Liping 2014.02.16. 05:36

A Délkelet-Ázsiában utazók és egyéb állatfajták

Érdekes aspektusa volt a nyaralásnak a tömegesen fellelhető külföldi jelenlét. Szingapúr, Malajzia és Thaiföld is hemzseg a nyugati turistáktól, akik érdekes és helyenként bizarr archeotípusokat képviselnek - bizonyára az én személyemre is ráhúzható valamelyik.



1. A léhűtő

Martin, a skót srác rendes gyereknek tűnt, negyvenhárom évesen, s a szükségesnél néhány foggal szerényebben vágott bele a kalandba. Illemtudó vagyok, így aztán nem kérdeztem rá mindenre, de mivel április elején tervezi csak a visszatérést lassan a függetlenedés felé tartó hazájába, így erősen gyanítom, hogy munkaviszonya nem lehet. A brit ellátórendszer nagyvonalú juttatásairól sokat hallani, s a szétosztott pénzmag vásárlóerő-paritáson nagyságrendekkel többet ér Thaiföldön, mint Edinburgh-ben.



2. Az elkényeztetett

Találkoztam egy röviden Q-nak nevezett sráccal, aki Hollandiából keveredett ide, s valami q betűs neve volt, amit senki nem bírt memorizálni, így maradt a rövidítés.
Q. közel egy éve utazott már, s a pénze elfogyásáig nem is kíván hazamenni. Fiatal, huszonévei elején járó gyerek volt, saját jövedelem nélkül, szóval biztosan rendesen ellátták az ősök. Az út során bejárta Kelet-Ázsiát, átruccant Tanziániába és Kenyába, megfordult Ausztráliában, de állandóan visszajárt Thaiföldre.
Nem olyan rossz Hollandiába születni...



3. A vegetáriánus

Különösen a franciák képviseltették magukat nagy számban ebben a kategóriában. Ehhez rendszerint járt némi hippis beütés is, de máskülönben ártalmatlan jószágoknak tűntek.



4. Az orosz

Nagy számban megjelentek az oroszok is. Ők persze nem a hátizsákos verziót erősítik, hanem a klasszikus turistákét. Jól felismerhetőek a rákvörösre égett fehér bőrükről, asszonyaik meg a kurvás ruházatról. A Rai Lay-on lévő két, péniszekkel teletömött szentély területére nem szabadna őket beengedni, mert playmate fotózáson érzik magukat.

WP_20140212_210.jpg



5. A fura

Róluk külön posztot terveztem eredetileg "Nemcsak a kínaiak félnek a naptól" címmel. A négy szigetes hajós túrán volt két amerikai leány, akiken nem tudtam nem röhögni, s nem én voltam az egyetlen. Pár emberrel összeismerkedve a többiek is bevallották, hogy alig bírták nem őket nézni állandó jelleggel, ami a körülöttünk lévő gyönyörű tájat is figyelembe véve nem kis eredmény.
A többnyire teljes testet beborító ruházatot a mindent leárnyékoló, leginkább sivatagi felfedezőkhöz illő kalap tette feledhetetlenné, s mindemellett még mogorva, durcás képet is vágtak mindketten egész úton. Kétpercenként egy fél tenyérnyi naptejet is szétkentek magukon, annak dacára, hogy a megállóhelyeken is mindvégig az árnyékban voltak. Szavakkal nehéz leírni, inkább a képekre bízom ezt a feladatot.

WP_20140212_017.jpg

WP_20140212_018.jpg

WP_20140212_217.jpg

Hazafelé menet próbáltunk velük beszélgetni, ebből kiderült, hogy az egyik Kambodzsában önkéntes, öröm lehet az élete az ott is hasonló klimatikus viszonyok mellett. Élek a gyanúval, hogy némi mentális deficit diagnosztizálható esetükben.



6. A magyar

Csak hogy kis országunk se maradjon ki a jóból.
Az egész úton sikerült elkerülnöm mindenféle balhés nyugatit. Még ha egyik-másik fura is volt, normálisan viselkedett mindenki. Az egyetlen kivételt Krabiban sikerült megtalálnom. Három alak óbégatott rendkívül harsányan egymásnak, meglehetősen kulturált szavakat használva egy útkereszteződés ellentétes pontjain elhelyezkedve.
Megértettem a szavaikat, mert az anyanyelvemen szóltak, de inkább nem mentem oda jelezni, hogy honfitársak vagyunk.



Kimaradtak a listából olyanok, mint pl. a szexturista is, de azokat nem láttam. Nem pont erre a célra frekventált körzetekben fordultam meg, úgyhogy ez nem az én hibám.
S a felsorolás természetesen durván általánosít, inkább csak szórakoztató célból született meg. Senki ne vegye magára!

Címkék:utazás délkelet-ázsia utazótípusok 8 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása