Liping 2012.10.18. 01:43

Vizsgadrukk

Már írtam, mekkora osztálylétszámokkal dolgozunk itt. Ehhez társulnak a 40 perces órák, ráadásul havonta 1-2 nap rendszerint el is marad, mert épp valami más dolog zajlik. Múlt hét pénteken például azért nem tartottam órákat, mert yuekao, havi vizsga volt.
Itt lényegében ezzel zajlik az osztályzás. Időnként írnak egyet majdnem minden tárgyból, aztán ezeknek az eredménye az, ami alapján a jegyeket kapják. Feleltetés, otthon megszokott röpdolgozatok nincsenek, kizárólag ez.
Hogy nagyobb legyen a stressz, az alsósoknak (chuzhong/middle school/a középfokú oktatás első három éve) a harmadik év során kapott osztályzataiktól függ, hogy hova mehetnek tovább. Vagyis, a mi felsőseink (gaozhong/high school/a középfokú oktatás második három éve) nem feltétlenül ide jártak alsóba, illetve az alsósok sem biztos, hogy itt folytatják tovább. Ez két különböző iskolarendszer, nem is mindenhol van egy intézmény keretein belül. A tanáraink is többnyire csak egy évfolyamot (s csak egy tárgyat) tanítanak, de mindenképp vagy az egyik, vagy a másik iskolatípus keretein belül maradnak.

Én ebben is kakukktojás vagyok, mert tanítok négy különböző évfolyamon is. Osztályoznom is kell, viszont mivel angol beszédet tanítok, így elég nehezen megoldható az itt bevett módszereket használnom. Az órák elején többnyire feleltetek, de mivel - s ezzel vissza is kanyarodok az első bekezdés fonalához - rengeteg a diák, s rövidek az órák, rá kellett jönnöm, hogy valahogy növelnem kell a hatékonyságot.
Végül a beszédértéses feladatok mellett döntöttem. A módszer biztosan ismerős: adott idegen nyelvű szöveget hallgattatok velük, s aztán megadott kérdésekre kell válaszolniuk az elhangzottakkal kapcsolatban. A válaszadás írásban megoldható, így ezzel egyúttal az osztályozás problémája is kipipálva.

Két hete nyitottam a felsős másodévesekkel, elég jól ment nekik. Egyelőre csak gyakorlás szintjén csináltuk, holnap lesz még egy ilyen felkészítő óra, s aztán jövő héten írják majd élesben.
Ma a felsős elsőéveseknél debütál majd a dolog, remélem itt sem lesz fennakadás. Azért kicsit izgulok, bár ők jobban. De kell egy kis vizsgadrukk is.:)

Címkék:kína vizsga diákok fengjie 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr974855467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rudai gyerek 2012.10.19. 19:41:05

Elég kesze-kuszának látom a kínai iskolarendszert...

Liping 2012.10.20. 00:59:50

@rudai gyerek: hihi, nem is az.:)
Csak itt az általános iskola 6 éves, a közép meg 2x3. De összesen ugyanúgy 12.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, s egy röpke vietnámi kaland után Veve ismét az óriásországban él és tanít, s továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Facebook

Utolsó kommentek

  • My_name_is_Nobody: @_Epikurosz_: Te most mondani nagyot ???? Lenni primitív paraszt s nem érteni te magasröptű eszmefuttatásod :):):) Lécci a little bit ereszkedni down a mi ignorant level-re s a többi komment nyelvén... (2018.12.12. 10:25) 40 éves a kínai reform és nyitás
  • My_name_is_Nobody: @chrisred: Igen, ilyenek vannak :) Sok olyasmi van Ázsiá-ban ami európai szemmel furcsa, nehezen érthető. De nem szabad kiragadni dolgokat s csak azok alapján megítélni egy egész országot, mint ahog... (2018.12.12. 10:21) 40 éves a kínai reform és nyitás
  • kbalazs: A hongkobi reptérre kifejezetten érdemes komppal menni, ugyanis azt általad írt árból visszakapsz 120 HKD-t a reptéren. Ez Guangzhou esetén 300 RMB -120 HKD költséget jelent és a leggyorsabb eljutás... (2018.11.28. 16:57) Határátkelés vonattal
  • sellőlány: Köszi a Edelweiss Air-es tippet, le fogom csekkolni, ha legközelebb Ázsia felé vesszük az irányt. Egyébként meg örülök, hogy egyesül a család :-), nem semmi lehetett ezt így pikkpakk leszervezni. Ha... (2018.11.23. 18:03) Körvonalazódik a hazautazás
  • _Epikurosz_: 1st light on the 5th day - tells everything, just open your eyes and see. (2018.11.22. 16:36) 40 éves a kínai reform és nyitás
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bankolás (14) béka (8) beteg (18) blog (39) borneó (10) budapest (5) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (246) eső (6) facebook (5) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (68) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (91) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (15) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (25) hubei (6) hülyeveve (9) humen (40) időjárás (22) internet (8) kaja (73) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (949) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (11) komment (6) kórház (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (13) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (14) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (28) moszkva (5) munka (98) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (51) nyár (7) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (5) ovi (9) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (6) sabah (11) saigon (5) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (8) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (49) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (5) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (14) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (121) vacsi (5) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (31) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (11) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő