Liping 2017.07.17. 09:25

Munka előtti megbeszélés

Tegnap összefutottunk a cég két emberével Shenzhen belvárosában, a MixC névre hallgató bevásárlóközpontban. Elég rongyrázós környék, Gucci, Georgio Armani és hasonló boltokkal telepakolva. Vásárlás nem volt, csak egy kávézóba ültünk be, ahol nagyjából vázolták a hongkongi munkával kapcsolatos tudnivalókat.

 

Szerencsére küldenek majd kocsit, így nem kell egyénileg utaznunk Hongkongba, s a hotel és az esemény is egy helyen van, így a városon belül sem lesz bonyolult a logisztika.

 

Kiderült egy jó hír is, eszerint ez még nem a vége a munkának, ugyanis október körül lesz még egy esemény, addig még folytatódik, s ez egyúttal azt is jelenti, hogy férjem addig is kapja a pénzét. Újabb jó hír, hogy az a következő jelenés a tervek szerint Balin kerül lebonyolításra. Indonéziában még sosem jártam, így reméljük, valóban ott lesz majd. Kiderül idővel.

 

Hongkongba 19-én indulunk majd, s 23-án jövünk vissza. Talán még tetszeni is fog. 

Címkék:kína munka hongkong shenzhen 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr9412669041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sellőlány 2017.07.17. 21:24:39

Bali nem tipikus Indonézia, de busszal át lehet menni Javára, ami viszont tipikus - Borobudur, Bromo, Yogyakarta ("Yogya") megér egy kanyart. Vannak szervezett körtúrás minibuszok is elég jó áron, azokkal elég hatékonyan be lehet járni Java érdekes részeit, ha kevés az idő. Az esti kajapiacokat ki kell próbálni, de készülj fel: minden csíp, bármit eszel. :-) Ugyanakkor a nyugatiak szinte a világ minden konyhája ugyanúgy képviselteti magát turistásabb helyeken és a comfort food lelőhelyeket se kell sokáig keresni.

Liping 2017.07.21. 16:18:18

@sellőlány: A tipikus, jávai Indonézia nem annyira vonz, ha magamtól mennék, a Fűszer-szigetek, Borneó, Celebesz, hasonlók érdekelnének jobban. Ha megyünk Balira, az úgysem a kirándulásról fog szólni, nem lesz idő mászkálni, csak lébecolunk a hotelben feltehetően.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása