozzászoktak az emberekhez, így legfontosabb elfoglaltságukká az vált, hogy a turistáktól próbálnak meg elemózsiát szerezni. Utóbbiak persze örömmel etetik is őket, így mindkét fél boldogsága garantálható.
A kínai weben lehet jegyet szerezni 100 yuanért is, a helyszínen, vagy különösen a külföldiekre specializált cégeknél ennek a többszörösét kérik el, úgyhogy érdemes odafigyelni.

Maga a sziget amúgy szerintem nem olyan nagy szám. A majmoktól eltekintve. Sajnálatosan az egész egy zsibvásár, s az összes ott lévő helyi a turisták megpumpolásával van elfoglalva. Túl tömény ez így.

Voltunk egy másik szigeten is, 106 yuanért, itt majmok nem voltak, ellenben a táj egészen bámulatos volt. Némiképp rontott a képen az idomított gyerekek papagájjal előadott műsora, de mindannyian mások vagyunk, s belátom, a vendégsereg jó része örömét lelte az előadásban.

Gondolkodtam erősen a búvárkodáson. Életreszóló, kihagyhatatlan élmény lehet egy szép zátony, de sajnos a kínai környezetvédelmi előírások korábban rendkívül engedékenyek voltak, s az akkoriban alkalmazott robbantásos halászat elég csúnyán tönkrevágta a környék víz alatti világát.

Kellően színvonalas látványért messzebbre kell menni és mélyebbre kell merülni, aminek megkérik rendesen az árát. Úgy 7-800 yuantől jöhetett volna szóba bármi valóban vállalható, de inkább ennél többért. Egy ideig vacilláltam, de aztán végül győzött a józan ész.

Sajnos ezeknél a kirándulásoknál én nagyon keveset fotóztam, s azok sem lettek a legjobbak. Húzni-halasztani akartam a bejegyzés megírását, amíg végre megkapom a többiek képeit, de végül erre nem került sor a mai napig sem. Így ezzel kell beérni. Remélem, azért tetszik.

A karaoke vagy Kínában divatos nevén KTV közkedvelt szórakozási forma. Még egy ilyen kis porfészekben, mint Fengjie is van legalább 10 erre szakosodott szórakoztatóipari centrum. Sanyaban, amely a turizmus egyik legnagyobb ékköve, ennek a többszöröse.

Valamiért a kelet-ázsiaiak másképp képzelik el ezt az időtöltést, mint mi Európában. Míg odahaza a karaoke a bulik része, s közönség előtt énekelhet a vendég, ideát az egész privát körülmények közt, elszeparált szobákban zajlik.

A társaság méretétől függően (mert azért illdomos nem egyedül nekiindulni) különböző nagyságú szobák közül lehet választani, ahol egymagunk állíthatjuk be, hogy milyen dalokat szeretnénk a lejátszási listánkba. A KTV-gépek színvonalától függően sok egyéb beállításra is lehetőség van, hangsávonként szabályozható lehet a hangerő, szóljon-e vokál, stb.

Az árak elég húzósak is lehetnek, mi Sanyaban sikeresen kifogtunk egy olcsó de kellemes helyet. A (valóban kicsiny) szobánk óránként 16 yuanbe került, s még a sört sem adták túl drágán.

Sajnos a képek a helyszín csökkentett fényviszonyainak köszönhetően nagyon maszatosak lettek, de a hangulatot valamennyire talán visszaadják.

Sanya varázsa sokak viselkedését megváltoztatja. Egy távoli, idegen hely, de mégis barátságos s meleg. Ez utóbbi jelző nem véletlen.

Kínában a homoszexualitás kezelése sokat javult az évek során. Ahogy a nyitás mellé valamelyest nőtt a társadalmi liberalizáció is, úgy erősödtek a dekriminalizáció melletti érvek. 1997-től nem büntetendő, s végül 2001-ben a nemzetközi ajánlásoknak is eleget téve leszedték a betegségek listájáról.

Ez azt jelenti, hogy hivatalosan nem érhet ma hátrány senkit sem azért Kínában, ha meleg. Nem lesz letartóztatva, kényszerkezelve, stb. Nyugodtan, zaklatás nélkül élheti az életét.

A helyzet azért nem ennyire egyszerű. Sanyaban a meleg párok nem is nagyon ügyelnek rá, hogy ne tűnjenek fel (nem kell semmi fizikálisra gondolni, de az egymás közti testbeszéd és közelség könnyen szemet szúr - a fizikalitás a heteroszexuális közegben sem jellemző nyilvánosan), mitöbb, kérdésre minden további nélkül el is ismerték a tényállást. Történetesen amikor kocsmázni voltunk a tetőn, játszottunk egy igaz-bátor szerű játékot, s az egyik résztvevőnk feladata volt a sarokban ülő párocska nemi identitását feltérképezni. Nem jöttek zavarba.

Sanya világa ugyanakkor nem a realitás. Nincsenek ismerősök, s az ember könnyedén ellazul a pálmafák alatt. Ezzel szemben a valóság az, hogy a legtöbb meleg kénytelen hazugságban élni. A nagyobb városok lakói lényegesen nagyvilágibbak, toleránsabbak, s ennek megfelelően ezekben az élet homoszexuálisként nagyságrendekkel könnyebb.
Vidéken vagy a külföld elől jobban elzárt nagyvárosokban az emberi gondolkodásnak még sokat változnia. A kínaiak jellemzően másképp fejezik ki a nemtetszésüket, mint odahaza, így a helyi melegeknek attól épp nem kell tartaniuk, hogy összevernék őket, ellenben egy nyilvánosan felvállalt élet könnyen lehet egy végletesen pária életvitel is.

A Chongqingból származó lányok, akikkel megismerkedtem, a második napon egy nagyon jó chongqingi barátjukkal tűntek fel. Ő volt Songning. Számomra teljesen megdöbbentő nyiltsággal mondták is azonnal, hogy a fiúkat szereti. A magam részéről ebben nem látok semmi kivetnivalót, a szerelem és a vonzalom nem nemekhez kötött fogalmak. Bizonyára még a blogom olvasói közt is vannak olyanok, akik számára nehézséget jelent a másság elfogadása, mindezt úgy, hogy a miénk a kínaihoz mérten egy roppant nyitott társadalom.

Songningot igyekeztem nem nagyon faggatni, bár kíváncsi voltam. Idővel nem is volt annyira nehéz visszafogni magam, mert a saját neme iránt érzett vonzalma hamar az egyik legkevésbé szignifikáns dologgá vált vele kapcsolatban. Nagyon jó fej srácnak bizonyult, kellemes személyiség.

Pár közösen töltött nap után aztán már kevésbé tűnt tolakodónak, ha olykor felmerült egy-egy kérdés. Chongqing is elég nyitott nagyvárosnak tekinthető, több meleg szórakozóhellyel, s relatíve szabad gondolkozású lakossággal. Így lehet, hogy a lányok például régóta ismerik Songning identitását, ugyanakkor a szüleinek ő sem számolt még be a helyzetről. A nővére tud róla mindent.

Hazatérve Mengsinek mutogattam a kirándulás képeit, s amikor eljutottunk az új ismerősökig, mondtam, hogy ki kicsoda, s a mai bejegyzés alapjául szolgáló témát sem hallgattam el. Mengsi nagyon naív és kedves teremtés, s láthatóan próbálta feldolgozni a hallottakat, de nem nagyon sikerült neki. A zsigeri elutasítás belőle is épp úgy áradt, mint ahogy ez valószínűleg a lakosság nagy részében is jelen van. Beszélgettünk egy jó félórát erről a témáról, mire a végére úgy-ahogy kezdett mutatni némi toleranciát. Ez amúgy bíztató, de amíg a közgondolkodás élesen nem változik e téren, addig a meleg helyzet továbbra sem lesz túl rózsás Kínában.

A hatósági hozzáállás javulását azért mutatja, hogy 2009-ben Shanghaiban lezajlott az első Pride.

Sanya nem olyan apró város, mintegy 700000 ember él a teljes közigazgatási területen. A tényleges városi lakosság valahol 300 ezer körül lehet.

A két szám közti különbözetet az adja, hogy Kínában a városok irányítása alá tartozik egy jelentős, nem urbánus terület is. Mintha mondjuk Debrecen része lenne fél Hajdú-Bihar megye is.
Az ilyeneknek köszönhető, hogy Fengjieben is él közel egymillió ember, miközben a városias részen még százezer sem.

A lényeg, hogy nem annyira kicsiny település, ennek megfelelően a tengerpart sem olyan rövid. Öt jelentősebb öböl vize is mossa a sanyai homokot. Ezek egyike Dadonghai, ahol többek közt én is megszálltam. A blogon eddig publikált parti képek is itt készültek.

Kicsit nyugatabbra található Xiaodonghai, amely egy egész más világ. Lényegesen felkapottabb, szebb és elitebb. Elvileg nyilvános strandok sincsenek, az összes part le van zárva, s csak a környező hotelek lakói számára látogathatóak.

Minket ez annyira nem zavart, úgyhogy gond nélkül bementünk, s kizárólag a nyugágyhasználat idején kerültünk némi összetűzésbe a helyi személyzettel. Mindenképp akartak szállodai kulcskártyát cserében, de végül azzal oldottuk meg a dolgot, hogy nagyon szar kiejtéssel, angol szavakkal keverve elmagyaráztam, hogy a férjemnél van a kártya, a keresztkérdésekre meg értetlenkedtem. Végül feladták, s elfoglalhattuk a helyünket.

Két alkalommal is voltunk itt, első ízben strandröplabdáztunk (a világ egyik legjobbjaként számon tartott kínai nemzeti válogatott is itt, Sanyaban edz), másodszorra fürödtünk. A többiek képeit még mindig nem kaptam meg, de másodjára már nálam volt a gépem.

Nem csak a part gyönyörű, a teljes környék nagyon színvonalas, s kellőképpen exkluzív, a tehetős réteg pénztárcájához szabott.

Ma elindultam vissza Fengjie felé. Rövid vonatozás Haikouba, majd onnan egy némiképp hosszabb zakatolás Chongqingig. Ez utóbbin szerencsére ezúttal aludni is fogok tudni majd, mivel fekvőhelyem lesz.

Mint sejthető volt, ez megint egy konzervposzt, s ugyanilyen lesz holnap is. A hainani bejegyzések még nem fogytak el, de idő hiányában még nem tudtam megírni őket, mindenesetre egy darabig még vissza-visszaköszönnek a blog hasábjain a Sanyaban töltött szép napok.

Most ez is csak ilyen rövid lett, de nézzétek el nekem. 10-én már élőben posztolok újra!

Előzmény: A pancsolás nem tipikus kínai habitus

Ahogy az lenni szokott, az életben nem minden tökéletes, mégha erről hajlamos is elfeledkezni az ember a kellemes téli időjárás alatt kókuszlevet szopogatva a sanyai strandon. Ugyanis - mint általában várható - a legjobb képalapanyagok akkor kerülhetnének az objektív fókuszába, amikor nincs kéznél a fényképező.
Így lehet az, hogy bár láttam - kétségtelenül nem nagy számban, de láttam - szopóálarcos fürdőzőket is, róluk nem tudok egy darab képi bizonyítékot sem felmutatni. Hasonló a helyzet a szopóálarcnál lényegesen elterjedtebb cápadressz-szerű strandolási förmedvényekkel - rendszeresen olyankor villogtak bennük a nép lányai, amikor nem volt mivel megörökíteni őket.

Mire Songning (róla később majd külön) adott egy vízhatlan táskát (tényleg egészen remek, s mindamellett végletekig egyszerű kreáció), s immár lehetővé vált egymagamban is csobbanni a tengerben a kirablás veszélye nélkül, s eképpen nyugodt szívvel cipelhettem magammal az értéktárgyaimat is, a feljebb emlegetett szopóálarcos és/vagy cápadresszes alanyok teljesen felszívódtak a környékről.

Ami viszont lencse elé került, az sem nevezhető európai fogalmak szerint tipikusnak. Bikinis kínai hölgyet talán ha 2-3 példányt sikerült megfigyelni, ellenben előszeretettel pancsolnak olyan megoldásokban, ami alig enged belőlük láttatni valamit. Már akik pancsolnak egyáltalán. Rengetegen vannak, akik a vízbe be sem mennek, csak a parton lébecolnak, miközben ernyővel, kalapokkal, mindenféle teljes testet takaró ruházattal védik magukat a hainani nap sugarai ellen.

A Szecsuánblog képes beszámolója alant.

A tegnapi KTV roppant szórakoztató volt, jókat daloltunk, s közben kártyáztunk meg söröztünk.

A hely viszont rendkívül szigorú szabályokat fektet le:

Javarészt ma is házon kívül voltam. A csajszikkal ebédeltünk, elmentünk Xiaodonghaira fürdőzni, majd vacsiztunk, s végül egy KTV-s (karaoke) helyen voltunk mostanáig. Épp az előbb rakott ki a motoros taxi.

Ma már két üveg sört is lenyomtam, s kornyikáltunk egy csomót. Az egy szem Yangyangot leszámítva a többiek hamisabbak voltak nálam, úgyhogy fel nem sültem.:)

Holnap majd megint írok valami tartalmasabbat, mára ennyi jött össze.

Jóccakát!

Hainan második számú városa elég jelentősen elüt az eddig általam látott kínai helyektől. Az első szembeötlő különbség, hogy meglepően kultúrált, jól karbantartott település. Még a szinte kizárólag helyiek által látogatott helyszíneken is egészen korrekt körülmények uralkodnak, a turistazónák színvonala pedig teljesen kifogástalan.

Sokan riogattak azzal, hogy Sanya drága. Ebben lehet igazság is, de csak körültekintés kérdése az egész. Amíg ki lehet fogni elfogadható, önálló szobás szálláshelyet főszezonban (kínai internethasználat nem árt hozzá) 70 yuanért, vagy épp normális adag kaját szerezni 6-8-ért, addig azt hiszem, hogy igazán pénztárcabarát helyszínről beszélhetünk.

Való igaz, ha lustaságból nem hagyjuk el Dadonghait, itt egy-egy fogás 30 yuan alatt nehezen hozható ki, s a helyi boltokban a félliteres kóla ára is 3.5-4 yuan, bár még itt is láttam egy helyen háromért. Ugyanakkor ez mégiscsak egy színvonalas turistaparadicsom, s mellesleg Chongqingban is 3.5-be kerül, ha kisboltban szerzi be az ember.

A Majomszigetre (erről később majd külön) szervezett túra is kerülhet 250 yuanbe, míg a kínai weben beszerezhető 100-ért is.

Persze pillanatok alatt el lehet verni rengeteg pénzt is. A nagy szállodák árai nemzetköziek, s az itt épp a szomszédban emelkedő Nyár Áruház sem épp az én büdzsémhez van szabva. Tipikusan a sznobéria élteti, a hatodik emelet kiemelten exkluzív üzletsora például már csak tagsággal látogatható (amihez napi 3000 yuan felett kell költeni).

Az ötödiken lévő Corner's Deli-ba viszont én is betévedtem, s bár elég húzós árak vannak, az eladásra kínált termékek túl csábítónak bizonyultak fél év Kínával a hátam mögött. Így ettem három napig mindenféle normális főtt kaja helyett egészen kiváló bagettet (22 yuan), holland sajtokat (60-80 yuan) és olasz szalámikat (60 yuantól). Az utóbbiak árai itt nem jinben, hanem 10 dekában értendőek. Valamit valamiért. Tényleg iszonyat jólesett, nyárig kitartok az élménnyel.

A hainani kaja amúgy az eddigi tapasztalatok alapján nem túl jó. Főleg tengeri herkentyűkkel és tésztával operálnak, bár mentségükre szóljon, a mangó és az ananász gyakran belekerül a táplálékba. Mindenesetre maradok a szecsuáninál, az lényegesen jobban bejön, s szerencsére nagy mennyiségben állnak rendelkezésre szecsuánit vagy valami normálisabb északi konyhát kínáló helyek is.

Xiaodonghaiba vezető utunkon taxival mentünk (ott röpiztünk), s egy elég jó távért fizettünk 15 yuant. Feingjiei tarifával lett volna kb. 8-10. A hazamotorozás is csak 15-be került, valamivel rövidebb távon, de éjjel. Ez utóbbiakhoz azért nem hátrány, ha kínai az ember, vagy képes legalább kínaiul beszélni, mert a turistákkal örömmel fizettetnek nagyságrendekkel borsosabb összegeket.

Összefoglalva: Sanya egy nagyon jó hely, a tenger kristálytiszta, gyönyörű kék, az időjárás kellemes, s odafigyeléssel intézve kimondottan olcsó. Feltéve, ha az ember nem európai kajára vágyik...