Liping 2015.09.29. 04:48

Veve konyhája: Békavacsi

Ma rendhagyó módon a Szecsuánblog átevez a gasztroblogok csodálatos világába és ínyenc fogásokkal örvendezteti meg a nagyérdeműt. Vagy valami ilyesmi.

 

A napokban a helyi szupermarketben járva két szép, megtermettebb varangyot néztem ki a tegnapi vacsihoz.

wp_20150927_17_43_45_pro.jpg

 

Bár első ránézésre elég gusztustalan példányoknak tűnnek, bőrük lefejtése után már csak a szép izmos húsuk látszik, amely - s ez a fő - rendkívül ízletes is. Ideát fél kg béka cirka 15 yuanbe kerül, vagyis mintegy 600 forintba. Ez alatt még az élő, bőrös-fejes állat súlyát kell érteni, amiből nyilvánvalóan lejön némi veszteség. A csonttal nagyon nem kell számolni, mivel könnyű és vékony csontozattal állunk szemben ez esetben.

 

Ahhoz, hogy a hasznosítható húshoz jussunk, előbb meg kell nyúzni a kis dögöket. Ez házilag is megoldható, de érdemesebb a húspult mögött álló szakemberre bízni a feladatot, hiszen neki a rutin miatt ez kb. 2 másodpercet vesz igénybe.
Ha mégis a saját kezünkkel szeretnénk ezt kivitelezni, akkor a módszer a következő: az állat hátoldalán, a nyakánál ejtsünk egy kis bevágást, majd a bőr alá nyúlva egy erősebb mozdulattal húzzuk le a bőrt, mintha csak a ruhát vennénk le kifordítva. Az ideális végeredmény egy csupasz béka, aminek a talpáig le van húzva a bőre. A lábujjak magasságában vagdossuk le az állat végtagjainak a végét, majd a fejet. A fej eltüntetése után hozzáférhetővé válnak a belső szervek, ezek is mehetnek a kukába.
A már lecsupaszított, kizsigerelt csupa izom táplálék valahogy így kell kinézzen.

 

wp_20150928_15_59_43_pro_masolata.jpg

wp_20150928_15_59_54_pro_masolata.jpg

 

A béka húsa kellemes, csirkére hasonlít, de annál valamivel szárazabb. A hús puha, könnyen átsül, így ki is lehet rántani. Én ezt tettem tegnap.

A darabokra aprított békát érdemes alaposan megfűszerezni, s egy kicsit állni hagyni, majd jöhet az ízlésnek megfelelő bunda. Kínában nem nagyon lehet zsemlemorzsához jutni, így én lisztes-tojásos bundában forgattam meg majd sütöttem ki. Sütési idő tekintetében csirkeszárnyhoz hasonlítható, kb. ennek megfelelően lehet kalkulálni.

 

wp_20150928_16_42_46_pro_masolata.jpg

 

Kínában rendszerint több fogás kerül az asztalra, s noha ebben nem akarom velük felvenni a versenyt, a rizsünk mellé még sonkával megszórt, pirított zöldbabot rittyentettem a vacsihoz.

 

wp_20150928_16_51_36_pro_masolata.jpg

A kész végeredmény alant. Jó étvágyat! 

 

wp_20150928_17_27_57_pro.jpg

wp_20150928_17_28_12_pro.jpg

Címkék:kína gasztro béka wuhan 27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr897859550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kicknick 2015.09.29. 13:21:48

Nagymamám egyszer ette anno a Hortobágyon, azt mondta jó volt...aztán utólag mondták meg az Ibusz csoportnak hogy mit ettek, volt róka rendesen :D

spinat 2015.09.29. 13:34:39

élö békát veszel? és azt elöbb megynúzod és utána vágod le a fejét?
Nincs problémám a békaevéssel, bár még eddig nem tettem, de azért elöbb öljük már meg azt az állatot mielött feldolgozzuk!
Ja, és én öltem már meg békát és nyúztam is, tudom miröl beszélek.

lebigmac 2015.09.29. 13:38:28

akkor ne most hanyok egyet

Anyád a baráthal 2015.09.29. 13:41:51

Zsemlét/kenyeret ott is lehet kapni. Abból pedig elég egyszerű előállítani a zsemlemorzsát.

Lángharcos 2015.09.29. 13:45:08

@spinat: Előtte tuti agyoncsapták, különben nem lehetne feldolgozni: sikamlós és mozgékony.

spinat 2015.09.29. 14:06:41

@Lángharcos: mint mondtam, én tanultam, hogy kell békát kivégezni. Nem fejbecsapással. Legegyszerübb levágni a fejét. Bár még utána is elugrál egy ideig.

Borzasztó Károly 2015.09.29. 14:13:47

Tényleg nagyon finom, legjobb falat a békafalat. Ha választani lehet az összevissza hormonkezelt áruházi csirke vagy az egészséges, "full bio" béka között, szerintem nem is kérdéses a választás.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2015.09.29. 14:39:18

Magyarországon az összes békafaj védett. Mielőtt kimenne valaki a kertbe keresni. Be kell hogy érjétek mirelittel.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.29. 14:40:49

A tengerimalac jobb. Olcsó, kellemes ízű.

Állatkereskedésekben kapható, jobb helyeken a kereskedő kérésre meg is nyúzza ott helyben. Persze otthon is levágható, de óvatosnak kell lenne, mert szétszaladhatnak a lakásban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.29. 14:42:49

@spinat:

Élettan gyakorlaton ez alapvető szokás: ollóval békafej lenyírása..

Liping 2015.09.29. 15:11:47

@spinat: Személyesen még sosem nyúztam vagy öltem békát, de egész biztosan tudják a helyi hentesek hogy mit miért csinálnak. Biztosan hatékony módszer azonnal levágni a fejet, de gondolom, ha csak a nyúzás végén teszik, úgy gyorsabb a bőr leszedése, mert könnyebb megfogni.
Erre alapos fejbekólintást eszközölnek rajtuk a folyamat kezdetén, ami elég hatásosnak tűnik, mert utána elég hamar abbahagyja a mozgást.

Liping 2015.09.29. 15:13:01

@Anyád a baráthal: nyugati ízű kenyeret viszont bajosan, amit meg kell becsülni. A helyi édes vackokból éppen lehet morzsát gyártani, csak kérdés, hogy mennyire érdemes.

Liping 2015.09.29. 15:14:03

@Wilhelm_Tell: Ezeket sem a mezőn szedik össze, hanem tenyésztik étkezési célra, szóval hogy bio lenne, abban vannak kétségeim.

spinat 2015.09.29. 15:19:00

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: utána gerincvelö roncsolása. csak mert különben sokáig kéne keresgélni az elszaladt békákat.

sovesztomesz 2015.09.29. 15:23:53

Egyszer Dzsungeltúrán ettem zöldséges békalevest, vmi nagyon finom volt, megszerettem, de sajna Bp-en nem -igen szolgálnak fel még hasonlót sem az éttermekben. Amúgy a béka húsa, mint a csirkéé, vagy még annál is finomabb :-) .

Cormorant 2015.09.29. 16:08:05

Szombat vacsorára ettem Badacsonyban a Hotel Borvino-ban svédasztalon rántott békacombot. Nem a reklán helye tudom, de muszáj megemlítenem, mert nem hiszem, hogy Mo-n még egy hotel venné hozzá a bátorságot, hogy ilyet tálaljon.
Megjegyzem kár, mert igazán különleges dolog és finom is. A vendég megjegyzi és hírét viszi az étteremnek, ahogy most én is:)
Nem volt gusztustalan, senki nem hányt, aki megpróbálta és az sem, aki nem. Akik nem próbálták, Vasárnap már bánták.
A rántott csirke ízétől semmiben nem különbözött, viszont nagyon apró kis csontjai voltak, amikre figyelni kellett harapáskor. Telán kicsit a rántott csirkeszárnyhoz hasonlítanám méretre és csontra. Bármikor ismét kipróbálnám, pedig én igazán a konzervatív magyar kaja hive vagyok.
Elkészíteni viszont nem lennék hajlandó:)

virágelvtárs 2015.09.29. 18:06:41

@Liping:

Hát egész máshogy képzeltem, de így legalább jóval gusztusosabb, mint helyi módszer szerint, ahol mint a csirkét összevissza felkaszabolják, és bár az íze jó, az összevissza csontok miatt olyan, mintha halat ennék.
Rántásra zsemlemorzsát több ócska szupermarketben is lehet lőni, árulnak emellett szárazkenyeret gyakorlatilag minden sarki csaosöben szépen csomagolva, abból egész tűrhető alapanyag készíthető.

nick: 2015.09.29. 18:50:46

a béka nagyon finom sütve is, rántva is

...de a posztoló nyugtasson meg: valójában ugye nem varangyosbékát (Bufo bufo) evett?

én eddig úgy tudtam, hogy az nem túl ehető - már csak a termelt méreganyaga miatt sem
vagy tudnak ott vmit Kínában, amit mi nem? :-)

Lángharcos 2015.09.30. 00:03:11

@spinat: Oké oké... De őszintén, a csirkével kegyesebb módon végzünk?

Lángharcos 2015.09.30. 00:04:23

@Sparhelt: Idehaza is kapsz békacombot, amit nem vadon fogtak be, hanem tenyésztettek a célra.

Liping 2015.09.30. 00:46:02

@nick:: Ok, eszerint a képek nem beszélnek maguk helyett...

Természetesen nem varangy, hanem kecskebéka. :)

Liping 2015.09.30. 00:47:00

@Lángharcos: A nem EU-komform disznóvágásokról nem is beszélve.

Liping 2015.09.30. 00:49:00

@virágelvtárs: Itt Hubeiben ami békát ettem, az nem volt össze-vissza aprítva. Azt a módszert csirkeben sem díjazom nagyon. Talán GD erosebb benne.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2015.09.30. 08:59:47

@Lángharcos: Igen, de azt nem kell agyoncsapni és megnyúzni sem, az ugyanis konyhakész. Ezért mondottam volt, hogy marad a mirelit. :-)

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2015.09.30. 09:04:07

@Lángharcos: A csirkéknél nem is elsősorban a kivégzésük a fájó pont, hanem a tartásuk. A nagyüzemi csirkevágás viszonylag humánusan megy, hisz az állatot kábítják és aztán ölik le, az igazi probléma a nagyüzemi állattartásban van, amikor embertelen körülmények között nevelik fel az állatokat és a stressz okozta kannibalizmus elkerülésére meg is csonkítják őket. Desmond Morris nagyon jól leírja mindezt az Állati jogok szerződése című könyvében.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása