Liping 2017.10.08. 03:49

Chào buổi sáng Nha Trang!

 Ígérem, nem lesz több viet nyelvű címadás. Ez amúgy jó reggelt Nha Trang jelentéssel bír.

 

Nagyon rövid leszek és egyelőre nem is ígérem, hogy az elkövetkezendő egy hét során túl bő lére eresztem a mondanivalómat, mert elég sok a dolog. És még egy kissé fáradt is vagyok, a sajgó vállaimról már nem is beszélve...

 

Szóval, megérkeztünk időben. Saigonban elég necces volt az átszállás, de végül abszolváltuk. A Vietnam Airlines is teljesen rendben van, s nagyon finom volt a felszolgált menü is.

 

img_20171007_144551.jpg

img_20171007_155421.jpg

img_20171007_173117.jpg

img_20171007_223344.jpg

Nha Trangban voltak apróbb bonyodalmak a szállás elfoglalása körül, de végül ez is meg lett oldva. Az időjárás szuper, meleg van, de egyáltalán nem elviselhetetlen módon, mint Shenzhenben. Fúj a szél, s árnyékban abszolút kellemes.  Eddig nagyon is szeretek itt.

 

 

Címkék:utazás saigon megérkezés vietnam nha trang Szólj hozzá!

Liping 2017.10.07. 03:00

Zaijian Zhongguo! Chào mừng Việt Nam!

Avagy viszlát Kína (kínai, de egy jó ideje nem engedi a dőlt betűs címeket a blog.hu) illetve üdv Vietnám! Utóbbi viet nyelven.

 

Ma reggel 7 felé elindultunk shenzheni hajlékunkból, hogy előbb Hongkongba keveredjünk, majd az ottani reptérről elreppenjünk új lakóhelyünk felé. Erre menetrend szerint kicsivel du. 3-at követően kerül sor, s a Vietnam Airlines onnan Saigonba visz minket. Ott a vízumfelvételt követően még reppenünk egy órát Nha Trangba, majd elfoglaljuk a lefoglalt szállást.

 

Útközben még lehet, hogy felbukkanok, de legkésőbb Nha Trangból jelzem, hogy megérkeztünk. Kínai kalandunk egyelőre véget ért.

 

_______________________

Vietnámba költözésünk egyúttal egy új nyelv megjelenését is jelenti a blogon. Ezt szerencsére nem írjuk át magyarul, így talán kevesebb fanyalgást szül a pinyinnél. Hanoi, a főváros és Saigon, a déli központ egybeírva kerül majd elő, az összes többi viet név és szó esetén a vietnámi formát fogom használni. Ha tudom, mert egyelőre magam is elég fogalmatlan vagyok.

Címkék:kína utazás hongkong saigon vietnam shenzhen nha trang 3 komment

Liping 2017.09.11. 06:53

Utazás Tibetbe

Nem, sajnos nem én megyek, de kaptam egy erre vonatkozó megkeresést, s mivel érdekes a téma, a blogon válaszolok.

 

Tibet, vagy kínai nevén Xizang egy néhány évtizedes de facto függetlenség után 1950-ben visszakerült az akkor már kommunista Kína karjaiba. Bár egyes Tibet-párti vélemények szerint ez a függetlenség nem csak ennyi ideig tartott, a makacs történelmi tények azt mutatják, hogy az utolsó, Qingnek hívott kínai dinasztia uralkodása alatt Tibet önállósága megszűnt. Hogy az udvar nem bonyolódott bele a terület mikromenedzselésébe, az egy másik kérdés, ahogy az is, hogy Tibet függő viszonya a korábbi dinasztiák alatt is gyakran fennállt.

 

5805de64b1447.jpgKína bevonul Tibetbe (fenn), pár évig még szent a béke, a dalai láma kínai kommunistákkal (lenn)
dalai-lama-anniversary-19.jpg

 

Akárhogy is, 1950-ben a Népi Felszabadító Hadsereg bevonult, s az ő értelmezésük szerint felszabadították Tibetet. A helyiek ezt nem fogadták kitörő örömmel, a helyzet annyira elmérgesedett, hogy 1959-ben felkelés tört ki, aminek eredményeképp a dalai láma és a hagyományos tibeti elit zöme és némi egyszerű menekült India felé vette az irányt.
Bár az egészségügy, az oktatás és úgy általában a modern kor vívmányainak megismertetése és bevezetése terén az új hatalom tagadhatatlan sikereket tudott felmutatni, a helyzet ezután sem javult sokat. Túl azon, hogy Tibet eleve fejletlen volt, lakossága éppen csak el tudta látni magát, a kínai kommunizmus ezután következő legsötétebb évei csak súlyosbítottak a helyzeten.

 

tibet-cultrev-08092016.jpg

Kulturális forradalom Tibetben

580736b9a65c1.jpg



A "nagy ugrás" Tibetet sem hagyta érintetlenül. A hagyományos árpa helyett kukorica termesztésére kötelezték a parasztokat, majd a termés katasztrófája nyomán Kína többi részéhez hasonlóan Tibet is éhezett. Az 1967-77 között tomboló "kulturális forradalom" Tibetben az országos helyzetnél is nagyobb zűrzavart és pusztítást okozott. Mivel az éppen aktuális maói ideológia szerint minden régi ellen fel kellett venni a harcot, kolostorok ezreit rombolták le, lakóikat pedig "normális" életre (értsd: nem egyházi) kényszerítették, gyakran házasságkötésre is.
A vörösgárdisták a Potalát is kinézték, de mint annyi más kiemelt műemlék Kínában, ez is megmenekült Zhou Enlainak, Kína miniszterelnökének köszönhetően, aki csapatokat küldött a védelmére.

 

Ahogy Kína egészében, úgy Tibetben is 1978-at követően kezdtek el normalizálódni a viszonyok. A lassan beköszöntő, pragmatikus, Deng Xiaoping nevével fémjelzett korszak alatt Tibetben is megkezdődött az elpusztult műemlékek egy részének helyreállítása, s az elnyomás is enyhült. Bár a mély vallásosságot ezután sem nézték túl jó szemmel, jobban megtűrték. 

 

A nyolcvanas évek utolsó éveiben ismét felerősödtek a helyiek elégedetlenségei, s '87-'89 között minden évben kisebb felkelések törtek ki, 1989-ben csúcsosodva ki igazán. Ebben az évben zajlott a rendszer országos erőpróbája is, a Tienanmen-téri diákfelkelés, s több kisebb megmozdulás más városokban is. Végül Kína elnyomással válaszolt, a rendszerváltás elmaradt, s Tibetben egészen 2008-ig nem is lehetett hallani nagyobb konfliktusról.

 

Ez a húsz év hatalmas változásokat hozott. Kína gazdasága brutális mértékben fejlődött, s a beruházások Tibetet sem hagyták érintetlenül, a kínai tartományi szintű közigazgatási egységek közül az egyik legnagyobb GDP-növekedést könyvelhette el - az igazsághoz tartozik, hogy volt honnan elindulni.

 

Tibet sem a régi, a fejlődés az elmúlt évtizedek kétszámjegyű gazdasági növekedésének köszönhetően drámai, a képeken Lhásza és Sigace

 

Tibetben a turizmus vált az egyik legerősebb szektorrá, kínai és külföldi látogatók tömege érkezett, s bár a tibeti látogatás engedélyköteles tevékenység volt, a korlátozások sokat enyhültek, s néhány katonai szempontból igazán érzékeny határvidéktől eltekintve még a külföldiek is szabadon mozoghattak. A helyzet a 2008-as, a pekingi olimpia elé időzített felkelés következtében változott meg drámaian ismét. A két évtizedes nyugalom alatt Kína Tibettel kapcsolatos gyanakvása sokat enyhült, s úgy gondolták, az országos recept - gazdasági fejlődésért cserébe társadalmi béke - errefelé is működik, így aztán erősen hátba támadva érezték magukat.

A megmozdulásokra válaszul újra bekeményítettek, s a Tibet feletti kontroll azóta sem enyhül. Ennek része, s ezzel vissza is kanyarodnék a bejegyzés témájához, hogy a külföldiek beutazását is erős korlátok alá szorították.

 

Aki ma nem kínai állampolgárként Tibetbe vágyik, ezt egyéni utazás formájában nem teheti meg. A beutazáshoz szükséges egy ún. Tibet Travel Permit, enélkül fel sem engednek semmilyen Tibetbe tartó járatra. Az engedélyt egyénileg nem lehet megszerezni, csakis erre szakosodott utazási irodákon keresztül, akik egyúttal utazási csomagot is árulnak. Merthogy ez utóbbi is kötelező, kizárólag szervezett körülmények között lehet Tibetben tartózkodni. Ezt azt jelenti, hogy a Tibetben töltött idő teljes programját előre le kell egyeztetni, meg kell tervezni, s el kell fogadtatni az erre jogosult szervekkel. A 2008-as zendülést követően kizárólag csoportosan lehetett bejutni (s egy időben még az is kikötés volt, hogy a csoport tagjainak azonos országból kellett származnia), ez azóta enyhült, s most már akár egy ember is nekiindulhat. Ugyanakkor függetlenül attól, hogy egyedül vagyunk vagy egy tucatnyi más külföldivel együtt, mindenképp kötelező az idegenvezető használata, s Lhászát elhagyva a gépkocsi és a hozzá tartozó sofőr bérlése is. Mindez persze igencsak megdobja az utazási költségeket, így Tibet Kína más részeihez viszonyítva kifejezetten drága.

 

Komoly különbségek vannak Lhászában és azon túl. A tartomány székhelyén az idegenvezető jelenléte csak a kolostorok, más, idegenforgalmi szempontból lényeges helyszínek meglátogatásához kell, s a szabad csatangolásnak nincs akadálya, amíg a város területén marad az ember. Lhászában még a tömegközlekedés használata is megengedett olykor, de ez az aktuális helyzetnek megfelelően változhat. Az idegenvezetőt persze akkor is fizetni kell, ha esetleg aznapra szabad program van, s megúszható, hogy csak néhány órát tölt a társaságunkban.

 

Lhászán kívül már szigorúbbak a szabályok. A Sigace felé tartó vasútvonaltól eltekintve nincs lehetőség tömegközlekedni (ezen a vonalon is úgy néz ki a dolog, hogy az idegenvezető fizikálisan elkíséri az utazót), s így a sofőr és a gépkocsi napidíja is hozzájön a számlához.


Bizonyos területek megtekintéséhez még további engedély szükséges, az ún. Aliens' Travel Permit, aminek megszerzése inkább csak időveszteséget jelent, mert olcsó, s elég automatikusan kiadják. A még érzékenyebb határterületek meglátogatásához még egy engedély kell, de ehhez már nyomós indok is szükségeltetik, beszerzése nem egyszerű feladat (ezeket a régiókat a kínai állampolgárok is csak a katonai engedély birtokában kereshetik fel, nem annyira a tibetiek elnyomása a restrikció oka, hanem a fegyverekkel dúsan ellátott, India menti határ).

 

img_tibet-travel-permit.jpgTibet Travel Permit fenn, Alieneknek szóló lenn

aliens-travel-permit.jpg

tibet-permit-map-700.jpgA térképen jelzett helyekre kell az alienes engedély is a Tibet Travel Permit-en túl

 

 

Hogy milyen árakat találni így? Egy néhány napos, kizárólag Lhászára és környékére fókuszáló program még a legolcsóbb helyeken is, csoporthoz csatlakozva belekerül 350 USD-be, s ez az összeg nem tartalmazza a belépőjegyek árát s a Tibetbe való eljutást sem, kizárólag a szállást (a saját szoba feláras), az idegenvezetőt és a járművet+sofőrt, esetleg néhány étkezést. Egy egy hetes, Lhásza és Sigace (illetve a kettő közötti érdekesebb részek) tartalmú csomag hasonló kondíciók mellett 600 USD körüli összegbe kerül, s ezek a legolcsóbb árak, drágább irodáknál a többszöröse is lehet.

 

Tibet persze lélegzetelállító hely, s igencsak sajátságos hangulata van, így felejthetetlen élmény lehet, de én személy szerint nem vagyok hajlandó ilyen árak mellett odalátogatni. Szerencsére van kiskapu.

 

Nem, nem az illegális utazás. Hihetetlen, de még mindig rengetegen megpróbálják. Egy időben igen rá voltam pörögve a témára, s gondolkoztam Tibet felkeresésén, s akkoriban olvastam sok meghökkentő esetet.
Az utazási irodák között rengeteg a tibeti tulajdonú, s rengeteg helyi él az idegenforgalomból. Nekik jelentős kauciókat kell fizetni, s felelősséggel tartoznak az általuk beutaztatott külföldiekért. Ezt rendszeresen ki is hangsúlyozzák. Egy rebellis nyugati utazó legfeljebb kitoloncolásra kerül, míg a hülyeségeik miatt az ügynökség komoly pénzbüntetést kap, s az engedélyét is bevonják, ami jelentheti több tucat helyi ember plusz családtagjaik megélhetésének ellehetetlenülését is.
Az ötletes turisták hajlamosak azt hinni, hogy majd ők meglépnek Lhászából (ahol, mint írtam szabad mozgás zajlik), s egyénileg, stoppolva, stb. jutnak el oda, ahová akarnak. Egy kisebb csoport akkor lépett meg, amikor már elvileg indultak vissza Tibetből. A vasútállomáson kirakták őket, ők pedig találtak egy vállalkozó szellemű helyit, aki a teherautója platóján elrejtette őket. Majdnem a nepáli határig jutottak, valahogy sikerült a checkpoint-okon is átjutniuk. Ott azonban lebuktak, s az ügynökség vihette őket vissza önköltségen Lhászába, miután még nekik állt feljebb, s megfenyegették az irodát, hogy olyan értékelést adnak, ami után senki nem fogja őket választani.
Az engedélyük elvesztése is csak éppen hogy nem történt meg.

 

A történelmi Tibet és a mai Tibeti Autonóm Terület földrajzi határai nem esnek egybe. Tibet keleti, északi része más tartományok fennhatósága alá esik. Szecsuán nyugati része pl. tibeti autonóm régiók sora, ahol autentikus tibeti élményhez lehet jutni a fenti macerák nélkül.
Ezekbe mindenféle korlátozás nélkül, a Kínában megszokott normális árakon be lehet jutni (bár időnként egyik-másikban lehetnek utazási limitek, de nem jellemző), s bár a Potala kimarad a programból, kárpótol a helyi táj és kultúra. Én ide mennék, ha utaznék.

 

Az alábbi galéria Garze Tibeti Autonóm Prefektúra (Nyugat-Szecsuán) tájaiba enged betekintést.

 

Címkék:kína utazás tibet engedély szecsuán lhásza sigace garze 13 komment

Liping 2017.07.19. 09:16

Hongkong jól indul

Miután némi késéssel összeszedtek minket Bantianben, megindultunk Hongkong felé. Egy kifejezetten kényelmes járműben.

 

Meglepő módon a határon sem volt fennakadás. Még nem merek rá mérget venni, hogy megszűnt a probléma, mivel most először használtam közúti határátkelőhelyet, de minden további nélkül lepecsételték az útlevelet és engedtek tovább. Ugyanakkor tény, hogy lejárt a xinjiangi tartózkodási engedély is, így jó esélyt látok rá, hogy a vegzálások is vele együtt megszűntek. Majd meglátjuk legközelebb, de a helyzet reményteli.

 

A hotel egész pofás, s egyből hozzánk is vágtak 5000 HKD (kb. 4300 yuan vagy 170 ezer HUF) zsebpénzt. Eddig minden szuperül alakul.

 

Címkék:kína munka utazás hongkong határ Szólj hozzá!

Liping 2017.06.18. 13:09

A bangkoki közlekedésről

A thai főváros egyike a bolygó legnagyobb városainak, a teljes agglomerrációban nagyjából 15 millió (míg a tényleges városban valamivel több, mint nyolcmillió) ember él. Egyúttal egy hatalmas vízfej is, Budapesthez hasonlítható, a régióban él a thai lakosság egynegyede, rajta kívül lényegében nincs is másik nagyobb település az országban - a korábban még számon tartott Thon Burit mára elnyelte Bangkok.

 

Egy ekkora városban, ahogy azt sejteni lehet, igencsak jelentős a forgalom. Thaiföld intenzív módon fejlődött az eltelt évtizedekben, s egy ázsiai viszonylatban aránylag tisztes életszínvonal alakult ki. Fejlettségben nem éri el a kínai átlagot, de kétségtelenül nem éhezésről és nyomorról szólnak az országról szóló hírek. A méltán híres turizmus mellett a termelőágazatok is megjelentek Thaiföldön, s bár az 1998-as ázsiai pénzügyi válság ezt az országot sem kímélte, nem egy kellemetlen hely.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy bőségesen akadnak járművek, motorból meg egészen elképesztő mennyiség gurul az utakon. A vezetési stílus is tipikusan ázsiai - bár van tapasztalatom a kínai viszonyokról, Bangkokban sokkalta életveszélyesebbnek tűnt a helyzet.
A rengeteg jármű egyúttal dugókat is jelent. Hatalmas dugókat. A jelek szerint egy ideig még úgy gondolhatták, az újabb utak építése megoldást jelenthet - ennek bizonyítékaként nagy számban figyelhetőek magasított útszakaszok, s városi (fizetős) főutak. A helyzet ezzel együtt is reménytelen, így nagy nehezen eljutottak a felismerésig, hogy a tömegközlekedés felfejlesztése az egyetlen megoldás.

 

wp_20160924_21_38_20_pro.jpgBusz Bangkokban (fenn), még este is szüntelenül hömpölygő forgalom a belvárosban (lenn)
img_20170612_223705.jpg

 

Elég sokára vágtak bele a metróépítkezésekbe, de most annál jobban pörög a dolog, s nagy számban épülnek új szakaszokat, s a tervek még nagyobb ívű elképzelésekről tesznek tanúbizonyságot. Bár valódi metróvonal egyelőre csak egy van, s az sem túl hosszú, 18 állomással,  a magasított pályán haladó városi vasút, a skytrain már két vonalat takar, s akad még egy, tavaly megnyílt, metrónak nevezett vonal is, szintén magasított pályán.
Jelenleg mindegyik vonal bővítés alatt áll, s ezek mellé épülnek még két monorailt is, s lesz még egy valódi metróvonal is.

 

bangkok-map.pngA bangkoki hálózat, a már épülő szakaszokkal

 

A thai vasút kezelésében is létezik egy gyorsvasút, ez a repteret köti össze a belvárossal, szintén a magasban halad. Az erről vagy a skytrainekről való átszállás erősen nehézkes, a metróvonal állomásaihoz elég sokat kell sétálni, még neveikben is eltérő állomásokról van szó. A metróról a reptéri vasútra történő átszállás egy tempós haladásra képes egyed számára, mint amilyen én is lennék, legalább 10 percet igényel.

 

A skytrain első darabját 1999-ben, míg a metró első szakaszát 2004-ben vehette birtokba a nagyközönség, azóta pedig nagyon sokat nőtt a hálózat, bár az igazán nagy mérvű bővülés az elkövetkezendő években várható csak.
Ami azt illeti, erre igencsak nagy szükség is van. A buszok leterheltek, s a dugóban csigalassú tempóban vánszorognak, az egyéni közlekedést pedig csak a városi főutak tartják úgy-ahogy életben.

 

 

Galéria képaláírásokkal

 

A fejlődés ezzel együtt is impozáns, remélhetően nagyban hozzájárul majd Bangkok élhetővé varázslásához.

 

Végezetül egy videó a reptérre vezető vasút fedélzetéről lőve.

 

Címkék:bangkok közlekedés utazás metró thaiföld tömegközlekedés 2 komment

Liping 2017.06.17. 13:30

Irány Shenzhen

Már a bangkoki reptéren múlatom az időt egy jó ideje, miután a hotelből délben ki kellett jelentkeznem. Kitömegközlekedtem magam a helyszínre, s most a gépemre várok, szerencsére már csak egy órát kell.

 

Valamikor 11 óra előtt érek majd Shenzhenbe, így erősen kérdéses hogy elérem-e még az utolsó metrót - tekintetbe véve hogy vegzálnak majd, sanszos, hogy nem. Járnak egészen sokáig buszok Shenzhenbeibe, az északi pályaudvarhoz, tőlünk három metrómegállónyira, úgyhogy így sem fog vagyonba kerülni az út.

 

 

Határozottan jó volt most itt, de már ideje visszamenni. A 7/11-es szendvicstől is herótom van már. Telítődik az ember vagy mi. 

Címkék:bangkok repülés utazás thaiföld reptér Szólj hozzá!

Liping 2017.06.16. 16:05

Thai masszázs

Thaiföld híres a masszázsról is, persze ezek egy jó része happy ending-gel is jár, s ez utóbbiakban nem feltétlenül a masszőz masszírozás terén nyújtott képességei a lényegesek. Legalábbis így hiszem, aztán lehet, hogy tévedek, s csak sztereotip módon gondolkodom - amennyiben valamelyik olvasóm igénybe vett effélét, s nem ért egyet velem, cáfoljon meg nyugodtan.

 

No, de tekintsünk el a masszázs erotikus vonulatától, engem a hagyományos része érdekelt mindig is. Nagyon-nagyon bírom, ha jól csinálják, de bevallom őszintén, hogy az eddig szerzett tapasztalataim kevéssé tettek motiválttá, hogy sűrűn látogassak fizetős helyeket. Masszíroztak már meg a világ néhány pontján: odahaza, Ukrajnában, Kínában és már - a maitól eltekintve - kétszer Thaiföldön is. Ezek kivétel nélkül csapnivaló élmények voltak, dacára annak, hogy sokszor nem kevés pénzbe kerültek.
A legtöbbször csak úgy ímmel-ámmal csináltak valamit, hiányzott az erő a mozdulatokból (ezt valamilyen szinten megértem, ha nekem is ezt kéne csinálnom napi szinten és órákon át, tutira fáradt lennék és spórolnom kéne az energiával) és sok időt szántak olyan technikák(?) alkalmazására is, amik még kellemetlenek is voltak. Így aztán - aktuális partnereim nagy "örömére", mindig őket fogtam be, hogy megkapjam a nekem járó efféle kényeztetést. Férjemre még nem is panaszkodhatom: bár bizonyára a háta közepére sem kívánja a dolgot, legalább hetente egyszer alaposan átgyúr. (Jó, próbálná meg nem jól végezni a dolgát!)

 

Szóval, a fentiek miatt erősen gondolkoztam azon, hogy kell-e ez ma nekem, végül az győzött meg, hogy errefelé, Bangkok kínai negyedének kis utcáiban tényleg elképesztően olcsón mérik ezt a szolgáltatást, óránként csak 200 baht-ba fáj a talpmasszázs és a thai masszázs egyaránt. Ez cirka 1500 Ft-ot jelent, ami még akkor sem olyan nagy veszteség, ha simogatnak végig az eljárás során.

 

Ezúttal azonban nem ez történt. Két órát kértem, egy órát a talpas, egyet a sima thai verzióból, s a kb. 40 körüli hölgy igencsak beleadott mindent, s érezhetően tudta, hogy mi a dolga. Miután a lábammal-kezeimmel végzett, s intett, hogy forduljak hasra, már teljesen jól voltam, s amikor a hátamon is elkezdte a kezelést, majdnem nyögdécselni kezdtem, annyira kellemes volt.
Egyáltalán nem kímélt, jól meg is kínzott itt-ott, persze jó értelemben, s tényleg a fizikai erőt sem hiányolhatom, mert bár egy max. 45 kilós teremtésről beszélünk, használt alkart, lábat, könyöket, térdet, mindent, amivel rendes nyomást fejthetett ki. De meg kell mondjam, hogy még az ujjaival is képes volt erősen dolgozni.
Miután maradéktalanul elégedett voltam, végül a 400 helyett 500 baht-ot kapott, amit maximálisan megérdemelt.

 

Ha valaki az itteni kínai negyedben jár és kell az elérhetőség, nagyon szívesen megadom.

 

Címkék:bangkok utazás thaiföld masszázs thai masszázs kínai negyed Szólj hozzá!

Liping 2017.06.11. 04:28

Délután már Bangkokban leszek

No, szerencsére már a részletek is világosak, 16:40-kor szállok fel a thai főváros felé, s elvileg fél 7-re már oda is érek. Virágelvtárs már kettő felé megérkezik, így ezúttal ő a gyorsabb.

 

A jelek szerint ezúttal egy másik mutatós hotelt választottak, a Swissotel bangkoki  darabjában leszünk elszállásolva, amely a netes képek alapján nem tűnik rossznak. 16-án jövök majd vissza, a 15-i rendezvényt követően. A szöveg mégsem annyira hatalmas, csak 14 oldal, ppt, a nagy része kép vagy ábra.

 

Már összehurcolkodtam, s lassacskán elmetrózom majd a shenzheni légikikötőbe, ahol eddig én még soha nem repültem, dacára annak, hogy már itt élek egy ideje. Eddig vagy Kanton vagy legutóbb Hongkong repterét használtam, a legközelebbi élményem az itteni darabról az, amikor férjemért másztam ki tavaly október elején, amikor ő is megjött Urumcsiból. No, ez most a jelek szerint megváltozik.

 

Igyekszem hamar kimenni, mert előfordult már, hogy fél órára is feltartottak, s a gépről nem szeretnék lemaradni. Hónap végén elvileg lejár az egyébként is érvénytelenített xinjiangi vízumom, talán utána már nem vegzálnak. Kicsit kellemetlen, de ennyi még belefér.

 

Legközelebb majd este kukkantok be, már Thaiföldről.

Címkék:kína munka utazás thaiföld shenzhen Szólj hozzá!

Liping 2017.05.08. 06:08

Sri Lanka-i kalandozások 2.

Bár Sellőlány már egy hete megörvendeztetett a folytatással, én sajnos nem nagyon értem rá, emiatt csak ma publikálom az írását. Ezért mea culpa, tessék megkövezni, tényleg megérdemlem.
A mai anyag kifejezetten hosszú, rengeteg képpel és még videót is kapunk. Fogadjátok a legnagyobb örömmel! 

_________________________________________________________________________________

 

 

KÖZLEKEDÉS A SZIGETEN

A szigetet kétféleképpen érdemes körbejárni. Vagy észak-kelet felé, először a kulturális látnivalókat megcélozva, vagy délről, a tengerparti üdülőhelyekkel kezdve és onnan a sziget belseje felé haladva.

A neten sok információ található a Sri Lanka-i közlekedésről, a legjobbak talán az utazós fórumokon. Bár jó képet adnak az ottani valóságról, még mindig erős az a kép a helyiekben, hogy a nyugati ember kímélendő, főleg ha a nyaralását végigrohanja (vagy a másik véglet: végigheverészi). Ezért nagyobb távolságokra, esetleg teljes körutazásra a saját sofőrt ajánlják. Az utas az érkezés után beszáll az autóba, miután felvázolta az igényeit és a többi a sofőr dolga. Egész fejlett üzletág épült már az ilyen típusú utazásra, sok vendégház és hotel fenntart szobákat a sofőröknek, étkezéssel. Nekem kissé a gyarmati időket idézi ugyan, de ahogy a gyakorlat mutatja, van rá igény. Előnye, hogy 10-12 nap alatt így tényleg teljesen be lehet járni az országot, olyan helyekre is eljutva, ahova tömegközlekedéssel nem lenne esélyes.

