Liping 2014.06.08. 21:06

Elfogyott a munka

Csütörtökön lezajlott az utolsó adag vizsgáztatás is, így aztán ezzel egyúttal az utolsó aktív munkanapom is véget ért.
Az angoltanári osztályban ezúttal sem kellett csalódni, szinte majdnem mindenki 90 pont felett végzett, szépen teljesítettek.
A már említett szorgalmas, de múltkor nagyon izguló diáklányomat visszahívtam csütörtökre, s némi nyugtatás hatására neki is sikerült másodszorra elfogadható, 88 pontos eredménnyel zárni az évet.

Az óra utolsó felében még maradt benn néhány tanulóm, a segítségükkel gyorsan kitöltöttem a vizsgaíveket is, aztán még hirtelenjében be is dobtam őket Zhao Shenghez. Minden letudva.

Eredetileg hétfőn akartam Fengjiebe menni, de még nem tudom, mikor kerül rá sor. Munka ugyan már nincs, de még mindig nem sikerült kideríteni, hogy melyik buszállomásról jár a napi egy fengjiei busz Wuhanból. Internet alapján a segéderők eddig már három különböző helyet és időpontot bogarásztak ki, úgyhogy végül Mingchunnak írtam, hogy hívja fel Fengjieben a buszállomást, aztán próbálja meg onnan kideríteni.

Ha holnap későn szól ide, akkor már csak kedden kerül sor a nagy útra. Fengjie még mindig nincs földrajzilag túl messze, de a vasút kerül, a busz meg elég vacak utakon jár, így még ez utóbbi is több mint 10 órát vesz igénybe.
Valamikor a délután indul, s reggelre ér be Fengjiebe, s talán ha nagyon nagy mázlim van, akkor sikerül alvóbuszt kifogni, de erre sajnos semmi garancia. Azért jó lenne.

Ma az asszisztensemmel ültünk be egy cukrászdába, beszélgettünk mindenfélékről, s többek közt ez a kis kiruccanásom is szóba került. Miután csupa szépet meséltem tavalyi állomáshelyemről (na meg szép képeket is mutattam neki), így ő is egészen kedvet kapott hozzá. Szerdától már ő is ráér, így elképzelhető, hogy 1-2 nap késéssel ő is nekiindul, s aztán majd együtt jövünk vissza. Nem volna rossz ez az opció sem.

Címkék:kína élet vizsga tanítás fősuli diákok xianning Szólj hozzá!

Liping 2014.06.04. 23:36

Szerdai vizsganap

Bár kedden az "ovisok" egészen jól teljesítettek, a másik óvodai angoltanári osztály, akik szerdánként vizsgáznak, ezúttal sem tett így.

A nagyon gyorsan lezavart vizsga eredményeként 13-an véreztek el (kettő el se jött, köztük az egyik olyan fiúka, akinek még esélye is lett volna átmenni - amúgy rajta kívül egy üzleti angolos srác kivételével az összes hímnemű diákom megbukott), s mindössze hatan érték el a minimumot jelentő 60 pontot, ebből hárman épphogy.

Ez volt az idei vizsga mélypontja, de ez tényleg nem az én hibám.

Egy diák ma jön, mert beteg volt, de az már kijelenthető, hogy az osztály nagyobbik fele újrázhat. 31-nek nem sikerült, szemben a 22-vel, akiknek igen.

Siralmas.

Címkék:kína vizsga fősuli diákok xianning Szólj hozzá!

Liping 2014.06.03. 23:39

Egész eredményes kedd

Már biztosan unalmas újfent a vizsgákról olvasni, de mostanság e körül zajlik az életem, szóval ezzel kell beérnetek.

Ezúttal az ovis angoltanári csoport meglepő eredményt produkált. Talán valamennyire eljutott hozzájuk az előző hetek híre, talán csak erre az utolsó hétre jutottak a legkevésbé vacak diákok, mindenesetre a 18 leányból "mindössze" hatan nem feleltek meg, s közülük kettő el sem jött.

A többiek egészen jók voltak, hatan a 90 pontot is elérték, s egyikük egészen 96-ig jutott. Érdekes módon pont ő volt betojva legjobban.

Szerdán (nálam ma, nálatok holnap) jön a másik ovis csoport maradéka, kíváncsian várom, náluk is hasonló lesz-e a tendencia.

Sajnos egyértelmű választ még mindig nem tudok azzal kapcsolatban, hogy meddig tartunk órákat, így lehet, hogy a héten még nem ér véget a suli. Ha jövő héten is még meg kell tartanom őket, úgy azokat az eredményhirdetésre fordítom, valami kis aprósággal a legjobban teljesítők részére. Mert azért voltak olyanok is.

Címkék:kína vizsga fősuli diákok xianning 1 komment

Liping 2014.05.29. 21:27

Vizsga vizsga után

Szerdán az "ovisok" újfent elkápráztattak. A 14 egyedből nyolcat voltam kénytelen buktatni, így hacsak a jövő heti utolsó körben nem történik valami csoda, akkor erősen vélelmezhető, hogy ennek a két osztálynak nagyobb hányada újrázhat jövőre, mint ahánynak nem kell. 
Sajnos tényleg nem rajtam múlik. A vizsga könnyű, ráadásul, mint azt több gyengébb képességű diákom esete is bizonyítja, nyelvi készség nélkül is teljesíthető (nem is rossz eredménnyel), ha fordítanak elég időt a felkészülésre.

 

Javier ezúttal azt találta ki, hogy ebben a félévben nem buktat meg senkit. Valamit magyarázott az új gyakorlat ideológiai hátteréről, de gyaníthatóan nem lehetett túl logikus, mert nem emlékszem rá. Mindenesetre azoknak a kölyköknek, akik amúgy elhasaltak volna nála (sokan lennének), felajánlja, hogy megadja nekik a minimumot jelentő 60 pontot, amennyiben ezt választják. A másik opció az lenne, hogy komolyan veszik a tárgyat és inkább megbuknak, csak hogy jövőre jobb eredménnyel mehessenek át. Vagy mi. Tudom, zavaros. Nekem is. Mindenesetre eddig mindenki a 60 pontot választotta.

 

Én nem vagyok ennyire engedékeny, mint az elmúlt két hét példája is mutatja. Ma a business english és az english education csoportok jöttek. Így a második körön túl csak megerősíteni tudom, hogy a leendő angoltanárok sokat fejlődtek, mert amíg az elmúlt szemeszter végén egyértelműen az üzleti angolosok voltak a legjobbak, ezúttal egyáltalán nem.
Az angoltanárok közül mindössze egy nem érte el a minimumot ma, s még ő is 50 pontot szerzett, ezzel szemben a business csoportban 6-an is rosszul szerepeltek a mai 17-ből. Jó, ez az "ovisokhoz" képest meseszép, de azért nem lehetnek rá büszkék.

 

Most keddig megint semmi dolog. Aztán ha minden igaz, a jövő héttel valószínűleg véget is ér az itteni munka.
Már nem bánom.

Címkék:kína vizsga fősuli diákok xianning 1 komment

Liping 2014.05.27. 04:54

A kedd ma sem volt túl eredményes

Az ovis angoltanári csoport ma sem remekelt, a 17 vizsgázóból 10-en elhasaltak. Egyik-másik neki se futott, volt aki olvasni próbált, s megint mások ugyan próbálkoztak, de hiába.

Akadt azért két 97 pontos lányka is, picit morci voltam, mert mindketten az utolsó fél percben húzták be azt a néhány hibát, holott már reméltem, hogy maximális pontszámot is kioszthatok végre. Egy 94 pontos eredmény is akadt, újabb bizonyítékát adva annak, hogy felkészüléssel egészen jó eredményeket el lehet érni.

Az osztály legjobbja is ma vizsgázott, de rá egyáltalán nem voltam büszke. Bár kétségtelenül gond nélkül megszerzett 90 pontot, de tőle azért ennél lényegesen jobbat vártam, különösen, hogy a legkönnyebb tételt sikerült bemákolnia. Feltehetően nem erőltette meg magát a felkészülés terén, így ezt saját kútfőből hozta. Szerintem azért ő sem lesz teljesen boldog tőle, de tagadhatatlanul így is a sikeresebb nebulók sorát gyarapítja.

Holnap megint ovisok jönnek, a másik két osztály 2. csoportja. Kíváncsian várom, többen mennek-e át a vizsgán, mint nem. A téteket magyar idő szerint éjfélig lehet megtenni, a nyertesek erkölcsi elismerésben részesülnek.

Címkék:kína vizsga fősuli diákok xianning Szólj hozzá!

Liping 2014.05.22. 18:10

A vizsgáztatás nem áll meg

Tegnap a turizmusos osztály második fele nem okozott csalódást, mindenki elfogadhatóan szerepelt, egy gyengébb lányka volt, de ő is 75 pont körüli eredménnyel simán vette az akadályt.

Ma a üzleti angolos és az angoltanári osztályok első-első köre került terítékre.
Bár az business szakirányt tartom a legerősebb osztályomnak, a mai felhozatal nem volt annyira jó. Csak egy lány vérzett el, ő ráadásul meg sem próbálta, de a többiek eredménye jellemzően nem volt túl kimagasló, bár az egyik legjobb diákom 99 pontot kapott. A kis hülye izgult erősen, s még meg is kérdezte, hogy átment-e, teljesen komolyan.

A 15 emberből rajta kívül még heten értek el legalább 90 pontot, ami nem rossz arány persze, de tőlük azért jobbat vártam, különösen, hogy az angoltanári csoport első harmada - akik viszont jóval gyengébbek náluk - tarolt rendesen.

Tőlük a 12 emberből 9-en is 90 pont fölé kerültek, ketten 99 pontot is kaptak, míg egy leány 98-at. A szomorú része, hogy a másik három viszont nemhogy 90-et nem kapott, de át se ment a vizsgán.

Az egyikükkel bajban vagyok. A Gao Xiaohua névre hallgató kis teremtmény mindig is szimpatikus volt a szememben. Láthatóan gondja van a beszéddel, nem csak angolul, azt sem zárom ki, hogy enyhén sérült. Ennek ellenére sosem volt vele bajom, mert egyértelműen a kevés szorgalmas diákom közé tartozik. Most is biztosra veszem, hogy sokat készült, de annyira ideges volt, hogy gyakorlatilag értékelhetetlen produkciót nyújtott. Már amikor a tételt húzta, olyan szinten remegett, mint egyik másik diákom se. Érezhetően nem bírja a stresszt. Próbáltam nyugtatni, de sajnos nem sok eredménye lett.

A teljesítményére legfeljebb talán 30 pontot ha tudnék adni, s 60 kéne, hogy átmenjen. Újráztatni anélkül, hogy a többi linknek is megadjam a lehetőséget, nem volna igazán fair, ráadásul még abban sem vagyok biztos, hogy eredménye lenne, mert a tét ismeretében valószínűleg még jobban rágörcsölne.
Sajnálom, tényleg, mert biztosra veszem, hogy nyugodtan simán venné az akadályt, de így erre meg tényleg nem igazán tudom átengedni. Azt sem zárom ki, hogy sírni fog, ha megtudja, hogy megbukott.
Néha szar ügy értékelni. Gondolkozom rajta még, hogy mi legyen, lehet megadom neki a 60 pontot...

Keddig most megint pihenés, aztán ha a múlt heti trend érvényesül, akkor az ovis tanároknál újfent vérfürdő várható.

Címkék:kína vizsga diákok xianning 1 komment

Liping 2014.05.21. 03:36

Pörgős vizsgáztatás

Miután a múlt héten a turizmusos osztály első fele minden probléma nélkül lezavarta a vizsgát, így igazán nem gondoltam arra, hogy ennyire gyatrák lesznek az osztályok ezen a héten. Az óvodai angoltanáros osztályok legalábbis nagyon vackok.

Tegnap kezdtem az 1-2. osztályból összevont csoport első harmadával. Ma reggelig úgy gondoltam, hogy az ő teljesítményüket nehéz lenne alulmúlni.

A 15 lánykából akkor öt nem ment át, ma viszont a 3-4. osztály első, 18 fős adagjából többen hasaltak el, mint ahánynak sikerült. Ez mondjuk nem volt annyira különös, miután a tíz buktatottból heten meg sem próbálkoztak a tételükkel. Mivel így érdemben csak 11 embert kellett meghallgatnom, fel is gyorsultak az események, hamar a végére is értünk.

Hogy a jó dolgokról is szó essen: kedden öten értek el legalább 90 pontos eredményt. Közülük egyre kifejezetten büszke voltam, mert bár láthatóan nem sok köze volt az angol nyelvhez, vagy épp ahhoz, amit előadott, de becsületére váljon, hogy szépen bemagolta a szövegét, s még nyelvtani hibák sem nagyon voltak benne.

A ma reggeli felhozatalból négyen érték el a 90-es álomhatárt, egyikük 96 pontot szerzett. A többiekhez képest meseszép volt a mondandója, de hozzá kell tenni, hogy a múltkor a blogon is publikált, azóta is megfejtetlen sms szerzőjét is benne tisztelhetjük.

Nem is bánom, hogy délután megint a turizmusos csoportom jön. Rámfér némi felüdülés ezek után. Őket nem féltem egyáltalán.

Címkék:kína vizsga fősuli diákok xianning Szólj hozzá!

Liping 2014.05.15. 12:13

Ebben a félévben is vége a tanításnak

Ma lezajlott az utolsó két órám, innentől már csak vizsgáztatok. Ha minden igaz, a hazaút előtt még 2-3 hét pihenés is lesz mindenféle óra vagy vizsga nélkül, de ez már csak a bónusz.

Egy vizsga már le is zajlott szerdán a turizmusos diákok felével. Nekik azért kellett ennyire előrehozni, mert a jövő héten már útra kelnek szakmai gyakorlatra, s nem is kerülnek elő szeptemberig.

A hat leányzó minden probléma nélkül megfelelt az amúgy is meglehetősen könnyű vizsgán, még a leggyengébb, láthatóan nem felkészült, de saját kútfőből gond nélkül teljesítő lányka is 83 ponttal lett honorálva a maximális 100-ból. Egyikük, az amúgy nem különösebben erős angoltudású Chen Xi 97 pontig vitte, rajta egyértelműen érződött, hogy alaposan felkészült.

A vizsga amúgy ezúttal nagyon is illeszkedik az itteni tanítási módszerekhez, így tényleg egyszerűen abszolválható. 10 témakört osztottam ki, ebből húznak egyet véletlenszerűen a vizsgán, s aztán arról kell három percen át beszélniük. Ez így annyit tesz, hogy előzőleg kidolgozhatják, majd bemagolhatják a tételeket, nem igényel semmiféle emberi gondolkodást. Mint megjegyeztem - nagy derültséget okozva az egyik osztály körében -, akár egy majom is képes rá, mert nem kell gondolkodni.

Egyik-másik osztály amúgy nagyon tart a vizsgától még így is, sokallták a 10 tételt meg a három percet, de hát azért ennyi egy főiskolai diáktól nagyon-nagyon minimumként is elvárható. Amúgy nem féltem őket, aki ezen nem megy át, az tényleg csakis magának köszönheti.

Címkék:kína vizsga tanítás diákok xianning 1 komment

Liping 2014.05.07. 03:43

Lassan itt a vizsgáztatás

A 19-ével kezdődő héttől ismét elindulnak a vizsgák. Az osztályok méretétől függően 2-3 hétig tartanak majd. Általában három darabra szedtem őket, az egyetlen kivétel a turizmusos csoport, ők alig vannak, így ott mindössze két részre lett bontva a csoport.

Ezúttal kizárólag tételek szerepelnek a vizsgán, meglehetősen egyszerűek, s csupán 10 darab. Azt persze csak a vizsgán tudják meg, hogy melyiket kapják, így aztán mindegyikre fel kell készüljenek. Az első féléves másodéves vizsgához hasonlóan három percet kell beszélniük a témáról.

Ebben a szemeszterben az évközi aktivitásuk is figyelembe lett véve, ennek betudhatóan néhányan nem fognak vizsgázni, s ugyancsak ez a helyzet a notórius hiányzókkal is.

Tegnap a leendő óvodai angoltanárokkal gyakorolgattunk az órájukon, s a teljesítményük alapján egy sem ment volna át a vizsgán, ha élesben ment volna a dolog. Az ő érdekükben remélem, azért összekapják magukat, mire tétje is lesz a dolognak.

Azt hiszem, ezúttal igencsak szigorú leszek, s kegyetlenül megbuktatok mindenkit, aki nem töri magát eléggé. Hogy elgyengülök-e, az majd elválik pár hét múlva, de most tényleg úgy érzem, hogy nincs bennem semmi könyörületesség. Jobb lesz, ha felkötik a gatyájukat.

Címkék:kína suli vizsga tanítás fengjie 1 komment

Liping 2013.12.31. 10:45

A félév vége

Lezajlott az utolsó, egészre rövidre szabott órám is, minden diák megkapta a vizsgaeredményt. Köszönhetően az alacsony elvárásoknak, a pontátlagok egészen magasak lettek, s mindössze négy másodéves, s három elsős (közülük egy meg sem jelent) kényszerül a tárgy újbóli felvételére.

A három legjobb eredményt elért diákot minden osztályban megjutalmaztam valami aprósággal, aminek nagy sikere volt. Ők tényleg mind nagyon jók voltak, úgyhogy megérdemelték kivétel nélkül.

Nemsokára közös vacsi lesz majd szilveszteri mulatságok, így már most kívánok minden olvasónak kellemes újévet. Legközelebb már csak 2014-ben jelentkezem.

Remélem, az új esztendőben is visszajártok majd a blogra, s olvassátok továbbra is az írásaim.

BUÉK mindenkinek!

Címkék:kína vizsga újév buék diákok xianning 1 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása