Első két ír hónapom munkával is telik, bár kétségtelenül nem kell megerőltetnem magam, mivel csak heti négy alkalommal tanítok a helyi művelődési házban.

Tanítványaim kelet-közép-európai bevándorlók (plusz két pakisztáni nő), akik gyakorlatilag semmit nem beszélnek angolul, de valahogy idekeveredtek a szigetre. Számukra az oktatás ingyenes, ennek megfelelően jellemzően nem is nagyon törik össze magukat, hogy valami energiát fektessenek a dologba az órák idején túl, gyakran még ott sem.

Bár az órabérem szerencsére nem a helyi minimálbér, hanem egy egészen barátságos összeg, mivel csak heti 12 órám van, így vagyonokat nem keresek. Ez az óraszám sem maradna meg, ha távlatokban gondolkodnék itt, mivel általában nem szerveznek ennyit, csak most a korábbi (ír) tanárnő időskori elhalálozása miatt egy háromnegyed évig nem volt tanerő, s némiképp felgyülemlettek a feladatok.

Maga a tanítás erős kihívás. A diákokkal semmiféle közös nyelvet nem beszélünk, ráadásul egy cseh sráctól és a paki csajoktól eltekintve teljesen alulmotiváltak, így mostanra nagyjából szétszakadt az egész. A három eminens, akik két különböző csoportban vannak, jól halad, míg a többiekkel még szinte mindig ugyanott tartunk, mint az elején.
Szerencsére a korábbi, engem nem érintő tapasztalatok sem voltak mások, s erre fel is hívták a figyelmem, úgyhogy nem aggódok emiatt.

Mindenestre így, hogy jövő hónapban megürül a házunk és költözünk, ez a munka is meg fog szűnni. Egyelőre csak férjemnek van kilátásban új, immár castlebar-i melója, én elképzelhető, hogy egy darabig háztartásbeli leszek. Hasonló pozíciót biztosan nem csípek majd meg, de azért reméljük, valami majd akad. Ha nem, az sem izgatna annyira máskülönben, de most az eléggé kiürült pénztárcám miatt egy kicsit kevésbé érzem magam komfortosan. De igazából nem lesz gond, csak szeretek picit túlbiztosítani mindent.

Mostanában megint megsűrűsödtek a munkavállalással kapcsolatos megkeresések - cirka fél évig semmi, most meg majdnem egy tucat ember, így ideje egy kicsit újra írnom erről. Mivel én már nem tanítok egy ideje, így az új infóim főleg másodkézből származnak, érdemes pontosan utánajárni.

A legfontosabb: Kína legtöbb tartományában már nem lehet angoltanárkodni magyarként, csak akkor, ha a diplomát valamelyik elfogadott angolajkú országban szerezte meg az ember. Ezek: USA, UK, Írország, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és esetenként a Dél-Afrikai Köztársaság. Ha legálisan szeretnél Kínában angolt tanítani, csak ebben az esetben fogja tudni a munkahelyed megszerezni a szükséges papírokat.

A rendelkezés várhatóan minden tartományban bevezetésre kerül, jelenleg 100%-osan csak Xinjiangot tudom kivételnek mondani, a népszerűbb keleti tartományokban biztosan életbe lépett már. Xinjiang mellett érdemes lehet még Gansuban vagy Qinghaiban próbálkozni, de ezekről nem tudok konkrétumot.

Ami fontos: ez az állami intézmények mindegyikére áll, azonban egyes magániskolák, óvódák kikerülik a szabályozást. Esetenként business vízumot intéznek az alkalmazottnak (ami jogilag nem véd, mert ezzel is csak komoly megkötésekkel - max. 3 hónapot és kizárólag külföldi cégnek - lehet legálisan Kínában dolgozni, a kritériumok alapján az adott intézményekben általában nem), míg máskor a munkavállalási (Z) vízumot is el tudják intézni azáltal, hogy más munkakörben alkalmaznak papíron.
Az általam látott hirdetések alapján leginkább óvódába lehet még Z-vízummal kikerülni, de természetesen elsősorban ők is natívokat keresnek, így a legális módszerek egyre nehezebbé válnak.

Ettől még persze sok helyen alkalmaznának magyarokat is a magánszektorban, de ezek a lehetőségek már a helyben lévő emberekre vannak szabva. Ha magánúton kerülsz ki Kínába (jellemzően turista- vagy üzleti vízummal), nyelviskolák tömege kínál fel munkát, de ez illegális, s lebukás esetén akár Kínából való kitoloncolással, kitiltással is járhat együtt, de pénzbüntetéssel mindenképp. Kisebb iskolákban lebukni azért nem túl könnyű, különösen, hogy a fizetés jellemzően zárt ajtók mögött történik, azt pedig senki nem tiltja, hogy szabadidődben ingyen taníts. Ettől függetlenül ezt erősen mérlegelni kell, mert ilyen esetekben se szerződés, se más garancia nincs arra, hogy mindenki tartja magát a megállapodáshoz.

A lakhatást és az egészségbiztosítást (már ha kötsz) is magadnak kell ilyenkor elintézni, ami nagyobb településeken komoly költség lehet.

Összességében én mindenkit a legális, Z-vízumos kinntartózkodásra biztatnék, de reálisnak kell lenni, ez magyarként az angoltanári szektorban egyre kevésbé lesz könnyű. Állami intézményekben pedig tényleg csak a kínai vadnyugaton. 

Sokat írtam már arról, mennyire nem tudnak az itteniek beszélni angolul. Ez továbbra is áll, de hogy nem genetikailag kódolt, az könnyen kibukik azon, hogy a nyelvsulis picinyeim egész szépen beszélnek. Ivy különösen. Nyilván nincs nagy szókincsük, s nem is igazán értenek mindent, amit csinálunk az órákon, de tagadhatatlanul szépen alakul a kiejtésük. Ebben a korban még valószínűleg fogékonyabbak rá, vagy csak az a lényeges, hogy a kezdetektől megfelelő mintát kapjanak.

Ez utóbbi elméletemet erősíti a férjem is. Az oktatása során mindig németet tanult, az angolt velem kezdte el szeptemberben. Egész jól tudunk haladni, szerencsére könnyen megért mindent, de ennek ellenére azt hiszem, kijelenthetem, hogy nincs sok nyelvérzéke.

Ami viszont meglepett, a kezdeti nagyon otromba próbálkozások után elkezdte egész normálisan kiejteni az aktuális dolgokat a durva magyar akcentus nélkül. Pár hónap alatt nem lehet csodákat várni, de szerintem jobban jártunk, hogy otthon nem szerzett előképzettséget.

Mondtam már azt is, hogy kellően szkeptikusan viszonyulok a kisgyerekek nyelvi tanításához. Még most is úgy gondolom, hogy nem fizetnék hasonlóért, de némiképp revideálni vagyok kénytelen a nézeteimet. A kölykök ugyanis határozottan haladnak előre. Tényleg hétről hétre jobbak, de azért sok a visszásság.

Például bemagoltatják velük a szavak írasképét, anélkül hogy az ábécét ismernék. Olvasni nem tudnak, de felismernek legalább 50 szót leírt formában.

Ugyancsak nem tudom, mennyiben jó módszer, de az órák zömét az ismételgetés adja. Nem értik pontosan, hogy mit ismételnek, mert koruknál fogva nem tanulnak nyelvtant, s végeredményben csak az ismétléssel fejlődnek. A módszer ráadásul olyan, hogy kínaiul nem beszélnek hozzájuk, csak ha nagyon muszáj, de amúgy csak mutogatnak, gesztikulálnak. Ha ez elég, jó, de sokszor nem az, s ilyenkor tényleg csak ész nélkül jegyeznek meg dolgokat.

Többnyire azért szórakoztató az óra. Sok mondóka van, dalolunk is, amik újfent egy csomó dolgot rögzítenek, bár nem feltétlenül értik, hogy mit.

De valóban fejlődnek. Ezt elismerem. Van bennük potenciál.

A munkáltatók többnyire biztosítanak szállást vagy adnak 1-2 ezer yuan fizetéskiegészítést a lakásbérlésre. Azzal ugyanakkor nem árt tisztában lenni, hogy ezeknek a lakhelyeknek a színvonala az esetek nagy részében jócskán elmarad a megszokott hazai komforttól. Aki egy kicsit is finnyásabb ezekre a dolgokra, s nem bírja a puritán vagy olykor lerobbant viszonyokat, az jobb ha nem indul útnak, vagy csak akkor, ha annyit keres, amiből egy nyugati színvonalú helyet gond nélkül fenn tud tartani. A leendő szállásunkat mindenképp érdemes kielégítő mennyiségű és minőségű fotóval dokumentáltatni előzetesen, így akkora meglepetés nem érhet senkit.


Itt amúgy nem az iskolák kiszúrni akarásáról van szó. Ők tényleg igyekeznek minél jobb körülményeket teremteni, amivel a külföldi elégedett lehet, az más kérdés, hogy egy szerintük megfelelő minőségű lakóhely nem feltétlenül az a waiguoren szemszögéből is.
Itt például a kétszobás lakásomban van a falon egy síkképernyős bazi nagy TV, van légkondim, a szobák tetején ventilátor, s bojlerrel egész nap van melegvíz a lakásban. Mindamellett a padló sima kő, ami otthon a lépcsőházakban szokott előfordulni, a falak repedezettek, a nyílászárók vackok, s összességében úgy néz ki, mint amit otthon nem lehetne egykönnyen kiadni. Mindazonáltal nagyságrendekkel jobb, mint bármelyik kolléga lakhelye a kampuszon belül.



A munkahelyek nem feltétlenül azért alkalmaznak, mert konkrét munkát várnak el. Sokszor csak az a cél, hogy villoghassanak a külföldi tanárral, amitől aztán elegendő beiratkozó lepi el az iskolákat, nyelviskolákat, de emellett egyáltalán nem érdekli őket, hogy mit csinálsz. Itt nálunk például teljesen a lelkiismeretemen múlik, hogy tanítok-e valamit vagy épp netezek órán, mialatt ők a leckét csinálják. Jó, tantervet kell írnom, de még soha senki nem nézett bele, hogy mi van az erre a célra kiosztott füzetemben.
Más helyeken ennél nagyobb a szigor, s olykor a tanórákon kívül elvárnak valamennyi irodai órát is. Ezek az elkövetkező órákra való felkészülést szolgálják, ilyenkor kell megírni a tanterveket, stb.

Fel kell készülni rá, hogy a hazai nyelvoktatási módszerek itt nem mindig működnek. Ha iskolákban tanít az ember, ott eleve csírában megöli azokat a tanulók hatalmas létszáma, míg nyelviskolákban a létszám ugyan nem gond, ellenben a kölykök agya nem feltétlenül fogékony ezekre. Ha a kiérkező tanerő komolyan veszi a dolgát, úgy érdemes lesz saját megoldásokat kitalálnia a helyben megszerzett tapasztalatok alapján.

Az egészségügy Kínában fizetős, de a külföldi nyelvtanárokra a munkáltatójuk általában köt egészségbiztosítást. Erre érdemes odafigyelni. Van, hogy csak a baleseti biztosítást állják, s előfordulhatnak olyan kikötések is, hogy csak a lakóhelyen történő kezelésekre érvényes, vagy épp csak az ott bekövetkező balesetekre (tehát ha a szünetben elugrunk valahova, ott már lehet, hogy nem).
Még ha a jogviszony rendben is van, akkor is tudni kell, hogy a biztosító utólag fizet, s nem is feltétlenül a teljes összeget. A szerződéseket érdemes pontosan átnézni vagy mindenre rákérdezni. Egy komolyabb kórházi ellátás tetemes összegekre rúghat, így azt is előre kell tisztázni az iskolával, hogy ilyen esetekben ők fizetnek-e (általában igen), amíg a biztosító utal.

A kultúrsokk része még, hogy az ideutazó külföldi folyamatosan az érdeklődés középpontjában van. Kevésbé exhibicionista egyedek számára ez elég megerőltető lehet, ha az adott napon már a századik hellózást kapják meg vadidegenektől, akik ennél többet amúgy nem is tudnának mondani angolul. Emellett folyamatosan és leplezetlenül bámulják is az embert, amire nem lehet felkészülni, csak idővel megszokni. A külföldiek által frekventáltabban látogatott helyszíneken ez kevésbé szúr szemet, de különösen vidéken (értsd nem Sanyában, Shenzhenben vagy valamelyik óriásvárosban) elkerülhetetlenül jelen van.

(folyt. köv.)

Talán az otthoni gazdasági helyzetnek köszönhető, de a munkavállalással kapcsolatos megkeresések továbbra sem szűnnek, s ahogy ismertebb lesz a blog, még inkább kapom a leveleket. Az Angoltanárkodni Kínában bejegyzés is különösen népszerű, de amíg abban valami nagyon kezdetleges kisokost próbáltam összerakni, itt most a mindennapokról írnék pár szót.

Előljáróban fontosnak tartom leszögezni, hogy az itteni élet milyensége nagyban függ attól, hogy hova kerül az ember. Fengjienél kevésbé frekventáltabb helyeken külföldi angoltanárok már tényleg elvétve fordulhatnak elő, így nyugodt szívvel tekinthetjük ezt az egyik végletnek.  Az elég könnyen belátható, hogy égbekiáltó ellentétek húzódnak meg egy nyolcvanezres kisváros és mondjuk a kozmopolita Shanghai világa között. Néhány séma azért univerzálisnak tekinthető.

Ilyen például, hogy ha valaki (kínai) nyelvtudás nélkül érkezik, arra számítania kell, hogy a helyiek angoltudása néhány egészen kivételes egyedet leszámítva csapnivaló. De olyan szinten az, hogy ez lényegében minden érdemi kommunikációt meggátol, max. arra jó, hogy egy kiadós, vért izzadós rövid csevej során útbaigazítást kérjen az ember, de még ennek sikere sem garantálható. Nagyvárosokban ez kiküszöbölhető azzal, ha külföldiekkel áll kapcsolatban az idekeveredő hasonszőrű, de azért a mindennapok során nem is kis nehézséggel járhat, ha minden ügyes-bajos, helyiekkel való kommunikációt igénylő feladathoz segítséget kell kérni.

Ugyancsak problematikus lehet az étkezés. Bár a kínai kaja nagyon jó és változatos, az ízlések eltérőek, s sokaknak nem jön be. Ez még kevésbé lenne kellemetlen, de nyugati ételekhez jutni meglehetősen körülményes. Itt megint jobb helyzetben vannak a nagyvárosokban munkát vállalók. Ezekben általában van annyi külföldi, hogy megéri rájuk építeni egy-egy importcikkeket forgalmazó boltot vagy nyugati receptekkel operáló pékséget. Ezek azonban nem nevezhetőek pénztárcabarát helyeknek. Vannak nyugati éttermek is, hasonlóképp nem túl olcsóak.

Ha az ideutazó facér, Kínában biztosan nem fog unatkozni. Bár egyre több a külföldi, az ország közel másfélmilliárdos népességéhez képest elenyésző számban fordulnak elő. Ennek megfelelően a nyugatiak egzotikuma garantálható, s így aztán bőven akadnak helyiek, akik alig várják, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljenek velünk.

Ha a külföldi még sosem járt Kínában korábban, úgy a kultúrsokk hatása egészen biztosan nem fogja elkerülni. Kína, bár fejlődik ezerrel, s a metropoliszok egy része hipermodern, nagyon hamar észre lehet venni, hogy még ezekben is - nyugati szemmel - áldatlan állapotok uralkodnak. A kivitelezések többnyire gyatrák, majdnem mindent chabuduo raknak össze, s a helyieknek különleges érzékük van ahhoz, hogy mindent pillanatok alatt lelakjanak, összerondítsanak. A viselkedési szokások, normák is gyökeresen eltérnek, minden kampány ellenére a kínaiak köpködnek, böfögnek, orrot túrnak, vagy amihez épp kedvük van. A privát szféra fogalmát sem igazán ismerik, hangoskodnak, lökdösődnek, tolakszanak. Ezzel szembesülni, pláne egy nagyobb településen, ahol tömeg (valódi tömeg, akkora, amit otthon el nem tudunk képzelni) van, elsőre nehezen megemészthető, s hosszabb távon is nehéz megszokni.

El kell fogadni a kapcsolatok felületességét is. A külföldi kuriózum, s mint ilyen, nagyon érdekes. A külföldivel ismerkedni, barátkozni nagyszerű móka, amit aztán el is lehet mesélni másoknak. Akinek kevés tapasztalata volt még kínaiakkal, azoknak meg kell tanulniuk, hogy miképp kezeljék ezeket a nyomulásokat. Bármennyire is jó fejnek tűnik valaki, úgy minimum 90% esély van rá, hogy max. egy-két héten belül rádun. Lehet, hogy addig a legjobb barátodnak tűnik, elvisz mindenhová, folyamatosan megvendégel, költ rád, s egyáltalán nem használ ki, de egyszer csak mintha elvágták volna. Eltűnik, nem lesz többé elérhető, nem ér rád. Eleinte nehéz ezt megszokni, de ha mi sem vesszük őket túl komolyan, úgy nem lesz a dologból sértődés.
Akik kitartanak, ők viszont nagyon jó barátokká válhatnak, akikre mindig számíthatsz.

(folyt. köv.)