Liping 2016.11.23. 06:37

Gyorsvonatozni még mindig jó

Kína mára sikeresen kiépítette a bolygó legnagyobb gyorsvasúthálózatát, s a fejlődés még messze nem ért véget. Bár a fellendülés keltette fizetőképes kereslet, az országon belüli távolságok és a piaci verseny hatására a légi közlekedés volumene is egyre bővül, a lakosság nagyobbik része a mai napig vonatra száll, ha utazni akar.

 

Hogy milyen vonatok gurulnak a pályákon, arról egyszer már volt egy részletesebb bejegyzés. A G jelzésű vonatok képviselik a száguldás csúcsát, s 300 km/h sebesség felett szállítják a népeket A-ból B-be. Ennek köszönhetően Shenzhen és Changsha között is alig több mint 3 órás az út dacára a távolságnak.

 

Shenzhenben végül Futian vasútállomáson szálltam fel a vonatra, mely állomás még egy éve sem üzemel, s a majdani Guangzhou-Hongkong gyorsvasút utolsó kínai megállója, közvetlenül a hongkongi határ előtt. Egyúttal Ázsia legnagyobb, s világszinten is a második legnagyobb föld alatti vasútállomása, három szinten. Hogy mennyire új, azt jól jelezte, hogy szolgáltatási infrastruktúra egyáltalán nem, míg az utasforgalom is meglehetősen visszafogottan lelhető fel errefelé. Mivel valamit vásárolni azért kell, így kénytelen voltam felmászni a felszínre, s ha már ott voltam, megörökíteni a magasházas panorámát.

 

Vonatos, Futian állomás környéki és néhány Changshaban készült kép a galériában, helyenként leírásokkal.

 

 

 

Címkék:kína vonat vasút magasház shenzhen changsha futian Szólj hozzá!

Liping 2016.11.05. 15:57

A hunani doktorkodásról

Tegnap megkaptam a changshai haknira szóló ppt-t. A szakterületem marad a régi, a jelek szerint a kontakt ezen a vonalon munkálkodik.

Ezúttal 44 oldalon, guszta képekkel dúsítva "Laparoscopic treatment of endometriosis associated infertility" címmel adok majd elő. Újfent nem sok dolgot fogok fel a szövegből, de ez szerencsére nem probléma, elég, hogy fel tudjam olvasni.

 

Végül mégsem repülök majd, hanem G jelzésű, 300 km/h feletti sebességgel közlekedő gyorsvonattal ruccanok majd Changshaba. Ez feltehetően olcsóbb, nekem meg még kényelmesebb is. Igaz, az út így három óra, de a vasútállomás csak három metrómegállónyira van, a reptérre meg több mint egy óra kijutni, arról nem beszélve, hogy oda érkezni is jóval előbb kell.

 

shch.jpg




Kínában vonatozni egyébként is jó, pláne ilyen szerelvényeken.

Címkék:kína munka vonat shenzhen changsha drveve Szólj hozzá!

Liping 2016.07.04. 17:31

Képek az útról

Kis képes beszámoló az út egyes pontjairól, galériába szedve, képmagyarázatokkal.

 

Címkék:vonat katar sivatag hazatérés doha wuhan qatar chongqing Szólj hozzá!

Liping 2016.05.09. 08:45

Túl a jegyvásárláson

Ma sikeresen lezajlott a xinjiangi út jegybeszerzős szakasza. Eszerint 1-jén 12:55-kor indulunk Wuhanból, s elvileg 17:25-re érünk majd Urumcsiba. Ott még el kell vergődni a déli pályaudvarra, ami az infók alapján nem lesz túl hosszadalmas, se túl komplikált, van közvetlen busz. Onnan 21:16-kor indulunk el Akesu felé, s másnap reggel 8:23-kor érkezünk meg. Ez inkább hajnal lesz, földrajzilag három óra időeltolódással lehet számolni, szóval reálisan még csak olyan fél 6 lesz.


Akszuban aztán majd összeszednek bennünket, s visznek Ala'erbe. Ott héderelünk 17-ig némi ügyintézéstől eltekintve (beleesik az időszakba 2 munkanapnyi ünnep, azért ilyen hosszú az ottlét), majd 17-én 21:16-kor indulunk vissza Urumcsiba.
A 18-a hajnali érkezést követően még jön egy repülés Wuhanba, s ezzel le is zajlik a folyamat.

 

Egyedül a visszarepkedős jegy nem lett még beszerezve. Erre valószínűleg jövő héten kerül majd sor. Ezen a viszonylaton jól megfigyelhető, hogy nagyjából az elkövetkező egy hónapon belül vannak normális jegyárak, a későbbiekre (meg persze az adott naphoz legközelebbi napokra, ha már csak kevés jegy elérhető) még elég nevetséges összegeket kérnek. Így szépen megvárom, amíg eljut az áresés idáig, s ezt majd csak akkor vásárolom meg.

 

Kíváncsian várom Xinjiangot.

Címkék:kína vonat repjegy wuhan xinjiang alaer 5 komment

Liping 2014.05.18. 05:34

Hegyek között, völgyek között

Ha már vonatozgattam tegnap, akkor itt az ideje pár kép megosztásának. Ez az első alkalom, hogy "G" és "D" vonatokkal utaztam, a "G" igencsak megnyerőnek bizonyult.
A már emlegetett digitális kijelző folyamatosan tájékoztatást nyújtott a szerelvény sebességéről, így tudom, hogy a csúcson 305 km/h-val száguldoztunk. Miután első ízben ültem ilyen vonatra, így nem tudom, ez-e az általában alkalmazott maximum, vagy csak a rövid távnak volt betudható ez a limit, de meggyőzően sebes volt. Xianningbei és Wuhan között a távot mindössze 23 perc alatt tettük meg, úgy, hogy az utolsó pár percben már csak 50 km/h-s tempóban gördültünk be az állomásra.

 

A Wuhan és Nanchang közötti, "D" vonattal megtett táv sebességét nem tudom, itt ugyanis nem mutatták. Ez utóbbi vonat sem volt rossz, bár a "C" és "G" jobban néz ki.

 

Címkék:kína vonat wuhan nanchang xianning xianningbei 4 komment

Liping 2014.01.30. 14:34

Az út Kínában: Shenzhen és Hongkong

A vonat Xianningben kissé szokatlan módon meglepően pontosan indult el az állomásról. Mivel csak Wuhanból jött, így sok lehetősége nem volt késést összeszedni, de Shenzhenig is sikeresen tartotta a menetidőt.

Maga a vonatozás eseménytelen volt, leszámítva hogy a hajnal előtti néhány órában elég nehezen tudtam aludni, mert egy cirka egy-két éves fiúcska folyamatosan üvöltött pár ággyal arrébb. Sajnos a szülők nem nagyon törekedtek a helyzet megoldására, így meglehetősen népszerűek is lettek az utazóközönség körében.

Shenzhen egészen kulturált város. Nem csak azért, mert viszonylag tiszta és jól karbantartott, s nem is csak azért, mert van pár magasház. Az emberek is mások. Sokkalta inkább Hongkongra hasonlít, mint a szárazföldre, a járművek képesek például elsőbbséget adni a gyalogosoknak. Meghökkentő, de így van. Nem mindenki, de az a néhány eset is szürreálissá tette a helyzetet.

 

Szerencsére sikerült elintéznem a valutaváltást, így aztán szingapúri, hongkongi, maláj és thai pénzekkel tömtem tele a tárcám, ami elsőre elég furcsa volt. Azt sem tudtam, melyik-melyik, el kellett olvasni a feliratokat. Azzal oldottam aztán meg eddig, hogy mindig az adott hely valutájából hordok csak magamnál, így kevesebb a félreértés.

A határátlépés nem volt annyira egyszerű. Technikailag igen, de amekkora sor állt az ellenőrzés hongkongi oldalán, azt nem kívánom senkinek. Egy órát biztosan vártam, de a lényeg, hogy átjutottam.

Hongkong is egy érdekes hely. A táj tetszetős, hegyek, víz, ami csak kell, az emberek egészen nyugatiasak, s gyönyörűen beszélnek angolul. Nekem ez volt az igazi kulturális sokk. Angolul beszélő kínaiak, ez teljesen felfoghatatlan kategória. Ráadásul tömegesen teszik mindezt. Hihetetlen.

A hongkongi új reptérrel sincs gond, bár sajnos az oda közlekedő expressz kicsit drágább, mint a metrók, de egyszer kibírható.

Cigizni viszont szinte sehol nem lehet, a nikotinfüggőnek lesni kell a lehetőségeket. Hogy mennyire veszik komolyan, azt nem tudom, de többezres (hongkongi dollár) bírságokkal fenyegetik a renitenseket a kiírások szerint.

A repülőnk is időben indult, a Jetstar vitt Szingapúrig, ahol szintúgy időben, de itteni idő szerint már másnap érkeztem meg. De Szingapúrról majd legközelebb...

___________________________________________________________________

Képek később, az istennek se bírok feltölteni semmit... Majd utólag pótolom, ígérem...

FENN VANNAK! Legalábbis néhány. Az eleje Shenzhen, a tömeg a határ hongkongi oldala, az utolsó két kép Hongkong.

Címkék:kína kirándulás vonat hongkong shenzhen Szólj hozzá!

Liping 2014.01.07. 17:18

Heilongjiang most nem lesz

Az északi munka nem fog megvalósulni, egy egész egyszerű, de banális tény miatt. A részletek nem voltak rosszak, s nekik is megfeleltem volna, de egyszerűen kivitelezhetetlen normális körülmények közt az odaút. Többszörös átszállások mellett sincs már jegy a vonatokra, különösen visszafelé. Semmiféleképp nem érnék vissza időben, hogy aztán elindulhassak telelni délre.

Egy helyi munka viszont lehet hogy összejön. Egy szem diáklányról van szó, aki az USA-ban fogja folytatni a tanulmányait. Napi 4-5 órát kellene neki tartani, minden nap. A héten fogok találkozni a(z amúgy nem kicsit tehetős) családdal megbeszélni a részleteket. Anyagilag ez még jobb is lenne, mint Szibéria. Viszont szívesen lettem volna ott is egy kicsit. Északkelet-Kína mindig is a szívem csücske marad. A szmog ellenére is.

Címkék:kína vonat heilongjiang xianning téli munka Szólj hozzá!

Liping 2013.11.09. 13:14

Veve Wuhanban

Eredetileg úgy terveztem, hogy még reggel elindulok, itt leszek, aztán este szépen haza is megyek.

A valóság aztán másképp alakult, mivel reggel semmi kedvem nem volt megmozdulni és készülődni.
Miután kellő komótossággal felkeltem, magamhoz tértem, tettem-vettem, már lassan dél lett, így arra jutottam, hogy ha valóban elindulok, akkor Wuhanban töltöm majd az éjszakát.

Tegnap már nézegettem vonatokat, de mivel ilyen rövid távról van szó, így nem éreztem szükségét, hogy jegyet is vegyek. Ötven percet kibírok akkor is, ha nincs hova ülnöm.
A másik figyelmetlenséget akkor követtem el, amikor csak a reggeli vonatokat nézegettem meg. Délelőtt ugyanis akad legalább 5-6 szerelvény Xianning vasútállomása és Wuhan közt.

Délután azonban, mint erre ma jöttem rá, fél háromkor majd leghamarabb csak este 7-kor akad vonat. Az összes többi ugyanis Xianningbei állomásról indul, ami tőlünk erőteljesen kiesik, ráadásul a jegyár is a duplájába kerül, mivel nagysebességű szerelvényeket járatnak rajta.

Nem volt mit tenni, gyorsan összekaptam magam, s egy óra körül el is viharzottam a vasútra, s bár egy óra az út, odaértem időben. Csakhogy jegy nem volt. Ülőhely nélküli se. Xianninget ugyanis hosszútávú vonatok érintik, így bőven van utas. A mai fél hármas valahonnan Peking felé ment épp.

Miután itt Xianningben (mint azt a májusi látogatásomból tudom) meglehetősen komolytalan az állomáson az ellenőrzés (a jeggyel nem rendelkező kísérőim is gond nélkül kijutottak velem a peronra), így első nekifutásra gyorsan berobogtam a váróba. A jegyellenőrző részen céltudatosan tartottam előre, így, bár a vasutas próbált valamit mondani, menet közben le is tett róla.

A peronra való kiengedésnél még egyszer ellenőriznek, de nem tartottam tőle, hogy külföldiként gond lenne átjutnom. Azt viszont nem tudtam, hogy mire számíthatok a vonaton az ellenőrzéskor és Wuhanban a kijáratnál. Félreértés ne essék, nem bliccelni akartam, hanem valami alternatív jegyvételt kieszközölni a kalauznál, de kezdtem elbizonytalanodni, hogy esetleg nagyobb büntetés is lehet a dologból. Mialatt vacilláltam, a kijelző is átíródott, s belebegtetett egy fél órás késést, így aztán úgy döntöttem, inkább lelépek én is.

Az állomás épülete előtt állt egy busz, Wuchang felirattal. (Wuchang Wuhan egyik része, annak idején három város, Wuchang, Hankou és Hanyang egyesítéséből jött létre. A városrészeket egymástól víz - a Jangce és egy mellékfolyója - választja el egymástól.) Sok választásom nem lévén, felszálltam, s azzal jöttem idáig. A busz ugyan duplájába került, de ez van.

Ideérve aztán megkerestem a metrót, majd onnan már sínen voltam, s jöttem egyenesen a hotelbe. A szomszédos nagyboltban vettem bagettet és egy kb. negyedkilós kenyeret, mindegyik nyugati, normális ízű pékárú. Ami még maradt belőle, azt reggelire befalom, s majd hazatérés előtt cuccolok be belőlük egy szép adaggal holnap.

Az állatkert után.

Címkék:kína vonat wuhan Szólj hozzá!

Liping 2013.02.11. 12:48

Hainan tájain

Sanya nagyon nagy élmény, ajánlom mindenkinek. De az igazat megvallva a sziget belseje nagyságrendekkel gyönyörűbb. Bármennyire is igyekeztem, felvételen egyen sem sikerült visszaadni a látványt, ami a vonat ablakából tárult elém.

Azért egy kis ízelítő itt van, a valóságban úgy szorozzátok fel százzal.

Címkék:kína vonat táj hainan Szólj hozzá!

A blogról

Öt év Kína után Veve a vietnámi Nha Trangban él és munkálkodik, s igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Facebook

Utolsó kommentek

  • sellőlány: @Liping: Addigra biztos ti is jobban megismeritek a környéket és kiderül az is, kinek-mihez lesz kedve. HoiAn megérne egy látogatást (nincs is annyira megjárhatalanul messze pl. minibusszal), főleg ... (2017.10.23. 23:57) A családlátogatás is sínen van
  • Liping: @sellőlány: Magam sem szeretek túl sok programot besűríteni, ők meg már nem is olyan mozgekonyak. De majd kiderül, mindenesetre szerintem itt sem fognak unatkozni. :) (2017.10.23. 22:21) A családlátogatás is sínen van
  • sellőlány: @Liping: Na igen, el kell fogadni, hogy létezik ilyen verzió is, nem úgy mint a mi esetünkben, akik 1 napnál tovább nem bírnak meglenni a fenekükön és folyamatosan programokkal sokkolják a rokonaika... (2017.10.23. 12:16) A családlátogatás is sínen van
  • Liping: @sellőlány: Nem hiszem, csak itt helyben, kényelmesen leszünk. Itt is akad elég egzotikus, s tenger meg hasonlók. :) (2017.10.23. 09:10) A családlátogatás is sínen van
  • sellőlány: @Liping: Igen kellemes-kényelmes intervallum, a lehető legjobb időszakban. Remélem, északabbra azért elnéztek, arrafelé talán még több is a látnivaló. (2017.10.23. 08:44) A családlátogatás is sínen van
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) árak (5) áram (7) bangkok (18) bankolás (14) béka (8) beteg (16) blog (36) borneó (10) budapest (5) changsha (11) chongqing (26) dalian (8) diákok (63) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (218) eső (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (68) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (88) guangzhou (8) határ (10) hazatérés (13) hazaút (13) hétvége (10) hideg (5) (6) hongkong (20) hubei (6) hülyeveve (8) időjárás (14) internet (7) kaja (68) kampusz (16) karácsony (8) katar (17) képek (7) Kína (11) kína (901) kína tartományai (6) kirándulás (12) költözés (9) komment (6) kórház (6) kota kinabalu (16) középsuli (36) közlekedés (12) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (14) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (24) moszkva (5) munka (76) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (12) nyár (7) nyaralás (5) nyelvsuli (22) oroszország (5) pattaya (7) peking (15) pénz (9) pénzváltás (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (6) sabah (11) sanya (15) shanghai (8) shenzhen (144) sport (5) suli (6) szingapúr (11) szünet (10) tanítás (40) tavasz (5) teknős (7) tél (7) telefon (5) thaiföld (50) tianjin (5) tibet (6) ügyintézés (13) újév (5) ünnep (8) urumcsi (6) utazás (115) vacsi (5) város (17) vasút (10) vendégposzt (9) vietnam (21) virágelvtárs (9) vizsga (31) vizsgáztatás (6) vízum (8) vonat (9) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (184) xianning (177) xinjiang (26) Címkefelhő