Liping 2013.11.11. 06:58

Kis megmosolyogtató

Az állatkertben jártam-keltemben természetesen feltűnt a helyieknek a külföldi mivoltom. Páran hellóztak, de főleg inkább csak bámultak meg egymás közt pusmogtak.

Volt azonban egy fiatal apuka, cirka 25 körüli, pár éves kislányával az oldalán haladt velem szemben, aki már látótávolságból rákezdett bőszen, hogy teljes angoltudását bemutassa. Hello! Hi! Good morning! - szólt felém a kora délutáni séta közben. How are you? - tette még hozzá, amikor melléjük értem. Egy hi-jal meg egy fine, thanks!-szel leszereltem, majd mentem tovább.

Már elhagytam őket, amikor immár kínaiul nyomta. Bai, meinü!* (Viszlát, szépség!). Akaratlanul is mosolyogtam a dolgon, mialatt eközben épp egy nála valamivel fiatalabb hölgy került velem egy vonalba, a feleség, aki rám meglehetősen morcos fejjel nézve kiabált feléje fenyegetően: Wo zai zhe'er! Wo zai zhe'er! (Itt vagyok! Itt vagyok!)

Akkor már konkrétan a röhögés visszafojtásával küzdöttem. Remélem, azért nagyon nem lett szegény pasi megruházva.

________________________________________________________________________

* A meinüt amúgy használják nyakló nélkül. Nem csak ilyen esetekben, hanem teljesen függetlenül az illető küllemétől, vagy a róla alkotott benyomástól. Az eladónők majdnem mindenkit meinünek hívnak, vélhetően forgalomgenerálási okokból.

Címkék:kína állatkert zoo wuhan meinü 1 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása