Liping 2016.02.14. 14:15

Sabah Múzeum, Kota Kinabalu

Tegnap adtunk a kultúrának is, s Sabah állam legnagyobb ilyen jellegű létesítménye, a Sabah Múzeum felé vettük az irányt. A helyszín legalább nincs messze, a belvárostól cirka két és fél kilométer gyalog, de az útvonalat érinti az összes Penampang felé tartó busz is.

 

KK-ban ezek a minibuszok nem menetrend szerint járnak. Ha elég utas kerül a buszra, s megtelik, akkor elindulnak. A megállók is esetlegesek, ha valaki le akar szállni, megnyomja a nagy számban előforduló gombok valamelyikét, s ennek hatására néhány méteren belül a sofőr megállítja a járművet. A felszállás is bárhol előfordulhat, csak le kell inteni a buszt. A viteldíj filléres, KK-n belül, a múzeum környékéig egy ringgit, de Penampangig is csak kettő.

 

A múzeumi belépő egy újabb turistakopasztó húzás. A helyieknek csak két ringgit, nekünk 15. Két szinten, durván 5-6 tematikájú rész alkotja, de alapvetően elég szegényes. A legjobbak a Borneó élővilágáról és az egykori törzsi kultúrákról szóló részek. Utóbbi egész részletesen bemutatja a fejvadászat néhai működését, s cuki kis koponyafüzérek is vannak, valamikor házakat díszítettek.
A tárlat ezen része tartalmaz különböző fegyvereket is, amikkel a fejek nyiszálását végezték, s korrekten leírja a fejgyűjtögetés okait is. Eszerint három fajta fejvadászat létezett Borneón. Az egyes törzsek szervezetten rohanták le az ellenséges törzseket, s az ilyenkor megszerzett koponyák a törzs kollektív tulajdonába kerültek. Űzték ezt alacsonyabb, családi szinten is, ekkor a család birtokolhatta a zsákmányt, míg a harmadik az egyéni verzió. Ez utóbbi a férfi bátorságát volt hivatott bizonyítani, s egyúttal szükséges volt ahhoz, hogy feleséget szerezhessen az elkövető.
A koponyák értelme abban rejlett, hogy a hitviláguk szerint szerencsét, prosperitást hoznak a tulajdonosra, s segítenek elkerülni a bajt. A koponyákat aztán a családon belül tovább is örökítették, így lehet, hogy az egyik kép tanúsága szerint még egy évtizede is fotóztak valahol házikót a teraszt díszítő koponyafüzérrel.

 

wp_20160213_14_51_23_pro.jpg

A múzeumban sajnos nem szabad fotózni, így csak lopva sikerült elsütnöm 2-3 képet.

 

Mint említettem, a kiállítások nem kifejezetten érdekfeszítőek - legalábbis számomra -, a múzeum körül, immár a szabadban azonban van egy sokkal izgalmasabb terület, ahol a különböző helyi törzsek hagyományos bambuszból, fából meg pálmalevelekből épült házainak replikáiból látható legalább 6-7 darab. Ezekbe természetesen be lehet menni, fel lehet mászni az emeletre (már ahol van), s szerencsére nem is sok a látogató. Izgalmas, érdekes a cölöpökre épült házikókban mászkálni, s meglepő, hogy mennyire erősek ezek az építmények. Galéria alul.

 

Címkék:utazás múzeum borneó sabah kota kinabalu törzsi ház Szólj hozzá!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása