Liping 2018.11.21. 01:49

40 éves a kínai reform és nyitás

1978-ban, már négy évtizede esett meg, hogy a maói őrület után a hatalmi harcokból Deng Xiaoping került ki győztesen. Deng korábban is piaci elhajlásairól volt hírhedt, s erre Kína legfőbb vezetőjeként sem cáfolt rá: intézkedéseinek hatására az évtizedekig az éhezés határain egyensúlyozó ország néhány éven belül gabonaexportőrré vált*, s az ipar átalakításával párhuzamosan egy robbanásszerűen előretörő üstökössé.

A 40 év - melyből cirka 15 felett bábáskodott annak atyja - teljesen átformálta Kínát, ma már a világgazdaság második legerősebb szereplője, az életszínvonal alapján pedig már egy szerény jólét is kialakulóban van (természetesen nagy jövedelmi különbségek mellett). 

Bár a megállíthatatlannak tűnő, mesterségesen fékezett növekedés kora már bőven elmúlt, s a gazdaság további menedzselése nem kis kihívás elé állítja a döntéshozókat, Kína az utóbbi évek búskomor jóslatai ellenére még nem omlott össze, ami persze nem jelenti azt, hogy nem is fog. Az jól látszik, hogy gőzerővel dolgoznak a megoldáson, ennek részeként épül az új selyemút, amely, ha jól sikerül (erre nézve is vannak kételyek, de messze még a dolog kifutása), sikeresen kötheti le Kína mostanra sok esetben feleslegessé vált erőforrásait. A nagyobb cél, a termelés átállítása a magasabb hozzáadott értéket képviselő iparágakra ekkora méretekben határozottan nem kis dió, de részleges sikerekről egyértelműen lehet beszélni, elég ha megvizsgáljuk a kínai export összetételének változásait.

 

A négy évtized részletes leírásáról most eltekintenék, mert ehhez egy teljes cikksorozat kéne, ellenben az érdeklődőknek ajánlom a Youtube-ot, az esemény tiszteletére rengeteg részletes, több részes videó is készült - részben kínai állami médiumok által, ezeket illik némi kritikával fogadni, de akadnak kvázi független beszámolók is.
A hongkongi South China Morning Post egy apró, két perces szösszenetét linkelem, amely ad egy nagyon vázlatos összegzést.

 




_____________________________________________
* a javuló anyagi helyzetben a fogyasztás is nagyságrendekkel megugrott, így a mezőgazdasági önellátás, különösen az állati eredetű termékek esetében már a múlté.

 

Címkék:kína reform nyitás deng xiaoping 21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr1014384272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.22. 06:26:20

A lényeg: a kínai nép sikeresen vette az akadályt, ellenállt a külföldről irányított agressziónak, nem engedte az ország gyarmatosítását.

A kulcspont 1989, amikor a kínai nép sikeresen leverte párezer idegen ügynök puccskísérletét, lásd Tienanmen téri "vérengzés", a nyugati gyarmatosítók csicskásainak leverését kemény kézzel.

Ha ez nem sikerült volna, ma Kína helyén 20-25 kisállam lenne, mindegyik a nyugati tőke diktátuma alatt, perverz "jogokkal", katonai megszállással, s az életszínvonal a mai ötöde lenne.

Liping 2018.11.22. 06:56:26

1989 nem idegen hatalmak puccskísérlete volt, hanem naiv egyetemisták felkelése (akik elképzelhető, hogy kaptak támogatást külföldről is, de ezt legfeljebb az események váltották ki, nem a külföld az eseményeket).
Az valóban sanszos, hogy a nyugati típusú demokrácia beköszönte esetén nem ezt az utat járta volna be a gazdaság fejlődése, de ezt sem varrnám a demokrácia nyakába, sokkalta inkább Kína sajátságos helyzete az indok.

Tiananmenről írtam valamit:
szecsuan.blog.hu/2014/06/04/junius_4_a_tiananmen_-teri_esemenyek_25_evforduloja

chrisred 2018.11.22. 08:48:40

@maxval balcán bircaman: Helyesen: a kínai kommunista párt állt eddig ellen sikeresen annak, hogy a kínai polgárok a kezükbe vegyék az országuk irányítását. De a cenzúra, a hatósági terror mind kevés ahhoz, hogy ez a folyamat megállítható legyen, legfeljebb lassítani tudják.

(A kínai embereknek valójában édesmindegy, hogy valójában hány állam területén élnek, a hongkongiak példája mutatja, hogy büszkék és kényesek az autonómiára.)

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.22. 08:55:05

@chrisred:

A folyamat nem a liberálisok szája íze szerint zajlik, senki se akar Kínában liberális demokráciát.

chrisred 2018.11.22. 09:06:01

@balcán maxval bircaman: A kommunista párt nem akar polgári szabadságjogokat, ez nem meglepő. De előbb-utóbb nem lesz más választásuk, kialakulóban van a polgári középosztály, aminek a tagjai először anyagilag függetlenednek az állami köldökzsinórtól, majd a közéleti jogokat is követelni fogják.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.22. 09:13:47

@chrisred:

Semmi gond ezzel, míg az állam bivalyerős.

chrisred 2018.11.22. 09:20:25

@balcán maxval bircaman: Ez olyan fogalom, amit sokféleképpen lehet értelmezni. Az illiberális világképben az az állam ereje az alattvalók feletti hatalom szintjét jelenti, a polgári társadalomban meg azt, hogy milyen hatékonyan járul hozzá a polgárok érdekeinek megvalósitásához.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.22. 09:28:36

@chrisred:

A lényeg: az állam uralja a társadalmat, mert csak így tud védelmet nyújtani az egyének többségének kevés erőszakos egyénnel szemben. Ne a nagytőke profitéhsége legyen a vezérlő erő, hanem a kisemberek érdeke.

chrisred 2018.11.22. 09:33:51

@maxval balcán bircaman: Az állam feladata elsősorban az, hogy a polgárokat a közhatalom birtoklóinak önkényétől védje meg. A különböző társadalmi érdekcsoportok közötti érdekütközések során az államnak semlegesnek kell maradnia.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.22. 09:44:20

@chrisred:

Az állam legyen semleges az erősek és a gyengék harcában? Viccelsz?

chrisred 2018.11.22. 09:53:57

@maxval balcán bircaman: Ne legyen elfogult egyik irányban sem, mert akkor az állam gyártja az erőseket és a gyengéket, és nem a közösség. Meglepne egyébként, ha ugyanezt az elvet vallanád abban az esetben is, ha azok a gyengébb érdekérvényesítő erővel bíró társadalmi érdekcsoportok mondjuk a nők, a melegek vagy a hajléktalanok lennének.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.22. 10:06:15

@chrisred:

Az állam képes képviselni mindenkit, a magánérdek nem - utóbbi esetben az erősek, a gazdagok elnyomnak mindenki mást.

A nőket, a hajléktalanokat védeni kell. A "melegeket" meg gyógyítani.

My_name_is_Nobody 2018.11.22. 10:08:27

@balcán maxval bircaman: Szerintem az állam marad is bivalyerős. Kína egy teljesen sajátságos ország... Igaz egész Ázsia nagyon különleges világ, igaz a mi szemünkkel nézve.
Nem tudom, hogy voltál-e Kíná-ban hosszabb időre... Én voltam. Ha ott kezdjük a demokráciát, hogy tudomásul veszem, hogy az én időm ugyanolyan fontos nekem mint a Te időd és akkor haladunk előre, ha tiszteljük egymást és összefogunk, akkor Kíná-ban sokkal nagyobb demokrácia van mint egész Európá-ban.
Gondoljunk csak bele... 1,4 milliárdan vannak... És ez a tömeg gyakorlatilag az ország keleti felén él. Ezt a tömeget kordában kell tartani, irányítani, vezetni kell. Nem lehet elengedni a saját feje után, mert akkor szétesne az egész. Láttam a Fülöp-szigeteken, hogy mit képes csinálni a nyugati "demokrácia", mekkora káoszt, bűnözést hoz létre. Persze vannak olyan erők amelyeknek pont ez a kifizetődő, a káosz jól jövedelmez. Ezt akarja a kínai kormány elkerülni. Mivel Kína nagyon speciális eset, nem is biztos, hogy való nekik az a liberális demokrácia amelyet itt mi szajkózunk ezerrel. Ők mások... nagyon mások. Nekik van egy több mint 5000 ées történelmük, kultúrájuk és nem fogják azt megtagadni a mi kedvünkért. Nem is szabad, mert akkor már nem Kína lenne, hanem egy gyarmat...
Az egyszerű kínai emberek megélni szeretnének, jobb életet s nem probléma nekik a munka. Baromira nem érdeklik őket ilyesmik, hogy polgári szabadságjog meg ehhez hasonló álszent baromságok. Megélni szeretne, hogy legyen egy normális élete, tudja elindítani a gyerekeit egy normális életútra. Bárhova mennek a világban, ott mindenhol dogoznak s nem avatkoznak bele a politikába. Dolgozni és megélni akarnak. És ami nagyon fontos, hogy úgy képesek valamilyen szinten beleolvadni a helyi társadalomba, hogy megőrzik a kínai mivoltukat.
Mondok egy pár példát...
Pénzrendszer... Nagyon kevés külföldi bankot engedett be a kormány az országba, így igazán kézben tudja tartani a gazdaságot. Van nekik ez a Wechat programjuk. Qrva jó kis progi egyébként :) Ezt össze lehet kapcsolni a saját bankszámláddal és BÁRHOL az országban képes vagy a Wechat-tel fizetni. És a fizetés teljesüléséhez nem órák kellenek, hanem azonnal. Itt pittyen a telefonod, hogy elindult az utalásod és rögtön a másik oldalon pittyen, hogy megérkezett.
Aztán... A kínai kormány nem foglalkozik az utcán saját áruló zöldségesekkel, kifőzdékkel, zokni, ruha vagy bármilyen árusokkal. Nem piszkálja őket, hogy ilyen-olyan áfát, köfát, béfát, ilyen-olyan adót fizessél a kormánynak... Hagyják élni az embereket. Nagyon jól alkalmazzák az "élni és élni hagyni" elvét.
Nyugdíjrendszer... Ha jól tudom akkor a nyugdíjjárulékot az emberek saját maguk válasszák meg, hogy mennyit és mennyi ideig fizetik. Nem vonják le automatikusan a fizuból. Aki min 15 évig fizeti a nyugdíj járulékot az már jogosult nyugdíjra. Persze, minél többet fizettél be minél hosszabb ideig annál magasabb lesz a nyugdíjad.
Születészabályozás.... Tudjuk, hogy volt az 1 gyerek elve, most állítólag a 2 gyerek elve van.. A nyugati média felkapta, hogy milyen kegyetlen, meg adót kell fizetni, stb... A helyzet teljesen más... Ékes példa a hazugságokra. Következőképpen működik a dolog: az 1-2 gyerek politika CSAK városokra érvényes, vidékre nem. Az első/második gyerek úgymond ingyenes, nem kellett adót fizetni utána. Ha 2/3 -dik gyerek után kell csak EGYSZERI adót fizetni és az is csak OPCIÓNÁLIS... Ha van kedved fizetsz, ha nincs kedved akkor nem fizetsz. Persze mindennek megvan a következménye. Ha fizettél akkor kaptál egy huoko-nak nevezett igazolványt s ezzel mehettél állami iskolába. Ha nem fizettél akkor nem kaptál huoko-t s akkor csak fizetős iskolába adhatod a gyereked. Az egyszeri adó is vállalható, ha jól tudom akkor, kb3-4 havi fizetésednek megfelelő összeg. Tehát ha van egy kis megtakarításod akkor simán ki tudod fizetni. De a huoko később is kiváltható, nem kell a gyerek születésekor rögtön kiváltani.
Nem vagyok benne biztos, hogy oda kellene vinni ezt a számunkra értelmezett liberális demokráciát... Nagyon nem...
Azt, hogy az állam szempontjából veszélyes elemeket megpróbálják kiszűrni.. Melyik kormány nem ezt csinálja ? Többé-kevésbé tisztességes módszerekkel. Ott legalább világosan tudod, hogy ha nem viselkedsz megfelelően akkor seggbe rúgnak s az neked jobban fog fájni. Dolgozni kell önmagadért és a társadalomért. Ennyi... Szerintem igen sok tanulnivalónk lenne tőlük...

chrisred 2018.11.22. 10:23:29

@maxval balcán bircaman: Az állam saját magán kívül senkit nem képes képviselni, de ez nem is baj. Neki csak a kereteket kell biztosítani ahhoz, hogy a társadalom különböző csoportjai képviseletet biztosítsanak maguknak. A nőket és a hajléktalanokat nem kell védeni, megvédik ők magukat, ha ehhez a társadalom biztosítja a megfelelő feltételeket. Hogy a homoszexualitás betegség vagy tulajdonság, ennek eldöntése meghaladja a hozzáértésemet. Mindenesetre, ha betegség is, a társadalomnak csak addig terjednek a lehetőségei, hogy a gyógykezelés lehetőségét megadja. A kényszergyógykezelés társadalomellenes magatartás hiányában nem az európai civilzációhoz méltó.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.22. 10:31:42

@chrisred:

Amit leírsz, az a liberális államkoncepció. Pont ez az, amit nem akar a kínai nép.

chrisred 2018.11.22. 10:33:47

@maxval balcán bircaman: Majd kiderül, ha lehetőséget kap arra, hogy választhasson.

My_name_is_Nobody 2018.11.22. 10:45:09

@maxval balcán bircaman: Hála Istennek, hogy nem akarja! Sokkal nagyobb ott egyáltalán az összefogás, összetartás, akár egyéni akár nemzeti szinten. Olyan mértékben szeretik a HAZÁJUKAT, történelmüket, kultúrájukat, hogy csak tanulhatnánk tőlük. Lehet, hogy a mindennapokban egymás alá tesznek, de nagyon is jól tudják, hogy az összefogásban az erő és ha kell képesek félretenni az egymással szembeni problémáikat és összefogni egy nagyobb probléma megoldásához. A család roppant fontos számukra... Ezt is tanulhatnánk tőlük.
Azt is nagyon jól tudják, hogy az egyéni előrehaladáshoz a másikat is engedni kell érvényesülni. Ez nagyon jól látszik a közlekedésben. Képzelj egy kb 25-30 milliós nagyvárost, qrva sok autóval... Kapaszkodj... Elvétve vannak balesetek. Még úgy is, hogy pl az index használatát eléggé tágan értelmezik :) Nem rohannak ész nélkül, a Q7-es Audi vagy X5-ös BMW -is ugyanúgy közlekedik mint a Fábiá-s emberke. Nem túrják le egymást, nem vágnak be egymás elé s ha valamilyen forgalmi akadály jön elő, pillanatok alatt megoldják. Nincs anyázás, kiabálás, kia f@sza gyerek viselkedés az utcán. Közlekednek... Nem probléma ha a BMW-snek vissza kell tolatnia 10 m-t, hogy a másikat kiengedje... Visszatolat és kiengedi és nem várja el a köszönete. Haladjunk... Azt mondják, hogy persze időnként fordulnak elő balesetek. Én személy szerint még mentőautó szirénát sem hallottam...

chrisred 2018.11.22. 10:51:21

@My_name_is_Nobody: Eltérő tapasztalataim vannak, igaz, gyalogosként. Zebrán átmenni,még ha zöld is a lámpa, valóságos túlélőtúra.

_Epikurosz_ 2018.11.22. 16:36:39

1st light on the 5th day - tells everything, just open your eyes and see.

My_name_is_Nobody 2018.12.12. 10:21:18

@chrisred: Igen, ilyenek vannak :) Sok olyasmi van Ázsiá-ban ami európai szemmel furcsa, nehezen érthető. De nem szabad kiragadni dolgokat s csak azok alapján megítélni egy egész országot, mint ahogyan a nyugati tőke teszi önös önző érdekektől vezérelve. Sokkal inkább több időt eltöltve egy országban, megpróbálni egy összképet kialakítani az adott társadalomról. Nekem abszolút pozitív mind a kínai társadalomról, mind a kormányról kialakított képem.

My_name_is_Nobody 2018.12.12. 10:25:53

@_Epikurosz_: Te most mondani nagyot ???? Lenni primitív paraszt s nem érteni te magasröptű eszmefuttatásod :):):) Lécci a little bit ereszkedni down a mi ignorant level-re s a többi komment nyelvén válaszolni lehetőleg a témával kapcsolatban on our intellectual szintünkön :):)

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása