Liping 2012.11.16. 14:42

Ezt is meg kell tapasztalni - Veve fellépése

Kb. 20 perce ért véget az idei, s egyben szám szerint 37. sport- és kulturális fesztivál.
Jómagam kb. 8 órakor kerültem a színpadra és bevallom, egy életre szóló élmény volt. Iszonyat izgultam, azt hiszem, egy-két magasabb résznél el is csuklott a hangom, de tényleg nem tudom.

A felkonferálásból is csak az elejét hallottam: "tudjátok, van nálunk egy külföldi tanár...", állítólag a kínai nevemet is bemondták, de arra már nem tudtam figyelni. Mikor az idézetben szereplő részig jutottak, az egész, hatezer diáknyi sportpálya elkezdett zsibongani. A partnerem ment ki először, az első verse az övé volt, s a másodikkal nyitottam én, akkor mentem ki én is. Na, erre megint oltári zsivaj, képzelhetitek azt az érzést. A profi fények miatt nem láttam semmit a színpadon kívüli világból, de ez talán jobb is így.

Az első refrén után feljött egy diák a színpadra, adott nekünk 1-1 ilyen fluoreszkáló pálcikát, majd röviddel utána feljött egy másik, s adott egy polifoam világító bizbaszt meg megölelt.

Mikor végeztünk, hatalmas tapsvihar, majd lemászva fotózások hada várt, tényleg mintha valami sztár lettem volna.
Egy ürge folyamatosan kamerázott (a képen is látszik), de nem tudom, mikor jutok hozzá majd a felvételhez. Én is szeretném megnézni, mégis milyenek lehettünk, mert őszintén szólva, fogalmam sincs.:) Csak abban bízok, nem voltam nagyon hamis, mert a próbákon jól ment, de egy kisebb stadionnyi nép előtt erősen a torkomban dobogott a szívem.

Végül itt egy kép, sajnos mindegyiken ilyen kicsike vagyok, de még ez a legtisztább. Evans csinálta.

P1010032.JPG

Címadásban tanácstalan voltam, így a "Veve fellépése" rész Flecsi éleselméjűségét dícséri, ezúton is köszi neki a szurkolásért.:)

Címkék:kína fengjie kulturfeszt 6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr204910213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flecsi 2012.11.16. 14:46:57

Flecsi mindig kéznél van :D Grat Veve! :)

Arthuro 2012.11.16. 23:07:23

Gratula Veve! Biztosan nagyon jó volt, a taps és az "örjöngés" is bizonyítja. Drukkolunk a kamerásnak is, reméljük ügyes volt. *kacsint* *kacsint*
:P

Liping 2012.11.17. 20:32:40

@Flecsi: @rudai gyerek: @Arthuro: köszi mindannyiatoknak:) Függetlenül attól, hogy milyen volt a produkció, az élmény maradandó volt nagyon.:) Rohadtul izgultam, de élveztem minden pillanatát.:D

Liping 2012.11.24. 16:50:04

@Arthuro: @rudai gyerek: @Flecsi:

Közben sikerült felkutatni a kamerást. Sajnos mindösszesen kb. 15 másodpercet forgatott, s azt is szalagra. Így a tündöklésem sajnos csak a memóriámban maradhat meg.:D Az említett pár másodpercet láttam, szerencsére nem volt hamis, de nagyon debil fejeket vágtam zavaromban.:)

Arthuro 2012.11.24. 20:48:39

@Liping:
Ezt sajnálattal hallom. Nem baj, biztosan lesz még alkalom.
Esetleg, ha rákötöd a memóriád a laptopra, és letöltöd, talán az segítene. :)
Vagy, miután hazaértél, fogunk egy nagy lámpát, te lepergeted a szemed előtt az eseményeket, mi hátulról megvilágítjuk, és így végig tudjuk nézni az egészet a falra vetítve. Persze van még pár apró részlet, hogyva tesszük a lámpát, hogy belülről jöjjön a fény, stb..., de ezeket majd megbeszéljük, ha hazaértél. :P

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, s egy röpke vietnámi kaland után Veve ismét az óriásországban él és tanít, s továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Facebook

Utolsó kommentek

  • Liping: @ételizésítő: nagyon szépen köszönöm az észrevételt, az oldalon a pinyin átírásban jelennek meg a kínai nevek egyes, a magyarban meghonosodott kivételektől (pl. Peking) eltekintve. (2018.11.12. 09:58) Kína tartományai: Hebei
  • ételizésítő: Esetleg megtanulhatnád leírni a kínai neveket helyesen. (2018.11.10. 16:31) Kína tartományai: Hebei
  • dddoni: Csengde talán egész Kínában a kedvenc turistás helyem, mert a rengeteg látnivalóra kínai viszonylatban nagyon kevés turista jut. A mini Potalában pl rajtam kívül 3-4 család volt. Hebeiben még talá... (2018.11.09. 19:49) Kína tartományai: Hebei
  • Chaoyang: Ezért is kell one-on-one tanítani :) Elég nagy szobák vannak a magansuliba, hogy elég messze üljek a tanítványtol felpoccolt lábakkal -meg soha nem voltam beteg itt :) Jobbulast (2018.11.01. 15:19) Döglődő Veve
  • sellőlány: @Liping: Na, most lett inkább nem egyértelmű. :-) De tény, hogy a szabályok nem tudása vagy nem követése nem ment fel azok alól. Vicces, hiába dekorálják útleveleinket vízumok sora, a férjemnek mégi... (2018.10.27. 08:03) Hongkongi forduló, újdonságokkal
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bankolás (14) béka (8) beteg (18) blog (39) borneó (10) budapest (5) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (65) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (243) eső (6) facebook (5) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (68) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (91) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (15) hazaút (13) hétvége (10) hideg (6) (6) hongkong (24) hubei (6) hülyeveve (9) humen (34) időjárás (21) internet (8) kaja (73) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (942) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (11) komment (6) kórház (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (13) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (14) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (28) moszkva (5) munka (98) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (50) nyár (7) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (5) ovi (9) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (6) sabah (11) saigon (5) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (8) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (49) tavasz (5) teknős (7) tél (8) telefon (6) tengerimalac (5) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (14) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (121) vacsi (5) város (17) vasút (14) vendégposzt (9) vietnam (65) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (31) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (11) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő