Ifjúságom takarékos, de kellemes kirándulásain fordult elő utoljára, hogy vonattal jutottam át egy-egy országhatáron. Ezek persze mindig gondosan megkonstruált események voltak. Egyetemistaként nem vetett fel a pénz, a nemzetközi vasúti jegy pedig drága volt, így aztán mindig csak a két szomszédos határtelepülés vagy határhoz legközelebbi állomás között vettem, onnan és odáig pedig maradtunk a belföldi jegyeknél. Éltem ilyen lehetőségekkel a magyar és szlovák, ukrán, szerb, horvát, szlovén határok között, illetve nem csak itthonról, hanem az ukrán-lengyel, szlovák-cseh, szerb-bolgár, lengyel-litván relációban is. Ha emlékezetem nem csal, az egyetlen kivétel Drezdába érkezésem volt, miután kiderült hogy egy fityinget sem nyerek vele anyagilag, ha szakaszosan jutok oda Csehországból, hála a Deutsche Bahn nem kelet-európai pénztárcához mért árainak.

A fentebb sorolt utazások egy részében még ugyan nem voltunk EU-tagállamok, így valami ellenőrzés létezett, de ezt nem igazán vették komolyan, egyedül az ukrán átkelőhelyeken. A belépéskor ki kellett tölteni egy szép formanyomtatványt, amit minden alkalommal (talán ötször jártam Ukrajnában, többször az azóta már Oroszország által annektált Krímen) igyekeztem csodaszép cirill folyóírással abszolválni, de sajnos ez sosem váltotta ki a titkon remélt elismerést, miután a kárpátaljai magyar kisebbség miatt korántsem unikális ez a képességem.

 

No, de kanyarodjunk vissza Ázsiába. Kínát hagytam már el vagy érkeztem ide légi úton, metróval, gépkocsival és komppal is, de vonattal még nem. Humenből indulva logikus lehetne a komp, mint legegyszerűbb opció, hiszen közvetlenül a repülőtérre visz. Igaz, az ára ennek a legmagasabb, 300+ yuan, de ezt azért hébe-hóba ki lehet köhögni.
Magát a komputat idefelé sem élveztem kifejezetten, különös tekintettel arra, hogy beszállás és indulás között vagy 20 percet hánykódott a jármű a parton, amitől - noha eddig semmi jelét nem tapasztaltam tengeribetegség iránti hajlamnak - picit kavargott a gyomrom egy ideig, de tényleg nagyon erősen hullámzott a víz, s így mi is. Ennek ellenére túlélhető volt, s szerencsére az átmeneti kellemetlen érzésen túl más negatívum nem ért, így ezúttal is boldogan vállaltam volna a közvetlen eljutás élményét, csakhogy az első hajó 10:30-kor indul, így kb. délben érkezik, ami már neccessé tette volna a gép elérését.
Maradt hát a vonat.

 

A már általam is tesztelt nagysebességű pálya végállomása ugyanis Hongkongban van, így az egyes állomásokon töltött várakozástól függően 40-50 perc alatt megjárható az út. A West Kowloon vasútállomáson, immár Hongkongban zajlik a jogi határátlépés, így nem kell a határ mindkét oldalán emiatt várakozni.


Ez utóbbi, bár kényelmi előnyök hozták létre, egyúttal azzal járt, hogy idén szeptember 4-én, a vonal átadása előtt pár héttel kínai kézre került Hongkong területéből cirka 0,1 km², a vasútállomás egy része. Ez az apró földdarab jogilag a Kínai Népköztársaság része, ahol a kínai törvények érvényesülnek. Ugyancsak Kína tulajdonát képezik és fennhatósága alá tartoznak a vonalon közlekedő szerelvények, hiszen csak így oldható meg, hogy a Kínába való belépés már Hongkong szívében megvalósulhasson.

 

• 
• 

Az új West Kowloon vasútállomás a hongkongi belvárosban, a vonatok a föld alatt érkeznek

 

Bár maga a szuverenitás átadása nem tekinthető rendkívüli aktusnak (régebben Hongkong birtokolt egy valamivel nagyobb területet hasonló okokból a shenzheni kikötőben, s világviszonylatban sem példa nélküli, pl. USA-kanadai relációban is előfordul), az egykori brit koronagyarmat politikai pártjainak egy része kellően nagy hírt kavart belőle, s már a kínai térnyerést kikövező trójai vonatnak nevezik a megvalósult infrastrukturális beruházást.

Hongkong területén belül sem ez az első kínai enklávé, noha a híres-hírhedt Kowloon Walled City esetében tényleges kínai uralomról csak 1912-ig beszélhetünk. Bár Kína ténylegesen nem ellenőrizte a helyszínt, igényéről egészen a kilencvenes évek első feléig, a Walled City eldózerolásáig nem mondott le. Hogy elkerüljék a kényes kérdés eszkalálódását, a hongkongi brit hatóságok sem mertek előzetes kínai hozzájárulás nélkül beavatkozni a gyakorlatban triád uralta, illegális bűntanyává váló lakótömb életébe.

 

A néhai Kowloon Walled City, ma park áll a helyén

 

A tisztázatlan viszonyokat a helyiek ki is használták. A gyakorlatban Hongkongban éltek, de ha a hatóságok a telep felszámolását tervezték, azonnal arra hivatkoztak, hogy a terület Kína része, s a hongkongi szerveknek semmi közük hozzájuk. 

 

West Kowloon állomástól csak pár perc sétára van az utat cirka huszonegynéhány perc alatt abszolváló reptéri gyorsvasút, melynek belvárosi állomásain egyúttal már lehetőség is van becsekkolni a járatra a legtöbb légitársaság esetében. Ja, s összességében még cirka 100 yuant nyerek is a dolgon, bár nem ez motivált. Mindegy, ezt is ki kell próbálni.

Olyannyira, hogy már nagyjából meg is szerveztem mindent. Mivel egyelőre még nem dőlt el, hogy mikor lép életbe az új vízumszerzési módszer, én pedig szeretném a lehető legminimálisabb időt eltölteni a csodálatos Vietnámban, így inkább időben lecsaptam a ritkán kínálkozó piszok akciós repjegyre.


Tehát, jelenleg így fest a helyzet:
- december 17-én közvetlen járattal repülök Hongkongból Nha Trangba. Meglepő módon még olcsóbb is a járat, s megúszom Saigont, s annak méregdrága repterét;
- december 24-én elvonatozunk Saigonba. Mivel sok a cuccunk, s a malacok repis utaztatását épp elég volt onnan megoldani, s még menetrendben sem jött volna össze a repülés, így marad a vonat. Kényelmes, hálófülkés verzió.
- december 25-én reggel elröppenünk, még pedig egy kihagyhatatlan ajánlattal. Gondolom karácsony első napján nem nagyon akarnak a svájci nyugdíjas szexturisták hazarepülni, így a Swissair zürichi átszállással mindössze 80 ezer forintnyi pénzért hord el minket, amilyen egy irányba tartó ajánlatot még az életem során sosem láttam ekkora távon. A légitársaságnál is csak ez az egy dátum volt ilyen, tiszta lutri, hogy ráleltem, a konkurencia 130 ezer körül kezdődik, de inkább duplája vagy még több. (Szegény cocák utaztatása többe kerül, de még ez is olcsóbb így, mint más szolgáltatóval.)
Malmoztam egy kicsit, mire sikerült lefoglalnom, mert elvileg a Swissair járata, a gyakorlatban pedig az Edelweiss Air működteti Zürichig a dolgot, onnan meg az anyacég. Csakhogy ezek egyikének oldalán sem lehetséges ezt így összehozni, de szerencsére rájöttem, hogy az egész bagázs már a Lufthansa része, s végül az ő honlapjuk már alkalmas volt a feladatra.


Ha minden jól alakul, 25-én este 7 körül már landolunk is Budapesten, így még az ünnepek sem maradnak el.

 

Szép hosszú repülőút lesz, amivel egyúttal személyes rekordot is abszolválok, ugyanis 13 órát még soha nem voltam a levegőben egyhuzamban. Ha hinni lehet az Edelweiss oldalának, kifejezetten kényelmes gépekkel operálnak, ablak mellett 2-2, középütt 3 üléssel. Legyen így!

1978-ban, már négy évtizede esett meg, hogy a maói őrület után a hatalmi harcokból Deng Xiaoping került ki győztesen. Deng korábban is piaci elhajlásairól volt hírhedt, s erre Kína legfőbb vezetőjeként sem cáfolt rá: intézkedéseinek hatására az évtizedekig az éhezés határain egyensúlyozó ország néhány éven belül gabonaexportőrré vált*, s az ipar átalakításával párhuzamosan egy robbanásszerűen előretörő üstökössé.

A 40 év - melyből cirka 15 felett bábáskodott annak atyja - teljesen átformálta Kínát, ma már a világgazdaság második legerősebb szereplője, az életszínvonal alapján pedig már egy szerény jólét is kialakulóban van (természetesen nagy jövedelmi különbségek mellett). 

Bár a megállíthatatlannak tűnő, mesterségesen fékezett növekedés kora már bőven elmúlt, s a gazdaság további menedzselése nem kis kihívás elé állítja a döntéshozókat, Kína az utóbbi évek búskomor jóslatai ellenére még nem omlott össze, ami persze nem jelenti azt, hogy nem is fog. Az jól látszik, hogy gőzerővel dolgoznak a megoldáson, ennek részeként épül az új selyemút, amely, ha jól sikerül (erre nézve is vannak kételyek, de messze még a dolog kifutása), sikeresen kötheti le Kína mostanra sok esetben feleslegessé vált erőforrásait. A nagyobb cél, a termelés átállítása a magasabb hozzáadott értéket képviselő iparágakra ekkora méretekben határozottan nem kis dió, de részleges sikerekről egyértelműen lehet beszélni, elég ha megvizsgáljuk a kínai export összetételének változásait.

 

A négy évtized részletes leírásáról most eltekintenék, mert ehhez egy teljes cikksorozat kéne, ellenben az érdeklődőknek ajánlom a Youtube-ot, az esemény tiszteletére rengeteg részletes, több részes videó is készült - részben kínai állami médiumok által, ezeket illik némi kritikával fogadni, de akadnak kvázi független beszámolók is.
A hongkongi South China Morning Post egy apró, két perces szösszenetét linkelem, amely ad egy nagyon vázlatos összegzést.

 

_____________________________________________
* a javuló anyagi helyzetben a fogyasztás is nagyságrendekkel megugrott, így a mezőgazdasági önellátás, különösen az állati eredetű termékek esetében már a múlté.

 

Szerencsére megvolt az összes demóóra a hétvégi nyelvsuliban. A kedves szülők ingyen hordhatták a porontyaikat négy alkalommal, s most dönthetnek majd, hogy pénzt is fizetnének-e érte.

Az két csoportból a fiatalabbakat kifejezetten nem szívleltem, 7-10 évesek, számomra pont a legrosszabb korban vannak, s emellett még teljesen el is tér a tudásszintjük. A jó hír, hogy elvileg közülük senki sem szeretne a jövőben is élni a lehetőséggel. Ha őszinte akarok lenni, én se tenném a helyükben, mert tényleg semmi értelme az óráknak. A nyelviskolai oktatás kevés kivétellel* nem a valódi tudás átadásáról szól, hanem sokkalta inkább a szórakoztatásról.

Ennek több oka is van. Egyrészt a diákok nagyobbik fele elkényeztetett, gazdag lurkó, s ha nem tetszik nekik az óra, akkor valószínűleg meg is tudják győzni a szüleiket, hogy nem szeretnének részt venni bennük. Mivel gyerekek, nyilván nem nagyon szeretnének tanulni, így a nekik ideális óra nem lehet megerőltető.
Másrészt, mivel a pénz a minél több diákban van, a legtöbb helyen nincsenek jól összeállított csoportok. Néhány év eltérés ebben a korban egész más képességeket jelent, egyik-másik egészen okos, míg van aki egy mukkot nem ért angolul. Nem lehet olyan tervet csinálni, amit a teljesen kezdők is követni tudnak, de a haladóbbak számára sem dögunalom.
Ugyancsak a profitmaximalizálás miatt bármikor kerülnek be új diákok az év során, teljesen eltérő szinttel, akiket nincs lehetőség felzárkóztatni.

A fentiek miatt a sikeresnek nevezhető óra valami érdekes dolgot takar, aminek az anyaga nem kapcsolódik semmihez, s így előképzettséget sem igényel, s egyik óra sem épül a korábbiakra. Ennek megfelelően nem is igazán ad át semmi hasznosat, de jó esetben a gyerek élvezi. Igyekeztem ennek megfelelni, de megmondom őszintén, hogy a lelkesedésem nem volt határtalan, s mivel a csatlakozásuk csak több munkával járt volna anyagi előnyök nélkül, nem is érdekelt a dolog.

 

A nagyobbik csoport lényegesen jobb volt. Velük lehetett valamit kezdeni is, de azért ezt is behatárolta az a tény, hogy egymással nem összefüggő órákat kellett csinálni. Ők eleve nem voltak sokan, még nem tudom, maradnak-e. Velük nincs különösebb bajom.

 

Ami a fő az az, hogy holnap csak a megszokott állandó csoportomat viszem, így könnyű nap lesz. Aztán meg két nap pihi.


_____________________________
* Két típus létezik a nyelviskolai angoltanítás terén. Az első, a jellemzőbb a fentiekben vázolt szitu. A második, ritkább, de értelmesebb verziót szeretem. Ezekben a csoportokban a szülők érdemi eredményeket várnak el, s ennek megfelelően kondicionálják az utódaikat is. Ezekkel a csoportokkal jól lehet haladni és értelme is van.

A megrendeléstől eltelt kevesebb mint másfél napon belül ma délelőtt már ki is szállították a készüléket. Még alaposan nem volt lehetőségem megtekinteni, de gusztusos példány és a beltartalma is egészen kiváló, ár-érték arányban különösen. És végre kék! 

 

• 
• 
• 

Már említettem volt, hogy a jelenlegi vízumom nem jogosít fel túl hosszú idejű tartózkodásra, s mostanság igényelnénk újat, amivel rendeződne a helyzet. A most már szokásosnak nevezhető forgatókönyv szerint azonban megint variáltak egyet, s az augusztusban még működő módszer már megszűnt, s bár kilátásban van egy új, feltehetően még előnyösebb is, ez egyelőre még bizonytalan, hogy időben beköszönt.

 

Már megérkezésem előtt tisztában voltunk vele, hogy egy ilyen lehetőség nem kizárható, ezért tervbe is vettük, hogy ez esetben hazaruccanunk egy időre, hogy ott elintézve minden szükséges papírmunkát újra Z-vízum-kompatibilis lehessek (ha ezen addig nem variálnak). Vietnámba semmiképp nem szeretnék visszamenni, így elég jó eséllyel hazanézünk, két év után. Mivel most így adott lenne a lehetőség, hogy elintézzünk néhány, egy ideje már gyülemlő dolgot (pl. a meglévő vízum miatt nem volt módom férjezett nevet felvenni, amin változtatni szeretnék, fel kéne újítani a lakásban egy-két dolgot), így valószínűleg csak a szeptemberi új tanévre térünk vissza, addig lesz idő kényelmesen végezni mindennel. Egy max. két hónapos otthonlét alatt erre vajmi kevés mód lenne, s a teendők már régóta gyülemlenek.


No, de ez egyelőre még nem teljesen biztos, még én is gondolkodom a dolgon, s a helyzet is változhat, mindenesetre most ez is szerepel a lehetőségek között. Azt mindenesetre már elhatároztam, hogy ha haza is térünk, az ismeretterjesztő jellegű posztokkal akkor sem maradok a blog amúgy rendkívül fegyelmezett és kitartó közönségének adósa.

Egy hónap Kína még mindenképp előttem áll.

A Black Friday-ről, vagyis a háladást követő kedvezményes vásárlási őrület napjáról már sokan hallhattatok odahaza is, lévén hogy az online rendelések felfutásával párhuzamosan ilyenkor ma már világszerte profitálhatnak a fogyasztók a nagy leárazásokból.
A kapcsolódó mókás-bizarr videófelvételek is széles körhöz eljutottak, melyekben a feltüzelt fogyasztók tülekednek, hogy megszerezhessék a hőn áhított árucikkeket - sajnos néha tragédiába fordítva egy-egy ilyen eseményt.

 

Ha már Amerikának van Black Friday-je, akkor Kína sem maradhat saját dedikált akciós nap nélkül, amely a november 11. Eredeti funkciója nem a vásárlásról, hanem a társ nélküliség ünnepléséről szól, ezt jelképezné a dátumban szereplő csupa 1-es.

Kezdetben az agglegények napja nevet viselte, de idővel mindkét nem rákapott a dologra, s ma már a szinglik napjának számít. Bár neve alapján arra gondolhatnánk, hogy az egyedüllét esetleges örömeit hirdeti, a gyakorlatban tömegesen rendeznek ilyenkor vakrandikat, bulikat, hogy ez a dolog változzon.


Nem hivatalos ünnep, s a szélesebb köztudatba a dolog kereskedelmi hasznosítása által került be, ugyanis erre a napra hatalmas, Black Friday-hez hasonló leárazásokat kezdtek el meghirdetni, s mivel az errefelé különösen fejlett online piac globális hozzáférést is nyújt, mára ez a nap vált világviszonylatban a legnagyobb ilyen eseménnyé, tavaly csaknem másfélmilliárd internetes megrendelést generálva, több mint 25 milliárd USD értékben, amivel több mint négyszer felülmúlják az amerikai eredetű eseményt. Különösen figyelemre méltóak a számok, ha azt is belevesszük, hogy a Black Friday, ha nem is megegyező méretekben, de elkezdett terjedni az amerikai határokon túl is, míg a november 11-e kizárólag a kínai piac eladásait tükrözi.

 

Ha már adott volt a lehetőség, én is éltem vele, amúgy eddig először. Mivel férjem telefonját Vietnámban ellopták, s azóta az én régi készülékemet használja, így kihasználva a leárazást, vettünk egy új Xiaomi készüléket, mely márkával amúgy maradéktalanul elégedett vagyok. Mivel életem párja kapja meg az én jelenlegi, szintén Xiaomi telefonom, én pedig az újat bitorlom majd, mindketten jól járunk.  Ráadásul az új teló még a jelenlegi péklapát méretét is felülmúlja minimálisan, így a lapátkezeim még könnyebben pötyöghetnek rajta majd. Kiszállítás egy héten belül.

 

Hebei a fővárost és Tianjint körbeölelő központi terület, a magába zárt két tartományi jogú város mellett érintkezik Liaoning, Belső-Mongólia, Shanxi, Henan és Shandong tartományokkal is, míg keleten a Bohai-öböl mossa partjait.

 

 

Hebei egyike a bolygó legrégebben lakott területeinek: előember leletek tanúskodnak a Homo erectus mintegy félmillió évvel ezelőtti jelenlétéről (az ún. pekingi ember*), a neolitikus, immár Homo sapiensekre utaló nyomok pedig i.e 7-8000-re datálhatóak.
Mai kiterjedésének északi részeitől eltekintve a kínai civilizáció megjelenése óta szerves részét képezi a különböző kínai államalakulatoknak, bár a történelmi magterület szélén elhelyezkedve alkalmanként kénytelen volt barbár hódítókat is vendégül látni.

 

A pekingi előember, Harry Shapiro által megformálva

 

Az ország központja ekkor még nem itt, hanem délebbre, a Sárga-folyó mentén helyezkedett el. Hebei, melyet elsőként a Tang-dinasztia alatt hívtak jelenlegi nevén (jelentése: a folyótól északra, a folyó pedig a már említett Sárga-folyó vagy Huanghe), csak a középkori mongol hódítás idején került a középpontba, amikor az ország új uraivá váló északi nép a mai Pekinget tette meg fővárosává. A Pekinget körbeölelő Hebei ekkor úgy nevet kapott, Beizhili lett belőle, amely szó szerint annyit jelent, hogy északi központilag irányított (terület). 

Ez az elnevezés határozottan tartósnak bizonyult (némi modifikációval, idővel a déli hasonló tartomány megszűnése miatt megnevezéséből eltűnt az északi jelző, s maradt a Zhili), egészen a 20. század első feléig, amikor a Kínai Köztársaság Nanjingba helyezte át a fővárost. Ekkor vált belőle ismét Hebei, majd a kommunista hatalomátvételt követően az új tartomány megkapta a szomszédos, történelmileg Mandzsúria részét képező Rehe egy részét illetve a hagyományosan mongol terület Chahar tartomány egy déli darabját, aminek köszönhetően immár túlnyúlik a Nagy Falon.

 

Rehe és Chahar egyike a már nem létező közigazgatási egységeknek, előbbi Hebei, Liaoning, Belső-Mongólia és Tianjin közt lett felosztva, utóbbi pedig Hebei, Peking és Belső-Mongólia részét képezi ma. A képen pirossal a mai Hebei alapját adó Zhili tartomány, a vele északról érintkező két egység az említett Rehe (a jobb oldali) és Chahar (a bal oldali).

 

Hebei székhelye ma Shijiazhuang, de kalandos út vezetett el idáig. Maga Shijiazhuang a 30-as évekig egy jelentéktelen porfészek volt, de jó adottságaira építve a világháború végére már egy intenzíven fejlődő kereskedelmi és ipari központtá vált. A tartományon belül még ekkor sem számított kimagaslónak, a székhely is Baodingban volt. Az ötvenes években Shijiazhuang tovább fejlődőtt, mivel az egyébként is előnyös elhelyezkedését fokozta, hogy a tartomány tengertől leginkább távoli részén feküdt, s a paranoid légkörben a fejlesztéseket igyekeztek a jobban védhető területekre összpontosítani.
Baoding mellett aztán rövid időre Tianjin is a valamikori székhelyek közé került, de végül, a kulturális forradalom kitörését követően Mao Shijiazhuang mellett tette le a voksát. Mára egyértelműen a tartomány legnagyobb városa, metrórendszere is már kiépülőben van, jelenleg két vonal üzemel.

 

A gyönyörű és kristálytiszta levegőjű nagyváros, Shijiazhuang ma már a 12. a kínai városok rangsorában

 

Shijiazhuangon kívül a terület  hagyományosan erős volt nagyvárosokban, a nagy migrációs boom felfutása előtt is több település haladta vagy közelítette meg a milliós lélekszámot, a néhai székhely Baoding mellett Tangshan, Zhangjiakou, Handan és Qinhuangdao is. Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy Hebei a főváros közvetlen közelében a kezdetektől az iparosítás, beruházások színtere volt. Peking és később Tianjin ellátására kiterjedt mezőgazdaság épült rá, majd a termények feldolgozására kezdetleges élelmiszeripar, s az ásványkincsek felfedezését követően már bányászat és nehézipar is.
A kommunista hatalomátvétel ráerősített ezekre az alapokra, s ennek köszönhetően Hebei ipari termelése az egekbe szökött, itt koncentrálódott a mezőgazdasági gép- és műtrágyagyártás is. Az államilag fejlesztett nehézipar egy része a racionalizálással párhuzamosan válságba került, de nagyobb zökkenők nélkül sikerült a szerkezet átalakítása. Ma a tartományok közül a hatodik legnagyobb GDP-t adja.


Magterületi fekvése, kedvező mezőgazdasági potenciálja mellett az országos központ közelsége egyaránt jelentős népesség jelenlétét valószínűsíti, s ez így is van: két magyarországnyi területén nagyjából 75 millióan élnek, amivel a hatodik legnépesebb a kínai közigazgatási egységek sorában. 2000-ben még közel tízmillióval kevesebben voltak, de Hebeit sem kerülte el a keleti területekre tartó belső migráció.
A népesség több mint 95%-a han, a valamivel több mint kétmillió mandzsu és félmillió hui mellett elenyésző számban mongolok és zhuangok élnek még itt.

 

Területén törésvonalak találkoznak, így Szecsuán mellett tektonikailag az egyik legérzékenyebb terület az országban. Szerencsére a komoly rengések nem mindennaposak, de 1976-ban Tangshant sikeresen rombolta porig egy 7,8-as erősségű földmozgás. A modern idők emberélet tekintetében legpusztítóbb természeti katasztrófája volt ez, mintegy negyedmillió ember halálát okozta.
Noha a földrengés nem tartozott az aprók közé, az áldozatok magas számát és a pusztítás mértékét sokkalta inkább okozta Tangshan meg úgy általában a korabeli kínai városok határozottan nem szakszerű felépítése, no és persze az sem segített, hogy az éjszaka közepén sújtott le, amikor mindenki épp a korszerűtlen házakban aludt.
Noha a város épületeinek csaknem egésze megsemmisült vagy megrongálódott, a silány kivitelezés jelentőségét jól mutatja, hogy több régi templom sértetlenül vészelte át a pusztítást - sok nem, mivel az ekkor már tíz éve zajló kulturális forradalom erősen megritkította a számukat.

 

A pusztító tangshani földrengés sokkoló következményei

Az igen jelentős ipar, a nagy népesség és az északi, nem kicsit kontinentális fekvés - télen hideg van, emiatt fűteni kell, ami extra szénfelhasználást jelent - miatt a légszennyezettség országos szinten a legrosszabbak közé tartozik. Emiatt a nemzetközi turizmus sem kifejezetten robusztus, noha jelentős számban maradtak itt történelmi emlékek.
A mégis leginkább felkeresett és messze legkellemesebbnek nevezhető területek a tengerparti üdülőhelyek. Chengde már a császárkorban népszerű volt, ekkor épültek fel a ma világörökség részének tekintett, kiterjedt császári nyári rezidencia épületei és kertjei. Ugyancsak a világörökségi védelem részét képezi a palota melletti nyolc külső templom is a városban, ezek egyike, a Lhásza inspirálta, Qing-kori mini Potala, amely mintegy száz évvel készült el később, mint a tibeti eredeti. A Mao és a pártelit által egykor sűrűn látogatott, kellemes éghajlatú városka mellett a Nagy Fal végét jelző Shanhaiguan is a kiemelt látnivalók között szerepel.

 

Galériában Chengde és Shanhaiguan képei.

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

_________________________________________________________

* a pekingi ember megítélése bizonytalan, egyes elméletek szerint kamu. Ennek táptalaja az a tény, hogy jelenleg egy darab lelet sincs meg, mivel a Kínában dúló háborúskodás elől az amerikaiak megpróbálták őket hazavinni. A fosszíliák azonban sosem érkeztek meg rendeltetési helyükre, s azóta sem sikerült sem az elveszett darabokat fellelni vagy újakat találni.

 

 

No nem mintha panaszra lenne okom, sőt! Szerintem kifejezetten szuperül keresek, különösen ha figyelembe vesszük, hogy gyakorlatilag alig van tennivalóm. A munkahely miatt csak heti két nap kell a saját ellátásomról gondoskodnom, s a munkába való bejárás ajtótól az oviig nem több öt percnél, s csak azért ennyi, mert át kell vágni egy lámpás kereszteződésen.


Tegnap viszont szabadnap volt, s mivel elfogyott a mosóporom, mindenképp muszáj volt elmennem boltba. Terveim közt szerepelt néhány egyéb dolog beszerzése is, különösen előrelátó módon például a teáé, mivel legutóbbi, szerencsére már tovaszállt betegeskedésem idején szívesen hörpintettem volna belőle néhány litert, csak nem volt otthon.


A helyi, amúgy rossznak nem nevezhető teákról annyit kell tudni, hogy jellemzően zöld teák, de még ha nem is, szinte kivétel nélkül szálasak, filter nélkül. Ezzel sincs különösebb probléma, sőt, de itt sajnos nincs teáskannám, ami megszűrné, azt meg nem nagyon szeretem, amikor ügyeskedni kell, hogy ne a fogaim közül szedegessem ki. Arról nem is beszélve, hogy a fekete tea, ha a fű tovább ázik, már erősebb aromájú lesz, mint amit igazán szívesen fogyasztanék. Marad tehát a filteres tea.

Korábbi ilyen jellegű tapasztalataim nem voltak jók itt. A legnagyobb üzletekben szokott lenni egy-egy import, de noname gyümölcsös tea, nagyon gagyi minőségben, de olcsón, illetve ritkábban, de láttam már egy méregdrága, látszólag prémium kategóriás terméket is. A kettő között meg a Lipton, de kizárólag natúr verzióban. Azt is szeretem, s egy ízben vettem is, de valahogy nem ízlett. Nem tudom, otthon milyen íze van, mert szerintem sosem vettem, de határozottan nem jött be.
Tegnap viszont, szintén Liptonból találtam a Walmartban négy különböző gyümölcsös verziót is. Nem tartom kizártnak, hogy eddig is jelen volt a piacon, engem mindenesetre elkerült. Most viszont vettem kétfélét is, s ma már vígan hörpintem is, mivel kiderült, hogy ízre sincs rá panasz.

 

Nem nagy dolog, de ennyivel is könnyebb a külhonba szakadt ember élete.

Szerdán mindkettőből jutott. A nyílt nap eredetileg már előző pénteken lett volna, de gondolom a jobb imidzs miatt tolták el szerdára, elvégre így egy fokkal erősebb programot lehetett prezentálni.

 

Maga a nyílt nap annyit takart, hogy aznap délután megjelentek a szülők, elsősorban a már ide járó gyerekek felmenői, de kisebb részben idegen érdeklődők is. Vizslató pillantásaik mellett zajlott több tanóra is, elsősorban a helyi óvónők által tartott mezei órák illetve egy általam és a másik, helyi, de amúgy kifejezetten jó angollal megáldott nyelvtanár közreműködésével. Összevontuk a legnagyobb és a középső csoportot - s nekik csináltunk egy, a normálnál valamivel látványosabb órát. A szervezés nem rám várt, s különösebben semmi rendkívüli nem történt, csak többet használtuk a falon lévő nagy képernyőt.

 

Miután ezek a programok elteltek, gyorsan beöltöztették és kisminkelték a gyerekeket, majd a földszinti nagy teremben megkezdődött a Halloween. Kvázi, mint az otthoni farsang. A gyerekek megmutogatták magukat a színpadon, majd ugyanezt tette a tanári kar is, végül a szülőkkel együtt töklámpást farigcsáltak. Ennek végeztével még jött egy kis trick or treat. Jómagam is teleszórtam őket édességgel, majd ekkora le is telt a munkanap és egyúttal be is fejeződött a fantasztikus program.


Maga a beöltözés engem lényegesen kevésbé hozott lázba, mint a helyieket. Rendeltek nekem is egy ruhát, ami természetesen kicsi volt, így végül egy köpenyt és egy boszisapkát kaptam. A lényeg, hogy túlestünk ezen is.

Képek a galériában.

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
•