Liping 2017.10.14. 14:06

A házról és a környékről

Nha Trang Vietnám déli részén fekszik, trópusi éghajlaton. Nem nagy város, cirka négyszázezres, így abszolút élhető méretű. Nagysága alapján az országon belül sem tartozik a nagyok közé, csupán a nyolcadik a sorban. Ezzel együtt sem elhanyagolható, mert ez Vietnám legjelentősebb turistadesztinációja, az egyik legkellemesebb időjárással.

nhatrangmap.jpg

A város nem nagy területre sem, egy cirka 5 km-es sugarú kör lefedi csaknem az egészet, így távolságok is alig léteznek. A kínai városok hatalmas épületei után megnyugtatóan hatnak az itteni átlag három-négyszintes házak, magasabb példányokból nem sok akad, de azért áll és épül 1-2 huszonx emeletes magasház is. De határozottan nem ez a jellemző.
Mint az alábbi képen is látszik, mi egy folyami szigeten élünk, s másik két szigeten át vagyunk megközelíthetőek, kizárólag motoroknak elég széles utakon.

 

nhatranghome.jpg

 

A ház maga hatalmas és kifejezetten szép. Az emeleten két háló és két fürdőszoba, a földszinten nappali, konyha, fürdő és étkező van, s hátul van egy apró kertünk is, s az első udvaron is áll néhány növény. A szomszédság is csendes, s három oldalról üres parcella áll mellettünk, amelyek egyikén kókuszpálmák nőnek nagy számban. A folyó is csak néhány percnyire van.

 

 

A zöldterületeken sűrűn bóklásznak kecskék, s olykor csirkék is. A ház hátsó része után közvetlenül áll egy másik, nagyobb, ahol állítólag egy amcsi él. Madarakat tart, így az erkélyről ezek hangjait lehet hallani. A néhány tényleg mutatós, zömmel nyugatiak által lakott épület mellett a népesség zöme a szigeteken is helyi, akik eléggé más fajta házakban élnek, s európai szemmel nem is túl komfortosan. A szűk utak mentén boltok is akadnak, alapvető cikkeket így itt is kapni, de kiérve a már normális utakkal is rendelkező, innen utolsó szigetre már közepesebb méretű vásárlóhelyek is akadnak. Az egyik nagyobb helyi piac sincs messze.

 

 

Raktam be néhány képet a ház belsejéről is. Egyelőre még elég üres, mert a cuccok még úton és kicsit nagy a rumli is. 

 

Eddig abszolút bejön az ittlét, s szerencsénkre az eső is alig esik, noha épp itt lenne az ideje. Ha mégis rákezd, hát annyi baj legyen, még mindig nem vagyunk cukorból.

Címkék:élet város ház kecske vietnam lakhatás nha trang Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr812975238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, s egy röpke vietnámi kaland után Veve ismét az óriásországban él és tanít, s továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Facebook

Utolsó kommentek

  • sellőlány: Eltűnt az előző kommentem (2018.12.24. 22:37) Az út Vietnámba
  • sellőlány: Képzelem, mennyire hiányoztál neki! Szerintem különösen kedves tőle, ha egyébként nem ilyen típus. :-) Jó utat és szép ünnepeket Nektek! (2018.12.24. 22:36) Az út Vietnámba
  • Online Távmunkás: @Chaoyang: Ha jól tudom, akkor Kínában 4% körüli a munkanélküliség, annyi, mint Magyarországon és van kb. 3 millió hajléktalan, szóval ebben nem igazán vannak előttünk. Annyira nyugati autókat vesz ... (2018.12.19. 17:36) Metróevolúció Kínában
  • My_name_is_Nobody: @_Epikurosz_: Te most mondani nagyot ???? Lenni primitív paraszt s nem érteni te magasröptű eszmefuttatásod :):):) Lécci a little bit ereszkedni down a mi ignorant level-re s a többi komment nyelvén... (2018.12.12. 10:25) 40 éves a kínai reform és nyitás
  • My_name_is_Nobody: @chrisred: Igen, ilyenek vannak :) Sok olyasmi van Ázsiá-ban ami európai szemmel furcsa, nehezen érthető. De nem szabad kiragadni dolgokat s csak azok alapján megítélni egy egész országot, mint ahog... (2018.12.12. 10:21) 40 éves a kínai reform és nyitás
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bankolás (14) béka (8) beteg (18) blog (39) borneó (10) budapest (6) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (246) eső (6) facebook (5) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (68) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (91) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (22) internet (8) kaja (73) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (952) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (11) komment (6) kórház (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (13) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (14) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (28) moszkva (5) munka (98) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (7) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (5) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (8) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (49) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (5) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (14) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (124) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (31) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő