Sikerült egy egész kellemes visszajelzést begyűjtenem.

Történt ugyanis, hogy Wallace, a szőkített, ötvenes kolléga a napokban megkeresett egy mellékállás lehetőségével. Elmondása szerint ő már négy éve dolgozik egy stúdióban, ahol különböző angol könyvek nyelvi CD-it veszik fel. Most valamiért igényük támadt egy új, női hang beszerzésére is, s ehhez értelemszerűen egy amerikai, anyanyelvi beszélő hölgyet kerestek.

Wallace így első körben nem is velem, hanem Hollie-val, a kissé testesebb kolleginával házalt, akivel ugyan talán kétszer elegyedtem beszédbe, de emlékeim egy szerint kifejezetten kellemes orgánumú, érthetően beszélő amerikai leány.

Nos, ennek ellenére mind Hollie, mind további két amcsi leány elvérzett a meghallgatáson. A többiekről nem tudok pontosat, de Hollie esetében a problémát állítólag az enyhe délies akcentusa jelentette, ami igencsak enyhe lehet, mert nekem nem tűnt fel, ellenben mondjuk Joannáéval, akit sokszor alig értek.

Ma én jártam náluk, s megfelelőnek találtattam. Alkalmanként 5-6 óra munka, 180 yuanes órabérrel, s háztól házig visznek és hoznak. 

A jelek szerint mégsem volt hiábavaló ez a pár év angol. 

Már két napja tudom, de kicsit emészteni kellett a hírt.

Sajnálatosan idén véget ér a wuhani életem. Bár a suli elégedett velem és hosszabbítani akartak, az én elégedettségemről meg már áradoztam eleget, sajnos felsőbb hatalmak tettek keresztbe.

Tudvalevő, hogy egyre nehezebb a nem anyanyelviként való munkavállalás állami intézmények keretein belül. Helyenként még máshol is, mivel a szabályok szigorodnak. Most például azt találták ki, hogy itt, Hubei tartományban nyelvtanári munkára (legyen szó bármilyen jellegű intézményről) nem alkalmazható nem anyanyelvi országból érkező alak. Értelemszerűen ez számomra azt jelenti, hogy nem tudják elintézni a vízumomat.

Kína szerencsére nagy és az új szabályozást nem mindenhol ültették át szigorúan a gyakorlatba, Hubei vette most az egyik legkomolyabban valamiért. Talán, mert eddig az egyik leglazább itt volt a helyzet.
Mint minden ilyen hirtelen, fentről kitalált döntés után, ezúttal is elég jó esély van rá, hogy előbb-utóbb kialakulnak a kiskapuk, azon egyszerű oknál fogva, hogy natív tanárokkal nem tudják megoldani az oktatást, mivel messze nincsenek elegen. Ez valamilyen szinten vigasztaló, de az én konkrét helyzetemen idén még nem segít, így most egyelőre más opciók után kell nézzek.

A fősulis pozíciók megcsípése nem ígérkezik könnyű menetnek, de mellettem szól a három év kínai tapasztalatom, így remélhetően egy kevésbé szigorú tartományban nem lesz ebből sem gond. Plusz még korán is van, május felé szokták elkezdeni a toborzásokat.

ui.: egy suli Enshiben, szintén Hubeiben elvileg képes vízumot szerezni. Ez a guanxi (kapcsolat - ha van, gyakorlatilag minden elképzelhető) országa, ahol bármi megtörténhet, annak ellenére, hogy minden egyéb infó szerint lehetetlen a dolog jelenleg. Hát, majd meglátjuk. Állás nélkül egész biztosan nem maradok, mert 2 nap alatt már 3 ajánlatom volt, de érthető módon vackokat max. last minute szituációban fogok elfogadni. (A vacak persze relatív: nekem heppem az állami felsőoktatás, mert itt messze a legkönnyebb a munka, míg a vacak helyeken rendszerint többet fizetnek, több óra árán.) 

Nem egyszer vettem már észre, hogy nem kevés europid agyban valamiért erősen összekapcsolódik a húsmentes étkezés és a kelet-ázsiai konyha. A tévképzet alapját alighanem a helyiek meglehetősen visszafogott (a nyugatiakhoz képest mindenképp) húsfogyasztása képezi, de szó sincs a növényi tápanyagokra való totális átállásról, sőt!

Elöljáróban hadd fejtsem ki a személyes véleményem a húsevésről. Jómagam - a blog olvasótáborát egész biztosan nem meglepő módon - fogyasztok állati eredetű termékeket, s nehezen is tudom elképzelni, hogy ne éljek a lehetőséggel. Hogy melyik étrend milyen egészségügyi hatásokkal bír, arról rengeteget lehet olvasni pro és kontra, így ebbe nem mennék bele, különösen, mert nem emiatt vagyok ebbe a táborba sorolható. Ideológiai okoktól teljesen mentesen azért eszek húst, mert finomnak találom. Ha nem esne jól, nem enném. Ennyi.
A vegánokra (ők azok, akik nemcsak húst, de tojást és tejtermékeket sem fogyasztanak), bevallom, hogy egy kissé furcsán nézek, de részemről tényleg mindenki azt eszik, amit akar, csak engem ne akarjon megtéríteni, cserébe én sem próbálkozom hasonlóval.
A gyerekek húsmentes táplálása egy másik téma, amire már tényleg összevonom a szemöldököm. Bár állítólag, gondosan összeállított étrend mellett így sem szenvednek hiányt, jobbnak látnám, ha idővel, amint elég érettek lesznek hozzá, inkább önmaguk dönthetnének ebben a kérdésben, addig meg ehetnének mindent. No, de térjünk vissza Ázsiához.

Kína a történelmi idők kezdete óta elég szűkösen tudta ellátni a lakosságát élelemmel. A mezőgazdasági technológiák fejlődésével ugyan egyre nagyobb népesség eltartása vált lehetővé, de a túlnépesedés mindig jelen volt. Érthető, hogy igyekeztek minden ehetőt hasznosítani, ennek köszönhetően a kínai konyhák által felhasznált alapanyagok változatossága páratlan. Húsból sosem volt elég, így elsősorban kényszer szülte azt, hogy az étrend nagy része növényeken alapult.

A buddhizmus Kínába való eljutásával párhuzamosan jelent meg a vegetarianizmus eszméje. Bár a szerzetesek távol tartották magukat a húsevéstől, híveik nagy része korántsem volt ennyire szigorú önmagához, így tömeges mértékben sosem terjedt el. A modern kor beköszöntével, a vallásosság nagy mértékű visszaszorulásával a vegetarianizmus jelentősége még inkább csökkent.

Ez, bár egyik-másik alkotóelem ránézésre húsnak tűnik, bizony buddhista éttermi vegetáriánus fogás

A kínaiak szinte kivétel nélkül értetlenkedni kezdenek, ha szóba kerül a húsmentes életmód. A húsfogyasztás még ma is a prosperitás egyik jele, amin annyira nem kell meglepődni, ha figyelembe vesszük, hogy a nyolcvanas éveket megelőzően nem volt ritka az országban az éhezés, s csak úgy bő 15 éve lett akkora jólét, hogy az élelem beszerzése, mint probléma lényegében marginális jelentőségre tegyen szert, s ma már gyakorlatilag mindenki gond nélkül dagadtra hizlalhatja magát, ha épp arra van gusztusa.
Noha túl sok húst még ma sem esznek (bár már nincs belőle hiány), a teljes lemondás elképzelhetetlennek tűnik számukra. Ebben lényegesen nem térnek el az otthoni húsevőktől, de ideát sokkal kevesebb a vegetáriánus, s sokkal nagyobb különcségnek hat ez a fajta életvitel, eképpen sokkalta furcsább és érthetetlenebb is. Leginkább a nyugatiakkal kapcsolják össze, s ez nem is teljesen véletlen.

A modern idők jeleként ugyanis Kínában is hallani róla, mint afféle egészséges alternatíváról. A vegetáriánus, gyakorta nyugati éttermek itt is megjelentek, s a középosztály körében sikknek is számít olykor meglátogatni ezeket. A helyek nem a hétköznapi tömegekre vannak szabva, ugyanezért a pénzért húst is ehetnek máshol.
Az alkalmi vegetarianizmus élteti a helyi buddhista éttermeket is, ezekben garantáltan húsmentes ételek várják a látogatókat (ez utóbbiakban szinte mesteri szintre fejlesztették a húsok utánzását).

Kínában a növényi alapú táplálkozás ideológiája is nagyban elüt a nyugati trendektől. Elsősorban az egészségvédelemmel kapcsolódik össze, de a kevéske követő egészen elenyésző részét befolyásolja az állatokkal szembeni együttérzés, noha másutt ez az egyik legnagyobb érv.

Mapo tofu, vegetáriánusok is bátran fogyaszthatják

Bár a kínaiak, mint a fentiek mutatják, szinte kivétel nélkül húsevők, az idetévedő vegetáriánusoknak azért nem kell feltétlenül elszomorodniuk. A kifejezetten húsmentes ételeket kínáló éttermek, noha szaporodnak, nem lelhetőek fel nagy számban és nem is túl pénztárcabarát helyek, ellenben gyakorlatilag minden étteremben kapni húsmentes fogásokat. A kínai konyha sajátja, hogy egy-egy étkezés számtalan ételből áll, így ezek között szinte biztosan akad olyan, amelyikben nincs hús. A tofu hazájaként meg aztán egyértelműen tápláló főételek is nagy számmal előfordulnak a növényevők örömére.

Az ismerkedős első órák után ma már komolyra vettük a figurát, s elkezdtem tanítani is a kölyköket. Ami azt illeti, csak az MICE-os csoportot, ugyanis a másikaknak még nincs könyvük, jövő hétre elvileg már megjön az is.

A MICE-osokkal az előzőekben írtaknak megfelelően a könyvüket használtuk, ami egy érdekes dolog lesz, mert az amúgy valóban haladó színvonalú szövegeket elég nehezen értik, s ha mindent el kell magyaráznom, akkor nem fogunk túl nagy iramban haladni. A tankönyv szerzői ezt már kellő előképzettséggel rendelkező diákoknak készítették, akikbe immár főleg csak szakmai kifejezéseket és szavakat kéne tömni, de a jelek szerint az alapokkal is akadnak gondok, szóval ez így örömteli lesz.
Az első lecke témája egyébként roppant szórakoztató volt. A főnök meg két beosztott kezdenek el ötletelni, hogy kéne csinálni egy vásárt. Első körben parfümkiállítást terveznek, de aztán azt mégsem találják annyira jónak, meg amúgy is kapóra jön, hogy valahol méreg ömlött a folyókba északon, így inkább a víztisztítás lesz a befutó téma. (Gyanúm szerint ezen rendezvény sorsa kerül majd követésre az elkövetkezőkben is, így ha igénylitek, a folytatásról is beszámolok.) Jómagam ugyan még sosem foglalkoztam kiállítás- meg konferenciaszervezéssel, így akár még az is lehet, hogy egy életszagú helyzetről olvastunk, de aprócska kételyek akadnak bennem, hogy eképpen működne ez az iparág.

A másik osztállyal jobb híján activity-ztünk, de jövő hétre már összedobok nekik is valamit, még akkor is, ha nem lesz könyvük. Nekem már van belőle példányom.

Tegnap megint erre járt a véradóbusz, de engem nem engedtek a fedélzetre, ugyanis állítólag fél év szünet szükséges ez a fehérnépek esetében. Páromat ellenben rábeszéltem, így ő életében először vérét adta, cserébe meg kaptunk egy plüssminyont meg némi instant szójatejport. A korábbi is ott rohad a polcon.