Autóbérlésre nem bátorítanak, sőt inkább figyelmeztetnek, hogy senki se tegye. Az utak rosszak, a vezetési stílus katasztrofális, a bérautók állapota nem jó és az angol nyelvű feliratok és útjelzések sem garantáltak mindenhol (vagy sehol). Ezt az információt azért érdemes fenntartással kezelni, mivel az utak állapota és a vezetési stílus semmivel nem rosszabb, mint bárhol máshol Ázsiában. Ha valakinek már van tapasztalata ezzel kapcsolatban, rutinos vezető és nem zavarja a baloldali közlekedés (meg a jobbos kormány), akkor nem feltétlenül kell rettegnie ettől a megoldástól. Jó pár fehér embert láttunk újnak tűnő autókat, illetve motort vezetni, és nem tűntek eszement idiótáknak. Nem is láttunk sehol balesetet, pedig ahol két járműnél több volt egymással szemben az úton, ott szinte mindig megjelent a káosz.

Az országot egyébként teljesen jól lefedik a busz-, részben a vonathálózatok. A buszoknál ki lehet fogni a feláras AC (légkondis)változatot, de nekünk ezekhez ritkán volt szerencsénk. A géppark többnyire koros és leharcolt, de előfordulnak modernebb buszok is. A piros buszok államiak, általában ezek a megviseltebbek és a legolcsóbbak is. A kékek és egyéb színűek többnyire piaci résztvevők kezeiben vannak, némileg drágábbak az államinál, és a sofőr ülése körüli tér igazán multifunkcionális: giccsesen feldekorált szentély és raktér is egyben. Volt olyan utunk, ahol a sofőr teljesen eltűnt a körülötte felhalmozott hátizsákok mögött. Gyakori a túlzsúfoltság, és az állva utazás, de a helyek az út folyamán azért felszabadulnak, így előbb-utóbb kényelmesebben utazhat az ember (már amennyire a helyiekre tervezett ergonómia ezt lehetővé teszi). De jegyek árai még így is, európai ésszel felfoghatatlanok. Egy 20-30 kilométeres táv 0,2 USD, de 200 km körüli is megáll 1,5 USD körül. Minden buszon van egy jegyárus, aki az úti cél alapján egy jegytömbbe kézzel írva, vagy a csuklójára rögzített jegynyomtató masinával nyomtatva ad jegyet. Vicces, de jellemzően tipikus helyi szokás, hogy utazás alatt helyi zenéket bömböltetnek, ezt forgalmasabb utakon megspékeli a gyakori dudálás (ami ott azt jelenti; vigyázz, jövök!). A jobban felszerelt távolsági buszokon akár képernyőn követhető koncerteket, illetve szövevényes bollywoodi filmeket is leadnak és a nagyobb megállóknál felszállnak a snack- és italárusok.

 

 

 

 

 

A „CULTURAL TRIANGLE”
 

Úgy döntöttünk, hogy a „Cultural Triangle” környékét csillagtúraszerűen fedezzük fel, ezért Habaranában foglaltunk szállást pár éjszakára. A városka önmagában jelentéktelen, ezért kellőképpen pihentető is, viszont teljesen praktikus távolságra helyezkedik el az összes látnivalótól.

Negombóból Kurunegalán keresztüli átszállással jutottunk el Habaranába, ami azért kiemelendő információ, mert a helyeik azt javasolták, hogy Colombón keresztül menjünk vonattal. (Ezt az átszállásos buszos opciót senki sem ismerte.) Pedig így jóval gyorsabb (Kurunegalába félóránként mennek buszok és Habaranába is sűrűn van csatlakozás, csak kérdezni kell), olcsóbb és kevésbé komplikáltabb is módja a Cultural Triangle körüli látnivalók megközelítésének. Amire érdemes egy ilyen buszos úton odafigyelni, hogy a sofőrben (vagy a jegyszedőben) érdemes többször is nyomatékosítani, ha egy városban máshol szeretnénk leszállni, mint ahol a központi megszállóhely (vagy buszpályaudvar) van. Érdemes ezért Google maps-ben követni, hogy merre járunk és ha már a közel a célpont, akkor a buszok belső mennyezete alatti kihúzott „leszállásjelző” madzagot (és ezen keresztül a csengőt) megrántani. Ha ez nem hatásos, akkor hadonászni és hangosan szólni. Minket még így is egy jó fél kilométerrel tovább vittek Habaranában, és amikor végre leszálltunk, pont leszakadt az ég, mi pedig ott álltunk a semmi közepén. Okulva a tapasztalatból, a továbbiakban már elég nyomatékosak voltunk és mindig sikerült időben megállásra bírnunk a buszt.

A szállásunkat a booking.com-on keresztül találtuk, egy „resortnak” nevezett családi vállalkozást, amely tornácos-teraszos vendégszobákat üzemeltet a városka szélén, közel a „dzsungelhez” (így nevezik a helyiek, valójában egy bozótos-fás-ligetes terület, ahol sokféle vad él és néha találkozni átvonuló elefántcsordákkal is). Amikor megérkeztünk, a családfő épp félmeztelenre vetkőzve mosdott a kerti csapnál, és láttunkra sűrűn elnézést kérve hívogatni kezdte a feleségét. A hölgy a kert túloldalán lévő kisboltból kiáltott vissza, mint kiderült, az is az ő tulajdonuk, és ahogy a helyiek többsége, rendelkeztek egy mintás rongyszőnyegekkel kibélelt tuktukkal is. A szálláshely teljesen újonnan épült, az alapfelszerelés átlagos, de makuláltan és a szobaárban (20 USD körül/ éj) a reggeli is benne van. Ezt a feleség készíti, minden nap más kombinációjával a helyi bőséges és tápláló étkeknek: palacsinták, rizstészta tekercsek, sárgalencse curry, levelekbe csomagolt beazonosíthatatlan ízű töltelékek és minden nap többféle friss gyümölcs, tea vagy kávé (utóbbival inkább senki nem próbálkozzon). A legjobb reggeliket itt (és még Negombóban) kaptuk az egész utazás alatt, kedves volt a házigazdák folyamatos törődése, szinte szülői gondoskodása. Esténként a teraszon ücsörögve hallgattuk a környékbeli állatok hangjait, és ez igazán mesés hátteret biztosított a helynek.

 

Galéria Habaranáról és a Damballa barlangtemplomról

 

Az első napon a Dambulla barlangtemplomot (UNESCO) céloztuk meg, ami egy pár órás programot jelent, és időhiány esetén kombinálható más, környékbeli programokkal. A helyszín Dambulla szélén egy kőszikla oldalában található és a tetejére lépcsőkön, illetve hosszan futó emelkedőkön lehet feljutni. Szokás szerint kitáblázva lényegi információk nincsenek sehol, és a személyzettel is csak a lépcsősor végén találkozik először az ember. Ott közlik, hogy jegyet a domb túloldalán a lenti parkolónál vehet, majd meredeken visszamászni, hurrá. A fenti bejárat előtt egy cipős standon kell külön díj fejében leadni a cipőket megőrzésre, aki nem szeret mezítláb gyalogolni, innentől zokniban is közlekedhet. A sziklafal alatti hasadékban öt barlangszentélyt alakítottak ki, falaikat vallási és történelmi témájú festmények díszítik és rengeteg fekvő, ülő és álló buddha szobor, mindenféle méretben. Nagyon mély benyomásokat keltő, meditálásra hívó élmény, csak senki ne nézzen át a kerítés túloldalára, ahova halmokban dobálják át a szemetet a helyiek. Mi is hosszan időztünk a barlangokban, majd a helyi kóbor kutyák által körülvéve ücsörögtünk  az idilli táj előtt. (Belépő: 10 USD/ fő, rúpiában)

Másnap Polonnaruwát (UNESCO), az egykori kultikus város romjait céloztuk meg. (Polonnaruwát az északabbra található Anuradhapura hanyatlása után létesítették, és a kettő közül előbbit a fennmaradt épületek teljessége miatt választottuk). A romváros egy 13 km-es területet bejáró útvonalon helyezkedik el. A szemfüles tuktukosok hada persze már sorban várja az érkezőket, hogy a gyaloglástól "megkímélve", idegenvezetőkként is funkcionálva, végigkísérjék a látogatókat. Mulatságos látvány, ahogy egymásra licitálva próbálnak meggyőzni arról, hogy nélkülük a romváros felfedezése kész tortúra. Azt kevesen tudják, hogy a főbejárattól nem messze működik egy biciklikölcsönző, ahol kicsivel több, mint 1 USD fejében egész tűrhető járgányokra lehet szert tenni. Mi ezekkel jártuk be a szinte teljes területet, amely nagyon jó döntésnek bizonyult. A vörös téglaút mellett és közelében elhelyezkedő műemlékek kellemes távolságokra vannak egymástól, kifejezetten üdítő élmény volt a kerekezés. A felfedezést érdemes a főbejáratnál található múzeummal kezdeni, ami viszonylag átfogó képet ad a romváros történetéről és a fennmaradt épületekről. Ha az ember szeretné magát teljesen átadni a felfedezésnek, érdemes egy egész napot rászánni a helyre. (Belépő: 25 USD/ fő, rúpiában)

Harmadnap a Sigiriya szikla (UNESCO) környékét terveztük felfedezni. A jellegzetes formájú szikla az egyik kiemelkedő jelképe az országnak, mely több funkciójában fellegvár, buddhista szenthely, freskókkal díszített barlang és Ázsia legrégebbi tervezett teraszos kertje is egyben. A feljutás utolsó szakasza a sziklához rögzített vaslépcsősoron keresztül történik, így a kaptató lépcsőzés közben igazán lélegzetelállító panorámát csodálhat az ember. Mi kissé eltelve a korábbi napok élményeitől, inkább a túrára fókuszáltunk, és a közeli Pidurangala sziklát megmászva, annak tetejéről csodáltuk Sigiriyát, illetve a szikla oldalában hangyaként araszoló fehér egyenruhás szerzetesek sorát.  (Belépő: Sigiriya 30 USD/fő, Pidurangala: 3,5 USD/fő)

 

Polonnaruwa és Sigiriya képei

 

 

A környék számos látnivalója között megemlítendő a híres Minneriya Nemzeti Park, amely az azonos nevű víztározó környékén helyezkedik el, és ahol szigetország élővilágának jellegzetes képviselőivel találkozhat, többek között elefántokkal, párduccal, varánuszokkal stb. A területre viszont csak egy dzsipes szafari keretein belül lehet bejutni, amit talán többször is kéretlenül ajánlanak a helyiek, mint kellene (természetesen mindenki ismer valakit, aki szafarikat szervez és jó áron bejuttat). Mivel elég elturistásodott szolgáltatásnak tűnt, kérdéses volt számunkra, hogy  karavánokban haladva mennyire kaphat személyes élményt a látogató, illetve mennyire tudják így tiszteletben tartani a vadon élő állatok életét. Ezért ezt a programot inkább kihagytuk, későbbre tartogatva az állatokkal való találkozást. (Szafari díja: 30-40 USD/fő)

 

 

TRINCOMALEE

 

 

Trincomalee az észak-keleti partokon elhelyezkedő kikötőváros. Stratégiai helyzete miatt a történelem során számos megszálló nemzet állomása lett, ahogy az utóbbi időkben az egész szigetország társadalmi és gazdasági életét befolyásoló 30 éves civil háború egyik fő helyszíne is. Bár a béke állapota a korai 2000-es évektől stabilnak mondható, az éppen talpra álló várost a 2004-es cunami sem kímélte, több tízezer áldozat életét követelve. A háború nyomai több helyen még észlelhetőek, például az idilli Nilaveli Beach végét a mai napig egy őrbódé és szögesdrót határolja, illetve a part mentén néhol a pálmaligetek elszenesedett csonkjai emlékeztetnek még a sötétebb napokra.

Trincomalee nem tartogat túl sok látnivalót és nem mondható szépnek sem. Érdekes színfoltjai a városnak a szabadon élő pettyes őzek, akik csordákban lődörögnek szerteszéjjel, sőt a központi buszállomás környékét különösen kedvelik. Amikor az egyik kifőzdés meglátta, hogy csodálkozva nézzük a parkoló buszok mellett portyázó egyedeket, átjött az úton egy zacskó rizzsel és jellegzetes hangokkal odacsalogatta őket a kerítéshez.

A város érdekessége még a Fort Fredrik, a portugálok által létesített, majd a hollandok által átfazonírozott erőd. A mai napig katonai támaszpontként funkcionál, viszont át lehet sétálni a területén, egészen az erőd feletti Koneswaram hindu templomig, melynek falain színesre festett reliefek mesélnek az elmúlt évszázadok történéseiről. A város ismert a hőforrásairól is, de az egyetlen fürdő kimerül néhány szögletes, különböző hőfokú vízzel teli betonkávájú kútból, ahonnan vödrök meregetésével és magunkra locsolással lehet „fürdőzni”. Mivel a helyiek a fürdőzést főképp ruhában, illetve a férfiak is maximum derékig vetkőzve művelik, a bikinis-fürdőgatyás elmerülés itt felejtős. A város és a Nilaveli Beach között félúton található az Alles Garden (Trincomalee lidója), ahol akár napokig is elidőzhet az ember, és ahol a legjobb hotelek is megtalálhatóak, éttermekkel, kávézóval, illetve a tengerparton még főszezonban is szellősen elférnek az ott nyaralók.

 

Tricomalee galéria

 

Amiért mégis érdemes ide ellátogatni, az a tenger szépsége és viszonylagos érintetlensége, melyet már a turizmus is elkezdett felfedezni magának. A Nilaveli Beach a várostól északra található, amely szinte fehér homokos partjával, illetve a fejlődő szolgáltatásaival lassan felzárkózik a közkedveltebb déli régióhoz, de még rendelkezik saját identitással. Innen egy rövid motorcsónakos kitérővel könnyen megközelíthető a Pigeon island, ahol viszonylag sekély a víz, viszont annál színesebb a tengervilág. Állítólag itt még élnek a korallok, és millió halfajta mellett lehet találkozni ártalmatlan szirticápákkal is. Mi sajnos csak a viharos tengerrel találkoztunk, így fel kellett adnunk a sziget körüli felfedezéssel kapcsolatos terveinket, viszont a hosszú tengerparti séta, amikor éppen nem esett, valamennyire kárpótolt minket. (Belépődíj a szigetre: 10 USD/ fő, rúpiában + csónakbérlési díj kb. 10-15 USD, 2 órára, személyzettel)

 

______________________________________________________
Ne feledjétek, ez még mindig nem a vége, lesz még folytatás! Hogy ne maradj le, járj vissza a blogra vagy klikk a követés gombra.

Címkék:utazás sri lanka vendégposzt sellőlány damballa sigiriya tricomalee polonnaruwu habarana Szólj hozzá!

Liping 2017.04.20. 12:46

Sri Lanka-i kalandozások 1.

Tavaly nagy sikere volt sellőlány Fülöp-szigeteki élménybeszámolójának, s mivel idén is hívta Ázsia, s Sri Lankában járt, egyértelmű hogy újabb vendégposztok jönnek. Még sosem jártam a szigetországban, ahogy feltételezem, hogy az olvasók túlnyomó többsége sem, s így még inkább kíváncsisággal olvasom sorait. A kommenteket nem kell sajnálni.

 

__________________________________________________________________


A legutóbbi két hónapos dél-kelet ázsiai út után lassan eltelt egy év, és egy ideje újra éreztük belül a semmivel össze nem téveszthető bizsergést: menni kell. Ázsia olyanná vált számunkra, mint a szirénhang. Ahol még a felfedeznivaló, de nem akartunk eszeveszett rohanást, túl sok reptéri várakozást. Olyan helyet kerestünk, ahol arányban áll a kultúra a földrajzi szépséggel és a zavartalan pihenéssel, ha úgy alakul. Most négy hét állt a rendelkezésünkre. Így esett a választásunk Sri Lankára.

 

 

 

ÉRKEZÉS

 

Helyi idő szerint hajnalban szálltunk le a Bandaranaike nemzetközi reptéren. Bár a fővároshoz, Colombóhoz kötik, valójában jóval közelebb esik Negombóhoz, a tengerparti halászvároshoz. Sokak ezért itt kezdik vagy fejezik be a nyaralásukat, és a helyi szolgáltatások nagy része is a tranzitnyaralókra szakosodott. Tekintettel a korai érkezésre, mi is így tettünk, miután az airbnb-s szállásadóink biztosítottak minket arról, hogy tudnak fogadni bennünket a szállásunkon.

A 30 napos vízumot lehet (és érdemes) előre megvásárolni az interneten keresztül, így gyorsabb az ellenőrzés és a díj is kedvezőbb. Bár feltűnő volt a tömeg a tranzitváróban (mint később kiderült, a nappali órákban javítják a kifutópályát és emiatt az éjszakai órákra tették át a járatokat), gyorsan haladtunk és a szükséges mennyiségű pénz váltásán is hamar túlestünk. Mint később megtudtuk, felesleges volt óvatoskodni a reptéri árfolyammal, nem váltanak rosszabbul, mint bárhol máshol az országban.

Amikor kiléptünk a szabadba, ismerősként simított meg minket a hajnali meleg levegő, és az első tuktuk* sofőr is nyomban lecsapott ránk. Meglepetésünkre, elsőre bemondta azt az árat, amit normálisnak mondanak, így pár perccel később már robogtunk is vele Negombo felé. Amíg a „parkoló” felé követtük a sofőrt (mivel a tuktukkal nem lehet behajtani a reptérre, a sofőrök megállnak valahol a bozótosban, aztán átsétálnak a reptérre utast fogni maguknak), egy fura jelenségbe botlottunk, ami aztán végigkísérte az utunkat számos helyen, átszőve és felülírva képzelgéseinket az egzotikus környezetről. Egy fára zsúfolódva varjak százai károgtak hangosan és potyogtatták ürüléküket. Ez a hangzavar és látvány még a legidillibb helynek is dögvész jellegű hangulatot adna, nem kevésbé rombolva az egyébként is lepattant helyi városokban kapott benyomásokat. Ahol tereken és a partok mentén fekete felhőben csapongva vagy villanydrótokon sormintaként gubbasztva, mindenhol ott voltak.

* A tuktuk (fülke egy motoron, elöl a sofőr, mögötte egy dupla ülésen az utasok és a csomagok), mint univerzális közlekedési és szállítóeszköz mindenhol, a nap bármely szakában elérhető. Rövidebb távokon, vagy olyan helyeket, ahol nincs tömegközlekedés megfelelő alternatívája a szárazföldi közlekedésnek. A fuvardíj környék- és sofőrfüggő, alkudni kötelező. Térképet egyik sofőr se tud olvasni és a főútvonalak nevein kívül a kisebb utcaneveket se nagyon ismerik, ezért teljesen felesleges nekik ezeket mutogatni. A szállásadó felhívásával (akár az éjszaka közepén) célirányosabb a navigáció, esetleg ismertebb helyszínek említése is hasznos lehet.

 

 

 

NEGOMBO

 

A sofőrnek persze fogalma sem volt arról, hol van a Deniya Road, se a Szent Antal templom, és hiába a szállásadó hívása is. Ezért több kör leírása után az útszéli rendőrök igazították útba végül, egy főútról nyíló, ívesen lekanyarodó, jellegtelen kis utcába. Pedig a plébániát jól láthatóan jelezte, még a főúton a bárgyú arcú szent, kisded Jézust karjában tartó képe. Eltérően a többségében buddhista, hindu és muszlim lakosságú városoktól, a kolonizációs hatásoknak köszönhetően Negombo katolikus város, ezért elég sokfelé látható katolikus templom vagy szentély.

Szállásadóink, egy amerikai pár, akik kalandos életük nyugdíjas éveit töltik épp Sri Lankán, már vártak minket a hajnali sötétségben az udvaron. Mivel a két kiadó szobájuk még foglalt volt, a földszinti nappali-loungeban tölthettük el azt a pár órát, amíg a szobánk felszabadult. Néhány üzenetváltás és némi netezés után snitt, majd házigazdánk hangjára ébredés, már a nappali fénnyel megtelt térben. „Kértek palacsintát?” Nem volt könnyű elmacskásodott végtagokkal kikászálódni a butterfly chairből. A férjem gyorsabb volt és élelmesebb is, rávágta, hogy igen. Pár perc múlva, az álmot részben kivakarva a szemünkből, már az étkezőben ültünk, míg házigazdánk lelkesen halmozta a tányérunkra a frissen kisült amerikai palacsintát, juharszirup helyett pálmacukor sziruppal (kitul treacle), ez ugyanis a helyi verzió. A nyitott ablakon keresztül részegítően hatott a napfény, a fákon lógó, vese alakú, zöld mangók látványa és a trópusi madarak zsibongása. A szobánk is elkészült, így egy gyors tisztálkodás után még visszaájultunk egy gyors, testet-lelket átkalibráló alvásra.

Dél körül ébredtünk úja, és nekivágtunk a zsibongó főút melletti bódésorok felfedezésének. Házigazdáink segítségével 20 perc alatt lett SIM kártyánk és prepaid előfizetésünk, megmutatták a közeli legjobb éttermeket és kifőzdéket. Innen már egyedül folytattuk Negombo nem kifejezetten jellegzetes központja felé. A főutak zajosak, szmogosak, nagyívben előzgetik egymást a járművek hangos dudaszóval, a déli tikkasztó meleg és tűző nap különösen pokolivá fokozva ezt a víziót. Az utcakép a szokásos, az üzletek elé halmokba kipakolva az poros áru, legyen az pvc cső, ágymatrac, konyhai felszerelés, zöldség, gyümölcs. Az útszéli csatornákon billegő betonlapok, ahol hiányzik, ott látható a szeméttel együtt hömpölygő, seszínű bűzös víz. Egyetlen üzlettípus válik ki a káoszból a maga ázsiai szemnek tetszetős pompájával, az ékszerboltoké, amelyek zálogházak is egyben. Már Malajziában is láttuk, hogy az arany jó befektetetés. Ha egy család pénzhez jut, akkor bevásárol az ékszerekből, ha pedig megszorul, beadja a zaciba. Utóbbi a bolt hátsó részén, fémkorláttal elválasztva az üzlettértől. A legtöbb zaci pénzt is bevált, sokszor jobban, mint a bankok. És itt is lehet alkudozni az árfolyamon, még útlevelet se kérnek a tranzakcióhoz. Így innentől kezdve rendszeresen a zacikat kerestük, ha pénzt akartunk váltani. Mert Sri Lankán, ahogy az ázsiai országok többségében a készpénz a leggyakoribb fizetőeszköz, és a dollár a legjobban váltható valuta. Néha váltani se kell, ha a helyzet úgy hozza.

Negombo nem sok látványosságot tartogat, így elegendő itt egy-két éjszakát eltölteni. De ha valaki jobban el szeretne merülni a városka látnivalói között, érdemes megnéznie a halpiacot (ahol hajnalban a legtöbb a látnivaló és legjobb a kínálat), a romos holland erődöt és csatornákat, illetve a szigetekkel tűzdelt, hajókkal bejárható lagúnákat. A tengerpart nem túl dekoratív, de a strandos rész kielégítő, itt-ott szállodákkal és teraszokkal. A nagy hullámokat vető tenger a halpiac közelsége miatt, azért egy-egy halfejet néha kidob magából. Mi a piacot szinte azonnal letudtuk a kora délutáni, fő jellegzetességét nélkülöző ürességben. Néhány standon még ki voltak rakva a hajnalban fogott halfélék, amelyeket már megtaláltak a legyek. Egy barátságos, cserzett bőrű bácsi menten mellénk szegődött és érdekfeszítően mesélte, hogy melyik hal micsoda, mit készítenek belőle, milyen a halászélet, majd a part felé irányítva minket, azt is elmesélte, hogy miként dolgozzák fel, sózzák és szárítják a halakat. És ezek a kéretlen alkalmak megannyiszor a bájai és fűszerei a felfedezésnek. Nincs konkrét megállapodás, csak belecsusszanás a helyzetbe, mint alku nélkül szerződő felek között. A rituálé része, hogy az önkéntes felajánlást aztán a szolgáltató fél utólag igyekszik feljebb tornászni, de végül megelégszik azzal, amennyit az aznapi kliensétől kap.

 

Nagy adag kép a galériában, mindenképp érdemes meglesni!

 

 

_______________________________________
Ez még nem a vége, lesz folytatás!

Címkék:utazás sri lanka vendégposzt sellőlány Szólj hozzá!

A blogról

Öt év Kína után Veve a vietnámi Nha Trangban él és munkálkodik, s igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Facebook

Utolsó kommentek

  • sellőlány: @Liping: Addigra biztos ti is jobban megismeritek a környéket és kiderül az is, kinek-mihez lesz kedve. HoiAn megérne egy látogatást (nincs is annyira megjárhatalanul messze pl. minibusszal), főleg ... (2017.10.23. 23:57) A családlátogatás is sínen van
  • Liping: @sellőlány: Magam sem szeretek túl sok programot besűríteni, ők meg már nem is olyan mozgekonyak. De majd kiderül, mindenesetre szerintem itt sem fognak unatkozni. :) (2017.10.23. 22:21) A családlátogatás is sínen van
  • sellőlány: @Liping: Na igen, el kell fogadni, hogy létezik ilyen verzió is, nem úgy mint a mi esetünkben, akik 1 napnál tovább nem bírnak meglenni a fenekükön és folyamatosan programokkal sokkolják a rokonaika... (2017.10.23. 12:16) A családlátogatás is sínen van
  • Liping: @sellőlány: Nem hiszem, csak itt helyben, kényelmesen leszünk. Itt is akad elég egzotikus, s tenger meg hasonlók. :) (2017.10.23. 09:10) A családlátogatás is sínen van
  • sellőlány: @Liping: Igen kellemes-kényelmes intervallum, a lehető legjobb időszakban. Remélem, északabbra azért elnéztek, arrafelé talán még több is a látnivaló. (2017.10.23. 08:44) A családlátogatás is sínen van
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) árak (5) áram (7) bangkok (18) bankolás (14) béka (8) beteg (16) blog (36) borneó (10) budapest (5) changsha (11) chongqing (26) dalian (8) diákok (63) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (218) eső (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (68) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (88) guangzhou (8) határ (10) hazatérés (13) hazaút (13) hétvége (10) hideg (5) (6) hongkong (20) hubei (6) hülyeveve (8) időjárás (14) internet (7) kaja (68) kampusz (16) karácsony (8) katar (17) képek (7) kína (901) Kína (11) kína tartományai (6) kirándulás (12) költözés (9) komment (6) kórház (6) kota kinabalu (16) középsuli (36) közlekedés (12) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (14) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (24) moszkva (5) munka (76) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (12) nyár (7) nyaralás (5) nyelvsuli (22) oroszország (5) pattaya (7) peking (15) pénz (9) pénzváltás (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (6) sabah (11) sanya (15) shanghai (8) shenzhen (144) sport (5) suli (6) szingapúr (11) szünet (10) tanítás (40) tavasz (5) teknős (7) tél (7) telefon (5) thaiföld (50) tianjin (5) tibet (6) ügyintézés (13) újév (5) ünnep (8) urumcsi (6) utazás (115) vacsi (5) város (17) vasút (10) vendégposzt (9) vietnam (21) virágelvtárs (9) vizsga (31) vizsgáztatás (6) vízum (8) vonat (9) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (184) xianning (177) xinjiang (26) Címkefelhő