Liping 2014.06.28. 05:49

Útra fel!

Kicsivel több mint egy óra múlva jön értem a sofőr, s visznek Wuhanba a reptérre. 
Ha nehezen is, de sikerült belepréselnem minden cuccomat a bőröndbe, azzal együtt, hogy a kézipoggyász is rendesen ki lett tömve. Néhány apróságot, többek közt a laptopot, még el kell pakolni, de az természetesen az utolsó lesz a sorban.

Reméljük, a hazaút során minden rendben alakul, s kis szerencsével talán időben érek Shanghaiba is, s akkor még csinálok pár képet Kína legnagyobb városáról is.
Az internetlefedettségtől függően még előfordulhatok Moszkvából is, de legkésőbb otthonról jelentkezem majd.

Xianninget elhagyom. Kevésbé sajnálom, mint Fengjiet.

Címkék:kína repülés hazaút xianning 2 komment

Liping 2014.06.27. 14:20

Hazaút előtti bolondéria

Zajlanak az események, most már minden a hazaútról szól. Tegnap sikeresen - némi bonyodalmak árán ugyan - szereztem dollárt a kínai pénzem helyett, s a bőröndömet is úgy 70%-ban bepakoltam.

Ma elindultam még egy utolsót a bevásárlóközpontba, s vettem minden hülyeséget, ami a kezeim közé került. Wokot! Mert hogy olcsó meg szép és mert az otthon kapható az gagyi, de wokot, istenem! Most cipelhetem hazáig. (Rizsfőzőt szerencsére nem vettem.)

Jutott még pár adag szárított rák, mindenféle fűszerek, s jutottak ilyen-olyan olajok (erőspaprika, földimogyoró, szezám, stb.), szóval őszintén bízom benne, hogy beférek a tatyómba, s súlyproblémák sem lesznek.

Zajlik közben az új blog körüli fejlesztgetés is. Zhongguo, azaz Kína névre hallgat majd, s előzetesként itt a leendő fejléc. Menet közben még változhat. 

 

225104_090946066_2_5.jpg

Címkék:kína vásárlás hazaút hülyeveve xianning 3 komment

Liping 2014.06.23. 08:09

Utolsó hét

Ez is eljött, ez az utolsó hetem most Kínában.

Ma reggel megkaptam a hátralévő kifizetések maradékát is. Holnap bankolás és pénzváltás a program, hátra van még egy nagyobb bevásárlás, s ezen kívül már csak össze kell pakolnom, s várnom a szombatot.

A suli bonyolítja le a wuhani reptérre való eljutásom, így arra sem lesz gond. Menetrend szerint szombaton 17:05-kor szállunk fel Shanghai Pudong felé, s 18:40-re érünk oda.

Shanghaiban aztán egy nagyobb pihenő lesz (amennyiben nem késik a belföldi járat, ellenkező esetben csak kisebb lesz az a pihenő), s vasárnap, hajnali 1:40-kor indulok el Moszkvába.
Nyugat felé repülök majd, így az idő csalóka, de moszkvai idő szerint 7:20-kor már oda is érünk a tervek szerint, s onnan pedig 11:20-kor megy a gép Budapestre, hogy aztán a magyar időzóna szerint délben landolhasson is Ferihegyen.

Ez a terv. Reméljük nagyon nem borul, vagy ha már muszáj, akkor nagyon borul, s némi kárpótlással kezdem újra a hazai életem.

 

Címkék:kína élet hazaút xianning 3 komment

Liping 2014.04.04. 10:42

Hazaút és Shanghai

Na, megkaptam végre a járatok pontos adatait. Egy üdítő hír: már június 29-én otthon leszek, mivel Shanghaiból hajnali kettő előtt száll fel a gépmadár.
Aeroflotos repülés lesz, de valószínűsítem hogy ez olyan nagyon nem fog rontani az élményen. Ha a tápanyagellátásnak akad valami köze a fuvarozó országhoz, akkor még jól is járhatok, mert az orosz étkeket szeretem. A Qatar, bár amúgy tényleg nagyon pöpec légitársaság, legnagyobb hátránya a kaja. Az ottani élelem gasztronómiai eredetét nehéz behatárolni, nekem legalábbis nem sikerült, annyi viszont tény, hogy se nem túl finom, se nem túl gusztusos dolgokkal nem sikerült még elkápráztatniuk. Oroszország anyácska most megmutathatja, mit tud.

Seremetyevón elvileg 4 órát dekkolok majd, mielőtt elindulok a szép magyar fővárosba. Ha minden időben elindul, s nem törlik egyik járatomat sem, úgy már 11:55-kor Lisztferihegyen landolhatok. Az idő ellenében utazni mókás feladat, azért ennyire rövid látszólag az út.

Miután Shanghaira jut némi időm júniusban, így a mostani hétvégén nem ejtem útban. Hogy mégse ostorozhassam magam, amiért nem szavaztam, végül arra a megoldásra jutottam, hogy egy hazai, a választásokat amúgy elkerülő ismerőst küldök el magam helyett. Roppant demokratikus megoldás, de neki nem lesz rosszabb, meg így nekem sem. Na nem mintha illúzióim lennének annak tekintetében, hogy ez számítana valamit is.

A lényeg, hétvégén nem utazom.

Címkék:kína shanghai repjegy hazaút xianning Szólj hozzá!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása