Liping 2018.10.10. 03:54

Dolgos hétköznapok újra

Sok újdonsággal nem nagyon tudok szolgálni. A munkaszünet elfogyott, s immár újra zajlik a robot, ami a nyolc nap dologtalanság után nem esett annyira jól, főleg hogy hipergyorsan sikerült visszaállnom az éjszakai ébrenlétre. De azért végül abszolváltam a feladatot.

 

Kaptunk még egy kölyköt a nagycsoportba, s elvileg a hónap során lesz majd valamikor egy nyitott óra, amikor érdeklődő szülők vizsgálhatják meg az oktatás mikéntjét. Mármint nem csak a jelenlegiek, hanem esetlegesen az ivadékaikat ide beiratni tervező újak is. Nekem aztán mindegy. Lámpalázam már régóta nincs, s mivel tudom, hogy az ovis óráim rendben vannak, az sem aggaszt, hogy vajon tetszik-e majd nekik (ha esetleg nem, az max. ízlésen múlhat, de pont nem érdekel, legfeljebb kevesebb baba rontja az óráimon a levegőt).

 

Ugyancsak lesz demó óra a nyelvsuliban is, most hétvégén. Tartani ezektől sem tartok, de lényegesen kisebb kedvem van hozzájuk, s egyáltalán nem bánnám, ha nem verbuválnék túl sok nebulót. Nem hiányzik, hogy hétvégén túl sok órám legyen.

Címkék:kína élet suli tanítás diákok humen Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr1414293023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, s egy röpke vietnámi kaland után Veve ismét az óriásországban él és tanít, s továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Facebook

Utolsó kommentek

  • sellőlány: Eltűnt az előző kommentem (2018.12.24. 22:37) Az út Vietnámba
  • sellőlány: Képzelem, mennyire hiányoztál neki! Szerintem különösen kedves tőle, ha egyébként nem ilyen típus. :-) Jó utat és szép ünnepeket Nektek! (2018.12.24. 22:36) Az út Vietnámba
  • Online Távmunkás: @Chaoyang: Ha jól tudom, akkor Kínában 4% körüli a munkanélküliség, annyi, mint Magyarországon és van kb. 3 millió hajléktalan, szóval ebben nem igazán vannak előttünk. Annyira nyugati autókat vesz ... (2018.12.19. 17:36) Metróevolúció Kínában
  • My_name_is_Nobody: @_Epikurosz_: Te most mondani nagyot ???? Lenni primitív paraszt s nem érteni te magasröptű eszmefuttatásod :):):) Lécci a little bit ereszkedni down a mi ignorant level-re s a többi komment nyelvén... (2018.12.12. 10:25) 40 éves a kínai reform és nyitás
  • My_name_is_Nobody: @chrisred: Igen, ilyenek vannak :) Sok olyasmi van Ázsiá-ban ami európai szemmel furcsa, nehezen érthető. De nem szabad kiragadni dolgokat s csak azok alapján megítélni egy egész országot, mint ahog... (2018.12.12. 10:21) 40 éves a kínai reform és nyitás
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bankolás (14) béka (8) beteg (18) blog (39) borneó (10) budapest (6) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (246) eső (6) facebook (5) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (68) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (91) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (22) internet (8) kaja (73) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (952) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (11) komment (6) kórház (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (13) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (14) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (28) moszkva (5) munka (98) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (7) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (5) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (8) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (49) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (5) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (14) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (124) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (31) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő