Hétfőn hajnalban elindultam Vietnám felé. Egy kicsit sikerült túlbiztosítani, különös tekintettel arra, hogy minden villámgyorsan zajlott, fennakadás nélkül, így aztán rengeteg időm maradt, pláne hogy a gép meg késve indult. Na, de kezdjük az elején.

Reggel vonattal mentem Hongkongba, s a vonat 8:49-kor indult Humen vasútállomásról. Mivel nekem külföldiként mindenképp végig kell állnom a sort, hogy megkapjam a jegyem, s mert rendesen fel voltam pakolva poggyásszal, aminek a hurcolása sem javítja a gyorsaságom, így aztán 7:10-re rendeltem a Didi appal kocsit (olyasmi, mint az Uber). Még felszaladtam Yuqiuhoz a nyolcadikra leadni a kulcsom, aztán lementem megkeresni a járművet, amely már 6:50 körül megjött és várt. Szerencsére ezért nem kell fizetni, miután időre rendeltem.
Gördülékeny volt az út, forgalom szinte semmi, így hamar oda is értünk. A viteldíjat automatikusan vonja a wechat, így ezzel sincs gond. A sor sem volt aggasztó, s elég tempósan is haladt, így még a kassza előtt sem töltöttem többet 10 percnél.


Az állomáson is hideg volt, mivel nem fűtenek, odakinn meg 12 fok volt reggel, így a többiekhez hasonlóan kabátban vártam meg, amíg kiengednek a peronra a vonathoz. 
A szerelvényen szerencsére már jobb volt az idő, de azért a pulcsi elkelt. Shenzhenbei után legközelebb már West Kowloonban álltunk meg, s mivel a vonat már a határ átlépése előtt a föld alá került s onnan fel sem jött, így ez a jármű egyértelműen nem ajánlott hongkongi városnézéshez. Dacára annak, hogy a pálya az alagút miatt pláne teljesen zárt, Hongkongban csak 200 km/h sebesség az engedélyezett, s emiatt a relatíve hosszú menetidő.


Az egyébként óriási West Kowloon állomáson aztán elég hamar a határellenőrzésnél találtam magam, s mivel a kínai kilépő- illetve a hongkongi belépőkártyát már otthon kitöltöttem, pillanatok alatt át is jutottam. Egy kicsit bőröndhúzogatás után aztán Hongkongba is beengedtek, s még egy kicsi menetelés után az állomás érkezési részét is elhagyhattam a vonatjegy és a kiléptetőkapu segítségével.

West Kowloon vasútállomás (fenn), a reptéri gyorsvasút (lenn)

West Kowloon vasútállomás és Kowloon metróállomás légvonalban cirka 200 méterre vannak egymástól és az átjárás a felszín alatt biztosított, aránylag jó kitáblázottság mellett. Ehhez ugyan egy plázát is érinteni kell, s 10 kg hátizsák és 25 kg bőrönd gurgatása mellett kevésbé mókás, de azért leküzdöttem.

Szerencsére a reptéri vonat belvárosi három állomásán a legtöbb légitársaság tart fenn check-in pultokat, így a becsekkolás már itt megoldható. A nem létező sorokra és a nehéz bőröndre való tekintettel ezzel örömmel éltem is, így meglett a beszállókártya is, s az út is könnyebbé vált a továbbiakban.
Csekély vonatozás után már el is értem a reptérre.

Mivel ekkor még mindig 11 óra sem volt, a gépem pedig 2:50-kor tervezett felszállni, volt szabadidőm bőségesen. Megmaradt hongkongi dollárjaimnak a seggére vertem a Burger Kingben, majd dél körül végül átmentem a biztonsági ellenőrzésen is.

Bár Hongkong ilyen téren sem Kína, azért az öngyújtókat ők sem szeretik. A kínai zérótoleranciával ellentétben itt hagyják az utasnak, hogy egy készüléket magával vigyen. Az más kérdés, hogy valamiért csak hármat vettek észre, s abból. A csekkolatlan kabátomban is volt még kettő, s az átvilágított kézipoggyászban is még legalább 4-5. Ami nagyobb baj, s amit csak később vettem észre, amikor édesítőszert kerestem a cókmókomban a már benn vásárolt kávémhoz, hogy a kb. 7-8 cm pengéjű bicskám viszont nem szúrt nekik szemet, azzal nyugodtan alkaidázhattam volna a nha trang-i járaton.

A reptérre érve feltűnően magas ázsiakra lettem figyelmes. Végül kiderült, egy thai kosárcsapat, még nálunk alacsonyabb, fekete edző is volt velük, a kép talán nem adja vissza, de két métert súrolhatta a zömük (fenn),
már a nha trangi gépre várva, a kijelzővel ellentétben nem csak 50 perc volt a csúszás (lenn)

És végül a járat... már a biztonsági zónába érve kiderült, hogy 50 perc késést jósolnak, amiből aztán lett másfél óra. Már a leszállás felé készülve jutott az eszembe, hogy ugyan a vízum kiállításához szükséges engedélyes papíromat megvettem és nálam van, a matrica útlevélbe ragasztásához szükséges 25 USD készpénz nincs. Talán mert Kínában gyakorlatilag soha nem használok kp-t, mindig, mindenhol telefonnal fizetek, eszembe sem jutott. Azt tudtam, hogy kizárható, hogy kártyával tudjak fizetni, s az is tuti, hogy a reptér ezen részében még lesz ATM sem. Az se szent, hogy vietnámi dong jó lett volna-e nekik.
Mindegy, azért haladtam, majd az előttem álló, kínaiul beszélő párocskától lejmoltam 30 dollárt (hogy ne órákkal később végezzék a matricázást a leterhelt határőrök, 25 helyett 30 a tarifa), akik szerencsére adtak. Wechaten át is küldtem nekik az ellenértéket, de akkor meg kiderült, hogy ők hongkongiak, s a két wechat financiális értelemben nem kompatibilis, így végül kijutva egy ATM-ből kaptak érte dongot.

Buszoztam egyet a reptérről, majd a busz végállomásán már várt férjem, aki két körben engem és a csomagjaimat is elhozta. Itt pedig ez várt. Bármilyen nyálasnak is tűnik, tőle nem az, s ő maga sem az.

Yuqiuval és Tinával szombaton búcsúvacsiztunk, nagyon finom étkeket fogyasztva. Elvileg a suli kontójára. Eredetileg is tervben volt egy ilyen esemény, s miután a főnökség tudtára jutott, vállalták a cechet.

Pénteken eltelt az utolsó ovis munkanapom, szombaton pedig lezajlott a befejező másfél órám is a nyelviskolában. Este még volt a két kollégával közösen egy vacsi, majd semmi más dolgom nem volt, mint kihúzni hétfő reggelig és nekivágni az útnak.

Mindhárom csoport készült valami kis meglepetéssel, a kicsiknek szerintem semmi köze nem volt hozzá, a nagyobbaknál valamennyi közreműködést ők is tettek bele. Illetve kedvenc babám, Jack anyukája is megvárt tegnap este, s tőle is kaptam valamit. Mindezek a galériában tekinthetőek meg.

Nem hittem volna, de kezdek örülni neki, hogy nemsokára Nha Trangban leszek. 9 fok ma reggel és napközben sem ígérnek többet 12-nél.

Tudom, ez otthon nem rendkívüli, s így a hazatérés aktuálissá válásával nézegettem én is, mi vár rám, s láttam a nagyjából fagypont környékén ingadozó magyar viszonyokat. De ott van fűtés!

Shenzhenben is hasonló telek voltak, de ott nagyon pici lakásban laktunk, ráadásul ketten, így felmelegítettük pillanatok alatt a helyet, másrészt ott a kis ablak a külvilág hidegét elsőként egy apró, még egy elhúzhatós üvegajtóval elválasztott területre engedte be. Itt csak az elhúzhatós üvegajtó van, mögötte meg  már az erkély a 10 fokos levegővel. A légkondival ugyan tudok fűteni, de elég hervadtan muzsikál.

Az itteni tél előnye azért - mondjuk Közép-Kínával szemben, ahol általában a tél 10 fok körüli értékekkel jár, s ugyanúgy nem fűtenek - hogy a mostani zimankó nem általános, s általában csak néhány napokra köszönt be, aztán utána újra 20 fok fölé kerül a hőmérséklet. Ha bejönnek az előrejelzések, akkor másfél hét múlva már újra 26 fok lesz, de már távozásom idejére visszatér a 20.

Ez most nem vigasztal. Utálok fázni. 

Egy hét híján négy hónapja élek Guangdong tartomány eme szegletében, s mivel a négy hónap elteltével távozom is, itt az ideje egy kis leírásnak az itt szerzett benyomásaimról.
Kezdetnek először talán egy rövid összefoglaló arról, mit is takar ez a település.

A kínai közigazgatás sajátosságai alapján Humen nem önálló település, hanem Dongguan prefektúra-jogú város részét képezi. Dongguan, bár a magyar közönség számára neve teljesen ismeretlen lehet, az elmúlt évtizedek gigantikus fejlődésének köszönhetően egyike Kína új nagyvárosainak, mostanra már nyolcmillió feletti lélekszámmal. A reform és nyitás beindítása előtt még az egymilliót sem érte el a prefektúra népessége, melyből a városias mag lakossága negyedmilliós volt. A mostanra alaposan megnövekedett méret a belső területekről ide áramló migrációnak köszönhető, a lakosok több mint 80%-a nem rendelkezik helyi hukouval.

Humen Dongguan egy egészen kis darabja, Dongguan központjától nagyjából 25 km-re. Rangja csupán zhen, vagyis a legalacsonyabb szintű közigazgatási egységek egyike, magyarul ezt elég nehéz lefordítani. A zhenek városok közigazgatási határain belül előforduló, a járásokkal egy szintű területek, a városokat alkotó kerületeken belül.
Előnyös fekvése miatt az egyik rekorder a maga nemében: a szintén Dongguan alá tartozó Chang'an után a második legnépesebb zhen az országban. Mintegy 650 ezer ember él itt, s a listavezetőtől csak egészen minimális különbség választja el.


Humen, Dongguan egészéhez hasonlóan hatalmas iparral rendelkezett a múltban, Dongguan még ma is az egyik legnagyobb gyárváros az országban. Az alacsony hozzáadott értéket igénylő iparágak a munkaerő drágulásával párhuzamosan egyre inkább kiszorulnak Kínából, így ez a régió is jelentős változásnak indult.

Humen közvetlenül a tengerpart mellett fekszik, kereskedelmi kikőtője nagyon gyors elérést tesz lehetővé Shenzhen, Hongkong, Guangzhou és a delta nyugati oldala felé egyaránt. A gyárak nagyobbik része már bezárt, s emiatt az egész település rekonstrukción esik át. A mi óvodánk is néhai gyárépület volt, s a mellettünk lévő másik, egykori gyárat is most építették át irodaháznak. Még a szomszédos buszmegálló neve is iparterületre utal, de a gyakorlatban ennek itt már semmi nyoma.
Humen távolabbi részein még vannak gyárak, s Dongguan más vidékein is, s ez időnként látszik a levegőn is.


Hogy Humen átalakulási fázisban van, azt leginkább az mutatja, hogy egyelőre nincs igazán központja, s teljesen esetlegesen váltakoznak a különböző funkciójú területek. A lerobbant régebbi házak és a vadiúj vagy épülő példányok is akár épületenként cserélődnek, s előfordul, hogy központibbnak készülő, középületeknek is helyet adó utcasor mellett közvetlenül egy méretes, de elhagyott és pusztuló gyárterület fekszik.


És akkor a vélemények kategóriánként:

1. Közlekedés

Vannak buszok, ideér Dongguan felől a metró, s ez utóbbi épül is tovább Hument átszelve Shenzhen felé. Komppal Hongkong reptere másfél óra, s a nagysebességű vasút becsatolja az országos hálózatba is. A shenzheni reptér is nagyon közel van. 

2. Szolgáltatások

Az egykori iparterületeken Kína más részeihez viszonyítva viszonylag fejletlen a kereskedelmi hálózat. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek üzletek, de viszonylag kisebb számban. Több nagy bevásárlóközpont is épült, köztük egy Walmart is.

3. Környezet

Mivel épp átalakulóban van a város, ebbe egyelőre még bele lehet kötni, de szerintem néhány év alatt rendeződik a helyzet nagyja. A levegőminőségen még lehetne javítani.

4. Külföldiek

A vasútállomástól, a komptól és a helyemre érkező új kollégától eltekintve nem láttam külföldieket, létszámuk talán néhány tucatra tehető Humenben. A lakosság ennek megfelelően valamivel jobban bámul, mint mondjuk Shenzhenben, de mivel mégiscsak a közvetlen szomszéd Shenzhen és Kanton is, azért nem életük első efféle élményét kínálja a magát mutogató idegen.

5. Árak

Shenzhennél olcsóbb, de azért határozottan érezhető, hogy a Gyöngy-folyó deltájánál vagyunk. Az ingatlanbérlés a shenzheni nem belvárosi, de még jól és gyorsan megközelíthető részek kétharmada körül jár, taxi tekintetében is kb. hasonló a különbség. Ha a metró átszeli majd Hument, az ingatlanpiaci árak el fognak szabadulni.

Összegzés? Hument nem választanám direkt a lakóhelyemül, de ha itt talál munkát az ember, bőven megteszi. Idegenforgalmi célú látogatást ne tervezzetek ide. 

A napfényes Nha Trangban jelenleg is rendületlenül süt a nap, s nagyjából állandó 30 fok van. Augusztus 20-i lelépésem óta azért ott sem állt meg teljesen az élet, de erre bőven elég egy bejegyzés is, kiemelve néhány érdekesebb esetet.


Tájfun

Volt egy tájfun, novemberben, ami szintén megkapott mindenféle szuper jelzőt, s az előrejelzések szerint Nha Trang felé vette az irányt. A tavalyi esetből okulva férjem szerint a népek mindenfelé homokzsákokat pakoltak a hullámpala tetőkre és nagyjából mindenki be volt tojva. Aztán két napon belül megnyugtattam, hogy már úgy néz ki, elkerüli őket a ciklon, s csak Saigont kapja telibe. Végül kiderült, hogy még partot érés előtt kifulladt, s hacsak Darwin-díjra pályázó halászhajókat nem süllyesztett el, akkor a vieteknek haja szála sem görbült miatta.

Közúti viszonyok

A Nha Trang egyik valódi gyöngyszemeként számon tartható Kiwi Bar nyugdíjas küllemű és felthetően korú új-zélandi tulajdonosa (s egyben szakácsa, pincére, mindene) ütközött motorozás közben. A vietnami ovisokra méretezett burgerek és az igencsak étvágygerjesztő szószok inventora sajnos lélegeztetőgépre került majd néhány napon belül patológus elé, mialatt a távoli rokonság az interneten gyűjtött szívhezszólóan a kórházi számlára. Akad még néhány hasonlóan jól menő, bár a Michelin által még méltatlanul hanyagolt etnikai alapú vendéglátóipari egység a városban, reméljük, azok hasonlóképp népes személyzete legalább rendelkezik betegbiztosítással.

Steve kapitány

Nha Trang legnívósabb, kizárólag pénzes turistáknak fenntartott része Vinpearl, amely egy parthoz nagyon közeli szigetet takar. Én eddig elkerültem, de férjem októberben arra járt, mivel kapott egy kb. 2-3 órát igénylő munkát, Vietnámban elérhető körülmények között szuper, 3 millió dongos, vagyis kb. 36 ezer forintos javadalmazásért (eredetileg két milla lett volna, de az utolsó pillanatban még bevonódtam és sikeresen feltornásztam).
Egy whisky promócióban kellett részt vennie, kapott egy remek egyenruhát, amivel elvileg vonatkapitánnyá vált, s egy műanyag mozdony mellett állva kellett volna elmondania, hogy Skóciába érkeznek a vendégek hamarosan. Ez valami szervezési probléma miatt végül elmaradt, nem úgy a munka csúcspontja, a zenére történő skótdudálás-imitáció - immár skótszoknyában.
Én egészen biztosan betegre röhögtem volna magam, ha látom, így talán jobb, hogy nem voltam ott. A duda ráadásul szintén szedett-vedett anyagokból volt összetákolva, párnából meg vízipipa-vezetékből, hasonlókból. Életreszóló élmény lehetett.

Nagyon egyelőre azért még nincs ok panaszra, tegnap például 29 fok volt napközben, s még ma is 26-ról szól az előrejelzés. Volt viszont egy hűvösebb hetünk, amikor 21-23 fokok voltak nappal, s 17-19 éjjel. 


A hosszabb távú kilátások azonban nem ennyire biztatóak. Azok alapján még egy kicsit lesz időm akklimatizálódni a kevesebb, mint három héten belül beköszöntő hidegebb viszonyokhoz (bár igaz, hogy a viet kánikula egy hete meg tönkrevágja ezt a szép fokozatosságot, na mindegy).


17-ig elvileg még ez vár rám:

Már csak két hetem van hátra, s útnak indulok a már részletezett módon előbb Hongkong, majd onnan a varázslatos Vietnám felé, hogy aztán ott szerencsére csak egy hetet kelljen kihúznom, mielőtt Svájcon át Magyarországra keveredem immár férjestül.

A két hét rövid idő, az utóbbi három hét is pillanatok alatt elment (azóta tart nagyjából a visszaszámlálás). Némiképp sajnálom, hogy megyek, de azért lényegesen erősebb a pozitívumok keltette érzés. Már nagyon hiányzik férjem, s hazamenni sem lesz rossz így két év után.


Az itteni ovit itthagyni lényegesen kevésbé lesz megterhelő élmény. Bár nagy panaszom nem lehet rájuk, azért olykor már kezdtek egy kicsit idegesíteni egyes javaslatok, de még pont a tolerálható mértékben. A babák már jobban fognak hiányozni, már amelyikük. Akadnak köztük is irritáló példányok, egy kiscsoportos, nagyon undok fejű, visítozós hangú leány az abszolút negatív véglet. Undok fejéről nem tehet, s azt sem zárom ki, hogy a hangja sem magától ilyen, de a természete is nagyon utálatos, állandóan bántja a többieket, mindent elvesz tőlük, s mindamellett még elég ostoba is.*

Vannak ellenben kedvencek is, például a középsősök között Jack, akinek valami bámulatos agya van, mindent pillanatok alatt felszív, mindamellett még cuki is. A szerelem kölcsönös, a reggeli torna során, amikor körben állunk mindannyian, kézenfogva, mindig résen van, s azonnal rohan az egyik kezemet kisajátítani. A pénteken lezajló sportnap eredményhirdetése után pedig csalódottan potyogtak a könnyei, amiért a csapata második lett - semmi hangos sírás vagy hiszti, de végtelen szomorúság.
Már biztosan tudjátok, hogy nem igazán vagyok gyerekbarát, de őt azért kedvem lenne becsomagolni a bőröndbe. Jó, valszeg az első rossz napja után vissza is küldeném légipostán, de na, azért őt sajnálom itthagyni.

További szerveznivaló hiányában most már leginkább csak ki kell várnom a maradék időt. Ami dolgom lesz még, az a lakás takarítása illetve a cuccaim bepakolása, de ez rá fog érni az utolsó előtti napon, s egyik sem ígérkezik megerőltetőnek.


Két hét, egy időre ennyi Kína marad nekem.

_________________________________________
* a többiek néha azért bosszút állnak rajta. Pár hete ketten egy kicsit megrugdosták, másik pedagógus épp nem észlelte az esetet, én meg nem vettem róla tudomást.