Liping 2018.10.13. 16:20

Metróevolúció Kínában

A mai bejegyzésben elsősorban sematikus ábrák és térképek lesznek, szöveg kevésbé, így az erre érzékeny olvasóim nyugodtan kihagyhatják.
Már rengetegszer írtam, de ezt nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy Kínában az infrastruktúra fejlődése egészen elképesztő méreteket öltött az elmúlt évtizedekben, s ez a lendület még tart ma is.

 

Ugyanez igaz a metróépítésekre is - ha valaki lelkesedik a városi tömegközlekedés ezen formája iránt, Kínánál jobb helyet keresve sem találhatna. A lenti ábra a jelenleg metrót üzemeltető kínai településeket ábrázolja. 2004 elején még mindössze öt város rendelkezett ilyen jellegű vasúttal, de még 2010 kezdetén is csak kilenc (Hongkongot és Taiwant nem számítva).


opnv-systeme_in_china.png

 

A legnagyobb hálózatok rohamtempójú fejlesztésének megértéséhez pedig az alábbi összehasonlítások nyújtanak segítséget. Egyik-másik még kínai viszonylatban is meghökkentő.

(A képek egy részére érdemes rákattintani, hogy teljes terjedelmükben láthatóak legyenek.)

 

 

Peking 

A hálózat jelenlegi hossza: 599,4 km.

beijingmetro2005.png

A fóváros hálózata 2005-ben (fenn) és ma (lenn)

beijing-map.png

 

 

Shanghai

A hálózat jelenlegi hossza: 652,3 km, jelenleg a leghosszabb a bolygón.

shanghai_metro_evolution.gif

A metró fejlődése 2017-ig (fenn), a hálózat ma (lenn)

shanghai-large-map.png

 

 

Guangzhou

A hálózat hossza: 357,2 km.

guangzhou_metro_evolution.gif

A kantoni metró a kezdetektől 2015-ig (fenn), ma a foshani és a dongguani vonalakat is jelző nagyobb régió hálózata (lenn)

greater-guangzhou-metro-map.png

 

 

Shenzhen

A hálózat hossza: 286,2 km.

shenzhenmetro2007.png

A 2007-es állapot (fenn) vs. ma (lenn)

shenzhen-map_1.png

 

 

Chongqing

A hálózat hossza: 263,5 km.

chongqingmetro2005.png

Chongqing 2005-ben (fenn) illetve 2018-ban (lenn)

chongqing-map.png

 

 

Nanjing

A hálózat hossza: 377,24 km, amivel átvette a harmadik helyet Kínában.

nanjing_evo.gif

A nanjingi metró fejlesztésének első 10 éve (fenn) és a mai eredmény (lenn)

nanjing-metro-map.png

 


Chengdu

A hálózat hossza: 196,5 km.

 

chengdu2010.gif

A metró debütálásának évében, 2010-ben (fenn) és nyolc évvel később (lenn)

chengdu-metro-map_1.png

 

Wuhan

A hálózat hossza: 283,6 km.

wuhanmetro2005.jpg

A wuhani metró 2005-ben (fenn) és 2018-ban (lenn)

wuhan-metro-map_3.png

Címkék:kína metró peking shanghai nanjing wuhan shenzhen chengdu chongqing 68 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr8314299343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincs közöttünk csicska 2018.10.14. 09:34:15

tesom iden elt fel evet Chengduban, es igen, vannak megdobbento dolgok, mivel a semmire epul ra az infrastruktura, minden uj dolog alapbol modernebb, mint nyugaton

DE: mindent osszeveve Kina meg mindig egy koszos, hangos, szar hely, ahol sok milliomos es sok szegeny el egymas mellett

Svegacomp 2018.10.14. 09:47:36

Az a szép az egészben, hogy ha Kínában valaki az államtól sikkaszt (és persze lebukik), akkor kivégzik. A nagy keleti nyitásban ezt is át kellene venni viktoréknak, egyből sokat javulna az élet errefelé.

Liping 2018.10.14. 09:48:28

@Nincs közöttünk csicska: az új dolgok mellett rengeteg a felújítás is, amikor az évtizedes dolgokat varázsolják újjá, pl. a hagyományos vasúti pályák korszerűsítése az újonnan épülő gyorsvasutak mellett.

Ami a komment második felét illeti... Az egyéni preferenciák eltérnek, én egyáltalán nem tartom szar helynek. De ezen nem veszünk össze, Kína nem való mindenkinek.

Nincs közöttünk csicska 2018.10.14. 10:02:15

@Liping: Abszolut attol fugg hol el az ember. A tier1 varosokban, az a 100 millio kinai nem el rosszul, osszevetheto a dolog a keleteuropaival. 1000 millio meg vmi mocsok faluszelen levest arul.

Zabalint 2018.10.14. 10:09:01

@Svegacomp:
Jó ötlet, így ki lehetne végezni bárkit, akit az általuk grundolt bíróság sikkasztás vadjával elítél...

Liping 2018.10.14. 10:10:21

@Nincs közöttünk csicska: megfordultam s éltem is sokfelé. Főleg nem tier1 városokban. Falvakban már alig él valaki.

Zabalint 2018.10.14. 10:22:56

@Nincs közöttünk csicska:
Anyagi szempontból biztosan. Shanghajban többet keresnek az irodai rabszolgák, mint Budapesten, miközben a kaják, ruhák, műszaki cikkek árai alacsonyabbak.

Viszont az életszínvonalhoz hozzá tartozik az is:
- Egy főre nézve sokkal kisebb irodákban dolgoznak.
- Jó helyen fizetéshez viszonyítva is sokkal drágább a lakhatás, így az átlag irodista naponta sokkal többet ingázi, és/vagy sokkal kisebb lyukban él.
- Túlórák, éjszaka vagy hétvégén otthonról bedolgozás szempontjából sokkal jobban szívatják, mint európai kollégáit.
- Sokkal szennyezettebb a levegő.
- Sokkal jobban meg kell válogatnia, hol eszik, itthon a sadki büfét is megbüntetik/bezáratják, ha fosnak utána a vendégek. Ugyanez igaz sok más dologra.
- A szabadságjogok nem igazán ismertek, még az internetet is korlatozzák.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.14. 10:29:32

Jó hír a kisembereknek Kína rohamos fejlődése. Ez ugyanis együtt jár a nyugat zuhanásával.

Nincs közöttünk csicska 2018.10.14. 10:40:22

@maxval balcán bircaman: De az euban elsz tehat te nyugat vagy. A nyugat zuhanasanak tehat ne orulj.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.14. 10:42:53

@Nincs közöttünk csicska:

Örülök neki, mert a nyugati civilizáció pusztulása fontos esemény egy jobb világ felé.

Zabalint 2018.10.14. 10:48:16

@maxval balcán bircaman:
Máskor meg azt mondod, hogy a liberalizmus bukik a nyugati civilizációban, és ez milyen jót tesz a nyugati civilizációnak.

Zabalint 2018.10.14. 10:49:14

@maxval balcán bircaman:
De örülök, hogy végre van egy újkommunista aki beismeri, hogy az illiberális mozgalmak nem megmenteni akarják Európát a "muszlim inváziótól", hanem szétverni a nyugati civilizációt.

Nincs közöttünk csicska 2018.10.14. 10:49:29

@maxval balcán bircaman: banyek, engem a sajat vilagom erdekel, nem a mase

Nincs közöttünk csicska 2018.10.14. 10:50:58

@Zabalint: vagy inkabb a muszlimizalok veszelyesek a nyugati civilizaciora

Ches Desmond 2018.10.14. 11:08:29

És a fejlett Japán:

www.youtube.com/watch?v=pRBLnth4oSg

(Sztem a személyzet kalóriapénzt kap..:)

Ches Desmond 2018.10.14. 11:11:08

@Zabalint: A nyugati civilizációt azok akarják szétverni, akik erőltetett betelepítéssel iszlamizálják az európai nagyvárosokat, de nem fog menni..;)

2018.10.14. 11:15:13

Mondjuk ha már a szerző ennyire rá van kattanva a metrókra, kicsit írhatna pl. a munkavégzés minőségéről, biztonságról, kockázatkezelésről, költségekről meg egyéb kapitalista mételyről is... Nine Dash Line-os térképeket meg nagy számokat Maoék szoktak mutogatni.

adlersson.x10.mx/2018/01/shenzhen-metro-rejtelmei/

@Liping: Neked pedig a cukormázas kínai vasúti fejlesztések keltette illúzió mellé (többek közt) ezt is ajánlom, a kép árnyalása végett:

adlersson.x10.mx/2017/08/budapest-belgrad-vasutvonal-kinai-oldala/

Liping 2018.10.14. 11:38:44

@gereblyepörkölt: a szerző és Liping ugyanaz a személy.
Nem állítottam sehol, hogy a munkavédelmi előírások terén nem lenne mit javítani. Ezzel együtt is otthonról nézve elképesztő mértékű a fejlődés, metró és nem metró esetén egyaránt. Nem láttam soha senkit a metróban szarni Shenzhenben töltött évem alatt.

goodjohnwin 2018.10.14. 11:52:40

1. hiba a posztban: az evolúció nem azt jelenti, hogy valami ész nélkül, robbanásszerűen fejlődik, hanem, hogy lépésről-lépésre, fokozatosan, mindig csak a hasznos/jó dolgokat megtartva, ami az előnyére válik a fejlődés tárgyának.

2. hiba a posztban: semmi nem derül ki a posztból az ábrákon kívül. Hogy oldották ezt meg? Mennyi dolgozó halt meg az építkezések folyamán? Milyen technológiával haladtak ilyen gyorsan? Milyen mélyen vannak a járatok? Mennyien használják? Milyen technológiájúak a szerelvényeik? Mennyit drágult egy-egy projekt a kezdettől az átadásig? Miből finanszírozták mindezt és ki? (állami vagy pszeudo-magáncégek?)

Kár, hogy az ilyen silány irományok nyilvánossághoz juthatnak az Index címlapnak köszönhetően, miközben más, minőségi tartalomtól veszi al a helyet. Mondjuk ez nem diktatúrarajongó posztíró hibája, hanem az indexé, de ez más kérdés.

solo 2018.10.14. 12:01:06

Amit bárki egyszerűbben megért: Pesten sikerült összehozni 4db metró vonalat, addig Pekingben 2014ben már 24 volt,ha jól emlékszem. 2 óra volt átmetrózni a város egyik végéből a másikba és nem azért, mert a fele úton metrópótló buszok vitték! :))))) A technikai különbségről ne is beszéljünk.

steery 2018.10.14. 12:24:54

A következő cikkben szívesen látnék képeket az új metróállomásokról, meg a metrókocsikról is. Gondolom ott hosszabbak a szerelvények, mint nálunk és sűrűbben is járnak?

solo 2018.10.14. 12:28:47

@maxval balcán bircaman: Te maximum keletEBBRE élsz,( mondjuk hozzánk viszonyítva), de az még nem a nagybetűs Kelet! Bár, azért ezt a lelked mélyén biztosan érzed! Vagy tudod. Mondjuk abból,hogy ide is bármit írogathatsz, meg a fészbúkra is, ami pl. Kínában le van tiltva, ha jól emlékszem. Persze a rendszer szarságaihoz tapsolóknak gondolom ott is kiváltságok járnak, úgyhogy van remény! ;) :))))

solo 2018.10.14. 12:50:13

@gereblyepörkölt: Leírtam a saját magam által tapasztalt dolgokat.Neked ebből az jött le,hogy fogékony vagyok a propagandára. Okos. Inkább ,,meg se szólaltál volna". Te is jártál már Kínában? Vagy? A fotelből jön ez a nagy éleslátásod?

Ches Desmond 2018.10.14. 13:04:24

@gereblyepörkölt: Ez meg a fejlett Japán ma:

www.youtube.com/watch?v=2h8_Cs6bGrE

(Egyébként a japók már 30 éve is fejlettnek számítottak, vagy nem?)

Liping 2018.10.14. 13:36:02

@gereblyepörkölt: Nem kizárt, hogy volt rá példa. Egy nyugati ismerősöm a wuhani metrót szarta össze (nem szándékosan). Ha szarást nem is, de ürítést már volt szerencsém megfigyelni a köki metróállomásán...

Peking népességét összehasonlítva Budapestével sem az utóbbi jön ki győztesen a metrók arányát tekintve.

Liping 2018.10.14. 13:37:29

@goodjohnwin: köszönöm, hogy ezekre felhívtad a figyelmem.

Liping 2018.10.14. 13:39:55

@gereblyepörkölt: amúgy Shenzhenben hol volt ez a szarós felirat? Napi szinten metróztam egy éven át, de nem vettem észre. Nem megkérdőjelezni akarom a hitelességét, mert simán előfordulhat, hogy van ilyen, de hogy nem tartozik az általánosan elterjedt figyelmeztetések közé, az szent. Vagy lehet, hogy Shenzhenbe érkezésem idején már nem volt használatban.

Liping 2018.10.14. 13:41:54

@Liping: még a kökis ürge mentségére szolgáljon, Bpn nincsenek wc-k a metróállomásokon, Kínában igen.

Zabalint 2018.10.14. 16:22:46

@Nincs közöttünk csicska:
Birka beismerte, hogy ez az illiberalizmus célja, hiszen mindig is példaértékűnek tekintettik a romlatlan, konzervatív muszlim kultúrát...

Zabalint 2018.10.14. 16:24:07

@Ches Desmond:
Mindenhonnan ez a propaganda szól, de most birka végre beismerte mire megy ki a játék.

Zabalint 2018.10.14. 16:25:56

@maxval balcán bircaman:
Az előb nem megmetésről beszéltél, elszóltad magad.

sure_shot 2018.10.14. 16:44:31

Nézzétek már meg emberek mekkora városokról van szó. Itt muszáj metrót építeni, mert ekkora embertömeget képtelenség a föld felett mozgatni hatékonyan. Valóban gáz ez a kétes színvonalú, bármi áron való robbanásszerű fejlődés, de az is tény hogy kurvára nem szaroznak arrafelé. Persze persze meghibásodik, de 350-nel mennek a vonataik, miről beszélünk??? Ez nekünk sci fi kategória egyenlőre.

Helyszíni zsemle 2018.10.14. 17:03:01

@Ches Desmond: "Ez meg a fejlett Japán ma:

http://www.youtube.com/watch?v=2h8_Cs6bGrE""

Na ezt sose ertettem miert csinaljak, leszamitva persze hogy nyilvan kellemes tapizni a noket. :))
Minden megalloban 5 percet all a metro azert, hogy meg 10 embert betuszkoljanak, mikozben ha 1 perc alatt felszallna aki tud, akkor a maradek idoben berkezhetne az allomasra egy masik szerelveny, es mindenki gyorsabban kenyelmesen utazhatna. Hulye Japanok.

DocBulywood 2018.10.14. 17:26:44

Nyelvtannáci:

"s ez a lendület még tart ma is."

Helyesen:

"s ez a lendület még ma is tart."

Csak félve kérdezem: mennyi a korrupciós síbolás Kínában? Az tudjuk, h nálunk pár km elkészítése több, mint 10 évbe tellett, arról nem is szólva, h egy méter 61 millió forint belőle - hirtelen nem is tudom, hol olvastam / hallottam ezt a 61 misi / méter számot.

Szóval Kínában mi jár a lopásért? Fejlövés? És nálunk? Még zsírosabb állami állás? Kitüntetés? Hm?

Nincs közöttünk csicska 2018.10.14. 18:46:47

@Zabalint: kit erdekel hogy mit ismert el Birka?

Ches Desmond 2018.10.14. 19:18:30

@Helyszíni zsemle: Spórolnak a hellyel..ki kell használni minden térrészt...:)

Ches Desmond 2018.10.14. 19:21:48

@Zabalint: Jó lenne megelőzni Birca posztapokaliptikus világát. Mondjuk úgy, hogy leállítjuk a fanatikus iszlám következetes betelepítését Európába, és nem csinálunk Frankfurtból Mogadishut..

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2018.10.15. 06:30:58

@goodjohnwin: miert halnának meg a melósok? Ez nem szénbányászat, még csak nem is stadion építkezés Katarban...

További infók. Peking relációban.

Az olimpia idején (amióta itt élek) már 4új vonal épült a 2005-ös állapothoz képest.

A repülőtér két terminálját is összekötötte egy a belvárossal, non stop gyorsvasút. Azon 25 yuan egy jegy (cirka 1000Ft)

Reggel 2-3 percenként jönnek a járatok, de még késő este sincs 7percnél több várakozási idő.

A kocsik, modernek, makulátlanul tiszták, graffiti mentesek és légkondicionáltak.

Minden megállóban peronfal van. SOHA nincs járatkimaradás, késés vagy üzemi baleset! Senki nem tud a peronra esni, nincs szükség metrópotló járatokra. Ha ilyen előfordulna milliók késnének a munkahelyükről, dollár milliárdos kár keletkezne. Ergo peronfal van és üzembiztos tökéletes kínai metrókocsik.

Siemens kapuk vannak. Lehet elektronikus jegyet venni egy útra is az állomásokon (mint egy bankkártya ,fehér) illetve feltölthetőt is amit vagy a pénztárban vagy a tucatnyi kihelyezett automatával lehet felölteni. Ezzel a kártyával akár a taxiban is lehet fizetni.
Idén már egy olyan leolvasó is került a kapukba ami a telefonnal való érintéses fizetést támogatja.

Az elmúlt évekig mindössze 2 yuan (80Ft) volt a korlátlan átszállást biztosító "jegy" -kártya. Mostanra távolság függő 3-5yuan között. Idő és átszállástól független. Ami annyit tesz, hogy maximum 200 Forintért keresztbe kasul átszellheted a világ egyik legmodernebb és legnagyobb fővárosát.

És ez csak a metró, van itt még pár innyencség....

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2018.10.15. 06:33:26

@DocBulywood: Peking korábbi főpolgármestere még ma is börtönben ül egy pár milliós közbeszerezési csalás miatt.. Haha. Pont Magyarországról kérdez valaki ilyesmit?! hihi

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2018.10.15. 07:03:09

@Liping: valóban, minden metró állomáson van WC férfi női és egy a rokkantaknak. Valamint lift a mozgólépcső mellé szintén a rokkantaknak. Ha egy ország olimpiát rendez ez előírás a paraolimpia miatt. De azóta is így építik az állomásokat :) A lépcsők melletti rokkantkocsit szállító sínröl nem beszélve.

Update: jövőre már kártya vagy telefonérintés sem kell majd. Csak áthaladsz a biztonsági kapun és az "arcoddal fizetsz" ..az arcfelismerés technologiája eljutott erre a fokra, hogy működik ilyen szinten is. Biztonsági okokból indult a fejlesztése de más területeken is használható. Egyenleget a kapuk mutatják áthaladásakor már most is amikor hozzáérinted a kártyát, akkor is csak az lesz, csak nem kell semmit elővenni....

Reggel nem japánkodnak, kis sor van az ajtók két oldalán, aki befér az befér aztán uccu neki. Két perc múlva jön a következő.

Én csak néha koradélután használom a metrót. Eleve délben kelek. Olyankor még a legfrekventáltabb járatokon is lelehet ülni. Szignifikánsan látni, hogy az emberek dolgoznak, nincs munkanélküli, nincs nappali forgalom sehol, csak reggel és este. Szuper kényelmes. Máskor motorozom vagy taxizom. A taxi is megfizethető, akár napi használattal is. Itt nem kérnek számlát, hogy a cég elszámolja. Kb. 1000 Forint bárhonnan hazajutni. Egységes taxi vállalat, persze ott is a telefonnal fizetek mint MINDENÜTT. De az már egy másik topic. Wechat app - ingyenes átutalás, kódbeolvasás, két másodperc a fizetés a zenélő koldusnak vagyaz utcai árusnak, vagy bármelyik üzletben ami bármit elad. A "telefon" inkább wechat kommunikációs platform, térkép, pénztárca, kamera stb. Telefonon nem hív ma már senki senkit. SMS se lézezik. Ezek elavult dolgok.

Mindenkinek van okostelefonja 10 éves kor fölött. Mindenkinek van Wechat appja, innentől kényelmes, hogy a legkisebb üzlet is kinyomtatja a vonalkodját arra rápittyentesz beütőd az összeget, pin kód és elküldőd. Ahogy a barátod vagy a céged átutal az egyenlegedre, ez is ingyenes tranzakció. A nagyobb boltokban ahol pénztárgép van ott még könnyebb. Csak megnyitod a Wechatet, belépsz Wallet -ba, mutatja a kódodat az eladó pedig beolvassa, és a szükséges összeg levonva. Van olya bolt a házunkban is ahol már eladó sincs, cdak áru feltöltő, mert mindenki maga szkenneli be a termékeket és utána a telefonnal fizet. MINDENKI a telefonnal fizet szinte mindent Pekingben. Pár éve jókat röhögtem a Kínát fikázó nyugati médián meg embereken... ma már kezdenek elcsendesedni. Lassan kapcsoltak.

Exploiter 2018.10.15. 07:25:23

Kifejezetten nem szeretem Kínát, de azt el kell ismerni, hogy amennyi idő alatt itthon újraaszfaltoznak egy km hosszú utat, addig ott felépül egy új város, felhőkarcolókkal, metróval, vasúttal, autópályával a nulláról.

aaaaaaaaaaaaaaaa 2018.10.15. 07:42:46

2001-ben még nem volt Pekingben a metron tömegközlekedés. Elég drágának számított a helyieknek, ellenben hatalmas dugók voltak mindenütt, még a kerékpárúton is autók jártak.
Akkor még csak az egyenes, vízszintes vonalú metro és a körvonal volt meg.
Azóta nem volt szerencsém arra járni, de reméljük minden jobb lett.

chrisred 2018.10.15. 08:35:08

@DocBulywood: Kínában hatalmas harc folyik a korrupció terén a központi vezetés és a tartományi szint között. A tartományi vezetés elképzelhetetlenül nagy összegeket tud lenyúlni az állami pénzekből, de nagy a kockázat is, ha nem oszt belőle a megfelelő helyekre és lebukik, akkor máris ott a börtön vagy a kivégzés. Arrafelé Voldemort nagyúrral nem sokat lacafacáznának. De nálunk csak egy csürhe van, ők vigyáznak egymásra.

igazi hős 2018.10.15. 08:55:48

@DocBulywood: "Szóval Kínában mi jár a lopásért? Fejlövés?" Ahogy nézem a kínai milliárdosok egyre növekvő számát, a sok lopásért még több lehetőség jár. Ha valakit mégis megbüntetnek, az csak kivétel, ami erősíti a szabályt és figyelmezteti as többieket, hogy a Párt dönt mindenről. Így működik a NER is, hiszen a jó példa ragadós.

Liping 2018.10.15. 09:24:55

@DocBulywood: a hazai árakhoz viszonyítva arányaiban nagyságrendekkel olcsóbbak az itteni beruházások. A munkaerő sokat drágult, erre már nem nagyon lehet fogni, s a korrupció itt is jelentős, bár arányaiban valószínűleg elmarad az otthoni szinttől.

Az alacsonyabb árakat még részben magyarázhatja, hogy a munkavédelem tekintetében rosszabb a helyzet illetve hogy lényegesen több a munka, s nagyobb tételben fajlagosan alacsonyabb költségekkel lehet számolni. Ha a metrónál maradunk pusztán, nem kell alagútfúrópajzsokat bérelni külföldről, a járműpark is nagyobb, s nagyobb tételben jobb árakat lehet kialkudni, s ma már rengeteg a kínai metrókocsi is, a gyárak gyakorlatilag folyamatosan termelhetik őket, nem egyedi megrendelésekre kell dolgozniuk.

De a legszignifikánsabb ők egyértelműen a korrupció, amiben Kína sem áll jól, de ezek után el lehet képzelni a magyar helyzetet.

Liping 2018.10.15. 09:34:50

@igazi hős: a legmagasabb szinteken azért itt is ritka, hogy valaki emiatt bukjon, ha mégis, annak - amellett, hogy a vádak megállnak - többnyire valami politikai oka van.

Ellenben a korrupcióellenes intézkedések nagy népszerűsége miatt a kis halak egyáltalán nem érezhetik magukat biztonságban.

Liping 2018.10.15. 13:31:03

@gereblyepörkölt: Chaoyang motivációit nem ismerem, én a magam részéről annyit tudok mondani, hogy nem kevés dolgot nem csípek Kínában, aminek hangot is szoktam adni a blogon, de mivel itt élek már hatodik éve, a saját bőrömön érzem a helyzetet és a fejlődést. Lufi? Lehet. Az is, hogy összeomlik az egész, de egyelőre csak az előnyöket tapasztalom, így erről tudok elsősorban írni.

Liping 2018.10.15. 13:42:48

@Liping: és igen, lehet hogy a népnek szóló propaganda, de egykori tényleg világvégi lakohelyemen, ahol az egész járás területén én voltam az egyedüli külföldi, is elképesztő autópálya vezet az így öt órányira lévő Chongqingig és most épül a gyorsvasút is, ami érinteni fogja (eddig vasút sem volt). Shenzhenben egyik napról a másikra javult az életem, mert hirtelen átadtak két új metrót. Wuhanban és Xianning én ugyanígy egy-egy ott töltött év alatt drámai változások történtek.
Lehet, hogy ez propaganda, de nagyon is tetszik a hatása. Hogy lassan bárhová pillanatok alatt el lehet jutni. És igen, hogy két éve nem használok kp-t, mert bárhol tudok telefonnal fizetni. Még Xinjiang abszolút senki földje területein is a sivatag közepén. Lehet hogy ezeknek a dolgoknak a megtapasztalása azt jelzi, benyeltem a propagandát vagy épp elfogult leszek tőle? Lehet, de átélni marhára élvezem.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2018.10.16. 02:10:29

@gereblyepörkölt: oh bro, neked meg mi faj? Volt két év amikor metróztam, tényleg nem volt meghibásodás... azóta sem hallottam ilyenről. Ellenben a magyar-orosz metró kocsik problémájáról metrópotló buszokról napi szinten...

Munkanélküliség?? Viccelsz? Az a pár száz kéregető egy húsz milliós várósban? Nincsenek homelessek az aluljárókban, kapusljakban mint otthon. Ja valakinek nincs melója az valamit árulni kezd az utcán. Elenyésző azoknak a száma akik nem dolgoznak.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2018.10.16. 02:21:05

@igazi hős: a növekvő száma a milliárdosoknak ...Haha. Magyar ésszel ez csak valami korrupt, mészáros féle fazon lehet, mi?

Ha megnézed a pekingi autoparkot, az 5-6millió autó fele vadiúj német prémium autó. Az átlag kisvállalkozó is új BMW vel jár vagy Auidival, Benzzel.

És vannak nagyvállalkozók elképesztő vagyonokkal, mint az exem Shanghajiból akinek kétezer ember dolgozik a gyárában és már tíz éve is dollár milliárdos volt. Semmi korrupcióban nem vett részt. A legtöbb ember így lett gazdag.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2018.10.16. 02:22:58

@gereblyepörkölt: pojáca? Te kis buta nyomorult pedáns. Szar életed lehetett Magyarországon is, Kínában sem vagy boldog. Sajnállak.

Liping 2018.10.16. 06:10:44

@Chaoyang: fejezzétek be légyszi a személyeskedést.

Amúgy én sem tapasztaltam személyesen jaratkimaradast, de mindenütt előfordul, Shenzhen sebességkorlátozás is volt egy darabig egy baleset miatt. És bár tömegesen nem hullanak a munkások, Shenzhenben konkrétan volt több halálos baleset is, s egészen biztosan másutt is. És abban is biztos vagyok, hogy munkavédelem terén van még hová fejlődni.

Liping 2018.10.16. 06:11:48

@Chaoyang: biztos van ilyen is, de Kína is erősen korrupt, ezt kár lenne vitatni.

Liping 2018.10.16. 06:13:33

@Chaoyang: igen, a munkanélküliség tényleg alacsony, de lényegesen több lenne, ha nem lenne mesterséges tulfoglalkoztatas.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2018.10.16. 07:51:01

@Liping: szerintem Magyarorszag meg Oroszorszag stb ami erosen korrupt. Kinaban hatalmas osszegekbol mondjuk 1-5%-ot lecsipnek, mindenki elegedett. Mig otthon 25-50-70?%-at is siman ellopjak a beruhazasi osszegeknek. Vagy konkretan lenyuljak az otp-t es nyiltan a leggazdagabb krapekokka valnak egykori dolgozojuk. Oroszorszag detto, Afrika detto, Del-Amerika ugyszinten. De szerintem meg USA-ban is van korrupcio, eleg a Lockheed Martinnal vagy a Monsatonal, vagy a Gyogyszeriparban kutakodni.

Szerintem Kinaban az aranyokhoz kepest nincs NAGY korrupcio. Probaltam relativizalni. So, a tendencia azt sugallja, hogy egyre szukebb kornek lesz ez a kivaltsaga. Ezrek kerultek bortonbe az elmult idoszakban.

A 2008-as vilagvalsag felelosei kozul hanyan is? Ja, egy peches kis svajci bankar. The Big Short.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2018.10.16. 09:33:26

Amikor korrupcióról beszélünk Kínában, kérdem én, hogy probált-e valamelyikőtök lefizetni egy közlekedési zsarut? Én nem hiszem, hogy nagyon gyakori lenne. Ellenben Budán ... atyám 91-óta vezetek, első autóm egy 3-as BMW volt és gyakran állítottak meg a zsaruk, mert napi szinten jártam az éjszakába. Minden alkalommal ha valamit kifogásoltak, lefizettem őket. Sosem jelentettek fel. Az a büdös nagy korrupció ami a zsarukon, hivatalnokokon át egészen a kormányig átszövi az országot. Szerintem a 4-es metró költségéből az évtizedig tartó tanulmányokkal, kampányokkal, igérgetésekkel amivel az a rohadt demski többször is választást nyert, szóval abból az összegből a kínaiak kb. 5-6 metró vonalat kiépítettek volna secc öerc alatt...

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2018.10.16. 13:01:31

dex.hu/x.php?id=inxcl&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fgazdasag%2F2018%2F10%2F16%2F96_milliardos_felarral_dolgoztak_meszaros_lorinc_fo_cegei_az_elmult_3_evben%2F

Here you go.. 75% lenyulva. 25 lenne a bekerules 75 ert csinaljak meg. OTTHON. Szerintem ne beszeljunk kinai korrupciorol egy magyar portalon :)))

C. Lee Boss 2018.10.17. 09:16:23

Méghogy Kína... Bezzeg ha mégnézzük felcsúf fejlődését! Új vasút, stadion, fűtött edző pályák, konferencia központ, szálloda, Puskás szobor... sajnos lőni nem tud, pedig igény lenne rá! Na, majd a mészaros & tsa., ha osztozkodni kell... Nem lennék a helyükben!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, s egy röpke vietnámi kaland után Veve ismét az óriásországban él és tanít, s továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Facebook

Utolsó kommentek

  • My_name_is_Nobody: @_Epikurosz_: Te most mondani nagyot ???? Lenni primitív paraszt s nem érteni te magasröptű eszmefuttatásod :):):) Lécci a little bit ereszkedni down a mi ignorant level-re s a többi komment nyelvén... (2018.12.12. 10:25) 40 éves a kínai reform és nyitás
  • My_name_is_Nobody: @chrisred: Igen, ilyenek vannak :) Sok olyasmi van Ázsiá-ban ami európai szemmel furcsa, nehezen érthető. De nem szabad kiragadni dolgokat s csak azok alapján megítélni egy egész országot, mint ahog... (2018.12.12. 10:21) 40 éves a kínai reform és nyitás
  • kbalazs: A hongkobi reptérre kifejezetten érdemes komppal menni, ugyanis azt általad írt árból visszakapsz 120 HKD-t a reptéren. Ez Guangzhou esetén 300 RMB -120 HKD költséget jelent és a leggyorsabb eljutás... (2018.11.28. 16:57) Határátkelés vonattal
  • sellőlány: Köszi a Edelweiss Air-es tippet, le fogom csekkolni, ha legközelebb Ázsia felé vesszük az irányt. Egyébként meg örülök, hogy egyesül a család :-), nem semmi lehetett ezt így pikkpakk leszervezni. Ha... (2018.11.23. 18:03) Körvonalazódik a hazautazás
  • _Epikurosz_: 1st light on the 5th day - tells everything, just open your eyes and see. (2018.11.22. 16:36) 40 éves a kínai reform és nyitás
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bankolás (14) béka (8) beteg (18) blog (39) borneó (10) budapest (5) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (246) eső (6) facebook (5) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (68) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (91) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (15) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (25) hubei (6) hülyeveve (9) humen (40) időjárás (22) internet (8) kaja (73) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (949) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (11) komment (6) kórház (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (13) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (14) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (28) moszkva (5) munka (98) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (51) nyár (7) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (5) ovi (9) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (6) sabah (11) saigon (5) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (8) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (49) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (5) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (14) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (121) vacsi (5) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (31) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (11) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő