Vajon mi látható az alábbi képeken?

A: Wuhani kisállatkereskedés

B: A wuhani állatkert terráriuma

C: Egy wuhani szupermarket húsáru részlege

Hajnalra érkeztem meg Enshibe, ahol olyan szinten szakadt, hogy nem volt kedvem tapodtat sem mozdulni az állomásról. Az Enshi és Wanzhou közötti vasúti szakasz mérnöki remekmű.  Szinte folyamatosan alagútba be, alagútból ki, az alagutak közt meg hidakon zakatol a szerelvény.

Marha sok eső esett a napokban, s ez látszott is, a hegyoldalakon mindenütt óriásira duzzadtak az amúgy aprócska patakok, s csak úgy ömlött a medrükben a víz.

A vonatablakból készült pár fotográfia, a minőséget nagyban befolyásolja az ablak, na meg a csapadék. Sajnos a legszebb részek lekapására egyszerűen nem volt idő: a két alagút közti egészen rövid, pár másodperces szakaszokon láthatóak a legnagyobb szakadékok és a legdurvábban zuhogó vízfolyások.

Sajnos az egész kiruccanásra rányomta az eső a bélyeget. Szerdán Wanzhouba érve kezdett el cseperegni, hogy aztán egy fél napos xianningi-wuhani szünetet leszámítva folyamatosan szakadjon. De amikor épp nem esett, akkor is erősen lógott a levegőben.

Wanzhouban ma elég rendesen el is áztam. A vasútról a Guoben buszpályaudvar felé vezető úton rögzítettem ezt a közel öt perces videót. Nem túl eseménydús, s a belvárosig nem is jutunk el, de ha más nem, rudai gyermek tetszését biztosan elnyeri.

Na, végre valahára megérkeztem Fengjiebe. Kicsit már sok volt az utazásból megint, ráadásul úgy esik, mintha dézsából öntenék. Már szerda óta...

Este még majd posztolok képeket meg némi szöveget, de most jól esik dögledezni.

Szerdán indultam el Fengjieből, hogy egy meghívásnak eleget téve körbenézzek kissé a szomszédos tartományban, Hubeiben. Fengjieből busszal keveredtem el Wanzhouba, ahonnan az esti vonattal indultam el a hubeii tartományszékhely, Wuhan felé.

Fengjieből Wanzhou felé egy pillanatra azt hittem, hogy a buszunk végre használni fogja a városból kivezető új utat, de sajnos még le volt zárva. Legutóbbi utam során már épült nagy lelkesedés mellett, s ha átadják, az mindenképp nagyon hasznos lesz. Fengjie úthálózata a domborzati okok miatt elég kacskaringós, s nem is minden esetben elég széles a gyorsan gyarapodó forgalom számára.



Így ahelyett, hogy a hegyoldalon kanyarognának, közvetlenül a folyóparton, új töltéseken, illetve itt-ott konkrétan a folyó felett, cölöpökön húztak fel egy egyenes, vadiúj utat. Látszólag már szerkezetkész állapotban van. A buszból nem a legegyszerűbb a fényképezés, s nem is voltam annyira résen, így aztán csak ilyen képek lettek erről. Sajnos pont a víz feletti részekről nincs fotó.

Wanzhou lényegesen nagyobb, mint Fengjie, párszázezresre saccolom. A táj itt is hasonló, bár korántsem annyira impozáns. Mióta a tavaszi kiruccanás során több mint egy órát araszolgattunk a dugóban, hogy elérjük a buszos végállomást, azóta nem is nagyon lopta be magát a szívembe a hely. Nem egy szép város, de a lehetőségek jobbak, mint a szomszédban, s még afféle nyugati hívságok is fellelhetőek, mint a KFC, McDonald's vagy épp a Walmart.

A vonatút elég eseménytelen volt, ülőhelyem volt, de hétköznap lévén elég szellős volt a kocsi, így valamennyit sikerült aludni. Természetesen még Wuhanba értem előtt sikerült lemerítenem a mobilegyenlegem, így aztán se hívni, se hívást fogadni nem tudtam, de azért valahogy szerencsére megtaláltuk egymást Zhao Shenggel, vendéglátó házigazdámmal. Gyorsan el is sétáltunk az egyik buszpályaudvarig, s onnan meg eldöcögtünk Xianningbe.

Xianning egész pofás városka. Egy része, Wenquan (szó szerint hőforrás) gyógyvízzel bír, s erre elég izmos turizmus épült rá az évek alatt. Ettem békát, körbekalauzoltak, aztán elvittek a nekem lefoglalt hotelbe.

Ez utóbbi kicsit érdekes volt. Kínában ugyanis nem minden szálláshely fogadhat külföldi vendéget, külön engedélyhez van kötve. Ez a spórolósabb waiguoreneknek elég nagy kicseszés, mert ahol meg is szállhatunk, az rendszerint nívósabb hely, magasabb szobaárakkal.
A Xianningben nekem lefoglalt szoba (ezt ugyan nem én fizettem, úgyhogy részemről lényegtelen volt) egy olyan hotelben volt, ahol nem éjszakázhattam volna, de roppant rugalmasan Zhao Sheng adatait vitték be a rendszerbe, s hivatalosan ő volt a vendég, nem én. Ezzel egyúttal egy csúnya törvénytelenséget is elkövettünk, mert a külföldieknek bizony be kéne jelentkezni a helyi rendőri szerveknél, hogy mégis tudni lehessen, merre járunk. A szálláshelyek ezt megteszik, ilyenkor nincs semmi külön gond, de ez itt kimaradt.

Xianningről még majd írok egyet külön részletesebben. Tegnap jöttem vissza Wuhanba, s mivel nem akartam a hétvége miatt csurig tömött vonatban üldögélni egész éjjel, így ma estére vettem jegyet Enshiig, ami már majdnem Wanzhou mellett van. Sok kedvem nem volt keringeni a két táskával, így az első szimpatikusabbnak tűnő hotelbe be is néztem. Szerencsére elég jó hely, adminisztratív akadálya nem volt az ittlétemnek, azonban a szobaárak elég húzósnak tűntek. Ez azonban ne vegye el senki kedvét elsőre. A kiírt árakat Kínában szinte senki nem fizeti meg, csak aki hülye és nem kérdez.
A legolcsóbb szobát 260 yuanért tüntették fel, a recepciós kishölgy pedig 430-ért akart rámtukmálni valamit. Noha angolul aránylag jól nyomta, a keresztkérdésekre a 260-as szobáról már nem igazán tudott reagálni, így gyorsan váltottam mandarinra. Végül lett szoba 140-ért. A 19. emeleti ablakból készültek ezek a képek.

Este tehát indulok majd tovább Enshi, onnan Wanzhou, majd onnan Fengjie felé. Holnap max. kora délután már otthon leszek. És még egy teljes hét semmittevés is vár.

Ma ebédre ez volt a menü még Xianningben:

A kissé furcsa előétel sonkába tekert rákocska volt, míg a főfogás marha. Az étterem kissé hibrid és trendi volt, ötvözve a nyugati és kínai táplálékokat. Nem volt rossz, de igazán jó sem. Mindenesetre látszott, hogy a meghívóim ki akartak tenni magukért.

Aztán elindultam Wuhan felé. Sajnos estére már nem volt fekvőhelyes jegy tovább, üldögélni meg nem volt kedvem, így aztán vettem holnapra, azt is csak Enshiig (Wanzhouig holnap sem volt már), így pár órát majd ott is dekkolok vasárnap reggel. Onnan már csak két óra Wanzhou, szóval annyit kibírok ülve is, de ha esetleg találok buszt is onnan Fengjie felé, akkor valószínűleg inkább ez utóbbit választom.

Enshi még Hubei, de távolságra kb. ugyanott van Wanzhoutól és Fengjietől is, s a járás egyben tujia és miao autonóm körzet is. Ennek sok jelét a városban valszeg nem látni, de ha mégis, akkor lehet tudok fotózni pár furább fazont is.

Wuhan azóta sem nagyon ragadott magával, bár a belváros egy része elég impozáns, de alapvetően kissé lepukkadt. Viszont ha már itt vagyok, elmetróztam az egyik Carrefourig, mivel olvastam, hogy árulnak nem édes kenyeret. Hát, tényleg volt, de egyik pékáru szárazabb volt, mint a másik, nem igazán voltak gusztusosak. Azért vettem egy kisebb csomag bagettet, mostanra be is termeltem, de azt hiszem, inkább a Pizza Hutba kellett volna beülnöm.

No, de itt van pár kép, nézegessétek. Ma sem voltam a fotózás magaslatán.

Immár Xianningben vagyok, ahol sikerült egy nagyon elsőrangú ebédet lebonyolítani. Még béka is került a tányérra, amit eddig sosem ettem. 
Teljesen jó amúgy, de semmi extra, egy az egyben csirkeízű.

Sajnos a képeim ritka vackok lettek, pedig ezúttal érdemes lett volna szépeket csinálnom.

Rákocskák fenn, egészen mennyei hal lenn.

Terülj, terülj asztalkám!

És végül a béka. A bal oldalt kilógó kis daraboknál látni rendesebben. Kicsi csont, kicsi hús, teljesen kellemes íz. Beindult a nyálelválasztásotok?

Eppen Wanzhouban ülök a vasútállomáson a Dicosban. Ehes éppen nem vagyok, de itt van wifi.

Wanzhou azóta sem lett a kedvencem, bár ha nincs teljesen bedugulva az egész, úgy még egész tűrhető.

A diéta ma meghiúsulni látszik, a helyi McDonald'sra már lecsaptam egy fűszeres csirkés szendvics erejéig, s most egy dicosos fagyin és sült krumplin vagyok túl.

Végül itt egy kép a vasútállomásról, ha a net is úgy akarja.

UPDATE: Már úgy akarja.:) Az első okostelós bejegyzésemhez hasonlóan ezt sem formázom már meg a nagyobb hitelesség kedvéért.

Most indulok, ma nem leszek neten, holnap reményeim szerint már igen. Szerintem hétvégre legkésőbb vissza is érek.

Kellemes és árvízmentes hétköznapokat nektek odaát!

Végülis nem mentem vissza a kórházba, mert kellett volna hozzá valami kollegális segítségnyújtás, hogy a biztosítás is rendezve legyen, de mivel sürgetett az idő, inkább átmentem az utca túloldalán lévő szakrendelőszerűségbe. Egyúttal egy főiskola is, ahol nővér- meg egyéb egészségügyi képzés is folyik.

Kemény 10 yuanért szedték ki a madzagot a fejemből, de ezért még 2 dl orvosi alkoholt meg némi vattát is kaptam, hogy azzal kenegessem még itthon. Talán nem rokkanok bele.:)

Az eset után beültünk Mingchunnal, merthogy ő volt olyan rendes és elkísért a dokihoz, egy étterembe, s ettünk egy emberes adag kaját. Enyhén szólva is teljesen jóllaktam, szerintem holnap diétázom majd.

Kora délután mentünk, az ebédszezon már lezárult, így kettecskén voltunk odabenn. Zöldhagymás rántottát, halaromájú padlizsánt és gongbao csirkét ettünk. Ez utóbbi helyett valami szecsuánit akartam, de a marha már elfogyott. De jó volt, lényegesen más, mint az otthoni. De ha belegondolok, ez az első eset az életemben, hogy Kínában gongbao csirkét ettem. Otthon többször nem hiszem, hogy sor fog rá kerülni.