A mai volt az utolsó henyélő nap, holnaptól már munkahét veszi kezdetét. A kölykök és a tanárok is visszatértek, már ma este is voltak órák. A kollégák keltettek is elég szép zajokat a folyosón, bútorokat cipeltek, vihogtak, úgy egy két órára muszáj volt feltennem a fülest.
Valaki robbantgatott is az udvaron, az kissé idegesítő volt.

Hívtam ma az asszisztensem, hogy megtudjam, mi van a hétfővel. Elég változó információmorzsákat kaptam eddig arra vonatkozóan, hogy változik-e az órarendem. Főleg a diákok szerint változni szokott a félévváltásoknál, de nem ártott volna ezt megerősíteni.

Pu tanárnő aztán közölte, hogy munkahelyet váltott, úgyhogy ez ügyben már nem igazán kompetens. Nem tudom, mi lett vele pontosan. Közel negyven éves és az egyik veterán tanárnak számított itt, több mint tíz éves munkaviszonnyal.

A lényeg, hogy a holnap így elég érdekes lesz. Fogalmam sincs, hogy hány órám lesz vagy épp hogy kivel. Majd reggel bemegyek az irodába, s igyekszem kideríteni. Pu asztalára is jó lenne lecsapni, a sok fiókkal lényegesen szimpatikusabb, mint az enyém. Ha még üres, akkor át is cuccolok oda.

Az első hétre nem terveztem igazi tanítást, a szünetről beszélgetünk majd, vagyis az igazán nem nagy gond, hogy egyelőre nem tudom, kiknek tartok majd órát.

Az asszisztensem elvesztését is talán túlélem. Nem volt vele igazi gond, csak néha kissé idegesítően lassan intézte az ügyeket. Máskülönben kedves volt, a szünet alatt is ideállított egyszer kb. 10 kiló naranccsal. Állandó jelleggel meg is hívott hozzájuk majdnem minden hétvégére, ami valamiért sosem jött össze. A rákövetkező héten mindig magyarázkodott, de azért újra és újra felhozta, hogy majd az aktuális hétvégén kerül rá sor. Egy idő után ráhagytam.

Lehet visszakapom a régi segítőmet, Zhang Shunmit, ideérkezésemkor ő pátyolgatott, de az is lehet, hogy kapok valaki újat. Majd kiderül.