A Sárkányhajó fesztiválról szóló korábbi leírásomban már volt szó a zongziről, erről a ragacsos, eredetileg ünnepi csemegéről. Fengjieben és Hubeiben ettem belőle, de határozottan nem lett a kedvenc étkeim egyike. Arrafelé édesre csinálják, s az íz meg az állag, hát... maradjunk annyiban, hogy nekem nem jön be.

Tegnap a nyelvsuliban Shumi, az egyik tulaj, s egyben a recepciósi munkakört is betöltő személy kínálgatott zongzivel, de sikerült valamilyen kibúvóval megmenekülnöm. Aztán munka után, már hazafelé indulva még visszahívott, s rám sózott három darabot is. Hogy nem a kukában végezte, az annak köszönhető, hogy még megkérdezte, nem baj-e, hogy disznó van benne. Erre aztán már visszakérdeztem, s kiderült, hogy ez a kantoni verzió, a nem édes fajta. 

Hazaérve aztán meg is lestük, mégis milyen. Mogyorót, gombát és a már említett disznóhúst is raktak bele a zongzi nagy részét kitöltő rizs mellé. Az egészet belecsavarják bambuszlevelekbe, majd összekötözik szorosra, s indulhat is a főzés.

S végül a vélemény? Hát, az édesnél lényegesen jobb ez a verzió, de azért nem ragaszkodnék hozzá, hogy mindenképp ezt egyem. De mint a példa is mutatja, létezik ehető zongzi is. Szerencsére.

Az ünnepre időzítve Kína újabb dokkolást (szám szerint már az ötödiket) hajtott végre az űrben. A későbbi kínai űrállomás érdekében elvégzett kísérlet ezúttal három űrhajós, köztük egy tanárnő fellövésével járt, aki egy speckó tanórát is levezényel majd a szárazföldön maradt diákoknak, stílusosan a gravitációval, vagyis annak hiányával kapcsolatban.
A hölgy amúgy kis híján az első kínai női űrhajós lett, de akkor, 2009-ben végül nem rá esett a választás.

Tegnap zongzit, Sárkányhajó ünnepi táplálékot ettek némi médiafelhajtás közepette, s a hírekben minden nap megjelennek valamivel.

A dokkolások sikerének fényében teljesen tarthatónak tűnik, hogy 2020-ra saját űrállomást üzemeltessenek majd, s egyelőre az is elég valószínű, hogy az amerikaiak után másodikként kínaiak fognak a Holdra lépni. 

2013-ban június 11-12-re esik a következő nagy kínai ünnep, a Sárkányhajó fesztivál, vagy kínaiul Duanwu.

Más kínai nevezetes napokhoz hasonlóan ennek évenkénti dátuma sem állandó, mivel a hold járásához, a holdévekhez kötött, nevezetesen az ötödik holdhónap ötödik napján kezdődik el.

A kommunista hatalomátvétel előtti időkig hivatalos ünnepnap volt, hogy aztán Maóék ideológiájának oltárán ezt is feláldozzák a termelőmunka jegyében, mint régi korokból fennmaradt babonát. Az oldottabbá váló légkörben aztán egyre nagyobb létjogosultságot nyert ismét, s 2008 óta munkaszüneti nappá is vált.

Az ünnep speciális eledele a zongzi, ami bambuszlevelekbe csomagolt, átkötözött, ragadós rizses batyu, különféle töltelékekkel. Ez tájegységenként eltérő, lehetnek gyümölcsök, hús, különféle magvak, termések, mint bab vagy mogyoró. Készülhet töltelék nélkül is.

Ugyancsak része a hagyománynak a névben is szereplő sárkányhajók versenye. Ennek eredetére sok magyarázat létezik, a legelterjedtebb (de valószínűleg hamis) indoklás szerint egy Qu Yuan nevű, i.e. 3-4. század fordulóján élt költő az eset főszereplője, aki, miután némi nézeteltérésbe keveredett az akkoriban épp nem egységes Kína egyik fejedelemségének vezetőivel, árulással vádolták, száműzték, később bánatában vízbe ölte magát. A helyiek állítólag annyira szerették, hogy kis levelekbe csomagolt rizses batyukat szórtak utána (ebből a későbbi zongzi), hogy a halak inkább azt csócsálják, ne imádott poétájuk testét. De ennyivel nem érték be, hanem még hajókon is ott sündörögtek körülötte, hogy elriasszák a hullagyalázó vízilényeket, s ebből lett állítólag a későbbi verseny. Ja, és természetesen emberünk az ötödik holdhónap ötödik napján vetette magát a habokba.

A kínai televízió is ünnepi műsorral készül, s holnap mindenáron el akar hívni Mengsi is hozzájuk némi zongzit zabálni, bár annyira nem szeretem. Azért átnézek majd.