Előzmény: A pancsolás nem tipikus kínai habitus
Ahogy az lenni szokott, az életben nem minden tökéletes, mégha erről hajlamos is elfeledkezni az ember a kellemes téli időjárás alatt kókuszlevet szopogatva a sanyai strandon. Ugyanis - mint általában várható - a legjobb képalapanyagok akkor kerülhetnének az objektív fókuszába, amikor nincs kéznél a fényképező.
Így lehet az, hogy bár láttam - kétségtelenül nem nagy számban, de láttam - szopóálarcos fürdőzőket is, róluk nem tudok egy darab képi bizonyítékot sem felmutatni. Hasonló a helyzet a szopóálarcnál lényegesen elterjedtebb cápadressz-szerű strandolási förmedvényekkel - rendszeresen olyankor villogtak bennük a nép lányai, amikor nem volt mivel megörökíteni őket.
Mire Songning (róla később majd külön) adott egy vízhatlan táskát (tényleg egészen remek, s mindamellett végletekig egyszerű kreáció), s immár lehetővé vált egymagamban is csobbanni a tengerben a kirablás veszélye nélkül, s eképpen nyugodt szívvel cipelhettem magammal az értéktárgyaimat is, a feljebb emlegetett szopóálarcos és/vagy cápadresszes alanyok teljesen felszívódtak a környékről.
Ami viszont lencse elé került, az sem nevezhető európai fogalmak szerint tipikusnak. Bikinis kínai hölgyet talán ha 2-3 példányt sikerült megfigyelni, ellenben előszeretettel pancsolnak olyan megoldásokban, ami alig enged belőlük láttatni valamit. Már akik pancsolnak egyáltalán. Rengetegen vannak, akik a vízbe be sem mennek, csak a parton lébecolnak, miközben ernyővel, kalapokkal, mindenféle teljes testet takaró ruházattal védik magukat a hainani nap sugarai ellen.
A Szecsuánblog képes beszámolója alant.
