Közkívánatra, s erős tépelődés után. Nem voltam és vagyok benne teljesen biztos, hogy debilitásom ilyen mértékű felfedése nem jár-e megítélésem jelentékeny romlásával, de végül úgy döntöttem, vállalom a kockázatot.

Szóval, a történet ott kezdődik, hogy férjem meglehetősen édesszájú. Miután megjött, s mialatt én még otthon vártam, hogy megteremtse itteni életünk alapjait, nekiállt feltérképezni a helyi áruházak kínálatát. Mivel elég spúr népek vagyunk, így eleinte ez javarészt úgy zajlott, hogy fél órán keresztül sorolta messengeren, mi mennyibe kerül, én kalkuláltam, aztán reagáltam, hogy nagyjából mi az, amit megengedhetünk magunknak. Azóta egy kicsit felengedtem ezen a téren, s valamivel bátrabban költök, de kellett némi akklimatizációs időszak, amíg nagyjából sikerült leszoknom arról, hogy ne az otthoni árakhoz, hanem az itteni bérekhez kalkuláljak, de akkor majdnem mindent cefetül drágának találtam. Nem úgy az alapvető édességeket.
Van ugyanis 5-6 különféle rágcsa/keksz/csokis valami, melyek cirka 30-70 cent körüli összegbe kerülnek, s minden lánc tart belőlük sajátmárkás verziót, teljesen megegyező áron. Jaffa cakes nevű narancsos piskóta, bourbon cream, malted milk vagy épp ginger nuts nevű kekszek, na és egy bizonyos chocolate digestive biscuit. Némi kreatív és elvonatkoztatott fordítással érve ebből lett nálunk a címben szereplő fosókeksz, bár egyébként nevével ellentétben nem tapasztaltuk, hogy bármiféle hatást gyakorolna az emésztésre.

A fosókeksz tartósan 40 cent mindenütt, férjem a Supervalu nevű lánc termékére esküszik, szerintem a Tesco-ban jobb, s az Aldié meg a kettő közt van. Engem annyira nem érdekel, hetekig itt lehet mellettem anélkül, hogy egyek belőle, bezzeg ha valami sós rágcsa lenne...
A keksz egyik felét csoki borítja (de van csokimentes és étcsokis is, azokkal nem élünk), teljesen hétköznapi termék, de amúgy tényleg finom. Borzalmasan sok cukor van benne, valószínűleg ez a titka. A wikipedia szerint a néhai brit megszállóknak köszönhetjük az itteni meghonosítást, ők pedig két skót orvosnak, akik a 19. században az emésztés elősegítésére fejlesztették ki.

A sajátmárkás fosókekszek nem néznek ki ennyire puccosan.

Ha az itteni szigetvilág felé sodor benneteket a szél, s amúgy kedvelitek a vércukor hirtelen egekbe szökését, úgy mindenképp javaslom ezt a pénztárcabarát nassolnivalót.

Munkanapokon az étkezésem biztosítva van, ittlétem alatt akár négyszer is táplálkozhatok.

8:30-kor reggeli, tíz felé gyümölcs, 11:40 körül ebéd, majd kb. délután három körül még uzsonna is akad. A vacsiról magamnak kell gondoskodni, de nem szoktam, így is bőven többet eszem itt, mint kéne, még azzal együtt is, hogy általában csak a reggeli és az ebéd az, amiből kosztolni szoktam.

A kaja kevés kivétellel vállalható, az ebéd szinte mindig jó, a reggeli, ha szójatej vagy rizskása van, az nem igazán kelti fel az érdeklődésemet, passzolom. A gyümölcsök közt sűrűn van óriási szemű, kék szőlő, azt kifejezetten díjazom.

No, de felesleges karakterek helyett inkább képek jöjjenek, egy-két képaláírással, ez a téma mindig jobban megjeleníthető vizuálisan.

Merthogy ma már fizetett állásban vagyok. Igaz, a munkám egészen szeptember 3-ig arra terjed ki, hogy netezzek az irodában, mivel tanítanom addig nem kell majd.

Ami azt illeti, utána sem kell túlzásokba esnem, mivel háromszor fél óra oktatási kötelezettségem lesz, heti két szabadnap mellett. Sajnos ennek ellenére 7.5 órát itt kell eltöltenem a munkanapokon, elvileg az órákra készülve, a gyakorlatban valószínűleg inkább netezve. Mindezt 14000 yuan havi fizuért és lakásért (a rezsit én fizetem).

A lakás amúgy meglehetősen apró, cirka 30-35 négyzetméter, de a célnak megfelelő, s a shenzheninél nagyobb. Az internet még nincs bekötve, de remélhetően néhány napon belül rendeződik a helyzet.

Zárásként néhány kép a munkahelyről a galériában. Némi munkahelyi ebéddel is vegyítve, mivel hogy az is van, ránk is főznek a konyhán, s cukin be is tolják ide a falnivalót.

A vietek étkei egyáltalán nem rosszak. Nem spórolnak a fűszerekkel, bőségesen akad chilli, nem félnek használni a lime-ot sem és fekvése folytán a tenger gyümölcsei is sűrűn felbukkannak. Halakból egészen meghökkentő a választék, s egész évben akadnak friss és kivételesen változatos zöldáruk is.

Bár ez a konyha is egzotikus otthoni szemmel, a kaják túlnyomó többsége az otthon is megszokott húsokkal operál, s különösebb kalandvágy nélkül is élvezhető. Csirke, kacsa, disznó és a már emlegetett hal és tengeri cuccok az általános alapanyagok, de természetesen ez a bejegyzés nem ezekről szól, hanem a helyieket is jobban megosztó különlegességekről.

1. Kutya

Vietnámban a kutya olykor még ma is a tányéron végzi, főleg északon, noha a nyugati hatás már itt is erősen tetten érhető, s a helyiek körében sem örvend egyöntetű népszerűségnek a szokás.
A dologhoz hozzá tartozik, hogy itt sem a házikedvencek jutnak erre a sorsra, hanem direkt erre a célra tartott, disznóhoz hasonló módon tenyésztett példányok.

2. Kígyók

Vietnám trópusi égövi erdejei és a vidéki területek bővelkednek a kígyókban, nem kevés halálos mérgű fajtában is. Az országban éves szinten 30000 ember szenved el kígyómarást, így ez igyekeznek megbosszulni. Ha kígyókba futnak, a helyiek szinte teljes bizonyossággal elkapják és megsütik őket.

3. Tiết canh

Ez a fogás magyarként talán kevésbé sokkoló, mint más nyugati nációk fiaiként, hiszen mi magunk is fogyasztunk vért, ha más nem, legalább hurkában, de sokan sütve is.
A tiết canh, mint a fentiekből kitalálható, vérből készülő fogás, de az arányok és a vér nyers formája miatt elég bizarr lehet. Bár optimális esetben maximum gusztustalannak találjuk, de amúgy fogyasztható, azért nem árt vele tisztában lenni, hogy minden évben tucatnyian halnak meg fertőzött vér használata miatt az ünnepek idején.

4. Selyemhernyó

Az ősi Kína legkeresettebb, aranyáron vesztegetett exportcikkéért is felelős lepkék bábjai csemegeként is szolgálnak. Az összes hipermarketben kapni belőlük, s az internet tanúsága alapján aránylag gusztusosnak tűnő is lehet az elkészített végeredmény. Az ízéről nem tudok nyilatkozni.

5. Balut

A végére hagytam ezt a finomságot. Egyébként állítólag tényleg az, mármint finom, de egyelőre még nem kóstoltam meg.
A balut ugyanis valóban nagyon bizarr. Megtermékenyített kacsatojásból készül, a kismadár kikelése előtt cirka két héttel, vagyis még magzati korban. A madárkezdemény ekkor már jól felismerhető jegyekkel rendelkezik és némi tollasodás is kezd kialakulni.
A balut nagyon hétköznapi, olcsó kaja, bárhol kapni, s a helyiek zöme kifejezetten bírja. Én még nem tudom, mit gondoljak róla.

Ti melyiket próbálnátok ki az ötből, ha van ilyen? Segítségként a galéria lentebb.

Még mostanság is ritkán eszünk helyi ételeket, mivel elsősorban itthon készül a kaja, de azért időnként előfordul. Valamelyik nap a bánh xèot kóstoltuk meg, ami egy viet palacsintatészta babcsírával és különféle húsokkal töltve. Esetünkben tintahalas illetve garnélás jutott eledelül, egy igencsak nem puccos, egyáltalán nem turistákra szabott "kifőzdében". De inkább nézzétek a képeket és a videót, amelyen látszik, miképpen készül ez a finomság.

Ja, és egy adag (tehát 4 darab) 12000 helyi pénzbe, vagyis cirka 140 forintba kerül. 

Restellkedve vallom be, hogy a viet gasztronómia örömeit még nem nagyon tapasztaltam meg. Részben, mert még mindig igyekszem fogyni (a javulás látványos, de pici még van), így eleve nem sokat eszem, részben mert a normális ízű bagettekkel még azóta sem tudok betelni. A már megénekelt phở mellett csak egyszer ettünk helyit, a város központi piaca mellett.

A kifejezetten nem drasztikus áron (tojástól, egyéb kiegészítőktől függően 33-45000 đồngért) vesztegetett borda nagyon is jó választásnak bizonyult, ínycsiklandó, édes ízzel. Ha teleettem magam bagettekkel, egész biztosan terem itt is még számomra babér.

Ma piacozni voltunk, ha már akad egy közeli a környéken, Vĩnh Hải városrészben.

Ez a piac teljesen helyi, kiesik a turistarész forgatagából, így az árak is a helyiekre vannak szabva, akárcsak a fellelhető árukészlet. S kellően harmadik világbeli hangulat is honol. Húst egész biztosan nem vennék itt, de élőállat is vágatható, s rengeteg gyümölcs és zöldség is akad. S persze bánh mì chuột is, ami szó szerint kenyéregér, amúgy meg egy kisebbecske pékáru, abszolút vállalható, nyugatias ízzel. Itt egyértelműen nincs kenyérhiány. 

Az árak is kifejezetten barátságosak. Három normál méretű lime-ért fizettünk cirka 50, 6-7 paradicsomért 110, 10 kisebb tojásért 190 forintnyi đồngot. A legnagyobb tojások belekerülnek 2400 đồngba is (kb. 28 Ft), s a kettő között akad még vagy három árkategória. Van kacsatojás is, valamivel drágábban, de még mindig olcsón.

A helyiek erősen délies mentalitással bírnak. Sziesztáznak úton-útfélen. Érdemes megvizsgálni a képeket, akadnak szendergő árusító hölgyek is.

Ez a leghíresebb viet étel, hogy mennyire kiérdemelten, azt kellő tapasztalat hiányában egyelőre nem tudom megítélni. Állítólag északon csinálják a jó féléket, erre nem annyira. 

Valamelyik este mindesetre megkóstoltuk a helyit egy tök mezei, nem turistás helyen, darabonként 25000 dongért, vagyis cirka 290 forintnyi összegért. A csirkés verziót választottuk.

A kapott étel határozottan nem rossz, bár az agyonhájpolást egyelőre még nem értem. A lamian szerintem sokkal jobb. A chilli viszont tényleg jó csípős, nekem való.

Tudjuk mindannyian, a kínai konyha méltán népszerű. Igazából nem is egy konyháról van szó, hanem legalább hétről, az ország egyes régióiban eltérő, különböző ízekkel. Ezek egymástól is igen jelentősen eltérhetnek, s akkor még nem is beszéltünk a nemzetiségek ételeiről, amelyek aztán végképp egy egész más világot jelentenek.

A kínai konyhaművészet legfontosabb jellemzői közé sorolható az alapanyagok szinte korlátlan, s odahaza nem is nagyon érthető bősége. Ennek oka eredetileg a szükség volt. Túlnépesedett agrárországként szinte mindig csak épphogy fedezték a szükségleteket, így aztán amit csak lehetett, hasznosítani próbáltak. Bár most már lassan negyven éve nincs hiány, az alapanyagok változatossága megmaradt.

Bár az esetek többségében a kínaiak sem nagyon esznek más jellegű állati fehérjét, mint mi, azért természetesen ez utóbbi lehet az érdekesebb. A standard állatok mellett errefelé a tengeri herkentyűk, teknősök, békák vagy helyenként még a kutyák is a tányéron végezhetik (ez utóbbi korántsem annyira széles körben gyakorolt szokás - földrajzilag is behatárolható helyeken űzik elsősorban, s az erre nyitott helyiek száma is egyre szűkül).

A teljesség igénye nélkül nézzük hát, mi került a bendőmbe az eltelt kínai évek során.

Fengjie

A fengjiei év nem tobzódott az extremitásokban. Hacsak a helyiek igencsak csípős, szecsuáni konyháját nem vesszük annak. A méltán erősnek tartott ízvilág bizony sokakat megvisel, Kínán belül is elsősorban csak a szecsuáni és hunani népek bírják, a tengerparti lakosság meg szenved tőle, mint mondjuk a magyar közönség tenné.

Az én gyomrom szerencsére sokat kibír, s az erős, fűszeres ételeket is imádom, így ezt azóta is tartom, hogy a legjobb kínai kajákat Fengjieben sikerült elfogyasztanom. 

Hot pot fenn és fengjiei krumpli lenn jobbra

Jutott huoguo vagy hot pot is, bár ezen csemegéért nem kifejezetten rajongok. Nem az ereje miatt, csak nem kifejezetten vagyok leveses vagy a lében kifőtt cuccok fogyasztásának igazi megszállotja. Fengjieben kifejezetten sok krumplit is ettek a helyiek (a rizs domborzati okokból nem nagyon terem meg, így ez lett a hagyományos termény), ami természetesen nekem sem volt ellenemre. Főtt majd pirított verzióban töménytelen helyen árulták fillérekért. Ugyancsak nyílt mód egészen kiváló füstölt húsok beszerzésére is, ami szintúgy jól jött nekem.

Kacsa is sűrűn szerepelt a menün, s ugyancsak jutott kacsatojásból is rengeteg. A menzán is kifejezetten jókat lehetett enni, nagyon olcsón.

Xianning és Wuhan

Ugyan még Fengjieből látogattam oda ekkor, de Xianningben nyílt lehetőségem először békát enni. Nagyon kellemes, finom jószág, hamar meg is szerettem.
Xianning már Hubeiben van, ami egy átmeneti konyhát visz. Szecsuánhoz képest semmi ereje nincs az ételeknek, de a partról jövő népeket már ez is megviselte.

Itt is akadt helyi specialitás, a reganmian. Ez, ahogy a neve is leírja, forró, száraz tészta. Az utóbbit úgy kell érteni, hogy lé nélkül szervírozzák, de megküldik egy kis szezámos szósszal. Az íze eléggé felejthető, emlékeim szerint talán kétszer fogyasztottam belőle.

A tartomány székhelyén, Wuhanban nagyon megy a kacsanyak is. Szintén feledhető, de nem olyan rossz. Még Xianningben ettem teknőst és teknőstojást is, mely amúgy szintén nem rossz csemege, de a csirke finomabb.

A békára annyira rákaptam, hogy azt egyszer Wuhanban még magam is készítettem. Wuhanban már egész frankó lamianes helyek is akadtak, ez utóbbi étkek mindenképp érdemes kipróbálni.

Xinjiang

A nyugaton eltöltött összesen cirka öt hét legnagyobb élménye az étel volt. Xinjiangban rengeteg birka, marha, mindenféle patás jószág (tevék, kecskék, lovak és szamarak szintúgy) előfordulnak, s eszik is őket. A nemzetiségek muszlim mivoltja miatt a disznó itt háttérbe szorul, de azért azt is kapni. A tehenek, kecskék miatt tej is van, s belőle készült kiváló ujgur joghurt is.

Birkacomb

A helyi finom ujgur pékáruk mellett az egész birkacomb, a nyárson sült birkafalatkák mind-mind nagyon bejövősek voltak.
A helyi, csapadék hiányában szinte folyamatosan háborítatlanul sütő napnak köszönhetően a zöldségek és a gyümölcsök is ritka üdítő élménynek bizonyultak, gyermekkorom ízeire emlékeztettek.

Egyéb

Shenzhenben élünk most már egy éve, de Shenzhen új város, a lakói elsősorban bevándorlók, s itt a helyi kantoni népesség csak elenyésző arányban lelhető fel. A kevert viszonyoknak köszönhetően egyik regionális kultúra sem tud dominálni, ellenben kapni mindent. Itt újdonságként csak a kantoni zongzi jutott számunkra, amely bár fogyaszthatóbb mint az édes, standard társa, azért nem lett a kedvencem.

Utaztam viszont sokfelé Kínában. Changshában végre erősebb ízek (hunani konyha) domináltak, s jutott az ottani híres-hírhedt büdös tofuból is. Dalianben az északkeleti konyhák ízvilágába engedtem egy kis betekintést az erről szóló cikkben. Jingdezheni látogatásom során a jiangxii konyha is feltűnt a blogon. Pekingben savanyú-csípős leves is jutott.

Ha Kínában jártok, egyetek ti is minél többet!

Tegnap összefutottunk Isoval és Fly-jal, s ennek örömére vacsiztunk is egy kicsit. Én elég ímmel-ámmal fogyasztottam csak (tudjátok, fogyóban vagyok s emiatt nem akarok nagyon vétkezni), de elég finom falatokat kaptunk. 

Kommunikáltunk a vízumos csókával is, a terveknek megfelelően megyünk Malajziába jövő hónapban. Valamelyik nap majd meglesem a jegyárakat, ha úgy van, lehet, hogy a nemzeti ünnepes hetet is kinn töltjük, de ez még változhat.
További jó hír, hogy a vízum kapcsán beszéltem férjem cégével is, nehogy esetleg ütközés legyen a következő jelenése és az ügyintézés időpontja kapcsán. Szerencsére nem lesz, s jelen állás szerint a remélhetően Indonéziában megrendezendő meló majd csak decemberben vagy januárban kerül lebonyolításra. Ha így lesz, az még extra 2-3 havi fizetés. Még ilyen híreket, sokat!