Liping 2019.10.10. 20:32

Castlebárból szeretettel

A blog szerzője és kedves ura immár szerencsésen elköltöztek és berendezkedtek új otthonukban, hurrá. Ez nagyon jó, mert a korábbi lakhely már kezdett egy kicsit idegesíteni, de szerencsére vége az áldatlan állapotoknak. Volt egy kis csúszás is, mivel a lakók maguk is költöztek egy másik házba, így előbb az ő távozásukat kellett megvárni. Ezért becsülettel fizették is a lakbérünket, s láthatóan sajnálták a kellemetlenségeket. Kibírtuk, megoldódott, fátylat reá.

 

A költözés mellett időmet a kisregényírási hobbim is elvette, ebben most tartottam egy csekély szünetet, de nemsokára folytatódik majd a dolog, csak végre mindent intézzünk el. Az internetet ugyanis még nem kötötték be. Volt, de elvitték magukkal az itteniek, az újat, ami ráadásul másik szolgáltatótól lesz, pedig még nem sikerült bekötniük a jóembereknek. Remélhetően azért majd csak összekapják magukat.

 

Castlebárba költözésünk amiatt is fontos volt, mert már jó előre kinéztem magamnak a helyi Leisure Centert, ahol végre kedvemre úszkálhatok, némi szaunával összekötve. Ráadásul kifejezetten barátságos áron is mérik a bérletet.

 

Ja, és mielőtt kimarad. Beérett Írország krumpli és savanyú alma melletti legfontosabb földművelési terménye is. A képen látható. Némi Leisure Centerrel fűszerezve.

 

Címkék:költözés élet szeder írország leisure castlebar Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr2015216586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Facebook

Utolsó kommentek

  • Karel68: Szia! Köszönöm a szakmai tanácsokat, a kártyára beragadt pénzt megszereztük, egy ismerős ment egy hétre egy szervezett körútra, így ő ki tudta venni az ATM-ből, szóval megoldódott. Legközelebb már ... (2019.11.24. 18:17) Pénzküldés Kínából
  • gyengetölcser: Én bírom a digestive-et, de csak a simat vagy az etcsokisat. Olyannyira, hogy hajlandó voltam az eredeti ár sokszorosát kifizeti Taobaon, csak hogy a brit verziót ehessem. (2019.11.10. 13:11) Gasztro: fosókeksz
  • sellőlány: Akkor a kínai bankszámlanyitásod még egyszerű volt. Nem mellesleg, egy olyan országba tévedtél, ahol a direkt véleménynyilvánítás nem kifizetődő. Neked Hollandia vagy Svédország lenne való. Nem csak... (2019.11.06. 23:36) Írországi abszurditások
  • sellőlány: @páfrika: Kitartás és kalapemelés. Nehéz világ ez, de közben apró dolgokban csodaszép. Meg persze dögnehéz. De menni kell tovább! (2019.10.28. 14:52) Vannak itt még magyarok
  • páfrika: @Liping: Köszönöm ezt a válaszodat is! :-) Máskülönben 25 éves autistát nevelek. Én teljesen megértem azt, ha beadják valahová a beteg gyereket, meg lehet azt indokolni ma is. De azért hidd el, sok... (2019.10.28. 14:44) Vannak itt még magyarok
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (15) béka (8) beteg (18) blog (40) borneó (10) budapest (6) bürokrácia (5) castlebar (10) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (257) eső (6) facebook (5) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (68) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (92) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (19) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (953) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (12) komment (6) kórház (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (13) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (29) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (5) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (9) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő