A mai nappal befejeződött a nyár, ami a tanítási részét illeti. Már igencsak ideje volt...

Na nagyon azért nem akarok panaszkodni, egy átlag hazai dolgozóhoz képest igencsak könnyed volt a terhelés, maximum napi 2-3 óra, de inkább egy-másfél, s a hétvégék is általában szabadok voltak. Ehhez ugyan még hozzájött napi másfél-két óra utazás is, de igazából még így sem túl sok racionálisan nézve. De ennek ellenére hadd szenvedjek kicsit, ez lényegesen több volt, mint ami általában kijár, s így eléggé untam már.
Szerencsére anyagilag kifejezetten megérte a nyarat itt tölteni, a két hónapban ketten (lényegében én, de férjem az én óráimra is elkísért és tanult) összeharácsoltunk egy forintban már hétszámjegyű összeget csak a nyári sulikból és mellette volt még céges munkából is bevétel. Hát, Vietnámban egyhamar ennyit nem hiszem, hogy fogunk keresni.

Most viszont nekem jövő hétig már semmi dolgom. Leghamarabb egy hét múlva kezdek itt Bantianben egy nyelvsuliban, s ez a legutolsó nyári melós suli is kér heti egy órát a következő hétvégétől indítva. Legrosszabb esetben is egy teljes hetet pihenhetek, de talán másfél is lesz belőle. Férjem már hétfőtől ovizni fog, de addig azért ő is szusszanhat egy cseppet.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy amint egy kicsit helyrebillenek, a blogon is aktiválom magam. Végre.

Férjemmel ma oviban jártunk, ugyanis az egyik ismerős csajszi szólt, hogy kéne oda tanerő szeptembertől. Az ajánlat alapján ezért 6500 yuant plusz reggelit és ebédet adnak, cserébe 8:30-12:30-ig ott kell dekkolni minden hétköznap. Viszont a fizetést nem csökkentik az esetleges ünnepek, s még a téli szünetre is jár(na) bér.

 
Bár az idő nagyobbik részében csak játszadozni kell a lurkókkal és érdemben napi fél-egyórás tanítást kell csak produkálni, ez így is napi négy órát elvesz, szóval shenzheni viszonylatban határozottan nem egy túl vonzó ajánlat, még akkor sem, ha tudjuk, hogy kis létszámú ovi, tizenakárhány gyerekkel és három óvónővel.

Én kapásból kukáztam, de próba szerencse alapon férjemet beajánlottam. Nem árulva zsákbamacskát, őszintén elmondtam, hogy mire képes, s hogy egyelőre valóban nem egy kimagasló tanár, s akkor még enyhén fogalmazok. Viszont ennyiért nem nagyon kapnak embert, így egy próbát megért.

Ugrottak is ajánlatra, s ma tartottunk is nekik egy demó órát. Fél órát pontosabban, s csak a férjem. Az éneklős részektől eltekintve elég csapnivaló volt, de még így is megfelelt. Jó, elsősorban a fehér arc a lényeg, meg hogy reggelente üdvözli a gyerekeket, amikor behordják őket a szülők.

A picik amúgy egész jól viselkedtek, s egyik-másikuk kifejezetten cuki volt. Még nagyon aprók, inkább 3-4 év körül járnak, s mondanom sem kell, egy kukkot sem értenek angolul. 
Szeptembertől mindenesetre férjem őket okítja délelőttönként, mialatt néhány délután a régi suliban lesz Amy-ékkel. Nem lesz ez rossz anyagilag sem és gyűjti a tapasztalatokat is. Mindkettő jó lesz, ha majd már Vietnám partjai mentén éljük a világunk.

Szorgosan telik a szünidő. A közoktatás, nem meglepő módon, ilyenkor leáll, s ez remek alkalmat ad a nyelviskoláknak arra, hogy summer camp-eket szervezzenek, elvégre a gyerkőcöknek rengeteg szabadideje lett.
A nyár egy másik, s esetünkben lényeges aspektusa, hogy ez az az évszak, amikor a külföldiek nagy része elillan az országból. A valahol normális szerződéssel rendelkező natívok iskolai munkája, s vele együtt a tartózkodási engedélye lejár, s elhúznak haza, hogy aztán szeptembertől visszajöjjenek, ha úgy tartja kedvük. Vagyis, egy kicsit borul a piaci egyensúly, s a nem távozó tanárok lehetőségei sokat javulnak.

Ezt érezzük mi is. A megcsípett nyári sulikban a szokásos 200-250 yuanes órabérekhez képest 3-400 yuan körül keresünk, s még nagy eséllyel akkor is felvesznek, ha amúgy annyira nem tetszik nekik a tanítási módszerünk. A saját hülyeségeikről is könnyebb őket lebeszélni.

A summer camp-ek jellemzően egy hónaposak, július közepétől augusztus közepéig. A két helyen, ahol melóztam, már véget is ért, de még nincs vége a nyárnak, mert egy harmadik helyen most kezdték még csak el két hét erejéig. Bár szerettem volna egy picit pihenni még a szeptember előtt, miután 450 yuanes órabért kínáltak fel és a lokáció is közel van, végül belementem. Mivel a megbeszéltnél több volt a diák, így ebből 500 lett, amit maguktól ajánlottak fel.

Kár, hogy jó világ hamarosan véget ér, s visszatérünk a normál bérezéshez. Mindegy, ki kell használni, amíg lehet.

Mivel a meglévő summer camp-em mellé befért volna még néhány szabad óra, s mivel egészen közel, mintegy egy negyedórás sétányira lett volna a nyelvsuli, így ma tettem egy próbát. Az otthon is ismert Huawei nevű óriáscég székhelye Shenzhenben, egész pontosan itt, Bantian városrészben van, s ennek örömére fel is épültek két óriási és mutatós lakótelepet a dolgozóik számára. Ahol pedig emberek laknak, ott gyerekek is előfordulnak, s Kínában ez azzal is jár, hogy egész biztosan nyitnak nyelvsulit, ahová már aprólékkortól hordhatják őket a szüleik angolozni.

Az egyik ügynök már korábban ajánlotta ezt a helyet. Mivel akkor sem ütközött a napirendemmel, egy próba erejéig felkerestem. Akkor 3-4 éves gyerekeknek kellett volna reading class-t tartani. Mivel semmit nem beszéltek angolul, s mivel értelmetlennek is tartottam az egészet, akkor végül nem éltem a lehetőséggel. A korosztályukat tanítom máshol is, de értelmes dolgokra, s szépen is fejlődnek. Ezek a szerencsétlenek meg csak hallgattak egy mesét, amiből egy kukkot sem értettek. (Nyilván automatikusan is rögzül egy nyelv, ha állandó jelleggel ezt használják a gyerekkel, de erre heti 45 perc nem elég.)

Később szó volt róla, hogy indítanak majd osztályt 4-5 éveseknek is, akiket már tényleg kéne tanítani is valamire, de nem találtak elég jelentkezőt, így az függőben maradt.

Most cooking class-t kellett volna produkálni. Szintén 3 éveseknek. A koncepció abból áll, hogy a tanár megmutogatja nekik az alapanyagokat, elismételteti velük a neveket, megtapogathatják, megszaglászhatják őket, mi több, még ők is közreműködhetnek az elkészítésben (műanyag késekkel).
Ezt sem találtam különösebben értelmes ötletnek, de úgy voltam vele, hogy egy próbát megér. Egész jól fizetnek, s 45 percet kibírok.
No, ma meg is jelentünk, s a hölgyemény elmagyarázta, hogy miből kellene állnia az órának egész pontosan. Felfogtam, valóban nem volt bonyolult. Majd mielőtt elkezdődött volna, még nekem is demonstrálnom kellett volna, hogy mégis hogyan adom elő. Magamhoz mérten a lehető legkedvesebb hangomat vettem elő, de így is látszott, hogy nem tetszik neki, így aztán feladtam, kértem, mondja, hogy mi a gondja. A hanghordozást kifogásolta, mindenáron a gügyögést erőltette, hogy úgy beszéljek a gyerekekhez, mintha fogyatékosok volnának, merthogy ellentétes esetben szerinte nem értenek meg. (Itt már egészen biztos voltam benne, hogy többet biztosan nem jövök ide vissza, de piszkálta is a csőrömet a helyzet, úgyhogy elkezdtem picit hepciáskodni.)
Mondtam, hogy én ilyen hangon nem tudok beszélni, de nem is szeretnék. Gyerekekről van szó, nem hülyékről. Világéletemben falra másztam az efféle hanghordozástól. Nem mellesleg vannak hároméves tanítványaim, s érdekes módon ők is megértenek. Mi több, szépen fejlődnek. Ezen nagyon csodálkozott, mindenképp kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig a kicsikkel így kell beszélni. Volt a telefonomon videó Amyről, aki három éves és épp azt fejtegeti, hogy szereti az almát, de most csirkét akar enni. Majd hogy nincs testvére és két nagymamája van. És hogy megy az állatkertbe zsiráfot nézni. Mindezt kérdésekre válaszolva. Nem gügyögősökre.

Erre már nem nagyon tudott mit mondani. Végül még bepróbálkozott férjemnél, hogy esetleg ő nem tartaná meg az órát, de mint kiderült, ő is csak normálisan képes beszélni.
Még rákerestem neki egy kutatásra (szerencsére megjelent kínaiul is a hírek között), amely kifejtette, hogy jobb a gyerekeknek, ha rendesen beszélnek hozzájuk, kerülve a túlzott, fogyatékosokra jellemző hangsúlyozást. Könnyebben tanulnak meg beszélni is. Erre már végképp nem tudott mit mondani.

Ja, annyi még kiderült, hogy ha el is indulna a nagyobbaknak való osztály, ott is ilyen hangon képzelik el a tanítást. Szóval tartok tőle, hogy erre sem leszek alkalmas személy. Nem tudnának annyit fizetni.

____________

Apróbb kiegészítés

Kisgyerekekkel önkéntelenül is kissé lágyabb hangon beszélek. Lehet, hogy nem kéne, de valamennyire ez a helyzet. Nem kezdek el gügyögni, de kevésbé szigorú, komoly a hangom, mint normálisan. És angoltanárként nyilván hangsúlyozom a szavakat és nem is ejtem őket gyorsan. Ez azt hiszem, rendjén való.
Amit itt vártak el, az egy borzalom volt. Próbáltam keresni youtube-on valami hasonlót, de szerencsére az összes, még a totyogókat tanító videókon is értelmesen beszéltek a tanerők. Hangminta nélkül nehéz elképzelni (jómagam reprodukálni sem tudnám, a hangképző szerveim erre nincsenek kiképezve), de csodálkozó óóó-zásokkal, minden hangot iszonyatosan elnyújtva, a legostobább, legtúlzóbb gügyögésre kell gondolni.

Mivel erre vonatkozó kérdések is jönnek, ideje ennek is nekifutni. Ugyan az összefoglalóban szerepel néhány összeg, de kissé már idejétmúlt adatokról van szó és vannak kevésbé tisztázott részek is. Jöjjön hát!

A kereseteket első körben az befolyásolja, hogy állami vagy magánintézményben, nyelviskolában dolgozik a tanerő. 

Állami iskolák

Jövedelem szempontjából nincs releváns különbség az intézmények típusai alapján, tehát általános iskolában és egyetemen is hasonló béreket találunk. A lokáció és az óraszámok függvényében 5000 yuan minimummal számolhatunk, de már ez az összeg is csak ritkán fordul elő. Mezei angoltanárként alkalmazva ez felmehet 8-9000 yuanig, de efölé már csak ritkán.

Ha a munkavállalót szaktanárként veszik fel, tehát nem angolt, hanem angolul valamilyen egyéb tárgyat kell tanítania (ez állami keretek között jellemzően csak a felsőoktatásban fordul elő), az összegek jelentősen emelkednek, s 15-20000 yuan körüli javadalmazással lehet számolni. Ehhez természetesen szükséges valamiféle releváns szakirányú végzettség.

Az állami intézményekben történő elhelyezkedésre magyarként mostanra már csak akkor van esély, ha a diplomát angol nyelvterületen szerezte az ember, hazai végzettséggel már sehol nem lehet, a vonatkozó törvényt kiterjesztették az egész országra. 

Előfordulhatnak kiskapuk, de egyre kevésbé. Egy helyi, shenzheni középiskolában például az Ukrajnából származó angoltanárt hivatalosan orosztanárként alkalmazzák (ebben a tekintetben megfelel az anyanyelvi kritériumoknak), miközben angolt oktat. A magyar nyelv tekintetében sajnos kétlem, hogy bárhol is alkalmaznák a módszert. 

Nyelvsulik, training centerek

Ezekben a legkönnyebb, legegyszerűbb munkára lelni, feltéve ha már helyben van az ember. Lehet találni ajánlatokat külföldről is, de ez értelemszerűen az iskolához köt fix időre, s a fentebb részletezett állami kritériumok miatt legálisan így sem lehet angoltanárként munkavállalási vízumot szerezni.
Ezek az intézmények azért kreatívabbak, mint az állami társaik, így lényegesen jobb eséllyel lehet megcsípni olyan ajánlatot, ahol business vízumot biztosítanak vagy más munkakörben szereznek munkavállalási vízumot.

Ezek a helyek, hacsak nem a világ végén vannak, azért jellemzően lokálisan fellelhető külföldieket is találnak, így nincsenek rászorulva arra, hogy az engedélyekért folytatott macerás procedúrát végigcsinálják. Ha mégis, ott igen nagy esély van rá, hogy kifejezetten kedvezőtlen munkakörülményeket fogunk tapasztalni. Nagy számú óra, s ehhez mérten mérsékelt fizetés.
A külföldről pályázható, ilyen-olyan vízumot kínáló helyeken jellemzően heti 40 óra (ennek egy része office hour, amikor elvileg az óratervekkel kell foglalatoskodni vagy épp mindenféle ügyes-bajos dolgokat csinálni a sulinak) elfoglaltság van, heti 2 szabadnappal, amelyek általában nem esnek hétvégére.
Ezért cserébe 10-15000 yuan körül fizetnek, plusz az állami iskolákhoz hasonlóan biztosítanak valamiféle lakhatást vagy albérleti hozzájárulást.

A legtöbb training centerben valamilyen úton-módon már Kínában lévő külföldieket alkalmaznak. A bérezés ez esetben nagyban eltér attól függően, hogy Kína melyik részéről beszélünk. Nagyon kis településeken előfordulnak 50 yuanes órabérek is, míg itt Shenzhenben 2-300 yuan az általános. Egyes speckóbb helyeken szaktárgyakat oktatva akár 800-ig is felmennek, de ezekhez szigorúan natív személyeket keresnek.

Magániskolák

Ezek puccos, fizetős intézmények. Amíg a training centerekbe a diákok az óráik után mennek, addig a magánsulik a közoktatás alternatívái, teljes iskolaidőben. Gyakorta helyi hukouval nem rendelkező tehetős szülők elkényeztetett csemetéivel vannak kitömve (ők hukou hiányában csak az eredeti lakóhelyükön tanulhatnának állami suliban) vagy a helyi gazdagok utódaival - az elkényeztetettség általában rájuk is áll.

Ezek a sulik jellemzően jól fizetnek, de sok macerával járnak. Az óraszám az állami intézményekhez hasonló, mezei angoltanáként 10-15000 yuantől akadnak ajánlatok (+lakás), de van office hour és mindenféle egyéb aktivitás, s sűrűn kell a szülőkkel parolázni.

Az oktatás színvonala változó. Az igazán elit helyeken valódi tanárokat tartanak, akik az említettnél sokkal több pénzzel is számolhatnak, míg akadnak intézmények, ahová akár magyarként is be lehet kerülni (bár az új szabályozás miatt már igen nehezen - de valamivel rugalmasabbak a kiskapuk terén, mint az állami sulik).

Adók, juttatások

Az adóterhek, már ha bejelentett, legális foglalkoztatásról beszélünk, igencsak kedvezőek. Tartományonként eltérhet valamelyest a szabályozás, de jellemzően elhanyagolható összegekről van szó, amelyeket a munkáltatók sűrűn át is vállalnak. Külföldiként havi 4800 yuanig a jövedelem adómentes, s efelett is csak a 4800 yuant meghaladó összeg után kell (a nagyságrendektől függően egyre nagyobb sávban) adózni.
6300 yuanig 3, 9300-ig 10, 13800-ig 20, s majdnem 50 ezerig 25%-ot (a legmagasabb sáv elmegy 45%-ig, de ehhez már már 85 ezer yuan felett kell keresni), de minden esetben van valamekkora adókedvezmény is (sávoktól függően 100-13500 pénz).

Tehát, például havi 8000 yuan fizetés esetén csak a 4800 feletti résszel kell számolni, ami 3200 kínai pénz. Ennek a 10%-a 320, amiből még lejön 105 yuan adókedvezmény, s így a nettó összeg 7785 yuan lesz.

Az alacsony adókért cserébe nem is jár semmilyen állami szolgáltatás. A munkavállalási vízumot kínáló munkahelyek kötnek az emberre egészségbiztosítást, de nyugdíjjárulékot nem vonnak, s Kínából így nyugdíjra sem lesz jogosult az ember.

Hát, azt hiszem, ez minden, amit még hozzá tudtam tenni a témához.

Most már lassan egy hónapja annak, hogy férjem is elkísér, amikor K1-es óráim vannak a nyelvsuliban. Az első néhány alkalommal csak annyi volt a dolga, hogy figyeljen és szokja a gyerekeket meg ők is őt.

Automatikus módon nincs meg benne a kölykökkel való bánásmód mikéntje, korábban jellemzően kitért az útjukból, s még a rokon kisgyerekekkel sem nagyon tudott mit kezdeni. Szerencsére a jelek szerint ez fejleszthető tulajdonság, most már jól elvan velük, s mivel ő maga is elég idióta, ezzel  korosztállyal nagyon jól megértik egymást.

Egyre több feladatot adtam át neki, beszél hozzájuk, énekel nekik, s gyakoroltat dolgokat. Most már csak az új anyagokat adom át én, a többi rá hárul. Az akcentusa egyáltalán nem rossz - ez önfényezőnek fog hangzani, de vállalom, hogy feltehetően azért, mert velem kezdett bele az angolba, s otthon egy darab angolórája sem volt. Azóta is javarészt angolul kommunikálunk egymással, s a gyakorlásnak is meglett az eredménye: most már simán eldumál hétköznapi dolgokról bárkivel, bármikor. A magasabb szintű nyelvtan megtanítását már nem erőltettem, a könyvet elhagytuk egy jó ideje. Még az igeidők mindegyikét sem tanítottam meg neki: a present perfectet még ismeri, de a többi perfect igeidőt már nem. Majd egyszer, valamikor ha fogékony lesz rá, elmagyarázom neki ezeket is, de mivel a hétköznapokban amúgy sem nagyon használná őket, úgyis elfelejtené.
Mivel a meglévő tudása bőségesen felülmúlja azt, amit az aprólékoknak a fejébe próbálnánk verni, s mivel szeptembertől egymagam lennék kénytelen vinni az összes órát, így adta magát bennem a gondolat, hogy a picik oktatására muszáj lesz befognom őt.

Ha minden jól alakul majd, s egyelőre nagyon úgy néz ki, az új félévben rábízom majd a K1 és talán részben a K1-advanced osztályokat, rám meg maradnak a nagyobbak. Természetesen a háttérben ott leszek, s megbeszélem vele, hogy mikor mit csináljon, de az eredményeket látva szerintem minden okom megvan az optimizmusra. Jó, eleve nem agysebészet ezeket az órákat megtartani, de jól is kezeli a piciket, s ők is bírják őt.

A tanítós munkámban is zajlik az élet. Változások is lesznek majd, de egyelőre a jelenlegi helyzetről írok egy kicsit részletesebben.

Maga a nyelvsuli nem nagy, csak két termünk van és túl sok óránk sincs, hétköznaponként csak egy vagy kettő. Hétvégén aztán ez egy kicsit fokozódik, szombaton összesen 6,vasárnap pedig 4 osztályt tanítunk. Mivel Kínában az iskolában töltött idő elég sokat elvesz a kölykök életéből, így ők csak hétvégén érnek rá - hétköznapokon csak ovisaink vannak.

Persze nem én tartom ezt az összes órát, én csak heti 6-7 órát viszek. A maradékkal Iso illetve egy heti 2 órára tartott ukrán csajszi boldogulnak. A picik a szintjüknek megfelelően három kategóriára vannak bontva, K-1, K-1 advanced and K-2 osztályokba járnak. Egy-egy órán 3-6 gyerek bukkan fel - a csoportok eleve nem nagyobbak, s van némi szabadságuk a szülőknek is, havi szinten választásuknak megfelelő néhány alkalommal nem kell hozniuk a csemetéket, ha épp más dolguk van.

Én a legkisebbeket, a K-1 osztályokat tanítom heti háromszor, illetve szerdánként egyszerre két csoport is jön, olyankor az egyiket a szláv kollegina oktatja. Ezek a gyerkőcök 3-5 évesek, s egy-egy alkalommal egy órát töltenek ott, 5 perc szünettel. Bár picik, szépen haladnak, s egész sokat tudnak. Hétről-hétre fejlődnek, s tényleg szépen kupálódnak. A tanítás játékos. Énekelgetünk is, s igyekszünk viccesek lenni. Egyik-másikuk figyelme lankad azért, de nem nagyon kell rájuk szólni. S tényleg ügyesek. Amikor velük van órám, azt kifejezetten élvezem, szórakoztató.
Egy-két kifejezésre (I, am, don't, have, want, like, stb.) kézjegyeket is használunk, ami nagyon sokat segít nekik a memorizálásban. Hogy a szintjüket demonstráljam, pl. legutóbb a want to eat something, want to drink something kifejezéseket gyakoroltuk. Sok-sok színes kártyánk van mindenféle képekkel, nagyon sok szót ismernek már.

Heti háromszor vannak K-1 advanced órák is, ezeket én csak helyettesítéskor tanítottam. Már lényegesen fejlettebbek, ide jellemzően egy év K-1 után kerülnek a picik. A módszer velük sem nagyon tér el, leszámítva, hogy már lényegesen bonyolultabb feladatokkal is boldogulnak. Ők már a betűket is tanulják valamennyire.

Számukra, vagyis egy részük számára van hetente egyszer reading class is. Egyszer helyettesítettem ezen is. Ez egy jópofa kiskutya kalandjairól szóló könyvsorozatot használ, egyszerű kifejezésekkel, sok rajzzal, gyerekek számára szórakoztató formában. Megtanulják a szavak elolvasását, s persze jópár új kifejezéssel is gazdagodnak.

A heti egy szem K-2 órát Marisa tartja, az ukrán leány, erről semmilyen információval nem rendelkezem. Van egy középiskolás óra is hetente egyszer, 5-6 gyerekkel, egyszer helyettesítés kapcsán volt hozzájuk szerencsém. Ez már könyvet használ, komolyabb nyelvtant tanít, s a játékos elemek sincsenek meg. Nem túl jó osztály, mert nagyon alacsony az előképzettségük. A velük lévő órámon az enough és a too szavak használatára kellett volna megtanítanom őket, de a példamondatokból gyakorlatilag semmit nem értettek. Iso is mondta, hogy nagyon eltérő a tudásuk, s elég nehéz tanítani őket. 

S végül, de nem utolsósorban vannak a hétvégi community class-ok. Na, ezeket határozottan rühellem. Szerintem Iso is. Ez általános iskolás gyerekeket jelent, egy-egy csoportban 20-25-öt, akik másfél órát töltenek ott (tíz perc szünettel), s valami bornírt topikkal kötjük le őket. Nagyon eleve nem vesszük komolyan ezt az órát, mert nem sokat fizetnek érte, inkább promóciós céljuk van. Plusz a létszám miatt érdemben eleve nem is nagyon lehet nekik tanítani semmit. Osztályonként akad egy fél tucat ember, aki valamennyire odafigyel, a többi csak bambul. Amíg csöndben teszik, addig legalább nem zavarják az órát, de egy bő negyed óra legalább azzal megy el, hogy kordában próbáljuk tartani őket.
Ha végre valahára lement az első negyven perc, onnan már jobb a helyzet, mert a szünetet követően már csak játszunk valamit. Akasztófa, activity, stb. 
És ezekből az órákból hetente hat darab van. No, de így legalább érzem, hogy dolgozom is, nem csak szórakozni járok oda. Ha csak K-1 osztályokkal lennék, nem is lenne munka, amit csinálok.

Nyárra  lesz egy kéthetes summer camp-ünk. Ez nem kempingezést takar, csak sima sulit, nyáron. Reading class és community class lesz terítéken, feltehetően az utóbbiból lesz a lényegesen több.  Aztán pedig augusztusban pihi.

És a változások? Iso a következő félévtől kiszáll a suliból. Szecsuánba készül költözni barátnőstül, s ott nyitnak egy új sulit. Itt még be akarja fejezni a K-1 advanced csoportjait, amivel kb. szeptember végére végez, s onnantól csak én maradok. Iso-t leszámítva gyakorlatilag csak én vagyok képben a tanítási módszerünkkel, s a megmaradó partner, Shumi nem tanár, az angolja is csapnivaló. Szóval valahogy nekem kell majd vinnem a dolgokat, természetesen magasabb javadalmazásért és több munkával. Nem tudom még, hogy pontosan mi és hogyan lesz, de érdekes új félév elé nézünk, az biztos. Reméljük a legjobbakat.

A beígért fotográfia a tökmagról. Csak három éves. Olyan kis ennivaló forma. A képen a piros felsőben.

A fősuli mellett azóta is szorgosan járok a piciket tanítani. Bár elsőre nem különösebben szerettem, mostanra egész jól alakult a helyzet. Maga a tanítás azóta sem nagyon érdekel, de a kölykök tényleg cukik, s szeretni valóak.

A jobbik csoportomban négyen vagyunk. Ivy, Riky, Mark és Kaka. A névadásokhoz nem volt közöm. Kaka is rendelkezett angol névvel, de valamiért nála maradtunk a kínainál.

Ők mindannyian jól viselkednek, nincs fegyelmezési probléma, bár a koncentráció nem mindig az erősségük, de a korukat is figyelembe véve ezen nincs mit csodálkozni.

A legjobb messzemenően Mark. Ő már iskolás, most elsős, s elég robotszerű. Ő tényleg élvezi a tanulást, mindig mindent tud, s nagyon aktív, kis stréber. A szülei más különórákkal nem terhelik, így teljesen az angolra tud fókuszálni, aminek - valljuk be - a legtöbb hasznát is veszi. 
A többiek nem ennyire szerencsések. Jól kereső felmenőik mindenféle elfoglaltságokat találnak nekik. Mark kivételével mindenki zongorázik, sokuk tanul táncolni, s Kaka mindezek mellett még harcművészeti oktatásban is részesül.

Mark fenn, Kaka jobbra lenn

Kaka amúgy nem rossz, de ritka, hogy rendesen odafigyel. Tekintetbe véve, hogy mennyi hülye elfoglaltságot találtak neki, ezen annyira nem csodálkozom, szegényke már elég fáradt lehet, mire az angolórára hozzák. A kiejtéssel neki gyűlik meg a legjobban a baja, nem nagyon megy neki, de azért javulgat.


Riky eleinte nagyon félt. Rendszeresen sírt az órákon, sokáig az anyja is ott volt a sarokban, s alig mert megszólalni. Most már elég régóta nem ez a helyzet, s élvezi a foglalkozásokat. A kiejtése jobb, mint Kakaé, de a tudása neki a leggyengébb. Bár mindannyiuknak megvannak a könyveinkhez használt nyelvi CD-k, otthon nem gyakorol, így aztán szinte semmit nem jegyez meg.

Riky jobbra fenn, Ivy kockásban lenn

Ivy kiejtése viszont káprázatosan szép. Tényleg mindent szuperül ki tud mondani, s amúgy is egy cukipofa. Őt imádom. Mark jobban felkészül nála, de ő is tud mindig majdnem mindent. Még csak éppen 5 éves, ő a legfiatalabb a mezőnyből.

Sajnos az órákat már csak ebben a hónapban tartom meg. Mivel megyek Xinjiangba, s onnan visszatérve már csak egy másfél hét maradna, így már most abbamarad az egész.
Kicsit sajnálom, mert tényleg szuper volt minden. A főnök állandóan a kedvemben járt mindenben, s a munka is hiperkönnyű volt. A kölykök tényleg hiányozni fognak.

A júniusi xinjiangi kiruccanásomnak hála, az akkor elmaradó összesen hat órámat pótolni vagyok kénytelen, s ez a folyamat be is indul már a jövő héten. Ez így azt is jelenti, hogy búcsút mondhatok a páratlan heteken élvezett gyakorlatilag nulla terhelésemnek, a múlt héten volt az utolsó ilyen alkalom, többet már nem lesz.

A jövő (páratlan) héten kapok két extra órát, rá két hétre szintén, s mivel utána már csak egy páros hét marad, arra suvasztanak be még kettőt, tehát azon a héten hat duplaórám is lesz. Xinjiangból visszatérve már csak egy tanítási hét marad, szintén páros hét, aztán meg már csak a hazaút vár.

Jó, szerencsére így sem kell majd megszakadnom, de ilyen az emberi természet, nekem is a saját nyomorom a legfájóbb, de azért igyekszem majd túltenni magam a helyzeten. Különösen, hogy cserébe június elején majdnem három hétig semmi dolgom nem lesz. 

Kedden a másik csoport is megírta a tesztet. Hasonlóan az előzőhöz, ez is csak 30 kérdésből állt, s kifejezetten könnyűre sikerült. Majd csak jövő hétre javítom ki, de látatlanul is biztos vagyok benne, hogy a többség még így sem remekelt.  Pedig tényleg könnyűre csináltam.  

Közben körvonalazódni látszik egy új, jól fizető munka is, de erről egyelőre még nem nyilatkozom többet, amíg nem indul be. Előjáróban csak annyit mondanék, hogy akár karrierváltást is eredményezhet, de egyelőre ne kiabáljuk el.